Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-08-02 / 31. szám

¥11, év ZaSse^ersztg, I* 06. augusztus 2» 31. szám. ©fótatéti ár: évn 4 korost, érr* 2 korosa. érrt 1 kor. Se7M ss-iü' 8 fillér. Alapító és szerkesztő: BORBÉLY GYÖRGY. Hirdetések dija megegyezés széria iVyilttér sora 1 kor Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcza Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS MEGJELENIK HETENKÉNT CS"CrT<!)RTOK;Ö3Sr ESTE. A magyar ipart pártolni mitsem ér egy-két hétig. Ezzel kelni, ezzel feküdni: igy tán mehetnénk valamire! Nemzeti birtokpolitika. Ujabb időben megszokta már a figyelmes olvasó ilyen és hasonló czimek alatt, hosszas értekezéseket olvasni a napi lapokban arról a nagyon fontos tárgyról, hogy „a magyar föld legyen a magyaroké". Ez nemcsak óhajtása minden jó hazafinak, de nolitikailag szükséges dolog is, ha azt akarjuk, hogy őseink szerzeményén a második millennium még magyar nemzetet találjon. Örvendhetne a magyar sziv, amikor hiteles statisztikai kimutatásokból a magyarság számbeli szaporodását olvassa, ha örömét ugyancsak a statisztika le nem rontaná rögtön egy másik kimutatással, mely a kivándorló magyarok számát tünteti fel. Eddig jobbadán csak a felvidéki nép vándorolt ki s a székelység — munkát keresni, s e kivándorlók nagy része bizonyos idő múlva haza jött, ha szerzett, ha nem, a külföldön pénzt. Most anonban megszállta a kivándorlási láz már az Alföld gazdag rónáin nevelkedett törzsgyökeres magyar népet, de még az élelmes németajkú földmiveseket is, nemkülönben a Dunántult, ahol Veszprém és Vasmegye kivándorlóit legújabban követi a határos Zalamegye néhány községének lakossága is — és közéig már az idő, amikor a kivándorlás egész a Dráváig fog terjedni hazánknak e részén. Az alföldi kivándorlás, ugy a dunántuli is, nem épptn a napszámkeresést czélozza, mint inkább a kivándorlónak azt a vágyát, hogy a tengeren tul — az igéret földjén — pénzt szerezzen földvásárlásra vagy itt, vagy ott. Ismeretes a magyar parasztnak a földéhessége és nagy szeretete a földhöz, mely éhességnek és szeretetnek megváltozott földszerezhetési viszonyainknál íogva, rendes uton módon nem tud már eleget tenni, tehát a rendkívüliekhez folyamodik — kivándorol. E bajén csak ugy lehetne segíteni, ha minél előbb földet és a legnagyobb sietséggel földet adnánk a földet éhezőknek, kedvező fizetési feltételek mellett. Van még elég föld Magyarországon arra, hogy fiait eltarthassa. Nagyon helyeslem és mint gazda és erdész ember rendkívül szerencsés és praktikus gondolatnak ismerem el főldmivelési miniszterünk azon szándékát, hogy a sík főidnek állami erdeit — amennyiben talajuk alkalmas a földmivelésre — kiparczellázva a népnek adja el, humánus fizetési feltételek mellett. Nagyszerű gondolat! mindent lehet tőle várni, ha minél nagyobb arányokban lesz keresztül vive. De ne csak állami erdőket bocsásson ily czélra, hanem vegyen privát birtokokat is telepítési czélokra s az eladott és eladandó állami birtokok árát fektesse be olyképp, hogy (a mint már különben nagyon helyesen megkezdte, felvidéki birtokok vásárlásával) egy hold alföldi erdő területből 3—4 hold felvidéki vagy más nemzetiségi vidék erdőterületet szerezzen az államnak helyette, ami nemcsak erdészeti szempontból helyes dolog, de nemzetgazdaságilag is fontos. Az állambirtok ne állja útját soha sem a nép természetes fejlődésének, azonban szolgáljon gátul ott, a hol természetellenes a fejlődés. Nagy érdeklődéssel kisérem Darányi miniszter ez irányú tevékenységét s csak azt sajnálom, hogy nem oly nagy arányokban telepít vagy parczelláz, mint a milyenekre a növekvő kivándorlás kényszerit. Talán elkedvetlenítette a csorba-tói vétel ? Kár volna, ha ilyesmi kedvét szegné valóban kézzel fogható prakticus hazafias politikát folytató miniszterünk nek, kinek érdemeit és hasznos munkásságát pártkülönbség nélkül teljes mértékben elismerjük s érte hálásak is vagyunk. Közpályán szereplő, magas állású embernek, sem a kritikától, sem a támadástól vagy gáncstól félni nem sísbad. Sokan, akik a a vidéki életet nem ismerik, a magyar nép szükségletét nem tudják, talán nem értik meg Darányit, de megérti a magyar nép zöme, mely jó szándékát a legnagyobb bizalommal kiséri, és mindig többet-többet vár lőle. Szebb czélja nem lehet a magyar kormánynak, mint megmenteni az elzülléstől a megmozdult népet, — mert ha mind elmegy a „legények eleje," akkor hiába épül a sok czifra kaszárnya. Nem lehet az alföldi állami birtokokat jobban hasznosítani, mint ha felparczelláztatnak azok s a nép számára eladóvá tétetnek; ugyan igy lehet a Dunántulon is eljárni, esetleg parczellázásra alkalmas nagy és közép birtokokat venni e czélra, a felvidéki idegen kézre került birtokokat alkalom adtán vissza vásárolni, még áldozatok árán is. Ennél előbbre való terndö nincs — előbbre való mindennél, mert a magyarság fennállását biztosítja e hazában, — nehogy a sok drága befektetéseknek, a melyeknek költségét a magyar nép véres verejtéke árán, nyögve — kínlódva — keservesen birja már csak előteremteni, —

! idegen népek vegyék hasznát. Sz. D. Magyar nők! Mi lehet az oka annak, hogy félselyem szövetekért 1895 ben csak négy millió 170 ezer koronát ad tnnk Ausztriának, mig 1904-ben már 9 millió 837 ezer koronát? — Ugye azért, mert „lern az ernyő, nincsen kas ?! Ipari mozgalmak. Ari ól a kérdésről volt szó a hetekben az iparosoknak egy-két gyűlése előtt, hogy kerjenek e kedvezményes állam' gepeket vagy srm. Hála az Istennek, ugy határoztak, hogy micdenesetie előnyös lesz valamikepen gépeket szerezni. A megindult üdvös és mindenesetre hasznos mozgalom azon a ponton áll, hogy aszlalos és laka tos iparosainknak kilátásba helyezték felsőbb helyről, hogy ingyenes állami gépeket kapnak Figyelemre méltó az a szándék, hogy asztalos iparosaink a gépeket közös műhelyben szeretnék elhelyezni. Amily örvendetes jelenség az egymás segítségére irán,uló társulati egyesülés, oly lehangoló néhány asztalos mesternek e céltudatos fontos akczió ellen való fellépése. Azt a képtelenséget akarják elkövetni, hegy majd megfelebbezik az adományt. Segítséget akarnak visszautasítani! Hadd szóljon a nóta mógegyszer

1 Az ébredés nem késhet soká. Azok, akik a gépi segítséget helytelenítik, kartelt vagy butorbazárt akarnak csinálni. Mindnyájan egyetértenek abban, hogy utat, módot kell keresni a mostani állapotok javítására s mondhatjuk, hogy komolyan rajta vannak, hogy helyzetükön segítsenek. Átlátják, hogy küzdelmük meddő marad, ha bajaikról első sorban maguk nem goudoskodnak. Igaz, hogy iparunk fejlődését pénzáldozatok nélkül elő nem mozdítják, de'a pénzáldozatokkal a szükséges tőke előteremtését ez esetben — ugv hiszpm — egyedül csak a czél akadályozza vagy segiti elő Kai tel csak azután létesülhet, ha valamennyi iparos megválik egyszerre legalább is 100—120 koronájától. De teheti e ezt valamennvi asztalos mester? Bizonyára nem. Ha azokat'akik erre nem képesek, akiknek a felsegitésóre legnagyobb szükség van, kihagynák, akkor a kartelnek nem is vc'na értelme. S ha valami csuda '.örténnék és a kartelt felállítanák, a szegényebb iparosok kénytelenek volnának továbbra is legolcsóbban dolgozni, hogy megélhessenek. Hogy többet ne említsek, pl. ki állapítaná meg azt, hogy egy általam kivánt szekrény a munka-egységáraknak melyik pontjához tartozik ? Mindezt nem tekintve, az ajánlatnak legsajnálatra méltóbb oldala az, hogy oly módot kívánnak a kibontakozásra, amely talán egy-két esetben nagyobb vételáit eredményez ugyan, de az iparágat egy szemernyivel sem mozdítja elő. A kartel vége pedig kisiparosoknál rendesen széthúzás, magyarán: összeveszós. A közös butorbazár felállításának eszméje tápot ad a jobb foidulatba vetett reménynek. A butorbazár létesítésével olyan jelenségek léphetnek fel, amelyek kedvezően érintik az ipari viszonyokat. Iparosainkat e bútor kiállítás arra ösztönözné, hogy minél érdemesebb munkákat állítsanak ki. Dicsérnők iparosainkat, akik megmutatják, hogy nem kell Budapestre s más városokba menni ilyen czikkekért. (Bécset nem emiitettem, mert ha osztrák termékeket akarunk, nem kell olyan messze menni, mint gondolnók.) A nagyobb alkalom a közönség nagyobb részében fogja megérlelni a vételre való elhatározást. A nagyobbb kereslet pedig már magában véve is fellendíthet egy iparágat. De — és ez sajnos, a jövőnek biztató képét igy nem szőhetjük, az iparág jelenlegi helyzete miatt, AZ iparágot modernizálni kell, munkagépekkel ellátni, mert e nélkül az iparosnak a jövedelmével szemben levő túlságos megterhelése nem apad. Ha a butorbazárt a gépi bererdezkedés nélkül állítanák fel, nézzük, mi történnék ? Az alkalom szsporitani fogná az állítólagos vevők számát. Csakhogy a vevő rendesen n m a minőséget nézi, nem azt kérdezi, hogy jót áll e az üzlet hogy ez a bútordarab csakugyan diófából való, hanem e hehett azt kérdi, hogy mi az ára. Következik, hogy a vevő az árat sokalja s nem vásárol. Lassankint a vállalatba vetett remény csökkenni fog. Iparosaink semmivel sem fognak több árut eladni, mint most. Folyton nagy versenyről, gyenge üzletről fognak panaszkodni. S hogy az üzlet haszonnal nem fog járni, annak oka az, hogy a munkás ember s a nyers anyag drágasága miatt