Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-27 / 43. szám
2 magyar paizs 1904. október 27.azzal az ájtatos szent érzelemmel, melynek kultus/a mélyen a szívben — lélekben gyökerezik s melynek nincs szüksége külső jelekre, pénzen megszerezhető csecsebecsére, hogy őszinteségének és hamisitatlanságának mértékét kifejezze. De a mai kor szelleme lelkünk beléletére is rányomta fényűző bélyegét és a mélységes gyász, a bánatos kegyelet is immár kihivó pompába öltözik. — Nem merészség amaz állítás sem, hogy a halottak estéjének mind nagyobb mérvben nyilvánuló fényűzése, nem is annyira szívbeli kegyeletünknek, mint sokkal inkább emberi hiúságunknak és pompaszeretetünknek folyománya, és — sajnos! az érzelmi kegyeletnek a rovására. Az emberi természet mélyén fakadó ezen szent érzelmekből keletkezett ama szép és lélekemelő szokás, hogy a haldokló természetnek szomorú évszakában ünnepnapot szenteljünk nyugvó szeretteink boldog emlékének, mintegy bizonyságául annak, hogy még a halál rideg birodalmán tul is, lelki érintkezésben maradtunk velük. Szegény, gazdag e napon egyaránt siet leróni a tiszteletnek és hálának ezen kedves kötelességét, midőn az ősznek utolsó virágaival disziti elköltözött övéinek sirhalmait s azokra az elmulhatlan szeretet melegének jelképezésére, számos gyertyát és mécsvilágot gyújt. Az ájtatos, buzgó szivek kegyeletének természetes és benső megnyilatkozása ebben a formában, igazán szép és lélekemelő ünneppé tenné Halottak napját, hogyha csak a világi fényűzés profán hivalkodása itt is már tért nem hódított volna és az emlékezésnek csendes áhítatát meg nem zavarta volna. A sok fényes, üres parádé mellett aztán a halottak iránt val'fc*. egyeletből kevesebb jut a szívnek, kedélynek, de annál több az élők hiúságának és a nagy közönség bámuló szemeinek. Már napokkal előbb lázas készületek folynak ez estére. A virágkereskedők, kertészek és kézművesek egész serege foglalkozik a sírok között, munkájuk zajától visszhangzik a temető! Megfizetett kezek ma, még az elfeledett és gondozatlan sirok burjánzó gyimgyomját is gondosan eltakarítják, s a hanyag kegyelet hosszú mulasztásaiért, kétszeres bőkezűséggel nyugtatja meg magát e n&pon a — rossz lelkiismeret. Halottak estéjén aztán fényes lángtengerben úszik a temető és a sirok valósággal vetekednek a drága virág, szalag — fátyoldiszletek gazdagságúban, vagyont-érő művészi kiállításában, a kíváncsi közönség pedig vidáman, neve tgélve, tréfálva, hangosan társalogva tolong a sírok közötti utakon és kritizálja zz élvezett látványosságokat! Ebben a ragyogásban megszégyenülve szerénykedik imitt-amott egy-egy szegényesebben díszített sir és fényesebb társai mellett szinte elbuvni látszik saját homályában . . . Oh! pedig ez a szerényen pislogó kis mécs, ez az igénytelen kis Vadvirág, melyet ájtatos kegyelet és hü emlékezet helyezett a szeretettel ápolt sírdombra, — ez az őszinte könycsepp, mely ott a homályban titkon gördült le a földre, — és ez a buzgó szívből fakadt fohász, mely bánatos ajakról csendesen száll fel a magas égbe; bizonyára többet ér ott az Egyenlőség túlvilági hazájában, mint üres, hideg sziv és érzéketlen kebel mellett, bármely pazarul kiállított pompa! — Hisz! egypár óra múlva vége van a fénynek, ragyogásnak, egyik gyertyaláng serczegve alszik ki a másik után, a drága csecsebecse, szalag, fátyoldisz lefoszlik a sírokról és a holdvilágos éj méla csendje, az ősz fenséges nyugalma, a tél hideg s;emfedője ráborul a holtak néma városára .... „Uh! a letört virág illatja Elszáll, de meg nem semmisül! Szeretet s hűség megmaradnak, Bar a sziv megtörik, kihűl." Egy iparosnak a furcsa esete. Furcsa eset esett m^g Kaszás József iparos polgártársunkkal ZaJ^egerszegen. Jól ismerjük Kaszás bodnárt. Egyike a legjámborabb, legjózanabb gondolkodású és legmunkásabb iparosoknak. És ez a veszte. Néha, mikor mcggyülemlik a munkája, ahelyett, hogy lefekünnék, vagy elmenne kuglizni, billiárdozni vagv kártyázni, neki áll és farag, meri, hát ebből tartja fönn a családját, ebből fizet adót, meg az életnek e/.er tartozását. Csakhogy ez a tarafás nem tetszik a szomszéd Sommernek. Sérti a fülit. Panaszt emel tehát és Kaszás iparost megbüntetik. Pedig a rendes eljárás az lenne, hogy ha sérti a fülit, menjen hát Sommer egy házzal odább lakói. Nem! Hanem Kaszást megbüntetik. Ennyi az egész história. Hosszas okoskodás mellőzésével, mi a törvényben bár laikusok, határozottan kimondjuk, hogy vagy a törvény rossz, vagy a különoen talán elég jó törvénynek rossz az alkalmazása. Tertium non datur. — Hát bizony legtöbb munka zakatolással jár. Hát most tudom én. miért szűnt meg ezen a vidéken a len- és keudertermelés, a szövöfonó ipar. Mert a szövőszék (osztováta) az ö veléllöjé 'el, a lábitójával s a bordáknak a csattogtatásával bizony lármát csinál, hogy döng belé a ház s még a harmadik szomszéd is meghallja. Meghiszem, hogy sértheti ez a Sommerék fülét. Tűzre tehát az osztovátával. Hozzunk ingnekruhának való szóttest I'rünnbol, Linzből s Kukutyinból . . . Sommer ur ugy é olyan szállító féle ember? Nohát le a kalapácscsal, gyaluval, pőrölylyel s a kaptafával, emberek! Szállit nekünk Som mer ur kocsit, bútort, ruhát s drótszeget Ausztriából annyit, hogy belebolondulunk. Minek dolgozzunk V Jól vigyázzon most már Bácsay bognár is, az asztalosok, meg a kovácsok, a lakatosok s a csizmadiák, ne kalapáljanak, mikor Sommer ur nyugovóra dül, ne háborítsák a csendjét. Különben sorra büntetteti őket Somrner s kénytelenek lesznek abbahagyni a mesterséget. Vájjon megkegyelmez é valakinek? Akinek nem zakatoló a mestersége, annak kegyesen megengedi a munkát. Mert vannak nem zakatoló mesterségek is. Ilyen kézműipar például az én mesterségem is. A tollperczegés nem hallatszik a szomszédba. Nem háborítja a szunnvadó csendet. Dehogy nem! A fület nem bántja; de gyertyavilágnál irok s ez a gyertyavilág az ablakon át bosszanthatja Sommer ur szemét, ha a szomszédomba talál jőni lakni a bognár-szomszédságból. S ez a világosság egyenesen a szemét bántja, amely aludni készül. Sommer ur rám is rám olvastatja a törvényt, hogy tessék az urnák 9-kor lefeküdni. Nem látok benne semmi lehetetlenséget. De ne tréfáljunk, süt értsük meg a dolgot józan ésszel. A Korona előtt muzsikálnak egy éjjel. A szomszéd Gráner panaszt akar emelni* De fel sem veszik a panaszt. Mert az a zajos, de megengedett mulatság a ritkább esetekhez tartozik. — Az én szomszédomban hetenként éjfél útin egy órakor nagy dürömböléssel, kapuk csapdosásávál, szekér rakományokat végeznek s mennek a vásárba. Mit törődöm én vele. Rendesen én is ébren vagyok. Tehát nem bánthatja az álmamat. Ha pedig alszom, akkor nem is tudok róla. Ila megébredek, újra elalszom; ha nem tudok elaludni, akkor bizonyosan nem is vagyok álmos. Másik szomszédomban éjfélután 1 órakor éjjeli zenét adnak a kisasszonyok. Ez engem épen ugy akadályozhat az alvásban, mint Sommert a Kaszás faragása. S nem is az én nótámat húzzák, tehát nem tetszik a dolog. De ha panaszra mennék a kapitányhoz, mindenki azt mondaná, hogy megbolondultam. Sem a Koronában nem vigadnak nagy zajjal minden éjjel, sem Halottak íjapjához. Szomorú ünnep a mai a vörös betűs napok között. Az ember nem tud megbékülni a temetővel. A sirra boruiónak nem a tegnsp fáj igazán, a mólyen temetett, hanem az ismeretlen holnap, a mely napon majd mások kisérik ki őt ebbe a hideg nedves földbe. A milliónyi gyertyamécses fakó arczokon törik meg a hantok kőiül s a hűvös esti .szél nemcsak az őszi barongást hozza meg. Nem a tegnapit, és nem a holnapot, hanem a mai napét. A temető bokrain tudniillik másképpen zizeg a maradék lomb, mint a kertünkben. A temető körös köiül az elmnlást bizonyítja. Itt a meroenlo — s komor emberek özönlenek ki és be a kapun A szomorú látogatásban voltaképpen egymásnak, magunknak adunk találkát mindazok, a kik a mai napon a vállaik közé lehúzott fejjel érzik a semmiségüket. Megnézzük jól egymást, hogy emlékezzünk arra is, a ki a jövő évre már nem jön el. S találgatjuk, hogy vájjon micsoda játékos meglepetéseket tartogat szamunkra a végzet. Ki az egészségesek között az, a ki kihull a sorból 8 kik betegek, a kik eltemetik az épeket. Minden évnek megvannak ebben a tekintetben a maguk temetői tréfái. Mi is egész sor szép, derék legény barátui,kat siratjuk. Olyanokat, a kiknek ha van a természetben logika, száz esztendőt kellett volna elni. És évtizedek óta állanak a temető kapujában összeroskadt vén asszonyok íertiak, a kik vágyakozva nézegetnek be a sirok kozé A temető rendje azonban az, hogy élet élet. Egyik annyit ér, mint a másik. Csakhogy a mai nap hangulatában szólva: egyikse ér semmit Szép, nagy deputaeziók jönnek koszorúval, a koszorú széles, aranybetűs selyem-szalag. Megállana-í a hata'mas márványoszlop előtt, és a kiiől ékeden megemlékezik a szónok .• a földbe beleveszett por hat lábnyi mélyen. S a ki egy-két Krajczáros faggyúgyertyát gyújt egy összehorpadt sir sarkán s érthetetlen szomorúságot motyog bele a rögbe, az se sirat, kevesebbet. S igy termett meg az a szerencsétlen vigasztalás, hogy mindnyájunknak egy a sorsa, hát nyugodjunk bele. Dehogy vagyunk képesek erre ... — Ila valami hatalmas nagy urat temetnek, hát annál inkább akaroK élni . . . Élni, élni .... Akárhogyan is, csak itt maradni a föld felületén . . . S ma azt mondja a temető hogy : előre emberek nézzétek ki magatoknak a lakást jövőre. Szomorúság és metsző fájdalom fogta el azon nagy embertömegeket, melyek a Mindenszentek estéjón a temetőket meglátogatják. Nagy, igennagy a látogató vendégek száma. A holtak mezőit gazdagon díszítették föl a kegyeletes kezek ; 8 nagyon elhagyatottnak kell lennie azon halottnak, kinek tirdombján legalább egy szerény koszorü művirágokból és üveggyöngyökből nem hirdetné a hátramaradottak megemlékezését. Komoly kegyelet képezi a nap jellegét, de leginkább a beállott esti homályban jogába lépett a nézés vágya A lángok ezrei föllobogtak a sirmezőn, csalóka é!et<t csepegtetnek be a márvány ábrázolatokba : mig a fényszegélyen annál komorabb kiséit-Jtiesebb homály uralkodott. A terae'ők kivilágítása felejthetlen hatásokat nyújt. Emellett hangom >.örej, sürgő tolongás ott, a hol csak a merev nyugalomnak és wök mozdulatlanságnak van a házi gazda jo^a. Nevezetesen pedig megrág dó hatása van a szegények sirmezőinek, a hol a szegényes mécsfeny már régen elaludt és csak itt ott a bedőlt sirhalom mellett térdeplő alak árulja el, hog T nem a holt szegények azok, kiknek az igazi kegyelet hiánya miatt panaszkodnirk kellene. A temető élénk és fényesen kivilágított rezéről hangos beszélgetés hatol feléuk, sőt n'^tós is hallattszik . . . Hiszen ez az a helyes 1 s ?°ny t a melybe a bölcsészet állítani akarja az életet a halálhoz. Ez a vidám szemlélődésnek, vízgálódásnak viszonya, a mely barátságosan foga i' ai a változhatatlant, éppen azért, mert — vonhatatlan. Váljon az a nevetés, nem — -'emuit volna e el, némely ajkakon, ha a vidár-^ végig gondol-, koztak volna ezen a gondola'' 1 • Azonban ez nem a nag^ öm eg I 1'' k dolga ; és miután a kegyelet adóját \ holtak iránt lerótta, s egyúttal néző kedvé' kielégítette : nem épen nyomott hangulatban , a bagyta a holtak lakhelyét. Cselkó József,
