Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-03-22 / 12. szám

10 MAGYAR PAIZS 1906. márczius 29. köny és bánat, igy örököltük mi, igy száll anyai szivünk vérén által a jövendő nemzedékre. Mert mi nem vagyunk boldog nemzetnek leányai! De ha fölmagasztal a szenvedés, akkor általa emelkedik a magyarban a honszerelem eszményi fájdalom magaslatára, e fájdalom adott költőket e népnek és ez alkotta meg a magyar honleány ideális alakját. Ehheí a honszerelemhez fordulunk, testvéreinket kérjük, a magyar uőke\ emelkedjenek fölül a köznapi élet közönyén és hallják meg szavunkat. Évente 900 millió korona "ándorol ki ez országból árukért, melyeket Ausztria és a külföld zúdít reánk. Oh, halljátok, 900 millió!! Mire egy magyar anya fiát fölneveli, e vándorló milliók szédületes számokká tornyosulnak, egy elvesztett nemzeti gazdagsággá és hatalommá, melyből az őtia is részt kérhetett volna, mint, férfiú a munka világában. Hát letépik magyar nő, ki e megdönthetetlen igazságra igy felel: az ország baja,> nem az enyém ? Fájdalom. létezik, sok ilyen létmk. Valami félelmetes nemtörődömség zsibbasztja társadalmunkat a nemzeti jólét problémájával szemben. A j,ózan Ítélet szunnvadoz. Égő ház körül viharos éjben ezrek tömege ieketélve áll és senki sem mozdítja karját — oltani. Néha valaki elkiáltja magát: tüz van! — és itt-ott viszhang kél nyomában, tüz van ! tüz van ! De a tömeg bámészan áll és nem hiszi, hogy a láng majd az ö fedelére is átcsap! Csak az ország jószága ég! S/egényedüuk 't — Dehogy is! Soha a léha költekezés, a czifrálkodásban való tobzodás — fővárosban és vidéken egyaránt — még magasabb fokra nem hágott, mint napjainkban; a külső csillogás fokozódik a nemesebb kultura hátrányára és eléri a vészes tetőpontot, honnan oly sokszor a fényűzést szerető asszony buktatja alá a férfierényt, a nemzeti erényt . . . A nők azok, akik nem hiszik, hogy tüz pusztít, és hogy ha majd e sok czifraság elhamvad, utána pernye sem marad a kizsarolt hazai földön, mert e sok czifraság csak — bécsi rongy! A legselejtesebb amit ott és külföldön gyártanak, hiszen a barbái magyarnak elég jó ! És a milliók vándorolnak: a nép! — ami színarany, a nemes, a költő toilára való magyar nép!! « . . s^zt a ijótát daloljátok . . . Nagy idő volt. — Tudjátok jól. — És lehullt a csillagokból, — Vagy nem tudom én hol termett, Hogy felrázzon minden lelket — Egy szilaj dal: „Az a nóta

0 ! A legdicsőbb — szentebb kornak Vérpezsdítő riadója! — Imádság az már azóta . . . Van abban tüz — lánggal égő; — Honszerelem — örök — fénylő, Honfibánat, keserűség. Fogadalom, eskü, hűség; — Ami sebet gyáván adtak, Ami csak fáj a magyarnak. Vádolója, elmondója. Szószólója „az a nóta!" Rajta fiuk daloljátok! „Azt a-nótát" daloljátok: Fájó sebünk újra tépik ! Újra sajog, újra vérzik . . . Zúgjon hát fe! az a nóta, Mimha csak ma termett vóna! Mindenki azt énekelje: „Kossuth Lajos azt üzente!" Rajta fiuk daloljátok ! S ha tilalmat szabnak rátok, Hogyha orvul rátok ütnek: Térjetek ki az ebeknek, De ha vagytok ketten-hármau, Keserüeu, halkan-lágyan Ott sirjon a lelketekbe': „Kassuth Lajot azt izente/" Rajta fiuk daloljátok! „Azt a nótát" daloljátok! Hadd gyűlöljön a keserűség! — Drága kincs az . . . hátha kell még. Ki láthat a jövendőbe, Aki bizton jövendölne ? S „f/a még tg y szer art izeni. Mindnyájunknak el kell menni" . . . Kont. Minden darab idegen portéka magyar kézből üt ki egy darabka kenyeret! . . Magvar asszony, ne indítsd útnak a milliókat, adj, adj munkát a magyar kezeknek ! Némuljanak el végre a lelkiismeretlenség léha frázisai, melyek azt mondják, hogy a nehéz megélhetés között az egvéni, mi több: a családi érdek arra íjtal, hogy azt szerezzük be, ami jobb és olcsóbb, — tehát külföldit! Hamis érvelés, okosság álacza, mely mögött az üresség lappang. Magyar nők, ne engedjetek jobbik beiátástokat elaltatni azzal az elcsépelt érveléssel — hsgy egyesek vaj«n keveset tehetnek, mert egy fecske nem hoz'Htavaszt. Igenis hoz, — mnt egy fecske utáu " rüegjő a 'öbbi is. Ne némuljon el ajkatok, ha majd a czinikus pökhendiség azzal áll elénk, ho^y a magyar ipar rossz, nem érdemli meg a pártolást, — nincs is magyar ipar!! Mert van magyar ipar, sok jó, derék munka készül ez országban és sok belőle előbb külföldön hamis czégért nyer, hogy utóbb ugy térjen vissza a balga magyar vevő elébe. Van magyar ipar és ha lesz kitartó fogyasztása, rohamosau lejlődni fog. Hol állanánk ma, ha az 1844-ban megindult első iparpártolás el nem merül a d cső czabadsághaiczot megelőzött lelki forrongásban, ha a nemzet jogos törekvésének útját nem állaná ma egy tilaiomia, a közös kereskedelmi és vámszerződés lojalitás! záradeka ? De az igazság utat tör mindenen keresztül, minden kifogás a magyar ipar terjesztése ellen gálád árulás a nem^éti nagy veszedelem komoly, halovány arczulafja előtt. önző, kényelemszerető emberek apró gonoszsága, melynek nyomában emberi nyomor, mi több : a nemzet elvérzése jár. É8 a nyomor iránt a nő szive csupán részvet, Magyarországon is száz meg száz jótékony egyesület áll fönn a szegénység gyógyítására. Oh, higyjétek el : nemesebb, igazibb minden alamizsnánál a munka, amit a szegénynek adtok! Nőegyesületek szeles e hazában! Ti hozzátok is szol esengő szózatunk ! Lejárt a XX. szft.adbin a puszta alamizsnaosztás ideje, embernek embert segíteni csak ugy van joga, — ha munkát ad neki. Magyar nőegyesületek, mentsük meg a magyar népet a nyomoitói, a magyar ipar pártolása által! Egyesüljünk a magvar iparért, saját sziveinkből Kalotaszegi népregék. I. A kősziklái szoba. (V. Leányvár.) Ha az uia« Nagyváradtól — Kolozsvár f'ilé menő vonaton utazik, s útjában figyelemmel nézi a Rév és Bucsa közti óriás függőlegesen álló sziklákat: — akkor a balkéz felőli oldalon egy függőlegesen álló szikla közepén — a sziklába vájt szűk szobát vesz észre, melyről szól az alábbi rege. A B. Hunyad közelében fekvő Sebesvár falu mellett van egy tojás alakú hegy, melynek tetején egy régi várnak elég ép állapotban levő romjai látszanak. E vár több száz éven át védőbástyája volt Kalotaszeg nyugoti részének a török tamadások ellen. A hatalmas várurak büszkék és zsarnokok voltak. Az utolsó várúrról szól a rege, kinek neje korán elhalt ós egyeMen gyermeke egy szép nagy leány volt, kivel szemben is szigorú volt. Történt egy alkalommal, hogy a várúrnak egy távol lakó unokaöccse jött látogatóba, ki az unokahugába bele is szeretett, és el is akarta venni, de a büszke vár ur vissza utasította ajánlatát s kijelentette, hogy leányát másnak szánta. A szerelmesek ekkor a szökésben egyeztek meg, de a vár ura neszét vette a dolognak s öcscsét elzáratta saját várába, míg leányát az emiitett kősziklái szobába záratta, a honnan nem lehet megszökni. Az unokaöcs azonban pénzzel megvesztegette a vár ur szolgáját, ki őt szökni engedte. A megszabadult fiatalnak legelső dolga volt a vár ur szolgájával a hegyek közé menni a leány megszabadítására. Éz azonban nehezen ment, mert az úgynevezett leányvárhoz alulról nem lehetett hozzá férni s felülről is csak kötélen bocsátották le az ételt is a leány számára. A szerelmesek előtt azonban nincs akadály — s a fiatal is gondolta magában, hogy kötélen leereszkedik. Embereket fogadott, kik a derekára kötött kötélen leeresztették a szikla szobáig éjnek idején. A lűzzünk hozzá láncz-sort, megállítani a vándorló magyar milliókat! E hazához még a vizek is hűek, a patakok és a folyamok, de micsoda rettenetes térkép lenne, ha valaki megrajzolná azt a sok csatornát és folyamot, melyeken a nemzeti jólét, a halvány aranyak folynak kifelé! Gátat elébe! A magyar nők építsék e gátat ! A nemzet megrontásán tovább ne munkáljanak, mert valamint általuk annyi idegen jószág lett kelendő, olyképpen az ő szilárd hűségük által megannyi magyar czikket állithatna' az idegen helyébe. Hogy miként? Komoly, magukban tett fogadalommal és bátor elszántsággal a nyilvánosság előtt. Mindenekelőtt a sok magvar női egyesület nyújtson kezet egymásnak, itt nem tesz külünbséget rendeltetés és czél, ez égy nagy nemzeti feladat és egy nagy nemzeti kötelesseg, melyet minden más czélnak támogatni kell. Régi bűnt tegyen jóvá a magyarság, de siessen, mert a vándorló milliók áradatában elvész a nemzet. Kbredjenek a lelkiismeretek, szabadon, emelt, fővel kell hirdetni Deák Ferencz mondását: „A mit nekünk a honi ipar nyújthat, azt idegenből venni hazánk ellen bünl" Tehát nem is áldozatot kélünk! Ami egyelőre még nem készül itt hun, ám azzal 'ásson el bennünket a külföld — egyelőre ! De a meglévőt karoljuk föl haladéktalanul és nyári záporeső termékenyítő ha'ásaként a fogyiisítás nyomán uj meg uj, és mind jobb termelés fog keletkezni minden téren. Ki tagadhatja *ezt? Hisz ez a fejlődésnek el nem fojtható törvénye. Mihelyt a magyar asszony a magyar boltban magvar árut kér, — akkor majd kitűnik, hogv van ott magyar áru, akkor majd szerez a boltos magyar árut, majd kinálni is meri és fölszabadul a mostani lidóicznyomás alól. Hogy pedig azt, ami van, hol keressük és hol találjuk megY Hogy gyakorlatilag hogy fogjunk hozzá ? — arra nézve a Magyar Védőegyesület szolgálhat útmutatással mindenkinek. Sok iparczikkre nézve máris több helyen utmutatassal szolgál az üzleti kirakatokban kifüggesztett egyesületi „Vódőtábla" és honi árukat megjelölő egyesületi „ Védőjegy. Ha pedig a magyarországi nőegyesületek megértenek bennünket és a jótókonykcdás avu t formáiba magasabb humanizmust, a munkaadás reformját belevinni nem idegenkednek, — nemcsaK veszélyes kísérlet sikerült, mert először a leányt, aztán az ifjút húzták fel kötélen, s kimenekültek Erdélyből és összekeltek, — de a büszke vár ur sose tudta meg hollétöket. E regét különben Jókai is leirja egyik regényében II. fáta hegy. Ugyanazon Sebesvár falutól nem messze, szintén a baloldalon van egy czukorsüveghez hasonló hegy, melyet a nép Fáta hegvnek nevez az alábbi rege folytán. Volt Sebesvár falunak egy n3gyon szép leánya még pedig oláh leány, mivel a falu lakói is azok. Az oláh leányt pedig Fáíának szokták nevezni románul Az ottani uradalmi erdőknek az akkori erdésze nagyon megszerette a rendkívüli szép leányt s kérte, hogy legyen az ő felesége, mert oly jó dolga lesz ná'a, mint senkinél másnál. A leány mint minden szép leány, szeszélyes volt s még a reá nézve a nagvszerenc3ét sem akarta elfogadni, hogy uri asszony legyen belőle, AZ erdész kijelentette, hagy olv nagyon szereti, hogy nála nélkül nem tud élni. Ekkor a leány azt mondta az erdésznek, hogyha őt oly nagyon szereti, hát vigye fel az ölébe azon nagy hegyes hegynek a tetejébe, mert ha ezt megteszi, akkor felesége lesz. Az erdész kész volt reá, ölébe vette a szép leányt és neki indult a hegynek terhével. Pihenőket tartania nem volt szabad, csak folyton menni felfelé. Az erdész megfeszítette minden erejét, hogy a tetőre érjen a leánnyal, ami sikerült is neki a vógerő megfeszítéssel, — de midőn a tetőn letette a leányt, azonnal halva rogvott össze a lábainál, mire a leány ugy megijedt 8 lelkiismerete oly erősen vádolta, hogv a hegy túlsó szélén ő is leugrott egy mély szakadékba^ Azóta neve;.ik e hegyet oláhul Fáta hegynek. Vinczx Ferencz»