Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-24 / 12. szám

/ <y (j ¥* ás Zalaegerszeg, £3f£4. esaárczius 24fr< 12, ss ám. EIőfi:zeté»i ár: £gy évre 4 koron*. Fél évre 2 korona. Negyed évre 1 kor. Jígyes szám 8 fillér. Hazai iparczikkek hirdetése féláron: Egy oldal 20 korona. Nyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ./lassics-utcza 25, Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTŐET ÜKÖN ESTE. lászló Józsefről, Ilyen ember, mint az ín László Józsefem, van Magyarországon, csak névre nézve is, legalább ezer. Állapotra nézve van 15—16 millió. Sajátságos ügyességre nézve is találhatnánk, legkevesebbet százezeret. Tehát nem ritka ember. Ntm olyan, mintha miniszteri tanácsos volna, vagy táblabíró, vagy pöspök, vagy polgármester, vagy koimánybiztos, vagy főispán, — még szolgabíró sem. Nem. László József a zalaszentiváni vasúti állomáson taljigát taszigál és zsákot emel. Teherhordó ifjú ember. Alig husz éves. A bajusza is most szökik. Egészséges. Majdnem kicsattan a vértől az orczája. Az apja napszámos. Az édes anyja tehát egy napszámos embernek a felesége. Ő maga is capszámoá. Ennyi az egész rokonsága és protekcziója, születése, nemeslevele és hivntala. Ezért ugyan még nem érdemes újságba irni a nevét s életrajzot irni róla. De László József egyebet is csinál. A mint elvégzi a zsákhordást s eltaszigálja a talyigát: előveszi unalmaban a bicskáját s faragcsál, összeszedi a czink darabokat s pecsétnyomókat, bélyegzőket farag belőlük és megfordított alakban neveket ir rájuk, hogy lenyomatva egyenesen jöjjenek ki a nevek, mintha a legpontosabb gépházból, gyárból kerültek volna ki. Aztán, ha megunja a czink faragást, előszedi a deszka darabokat s gőzcséplőgépet csinál a bicskájával —- a cséplőgépnek megkisebbített alakjában, de a legkisebb izecskéjéig a legnagyobb pontossággal — csupa jókedvéből és unalomból. Azt mondja, hogy ő szeret is, tud is ilyeneket csinálni. Sőt szeretett volna világ életében vagy gépész, vagy lakatos, vagy asztalos lenni, de sohasem volt az apjának annyipénze, hogy fizethette volna a „tanonczi" éveket. Eddig tart a história. S ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy Kustánszegen Horváth János falusi gyerek is életében egyszer látott gépet s készített egy miniatűr locomobilt. Kóla is szóltunk a Magyar Paizsban. Faragó Ödön iparfelügyeló'nek is felhívták rá a figyelmét. De hogy Horváth János most is apjának segédkezik é a kanászságban, vagy talyigát taszigál, nem tudom. Két észrevételnél állapodjunk meg azonban ezekből kifolyólag. Egyik iparos-mestereinkre vonatkozik. Hány tehetségtelen nyomorult gyermekkel vesződnek iparos mestereink! S miért? hogy azok tandijat is fizetnek? Végre is felszabadítják őket. Talán csak azért is, hogy rnene küljenek tőlük. Némefyek talán nem is igen szeretik, ha a tanítvány túlszárnyalja a mestert. P>;dig ez nem helyes. Vájjon nem jobb volna é, ha a mesterek ilyen ifjak után kutatnának, mint László József, és Horváth János s vennék be örömmel a mühelyökbe „tanonczi" évnek a fizetsége nélkül is. Vájjon nem nagyobb kedvvel taníthatnák é ezeket az egészséges, ép testű, ép vérű, helyes gondolkozású ifjakat, kiknek kedvök is, tehetségök is' vau a pályára, mint azokat a csenevész kedvetlen gyermekeket ? A László Józsefek egy év múlva bőrön kárpótalnák a mestert jóságáért és áldozatkészségéért. S ha ügyes ember, talán országos hirü iparos kerül ki a műhelyéből, vájjon nem büszkeséggel tekinthetne é rája mester! A másik észrevétel még fontosabb. Fejletlen a magyar ipar. Ennekj egyetlen egy igaz oka lehet, az, hogyha magyar ember nem alkalmas a munkára, az ügyes munkára, az iparra. Egyéb ok nem becsületes ok. Igazi ok tehát csak az lehet, hogy nem vagyunk alkalmasak ! Hogy pedig ez a lehetséges igazi ok milyen ostoba, azt mutat-, ják az ismert dolgok. Ki netn ismeri a magyar bőripart, a lószerszám készítést? A szürszabó legczifrább munkát készit, s a szűr három emberéleten át megtart. A somogyi kanász szijostora s a zalai falu i legényeknek fa-faragászata s Horváth Jánoséknak és László Józseféknek gép-kombinácziója tán csak mégis tán csak mégis elég alapja a fejleszthető iparnak, az ügyes kézi munkának. Nem alkalmatlan tehát a magyar az ügyes kézi munkára, az iparra. Mi az oka tehát, hogy nem fejlődik a magyar ipar? Hogy nem tud versenyezni ^lmok.*) A gyár kéménye torkán kiszalad Mély hörgés közt a végső fűstdarab. A gépek testén izzadt az aczél, S a lankadt izmu munkás hazatér. Még homlokán a munka gyöngye ég, Mire elfogy a sovány estebéd; Majd a kanócz-mécs világába bámul S nyitott szemekkel álmodik magárul. Egy uj világot teremt meg, miben Kifáradt izma olykor megpihen S a tő, mit vére-hullásával ápol, Neki is juttat olykor a virágból. Alig dereng a hajnal szőke pirja, Már a gyár füttye uj robotra hivja. És álma a felszálló barna füsttel A szürke égen semmiségbe tünt el. A füst hatalmas felleggé verődik, Villáma tépi a gyárak tetőit, Langyos esője dus kalászt nevel — Ó, csak az elszállt álomkép vesz el . . . Álmodjatok csak, testvérek, tovább, Én összegyűjtöm elszállt táborát Álmaitoknak s felleg lesz belőle : Viliáma pusziit, nevel az esője. Hol palotákat a villám lerombol, Kalászt nevel ott az eső a romból, Álmodjatok csak .. . ó, ezek az álmok Újjáteremtik egykor a világot! Farkas Antal. •) Mutatvány legújabb könyvéből. Sz. Álmok. — Farkas Autal költeményei. — Álmok, amelyek megvalósulásra várnak. »Az én lantom siró fadarab.« Ennek a negyedik könyvének ez az utolsó mondata. S végig olvas ván, utolsó szavába kapaszkodom bele. Ez a jeligéje ennek a könyvnek. Ez a hangulata. Ez a húrja, melyen erős, keserű nótákat penget. — » Az én lantom siró fadarab.« Ez a hangja. Tárgya pedig a következő: A harmatcsillogás engem meg nem ihlet: A nép verejtéke ragyogóob ; Rózsaviruláskor nem száll meg az ihlet: Vérrózsák nyilasa meghatóbb. Ezer boldogságnak ragyogó világát Elfödi előlem egy ború; Nem tapsolom meg száz cézár tivornyáját, Mig egy koldus éhes, szomorú. A költészet tárgya a tavasz, barátság, szerelem, haza, nemzet, bit, remény, világ, Isten. Farkas Antal költészetének a tárgya ebben a könyvben csak az ember, az egyenlőtlen ember. Tul vagyunk azon, hogy az ő költészetét dicsérgessem, kivált a Magyar Paizs olvasói előtt. E negyedik könyvéből is jelentek meg már versei a Magyar Paizsban. Csak a Katona Méti Mihályt s a Kuruczok csillagát említem. Megjegyzek azonban egyet és mást jellemzéséül. Megjegyzem azt, hogy Farkas Antalnak az az egyszeiü, köuyed kis népdalszerü verse a legjobb, melyet közönségesen haugulatosnak szoktak mondani az emberek, s melyen nem látszanak a szenvedély hullámai. Azonban nem helyes elv az, hogy csak szép költeményt irjon a költő, és jót ne irjon. Nem elég az, hogy a saját buját-baját, avagy örömét zengedezze magába zárkozoltan, és sirassa a mult dicsőségét akármilyen kellős csengő-bongó rímekben. És Farkas Antal részt vesz az életben. Együtt él a korral. Az emberekkel. És nem hátul-járó árnvéka az utasnak, hanem utmutató mécsese. Nem magában epedő csalogány, hanem munkára hívó pacsirta. Nem az estnek, hanem a hajnalnak madara. uh, ö nem csupán a saját hangulatát rajzolgatja. A munkások ezreivel dalol, az éhesek hascsikorgását utánozza. Soknak talán kellemetlen muzsika ez; de ő erről nem tehet Az elnyomott embernek a fájdalma sir az énekében — s evvel benne van a mai kornak az áramlatában, a szociális kérdések tárgyalásában. S hogy itt nem hátul kullog, hanem vezető hangon beszél, az nem hátránya. Nemcsak jósol és jajveszékel, hanem beáll a harczolók sorába. Petőfi is megérezte volt a vihart, belerohant a fergetegbe és vezetett. A többi csak jajgat. Irt akkor Petőfi nem szép verseket is. De ki mondja, hogy azok nem jók ? Farkas Antal költeményei sem szeretik a hatalmasokat. De addig nem is szerethetik, mig egy éhes koldus nyöszörög. Az Almok kötete nem csupán szórakoztató könyv. Költői vértől duzzadt versek, hü kepe a kornak. Delejtüje a szocziális viszonyoknak. Csak ötven darab költemény van e köteljében, de válogatott versek. Az Uj Század adta ki Budapesten csinos kiállítással. Szerzőjük a Szegedi Napló munkatársa most s Szegeden lakik. Az érdeklődők bármelyik könyvét megszerezhetik egy-egy koronáért. Borbély György.