Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-21 / 3. szám

1904. január • 7. MAGYARPAIZS 5 . . . Szálinkozz hát csak. ártatlan hócska Takarj be mindent völgyet és hegyot: Szemem s szivemnek kedvesebb a föld, Fehér palástod ha reá teszed.j] Frászt Lujza Bolond Istók komolysága, — Felolvasás az építő iparossegédek estélyen. — Igen tisztelt közönség! Felolvasásomban egy történetet mondok el. S ezzel kapcsolatban felhívom a tigyelmöket, hogy legkedveltebb költó'nket, ÍVtőíi Sándort még az eddiginél is nagyobb mértékben kedveljék, kásáit olvassák s véghetetlen tenger-bölc eségébő! tanuljanak hazaszeretetet, vallásosságot, munkaszereteteit, igazságos életet. Egy szép családi képet fest a Bolond Istók a. versében. Hosszas, humoros, tréfás bevezetések után, egy igazi boldog családnak a képét. Hózivataros vad téli éjszaka van, meg-meg csörren az ablak, s a kémény telején süvit a szél. A ki nyáron nem dol< ozoU, vagy a kit télen-nyáron üldöz a sors, az most fázik és éhezik ; a vándorlónak orczájára fagy a köny cseppje s még a kutya is elbuvik. De ebben a házban vigan lobog a kemencze tüze s a tüz körül a kis szobában ki kintié el, mennyi boldogság van, s mi minden elfér ebben a kis szobában: Ott van a mult, jelen és jövő. Nyolezvan éves öreg aggastyánnak fejér szakállával kis gyermekek, dédunokák játszadoznak, mintha a mult idők harczaiból megmaradt s békességet jelentő fejér zászlót lobogtatnának a pajkos szellők. Közből az életerős, komoly, de vidám, fiatal férj és feleség összeköti a távozó multat az érkező jövővel, a 80 éves aggastyánt a negy éves gyermekkel. A kemenczében vigan pattog a tüz, a gyermekek játszanak, a férfiak kukoriczát morzsolgatva beszélgetnek, a friss menyecske fon, fonja a boldog élet fonalát s dalo', versenyt dalol a kiin süvitő széllel. A megtestesült szeretetnek, a megelegedésnek, a boldogságnak a képe ez. Elmondhatják magokról : Boldogok vagyunk, mert jók vagyunk. S felsóhajt az öreg: jól mondta az az ifjú legény: „Mig az ember boldog nem volt, addig meg nem halhat " Rajtam is beteljesedett. Boldogtalan voltam életemben, de most csordultig tele vagyok boldogsággal. Meghalhatok. Aztán elmondott a véti ember egy másét, a gyermekek előtt, de inkább csak a saját emlékeinek a felidézéséért, miközben egy-egy köny•cseppje huldogált hosszú fejér szakállára. Volt egyszer azt mondja, nem is olyan régen, ezelőtt öt hat évvel, egy jámbor öreg ember; az alföldi pusztaságnak egy omladozó házában elzárkózva a világtól remete módra tengette életet; örök szenvedésnek a gyermeke volt. Tél vaia már ifjúsága; elete p dig az örömtelenségnek egyetlen sötét ojs-zakája. Hetven évnek a terhét hoidozá a vállán; már dőlni készült élte iája, m< Len a boldogság-madár sohasem nyugvók, egy tfait sem csattogott. Ifjú korában szeretett, szerelme angyal volt, mintha fön született volna az égben — s gyalázat sorával megdobálva halt meg itt len a földön, szeméten. Sirban valának jó gyermekei is. Csak égy ólt még 1-özülök, s ez az egv hálátlan, ros/indulatu. E'hagyta tehát, ezt az egyet is, s elhagyta a viláL't is, a pu ztára ment gazdálkodni. I)a a kinek élete nem ér egy hajító fát, nem talál örömöt benne, nem talál örömöt semmiben. Dolgozni sincs kedve. Földjét felverte a gaz, gazdasági eszközei szanaszét szórva pusztultak, rom lotttak, a háza fala omladozott s egész jószágát min; ha a tatáidn'ás >omholta volna össze. S a mi ven gyászos volt a há a tájéka, olyan rom va'a ő ffay. Érzése meg-< m

ruít. Már a gondviselésben sem vek hite, a türelme elfogyott., a reménye megszakadt s szivéből a szeretett kia'udt. Egy érzelme volt csupán, eg\ vágya, hogy minél elebh menjen a koporsóba. Bevégzé számadását az élettel, mit akarhat még vele, hogy nem ereszti el. Kiivott már mindent, benne semmi sem maradt, mért nem dobja hát el már az ürespoharat. S mint egy istentagadó, keservesen átkozta az életet. Mint egy testné?küli elátkozott szellem-árnyék bolvgolt a világban, vagy inkább mint egy lélek nélküli test állo't fejér szakállával, mint egy kőkereszt, melyet téii hó fedez; még inkább mint egy egész temető, melyben oly sok a halott s látható volt jól, hogy az öröm van legrégebben eltemetve ott. E szomorú látványhoz, e siralomházba, erre az elátkozott helyre érkezik egyszer véletlenül egy siheder ficzkó, egy szegény vándorló legény s szállást kér éjszakára. Jó kedvű, tréfás, bolondos gyerek volt. Ugy is hivták, hogy Bolond Istók. De ez a rongyos és tréfás ficzkó a szivében ós lelkében nagy műveltségű férfi lehetett. Már abból a magaviseletéből is látni lehetett ezt, hogy a bánatos öreghez minden könyelmüsége mellett illő tisztelettel közeledett s vele többet beszólt komolyan, mit tréfásan. Hát még a mikor megismerte a remetének élettörténetét — ekkor magasztos lelkesültséggel leczkéztetrte meg a sok búnak öreg emberét. Többek közt ezeket mondá neki • „Szent előttem minden fájdalom, Kettősen szent az öreg szivé . . . Nem akarlak bántani; bocsás meg, Ha beszédem lelked sértené. Jó uram, te vétkezél, Tűrd tehát a büntetést, Mely ha nagy, azért az, mert Bűnöd is nagy: a kétségb'eséá. Ez a bűnök koronája, Minthogy ez nem más, Mint a legsötétebb Istentagadás. A kétségb'esós pokoli hang, A mely fölkiált az égre: Nincs tebenned isten, a kinek Gondja volna az embeiiségre. S méltó rá bizonynyal, A ki ezt kimondja, Róla hogy kezét a Jó isten levonja ; Meit van a világnak atyja, Van egy hü gondviselője, Minden ember megláthatja, A ki el nem fordul tőle. Csak ne légyünk türelmetlenek ! Néki sok a gyermeke, Ne kivánjuk, hogy minket tegyen Mindeneknek elibe. retetnek a melege, a hitnek és reménynek a sugara. A jóslatnak beteljesedését látta. Még sincí egyedül tehát a világban. Van, a ki Őt is szereti. S ez már nem csak élet, hanem boldogság is. — Eszébe jutotta Bolond Istók beszéde : Mig az ember boldog nem volt, addig meg nem hallhat. Most mé* ugy sem eresztette el a háztól az ifjút, azért, hogy ha látta szomorúságában, lássa örömében is. Áz ifja pedig folytatta a men'-ő gazdálkodását. S a rétnek és a mezőnek vadvirágából n: pint i egy-egv hakietát is kötött a friss leánvnak. Tovább nem mondom a mesét. Az az elátkozott es elkáihozott örömtelen vén ember én valék, én aki most legboldogabb ember vagyok a világon, meit szerepeim között vauvok ; engem is szeretuek, én is tudik szeretni. Ez az el fásult szí v érző sziv lett, ez a me^vénhedt kebel meg-megdobban örömében, mert ti közöttetek vagyok kedves gyermekeim, mint a s>ázados öreg fa apró tarka virágoktól körnvezve. É'e'era olyan mint egy tenger, a köoyhu'latásoknak és keserűségeknek tengere — volt, a szeretetnek csupán egy könycseppje hullott bele s tőle a tenger megédesült. Mig az ember boldog nem volt, addig meg nem halhat. Vándorol az isten jósága, s rendre mindenhová eljut. Ezt az a csavargónak látszó bolondos ficzkó, az a vándorló legéuy mondotta, kit Bolond Istóknak hívott a világ, s tudjátok é gyermekek, ki az a könnyelmű tréfás fiu ? Komolv szorgalmas, munkás ember az, józan életű és józan gondolkozású, tudós, bölcs és pap egy személyben, aki az én keserű szivemnek vigasztaló papja volt, hit'el, reménynyel ós szentettel töltve meg azt, és a ki e farkas-orditó tanyából boldog családi házat teremtett ! Az a ti édes apátok itt né! Kedves unokáira ! És itt megállott a s^k évnek embere. Csík egy-egv könycseppet törülgetett le hosszu fejér szakálláréi. — — Én pedig hozzá teszem, hogy Petőfi Sándor nagy költőnk is olyan, mint az a Bolond Istók, fiatalos könnyelműsége mellett a legkomolyabb ferfiu, költői idealizmusa mellett még a közgazdaságra is tanít minket; ebben a tréfás költeményében is azt a magasztos szent elvet hirdeti, hcgv az egyéni jólétnek, a családi boldogságnak, a jó nemzetgazdaságnak s az egészséges szocziális viszonyoknak alapja: a munka és a szeretet. Borbély György. Itt a törvény: „várj soiodra," És nem vársz hiába ; Mint a nap a föld körül, ugy Vándorol jósága, S nincsen a kit elkerülne, 11a ma nem jött, eljön holnap . . . Mig az ember boldog nem volt, Addig meg nem halhat. Az öreg hallgatta a beszédet és ugy szivta magába, mint gyermek az anyatejet. Meghatotta ez a beszed. Másfelől nem kis mertékben csodálkozott, re csoda ágról szakadt siheder ez, hogy olyan nagy tudománya van. Micsoda vándorió legénv, micsoda csavargó ez, Irigy ugy beszél mint egy pap, vigasztaló szavai megnyugtatók, behatolnak a . ember lelkéig. N'nr is engedte el a háztol. had maradjon ott, vigasztalja, olyan jól esik, talán még el is hiszi a jóslatát. Balond Istók ott maradt, s a beszédből ki nam fogyott. De Bolond Istók nemcsak beszélni tud. Dologhoz látott. Rendbe szedte a gazdaságot. A romot redes lakóházzá alakította át. A sjralomvölgyö

f paradicsom-kertte változtatta. Tudta, mi a boldogság, de azt is tudta, hogy azt mag kall érdemelni Tudta, hogy a munku nemesit, hogy a munka nyomában áldás kél — s pár hát múlva alig lehetett ráismerni a tanyára. Mint a vers ramdja,: Seprő, meszelő sikárlo — szappan, minden uaiiködék, s harmad napra a tanyát már majd magok sem ismerek. Minden tiszta, fényes, mint a katona ruhán a gomb. — Nincs, sehol a régi rozsda, régi szeoy és régi gond. Idő telik, idő múlik. — Egyszer csak egy szép angyali lány érkezik a tanyára. Az öreg embernek világgá széledt családjából egyik tag. Ragyogó szépségű unokája, ki gyermeki szeretettel csókolja meg a vén nagy apát s simogatja ősz szakállát. S a rom-emberbe visszaköltözött az élet; fejer hajaszálát mintha feketedni érezte volna, kihűlt szivébe melegség lopódzott, a szeFelelős szerkesztő: Z Horváfh Lajos Lapkiadótulajdonos az AlapítófSo^t 'éte®* wi^A jutányos áron felvétetnek a kiadóhivatalban. j Hull lülüilü biztos bérjövedelmet hozó iófekvésü városi iiása&^a töriesztéses kölcsön nyujtatik az alábbi feltételek mellett: 4 % kamatra 50 évi törlesztéssel 4 Va °/o „ 10 Va és 30 „ 4 »/4 °/o „ 25 és 15 „ 5 •/« 10 A tőke a kamatfizetéssel eíiyüíi félévi részletekben törlesztetik. I kolGsön készpénzben fizettetik ki Magasabb kamatú kölcsöuöli convertáltstnak. Kölcsön ajánlatokat elfogad és minden felvilágosítással készséggel szolgál Z. IE3I or ^rátli Lajos Zalaegerszeg, Körmendi-utcza ."8. ÍZ. IS-O