Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-16 / 11. szám

\í év. ZaisieQersxeg, márca:ius i6

a IS. szám, ElSfuetési ái: Egy évr» 4 korona. JfW évrt 2 koroc* évr« 1 kor. Egywi rsltsa 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint NyjUtér sora 1 kar. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcza Alapitó és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS KEGJEL£KXK HETENKÉNT O S ~Cr T Ö R. T OKON ESTE. az utolsó ember és a jóv3ndő nemsedék is meggyújthassa nála honszerelmének fáklyáját. Es ami érdemünk lesz, ha nagy halottainkat nem engedjük át az enyészetnek, a szomorú dfeledésnek. Ha sírjaikból feltámasztjuk őket és szemmel látható, kézzel fogható aiakban éiezbe-köbe vésve megörökítjük dicső alakjaikat, lelkes vonásaikai: a késő utókor számára. Zsenge gyermekek szeretete, kicsiny hangyák séröny buzgalma raktá le az alapot amaz emlékműhöz, melyről Gsáuy László szobra fogja hirdetni Zalavármegye hű magyar lakosainak törhetlen hazaöságát, rendületlen nemzeti erejót és a 48-as eszmékhez való hü ragaszkodását. Jöjjetek hát mindnvájan, ti nagyok, erősek, gazdagok és segítsétek az, apró erőlködő kezek munkáját befejezni. Hozzatok hár vagy „egy porszemet, vagy egy tégiadarabot is," — de hozzátOK szívesen, — adjátok örömmel: — és áldjon meg benneteket a magyarok Istene érte! . Csány László szobrán a hideg érez is meleg életet, a kemény kő is lobogó lelket fog ölteni, hogy buzdítsa a csüggedőket, segitse a gyengéket es védelmezze a bátrakat abban a szent küzdelemben, amelyben ő \értanuságot szenvedett. Oh ! jövel a te dicső szellemeddel, a te nagy lelkeddel és örökítsd át az ifjúság, a gyermekek, — az egész jövendő nemzedék lelkébe — vérébe a ce lelkedet és a 'e szellemedet, hogy semmi se vessze', el belőie, hanem megnövekedve, megi sokasod'. n éa rr.°_'Ki'">. 're újuljon meg e hazában a te nagy neveefnek dicsősége, emléke, most és — mindörökké. Márczius 15. Hazánk szabadságharczának legkimagaslóbb napja az 1848. évi márczius 15 dike. Legkimagaslóbb azért, mert, ekkor vált a nen.zet igaz s'zahad nemz.etté, ekkor emelkedett ki a sötétség korszakából, hogy helyet togla'jon Európa cultur nemzetei között, hogy haladjon azon az uton, melv számára kijelöltetett és hogv az elmaradottság helyett a felvilágosultság szelleme nyerjen fért nemzeti életében. Ezen a napon lett szabaddá a föld és a szellem., ekkor hullottak le a bilincsek a milliónyi jobbágyság kezéről, melyet soha többé rabigába tenni nem lehet. Minő rajongó honszeretet kellett ahoz, hogy egy iégi kiváltságos osztály félre téve mindent, lemondjon jogairól és egy szívvel egy lélekkel egyesüljön.szabadság zászlaja alatt, hogy azokkal együtt, kik csak mrst lettek a nemzet szabaá fiaivá, megvédje legszentebb jogát, alkotmányát, szabadságát! A haza veszélye mozditá meg a nemzeti önérzetet; a hosszú néma tespedésből leiébredve, a harctí tárogató érezszavára sorakozott a nemzet minden honfia, megvédeni hazáját és azt a nemzeti zászlét,, melyen arany betűkkel ragyogott a „szabadság, egyenlőség és testvériség" jelszava. Egy riadó hangzott végig e hazán „Talpra magvar hi a haza" ; é3 a mene szállt ez ének mindenütt talpra állt a magyar. Hallatára bátorság szált a szivekbe, a földmi velők hősök lettek, az ifjú leány dalolva küldte kedveséf. a csatába; és az anyák mint hajdan a spártai nők, ölömmel és áldásuk kíséretében bocsájták el szeretett gyermekeiket a haza védelmére.. Feltámadtak hőseink, eljöttek vezéreink, a haza dalnokaival s éléie álltak a nemzet bajnokainak és megkezdődött a félistenek harcza. A magyar honvéd honszeretettől lángolva aratott diadalt dípdalra,. életfáiként. ;íi!r ellent a zsoldosok óriási tömegének és ha lankadt, ott vo't a nemzet nagy költője, ki messze halló hangon kiáltrtta : „Rabok többé nem leszünk

1

1? A hősök utánna menydörögték, szivükben u.j erővel, uj reménnyel eltel/e küzdöttek tovább, a költő pedig haladt dalával, maga is beállt a hősök köze és eltűnt, ki tudja hová!? De hiába veit a halált megvető bátorság, hiába müveitek hőseink csodákat, a tömeg győzött. Hőseink egy része elhullott és akit a csaták halál angyala megkímélt: elbujdosott, hontalanná lett. Gyermekek a 48-as eszméért. — Irta: Németh Elekné Andaházy Irene. — Zalamegye tanuló ifjúsága fénye3en beigazolta, hogv van még idealismus, van, — minden szép és nemes eszméért való lelkesedés ezen a hideg, számitó világon. Megmutatta, hogy a gyermekkedély fogékony talajába vetett magvacskából illatos virágok íakadoznak, hogy tiszta, ártatlan kis szivecskéje mélyén, a hazaszeretetnek szinaranya rejtőzködik és megmutatta, hogy az összefogott, gyenge, apró kezek, milyen nagy dolgokra képesek. A Magyar Paizs lelkes felkiáltása: Állítsunk szobrot Csány Lászlónak, vármegyénk érdemes szülöttének, a szabadság vértanujának, Kossuth, Batthyány és Deák méltó szellemtestvérének!" — először is a gyermekek lelkében keltette fel a hazafiságnak riadó visszhangját. És jövének sietve, kipirult arczokkal, ragyogó szemekkel hosszu-hosszu sorokban Zaiavármegye kicsiny hazafiai és honleányai, egy-egy porszemmel, egy-egy fillérrel segíteni ehhez a nagy emlékműhöz, melyet Csány László dicső emlékezetenek tentartására emelni akarunk. A nagy magyarnak, — a kicsiny törpe magyarok. És e megható, kedves példán buzdulva meg jönni fognak százan, — ezren, kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok az úttörők piczi, de áldott nyomdokaiban baladva, hogy tetegyók kegyeletünknek hálaáídozatát a szabadságnak közü-Sta é! esett áldásaiért a , éríaiiuságot tzenvtttett bajnok lábai elé. A dicső ősnek, — a hálás unokák! De ne csak kevélykedjünk nagyjaink érdemeivel és ne csak sütkérezzünk hallhatatlan eréuyeik verőfényebeD, amely nem a mi erényünk, nem a mi érdemünk. — Az ősök dicsősége tűz, — mondja a költő — mely fényt és meleget csak ugy hint az unokára, ha szorgalmasan rakja, — égő anyaggal híven táplálja, ellenkező esetben hamut és szenet talál a hideg tűzhelyen. Ami érdemünk lesz, ha tovább szítjuk ezt a tüzet, melvnek magasan lobognia kell. hogv még A bojdosó kurnez. Sürü, sötét erdő halotti magánya Bujdosó kurueznak lett hadi tanyája; Susogó szellővel, levél zörenéssel Egybeforrt a lelke hollósötét éjjel. Ha a madár nem s?ól, elül a fészkébe Feljajdul szivének fájó kesergése; Sir a tárogató a nagy pusztaságba „Gyenge violának letörött az ága" . . Fájdalmas szivének panasza kitárni Abból a kesergő bűt-megosztó fábul; Ugy kesereg, zokog a nagy némaságba: „Az én bánatomnak nincs vigasztalása" . . Határszélen áll már a bujdosó sereg, Kiszáradt a köuy is, csak a szív kesereg; „Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magába', Elfogyott szegénynek minden katonája." Szép Magyarországtól a felhő messzejár, Varjuk, hollók hangját viszi innen »Kár, kár* Bujdosik a kuruez, hangja visszatéved, Lelke is sir: „Édes hazám Isten véled<" Boldog fai farkas Imre. Jótékonyság és részvét. Van elég nyilvános jótékonyság, jótékonyczélu bazár, bál, hangverseny és sorsjegyjáték. Ezek mind arra vannak hivatva, hogy a szegénységet, a nyomort enyhítsék. Ugy van! Ez a sok nyilvános jótékonyság azonban megérdemli sok esetben, hogy tulajdonképeni okait s indokait megvizsgáljuk. Kalapot emelünk azon ember előtt, a ki benső szivéből, igazi részvétből adományoz valamit mindeD más utógondolat nélkül De a nyilvános jótékonyság neve az. „emberiség jóit evője" megtisztelő czime alatt gyakran csak rendszeres á'jótékonyságot kell érteni, amely nem az igazi részvétben, együttérzésben leli alapját, hanem egész más szándékokban és czélokban. Hiszen általában ismeretes dolog az, hogy gazdag magánemberek, a kik rendjelek és czimerek után vágyódnak, lapokban hirdettetik ki jótéteményeiket, hogy népszerükké legyenek. Itt tehát első sorban nem is a szegények és nyomorgók jönnek tekintetbe, hanem a drága kedves — én. Azért az adomány maga — ugyanaz marad. De egy darab kenyérnek, a melyet vak ki mint utolsó vagyonát titokban megosztja az éhező embertársaival, -- sokkal magasabb erkölcsi értéke van, mint az olyan nyilvános, fennen hirdetett százasok. Igy a jótékonysági sorsjegy játékoknál is azt akarják elhitetni magukkal és másokkal a sorsjegy vevők, hogy nem nyereség kedvéért vesznek sorsjegyeket, hanem a szegények kedvéért. Hát akkor miért nem adják oda a sorsjegy árát egyenesen valamely szegénynek és miért érezrek csalódást ha nem nyernek? A jótékonyság ezen indirect utjain a jókedvűnek rendesen egészen más czélja van, mint csak az, hogy — jót tegyen. Ugyanezt mondhatják a jőtékonyságu bálokról és hangversenyekről. De ha közelebbről nézzük a dolgot, akkor belátjuk, hogy egészben véve olyan ünnepély rendező költségei, valamint a résztvevők toilettjei talán százszor is többe kerülnek. mint a mennyi tiszta jövedelem a szegények számára marad, ha mar?d. Nem lenne-e természetesebb ut az, ha az ilyen alkalmaknál előforduló nagy költsegtk egy részét egyenesen és közvetlenül oda adnék a szegényeknek. a sok pompa, fényűzés kikerülésével. Bizonyosan sokkal nagyobb lenne az eredmény s az adományozott összeg, mint a belépti dijakba összegyűjtött pénz, amely sokszor a költségek fedezéséie sem elegendő ; ugy, hogy nem ritkán a rendező bizottság tagjai a hiányt pótolni kénytelenek; a szegényeknek pedig mi maiad > Nagy ellenmondás van az ilyen nyilvános jótékonyság és a hegyi beszéd örök szavai között : ha alamizsnát adsz, ne engedd, hogy a hízelgők azt az iskolában, utczákon hirdessék, és bogy az emberek ezért dicsérjenek; riiert hisr.ea igy már megnyerted dijadat! Zeneszó és táncz mellett mulatunk^, a szegányek és nyomorgók kedvéért s érdekében, a kik távol e pompától emberhez nem méltó helyzetben kínlódna.;, siníődnek! És ha a fényesen kivilágított bálterembe eset-