Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-08 / 23. szám
4 MAGYAR PAlSZ 1905- junius 8. gondolám, a magyar nemzetnek, mely már csak ugy áll fent, mint egy hajdan erős, felséges várnak, most az idővész által naponként folyton fogyva düledező, hulló, végre egészen eltűnő romladéka. S ezen szivemet szaggató órámban, itt Kolozsvárt, hol rokon magyar sziveket lejtem, eltökéltem magamban, hogy én szegény magyar nemes itju, de azon régi igaz magyarok ivadéka, kik a magyarnak itt hazát szereztek és nagy és dictő nemzetet alapítottak, homályomba rejtőzve, akár mint katona, akár mint egyszerű polgár, szivem véréből, hazai érzelmeimből, mint a selyembogár gyomrából egy fonalat fonok, melynél fogva veszni indu't magvar nemzetiségünket, magyarnyelv, érzés és írás "által, ha csak kevés idővel is tovább életben tartom. Magyarul fogok írni és csak a szivekhez szólani; mit? miként? magam sem tudom még. Hogy talán czélomat elérem, azért gondolom, mivel az én szivemre is nagy hatással munkáltak tddig irt jobb magyar elmeműveink !' Oh bár lenae ez a levél gazdag testamentum a rrui magyar irók számára! Borbély György. Országgyűlés. Megint elnapoltatott. Várja ő is, hogy mi lesz. Kormány nélkül olyan különös is. A régi lemondott, uj még nincs, immár ide s tova ötödik hónapja. Ideiglenesen a regi van ugyan, de ezt, BDi'g tuicsábbnak tartják, hogy a kisebb pártból legyen kormány. Vagyis má<kq>;n tisztán alkotmányellenesnek tartják. Már pedig uj kormány épen azért nem alakulhat, meit a bécsiek a kisebbségnek, a Tisza-pártnak az embereiből és véleménye szerint akarnak minisztériumot állíttatni, ezt pedig a többségben levő ellenzekick leszavaznák rögtön s ennek tudatában a becsiek kívánságára nem is vállalkoznak még a/.ok sem, akik különben igen szeretnének miniszterek lenni. A többséget azért nem szeretik a becsiek, mert a többséget a függetlenségiek teszik. Hogy meddig tart ez a birkózás, I sten a megmondhatója. Legközelebb Kvassay Istváu nevii ur, konstantinápolyi nemzetközi konzuli bírósági elnök járt Pesten, hogy próbáljon szerencsét a kormányalakításban, de nem sikerült, amint nem sikerült a közvetítés Szö,;\éu Marich László berlini nagykövetnek, Burián Sándo. bécsi közös pénzügyminiszternek, báró Frj rváry Géza íestőrkapitánynak s még egy másik nagy generálisnak sem, Galóczynak, a ki szintén külföldön katonáskodik. — Most a főrendiház is feliratot készit az alkotmányo. megoldás érdekében. Heti hirek. Helyiek. Ma van a koronázási emléknap junius 8-ánAz iskolákban szünet s a templomokban Istentisztelet van. Főgimnáziumunk ifjúságának nagy része tanulmány uton van ma Sümegen. Dr. István Vilmos megyés püspök ur Ő raéltóságg részint Legáth Kálmán apá'plebános ur utján, aészint alapokból éitesült, hogy Zalaegerszeg városa ünnepélyességek keretében u karja fogadni a pünkösdi ünnepek alkalmával Mivel azonban gyengélkedik, Orvosi tanácsra azon óhaját fejezte ki, hogy szülővárosa mellőzze ezt a zajosabb ós ünnepélyes fogadtatást, hogy bevonulása és itt tartózkodása a legegyszerűbb keretben mozoghasson. Éppen ezért a megérkezésnél az üdvözlő beszéd, a melyet a polgármester intézett volna hozzá, elmarad, elmarad a diadalkapu felállítása is, és csak a templom főbejárata és a plébánia kapu bejárata lesz feldíszítve. Elmarad a fáklyásmenet és a kivilágítás is, csupán a házak fellobogózására kéri fel a város tanácsa a közönséget. 0 méltósága a helybeli szegények között vallásfelekezeti különbség nélkül leendő kiosztás végett 400 koronát volt szives küldeni, amely szombaton délu'án fog a helybeii szegé nyek között szétosztatni. A fogadtatás végett szombaton d. u. 3 órakor gyülekeznek a városi képviselők a városháza előtt. Innen kocsikon vonulnak ki a zalaszentiváni állomásra, a hová 4 órakor érkezik Szombathely felől a vonat. Itt a legrövidebb üdvözlettel a képviselők élén a polgármester fogadja s igy vonulnak be egészen a templomig. A pücpök ur Ő méltósága a templomban rövid imára visszavonul, majd szállására a plébániára vonul. Küldöttségek fogadtatása elmarad. Az iskolák növendékei és a testületek szombaton délután 4 órakor a templomtól a Zalautczában két oldalt, valamint, a temp'omtól a plébánia felé két oldalt állanak fel, ugy, hogy a közlekedésre az ut szabidon maradjon. A pü.-pök ur vasárnap reggel 7 órakor kezdődőleg a leányoknak, hétiőn pedig a fiuknak osztja ki a bérmálás szentségét és hétfőn d. u. 4 órakor kocsin Egervárra utazik. Gyüjtsünk a Csány szoborra! N. N 50 fitl. Mai gyűjtésünk 50 fill. Hozzáadva a multori (579 K. '21 f) összeghez, a Magyar Paizs gyűjtése ináig 579 K. 71 f. Évzáró vizsgálatok a helybeli főgimnáziumban. Junius 11 vasárnap d. u. 3-tól I—VII. oszt. ág ev. hitan. — 17. szombaton d. u. 2 tői I —VII. oszt. ev. ref. hittan, d. u. 3 tói III—VII. oszt. gyorsírás. — 18 vasárnap d. e. 8-tól I—VII. oszt. izr hittan, d. e. 10-től 12 ig rajzkiállitás.— 19 hétfőn d. e. 8 tói I. III. V. VII. oszt. rk. hittan. 20. kedden d. e. 8-tól II IV. VI. oszt. ik. hittan. I. oszt. magyar, lann, földrajz, III. oszt. magyar, latin, rémet, történet, V. oszt. latin, görög, görögpótló iiodilom, VII. oszt. történet, mennyiségtan fizika. — 21 szerdán d. e. 8 tál II. oszt. uiagyar, latin, földrajz, IV. oszt. természetiajz, mennyiségtan, rajzoló geometria, VI. oszt. magyar, nemet. — 23. pénteken d. e. 8 tál I. oszt. természetrajz, számtan, rajzológeometria, 111. oszt. rajzológeimettia, számtan, földrajz, V. oszt. történet, természetiajz, mennyiségim, VII. oszt. latin, göröír, görögpótló irodalom. 24 szombaton d. e. 8 tói II. oszt. természetrajz, számtan, rajzo'ógeometria, IV. oszt. magyar, német, VI. osz'. történet, mennyiségtan, termé szét rajz, d. u. 3 kor enekvizsgálat. — 26. hétfőn d. e. 8 tál IV. oszt. latin, történet. V. oszt. nemet, magyar, VI. oszt. latin, görög, göröíipótl5 irodalom, VII. oszt. magyar, német. — Magánvizsgálatok". junius 17. szombaton d. e. 8-tól Írásbeli, 18. vasárnap d. e. 8-'ál szóbeli Zalaegerszeg, 1905. junins 4. — főgimnáziumi igazgatóság Vizsgarend. A zalaegeiszegi állami polgári leányiskolánál az évzáróvizsgák idő és sorrendje az 1904/5. tanévben, junius 10. d. c. 11 órakor az et ref. tanulók hittani vizsgája. 11. d. u. 3 órakor az ág. ev nóvendekek hittani vizsgája. 14. d. e. a róm. kath. tanulók hittani vizsgája. 14. d. u. 2 óiakor francia vizsga. 14. d. u. 6 órakor tornavizsga. 15 d. e. az iziaelita tanulók hittani vizsgája 16. é-.t 17 magántanulók vizsgája. 19. d. e. 8-11. az I. o. 19 d. u. 2—5 II. o. 20 d. e. 8-11. a III. o. 20 d. u. 2—5. a IV. o vizsgája. 25 en reggel 8 orakor „Te Deum"s utánna évzáró ünnepély a következő műsorral: 1. llimmis. Előadja a tauulók énnekkara. 2. A tudós macskája. Arany Jánostól. Szavalja egy I o. növendek. 3. A második a«>zonv. Győry Vilmostól. Szavalja egy II. o. tanuló. 4 Loreley. Előadja az ifjúság énekkara. 5. Az egri nők. Történeti elbeszélés. Horváth Mihidv után. Szabadon előadja egy III. osztályú tanuló. 6- Elisabets Rosen. Von Bí'chstein Szavalja egy IV. oszt. tanuló. 7. A vándormadár. Ábrányi Emiltől. Szavalja egy IV. o. tanuló. 8. La petite mendiauíe. Par Boncher Pethes. Szavalja egy IV. o. tanuló. 9. A puszták rózsája. Előadja az ifjúság énekkara. 10. A jutal raak kiosztása. 11. Szózat. Előadja a tanulók énekkara. Az évzáró ünnepély után kiosztatnak az iskolai bizonyítványok és az értesítők s ezzel az 1904/5. tanév bevégeztetik. A növendékek Írásbeli dolgozatai, női kézimunkái és rajzai a vizsgák tartama alatt megtekintés céljából ki lesznek téve. — Az évzáró vizsgákra és a záróünnepélyre a szülők özönséget es a tanügy barátait a tantestület nevében tisztelettel meghívom. Zalaegerszeg, 1905. jun.5. Kászonyi Mihály igazgató. Évzáróvizsgálatok. A zalaegerszegi m. kir. állami elemi iskolában az 1904/5. tanévi záróvizsgálatok a következő soirendben tartatnak: a.) A vallástanból: Junius hó 11-én d. u. 3 órakor az összes ág. ev. vallású fiu- ós leánynöven dékeké; 15 én d. e. a róm. kath. és izraelita vallású liuosztályu tanulóké ós d. u. az izraelita vallású leányosztályu tanulóké; 16. d. e. róm. kath. leány oszt. tanulóké. 17 én d. e. 10 órakor az összes ev. ref. vallású fiu- és leánynövendékeké; 23 án d. u. az olakülvárosi lóm. kath. vallású tanulóké b.) Az általános tantárgyakból : Junius hó 18-án d. u. a gazdasági ismétlő fiu- és leány iskolában a gazdaságtanból; 19 ón d. e. a II. a) fiúosztályban, 19-én d. u. a IV. a) fiu- és a IV. a) Ieányosztálvokban • 20-án d. e. az I. a), I. b) fiu- és ÍZ I a) leányosztályokbin; 20 án d. u. a II. b) fiu, az I. b) é? II. a) leányosztályokban; 21-én d. e. a III. a), III. b) hu és a II. b) leányosztályokban 21-én d. u. a IV. b) fiu, a III. a) és III. b) leányosztályokban ; 23 á-r d. e. az összes V. VI. fiu, a IV. b) és az összes V. VI. leánvosztüyokban; 23-án d u. az olakülvárosi iskJa I. II. osztályaiban; 29 én Te Deum tartatik es az évi" értesítők osztatnak ki. A vizsgálatra a t. c. tanügvbarátokat és a tanügy hánt érdeklődő n. é. közönséget tisztelettel meghívja az iskolaigazgatója. A vizsgálatok d. e. 8 orakor és d. u. 2 órakor kezdődnek. Dr. K%le Antal zalaegerszegi ügyvédet mélv családi gyász érte a napikban. Junius 3-án meghalt édesanyja, özv. Kele Ferenczné, Sormáson 84 éves korában. A derék asszony és jó anya abból a régi jó időkből való, mikor meg nem rohantak olyan idegesen és nem kapkodtak ugy az emberek az élet után s mégis, vagy inkább épen azért nagyobb, szebb élet jutott számukra. Az edzett időkoől való volt, s modern, betegségeket nem ismert. A szép nagv időt élt anyához távirat után, 3-án érkezett Zalaegerszegről a fia dr. Kele Antal s még életben találta, még szólhattak egymással pír szót. Aztán végkép elaludt. Földi maradványanak a végtisztességet 5 ón, hétfőn délután adták meg a sormási temetőben. Nyugodjék csendesen. Színház. Vasárnap- és ünnepnapokon délután is szoktak játszani fél hely árak mellett. Ilyennek adták a Czigányb*rót. Csütörtökön Obrenovics Sándort mutatták be, Kerekes (Pungui) Mihaiynak, egy ügyes tollú színésznek törteueimi drámáját. Massiné-Diagát Lőrinczy Erzsi személyesítette. Natáliát Vágónó, a tarsulatnak legjobb nőtagjai. A daiab jó síkéit ért el. E/.en a íiéten m is kitünó darabot is adtak, Molier^ Fösvényét. Kitűnt ebben Lőrinczy Erzsi, Szilágvi Dezső, Simon. Báthory, Lendvay Ferike, Berzseyi M , Kiss. Jött a Fecskefészek, Orpheus a pokolban. Hétfőn II Rtkiíczy Ferencz fogságát mutit rák be. De Zalaegerszegen most még ninc< érzés a magyar törtenelem iránt, legalább is ez csak a kokardi viselésig s a mell-dongetésig terjed Voltak aszinházban 14-en, t. i. a látogató közönségben, mert színész, az 24 volt s lakájok, katonák, nép mindkét nemből — összesen 40—50 színész. Nigy szerepe van benne Vágónénak (Zrínyi Ilona), Lőrircíy Erzsikének (Amália), Simon Jenőn.k (II. Rákóczy Ferencz), Kiss Pista (Bercsényi), Eőiyuek, Vágónak, Báthorynak — kik i-íen jeles módon töltik vala be helyeiket. Kedden igen-igen ilres darabot adlak, a Vigéczeket, de telt ház előtt, mert a jó Márkus Sándor titkárnak a jutalmára ment, aki egyúttal pompás tréfa szinész. A darab sem elitélendő azért, roe: t ártatlauul vidám dolgok vannak benne s a közönség igen jol mu'atott. Főleg Báthorv, Kiss Pista, Márkus, s Szabó Károly (vigéczek).nek tetsző jelenetjöket jó szívvel tapsolták. Még jobban mulatott a kö?önség másnap a Böregétben. Jobb a taitalma is, de hogy a darab értókét mennyire emelhetik az előadók, legjobban megmutatták itt eztaSzilágyi társulatában. Közepes sem volt itt egy sem még a kisebb szerepkörben ssm. Nem az üres lehaságra fektetik a súlyt tulhajtásokkal, hanem az ártatlan mókát, vidám humort tudják fokozni nagy ügyességgel s az értékes részeket öntudatos művészettel. A vig részekben * utolérhetetlen utánzatot csinált Márkus és Szilágyi. Ügyesen tánczolt Lőrinczi Aranka, Bánfalvi Erzsi, s Sarkadi Endre. Kedves fel epéssel ós kitűnő énekkel szerepelt, mint mindig, Bándi Rózsi, a laikus közönség s az ének- es zeneszakéitők egyaránt igen dicsérik, méltán is. Kitartó tiszta finom hangja van. A tapsoló ifjúság néha téved, ő meg szerény s igy néha a kelleténél kevesebb kitüntetést nyer, de ez ne kedvtelenitse el. Kitűnő tenor Hunfi Imre ia s kedvelt alak Jászai Mariska. A főgimnáziumban holnap s holnapután lesz a szóbeli érettségi vizsgálat, melynek elnökéül már megérkezett dr. Burány Gergely kanonok, keszthelyi főgimnáziumi igazgató, cz. főigazgató miniszteri biztosként. A szegényeknek dr. István Vilmos püspök ar — városunkba jövetele alkalmára 400 koronát küldött előre a rendőrkapitánysághoz, hogy ez ossza ki a város szegényei között vallás különbség nélkül. A kapitány a szegények nevében nyilvános köszönet mond a püspök urnák a nemes szivii adományért.