Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-30 / 26. szám

¥. év Zalaegerszeg, 1504. junius 30, 26. szám. EMttzetési ár: Sgy évn 4 koron*. Fél évre 2 korona. Negyed évre 1 kor. ggyes szám 8 fillér. Hazai iparczikkek hirdetése féláron: Egy oldal 20 koron*. Nyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-ntcm 26, Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEGJELBNIK 33 E T E N K É H T O S ~Cr T Ó R T ÜKÖN ESTE. Bécsi rongy. A kereskedelmi miniszter által a hazai ipar lejlesztéséről közzétett emlékiratnak van egy érdekes fejezete, amely a hazai ipartermékeknek védelméről szól. Szükséges pedig ez a védelem azért, mert a bécsi rongy jó részben magyar gyártmány czimen jut be az országba. A nemzeti szinö szalagot az osztrák gyárosok nem sajnálják tőlünk, sőt Rákóczi, Kossuth és más rebellisek arczképével ékitik fel a bécsi rongyot, hogy annak Magyarországon nagyobb kelendőséget biztosítsanak. De még tovább is mennek. Az üzlet kedvéért megtagadják önmagukat és gyártmányaikat „szepességi vászonnak", „székely háziiparterméknek® stb. keresztelik el. E/eknek az emlékiratban való felsorolásából két tény derül ki. Az egyik az, hogy a magyar kormánynak régóta tudomása van az e fajta üzelmekről; a másik pedig az az örvendetes ténv, hogy közönségünk végre •valahára kezd már a bécsi rongytól elfordulni s as-t csak az esetben hajlandó elfogadni, ha „nnafsjar pyártmámnak" keresztelik el. Bécsi izraelita kneskedőlc küldenek zalaegerszegi magyar-zsidó kereskedőknek osztrák pántlikákat, melyeken magyar kuracz nóták vannak felírva s rá festve a pápa képe. Ez csak elég kontrászt! Ha pedig a kormánynak van tudomása az osztrák iparosok szédelgő üzelmeiről, akkor kötelessége is azokat meggátolni. Az emlékirat szerint a kormány teljes tudatával bir eni.ek a kötelességnek, csak az alkalmazandó rendszabályokkal nincs még tis/taban. Elismerjük, hogy ez nehéz kérdés és az is marad mindaddig, amig a Közös vámterület fennáll. Ha önálló vámterületté válunk, akkor majd meg lehet kérdezni az osztrák importőröktől, hogy miként kerül vissza a »szepességi vászon« Bécsen vagy Brünnön át Magyarországba. De addig is tenni kell valamit és mivel a hazug osztrák gyárost a magyar kormány keze el nem érheti és mivel a vámközösség fennállásáig az Ausztriából magyar gyártmányként beszállított árukat a határon fel nem tartóztathatják, nem marad más hátra, mint azoknak a viszontelárusítóknak a szigorú megbüntetése, akik idegen gyártmányokat „magyar gyártmány" czime és jdzése alatt hoznak forgalomba. És itt térünk át czikkünk tulajdonképpeni czéljára. Az osztrák gyárosoknak, hogy gyártmányaikat „magyar gyári termék" czimén nálunk forgalomba hozhassák, médiumokra van szükségük. Az osztrák utazóktól és házalóktól eltekintve, ezek a médiumok a magyar kereskedők soraiból kerülnek ki, akik elég hazafiatlanok, elég önzők és elég hitvanyak arra, hogy beálIjanak az osztrák gyáros ügynökének s a bécsi -v.ngyot „hazai gyártmány" czimen sózzák a jóhiszemű, a magyar ipar termékeiért lelkesedő fogyasztók nyakába. Ezeknek a tisztességtelen, hazug kereskedőknek érzékeny büntetéssel való sujtását javasolja maguknak a kereskedőknek az orgá numa: a »Magyar Kereskedők Lapja*, mert ez úgyszólván egyetlen módja. De itt még nem szabad megállanunk. A hatóságok lassan mozognak; a büntető kéz sokszor csak akkor sújtja a médiumot, mikor az már a szédelgés utján jól megszedte in«ös~Tmagát. 0 s a pár száz Jsorwa^büntetésnek és néhány napi elzárásnak óaa^e'íréz. A kereskedők egyesületeinek kell tehát közbelépni ezeknek kell az efféle üzelmeket felfedezni, morális fegyverekkel üldözni és gyökerestől, kiirtani. Az iparfejlesztés. Az elmélet néha a gyorsvonat sebességével törtet előre, ám a gyakorlat rendszerint csak a tehervonat lassúságával követi, sőt néha megmegáll és hosszabb ideig vesztegel. A képviselőház pénzügyi bizottságának csak imént bemutatott emlékirata már átment az Országos ipartandcs rostáján. E tanácskozáson az ipar kiváló képviselői, az iparpolitika többé kevósbbó hivatott intézői, a kereskedelmi ós iparkamarák titkárai sokat és okosat beszéltek, de végre is az, amit elmondtak, az, amit javaslatba hoztak, sokszor el volt már mondva, anélkül, hogy a hazai ipar fejlődése terén valami lényeges eredményekre hivatkozhatnánk. A többek közt beszéltek a közszállitásról, a hazai anyagokat feldolgozó ipar támogatásáról, a kézműiparnak gyáriparrá való fejlesztéséről, karteltörvéuy. munkás balesetbizt osítási és sztrájktörvény alkotásáról, az ipartelepek decentralizálásáról, az ipari szakokúa

Lás fejlesztéséről éa gyakorlatiasabbá tételéről, a tisztességtelen versenyről, az állami támogatásnak a kézműiparra való kiterjesztéséről, az állami gyárak káros versenyéről. Hogy a felszólalók mindezekről mit mondtak, minő javaslatokat tettek, azt feleslegesnek tartanok e helyen reprodukálni, mert hiszen az egyesületekben és a sajtóban évek hosszú sora óta folynak a viták a kérdések felett és joggal mondhatjuk, hogy az iparfejlesztés elméletével már meglehetősen tisztában vagyunk. De hogyan állunk ez ügygyei a javaslatok gyakoilati megvalósítása terén? E kérdésre az ánkét nem adott választ, nem is adhato

ft, mert vannak Virágos kertben.*) Félek, hogy kevés ebben a kertben a virág és sok a tövis. Pedig rég meghagyta Diderot, hogy aki nőkről akar irni, mártsa tollát szivárvány szinekbe és hintse be sorait lepkék himporával. De haj, a gőznek korszakában mesterséggé szállott az iróművészet, nincsen színpompa szaveinkban ós itatóspapirost haszrálunk porzó helyett. Messinától Sirakuzáig bélkocsin utaztam. A vasút persze kényelmestbb, olcsóbb, gyorsabb lett volna. De látni akartam a kert virágait, néhány falut, egypár várost, számos tanyát; tanyákban, falukban, városokban a nőket. Hamar megéreztem, hogy S/iczilia egy más világrész. Ez a sziget nem Olaszország, még nem is Európa. Szokása, fejlődése, égalja elütő. Flórája sem olyan, amilyent eddig láttam. Szirtjein moha helyett kaktusz virit; fűzfája: leánder; erdője: olajfa; berke: narancs, czitrom, mandarin, íüge. Az arany virág akkora bokorrá fejlődik, mint nálunk a kökény, és a pelárgóma szine ugy cg, mimha a szerelemnek lávatüze hevítené. A levegő is más. Ennek a levegőnek nincsen homálya, mikért hogy a tisztavi/ü brilliántnak nircsen foltja. Ez a levegő tündöklik, ragyog és szikrázik a fénytől. Az átlátszóság fogalmát csak *) Barthn Miklós, a Magyarországnak ez az aranytollú irója, néhány hétig a Sziczilia szigetén touristáskodott s onnan küldött a Magyarországnak tárcza-leveleket. Onnan ^aló ez a remek festői czikk is. Szítt. erfi meg az ember. Madártávlatban hatvan kilométernyire van az Etna csúcsa Taorminától. Ezen tárolság daczára mindig jobban láttam a Hegyet, mint Budapesten a Redoute kioszkjából a Gellértet. Mikor a szél leverte a kráter füstjét, tisztán láttam a hópa'iáston a korom szennyét. És ugy rémlett előttem, hogy képes volnék a farkast meglátni, ha a fehér hómezőn barangolna. De ha más itt a szokás, a flóra, a levegő és ha megnéztem a régiségeket, a tájviseletet, s targoncákat, a hámszerszámot és ha meghallgattam antimelódius dalaikat ós kipuhatoltam a neplóleknek játékos felszínét ós vad szenvedélytől izzó mélységeit: akkor minden olvasó természetesnek találja, ha megfigyelni próbáltam a nőket is. Tűzről pattant menyecskék számára ez a szi get a föld legalkalmasabb talaja. Amerre járok: kihűlt lávára lépek. De valóság-e az a szó — kihűlt? Nem valóság. Somlónak, Badacsonynak illatos bora honnan veszi szikrázó tüzét, ha nem a lávától? Mi az, ami a kőszénben ég ? Semmi egyéb, mint a napsugárnak évmilliók előtt elraktáro. ott tüze. Mi az, amit a'kőszénből illatszerek készítésére vegyileg kivonnak? Semmi egyéb, mintáz ősnövény zetnek évmilliók előtt elraktározott illó olaja. Mi a zacherin, melyet a koszénből, é~ mi a festék, melyet szintén a kőszénből sajtolnak ki? Semmi egyéb, mint az egykori őserdő növényzetének czukor- és széntartalma. Ilyentormán a hideg, -ötét, szagtalan és Ízetlen l< őszénből a vegyész eszköze elefre udja kelteni az egykori ősnövényzetnek tüzét, színpompáját, illatát ós édességét. Miért? Azért, mert az ősnövényzetből keletkezett kőszénben az ősnövényzet vegy tulajdonságai fenmaradtak. A lávakőnél sincs ez másként. Az anyaföldben, ebben a nagyszerű vegymühelyben, a venyige gyökerének életsava föloldja a kemény követ, annak régi tüzét életre hivja és hajszálcsatornáin elfuvarozza azokba a fürtökbe, melyekből a ringató, hevitő kéknyelűt sajtolják a zirc?i apátság gazdag pinczéje számára. Nos hát, ebben a környezetben, hol talpunk alatt ég a láva, fejünk fölött ég a napsugár és körülöttünk izzó a levegő ós mámorba ejt az illatár — a vulkánnak, bornak, virágnak, tengernek ós mély szenvedélyeknek e forró, lázongó, vihardult, vad hazájában kerestem a tűzről pattant menyecskét. Nem az egyedet. Honi aoi qui mal'y pense. Hanem a tipust. A vérforraló keblet, az olvasztó szempárt, a szemöldökiv észbontó sűrűjét, a derék élveteg hullámzását járásközben és azt a szakadozott lihegést, melynek forróságát a duzzadt ajkak pírja között száz lépésnyire is megérzi a férfi. Kerestem, de nem talákam. Többet mondok. Hetek óta nem akadtam nőre, aki a szemem közé nézett volna. Messim, Cattania, Sirakuza elég nagy városok. Mindenik nagyobb Szegednél. Taormina, Giardino, Arc Reale jó nagy községek. Jártam egyebütt is. A gyermek, a férfi és a vénasszony jól mégnézi az embert, tetőtői-talpig. Hanem a felnőtt leány és a menypcske széles e világért nem pillant rád. Közöny-e, érzéketlenség-e, alattomosság e? — nem tudom. Hogy szokás: azt látom.