Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-21 / 16. szám
1904 április 21. MAGYAR 1' A I Z S 5 gyanánt.) A boltos azt mondja : Azt nem adom; neked épen nem adom, mert te a fejemhez vered a külföldi portékát, mert az a szép fejér szappan külföldi. De azért sem adom, mert ez a szép fejér szappan nem jó; Nem habzik stb. Legalább is tízszerte jobb ott mellette az a sárgás nem szép színű hazai szappan. — Ezt maga a boltos mondta és magyarázta és indokolta. Megvettem tehát a jó szappant, amelyik egyúttal honi gyártmány is. Hogy a külföldi 'szappan külföldi is rosz is, s hogy a hazai szappan hazai is, jó is: ezt maga a kereskedő boltos tudja, mondja, állítja, indokolja. — Az isten szent szerelmiért miért hozzák hát ide a nyakunkra a kereskedők azt az idegen szappant, mikor a mi honi gyártmányunk jobb ? Feleljen rá már egyszer valamelyik kereskedő. A közönséget pedig kérjük, a tisztelt gazdasszonyokat és azokat az urakat, kiket a feleségeik szappant vásárolni küldenek, kérjük, okuljanak ebből a felvilágosításból és inkább vegyenek liazai jó szappant, mint külföldi rossz szappant. , KB- Gy.) Meghívó. A„ Zalamegyei Általános Tanítói Tes'ülfet Zalaegerszegi Járásköre" Zalalövőn f. évi május hó 5 én d. e.' 9 x|g órakor az iskola épület egyik tantermében tartja ez évi közgyűlését, melyre a járáskör tagjai és az érdeklődő tanügybarátok tisztelettel meghivatnak. Tárgysor; Szent mise d. e. 9 órakor. 1. Dénes Margit k. a. áll. tanítónő gyakorlati tanítása a IV osztályban a tört alakjának változtatásáról. 2. Elnöki jelentés; ennek kapcsán kozzászólás az Eötvös-alap , alkoholizmus- és a népnevelő egyesületekhez. 3. Horváth János áll. tanitó ur értekezése: „A beszédhibák, tekintetfel a népisko lai tanításra.,, 4. A központi választmányhoz pály t tételek ajánlása. 5. A jköri segeh egylet alapszabályainak módositása czéljából bizottság kiküldése. 6. A lemondott egyik központi választ mányi 'ag helyett más választása titkos szavazás ntján. 7. Pénztári jelentés. 8. Tagok felvétele. 9. A jövő közgyűlésen értekezők kisorolása. 10. A jövő évi közgyűlés helyének megjelölése. 11. Folyó ügyek, indítványok. 12. Justus I idor földbiitokos ur szeszgyárának megtekintése. Figyelmeztetem a tisztelt Kartársakat alapszabályaink 15.- illetve 37. §-ára, mely jogot ad az igazolatlanul elmaradt tagra a 4 korona bírságot kiróni és biróí uton behajtani. Az állami tanítók utis/ámlájukaí — Szabályszerűen elkészítve — szíveskedjenek velük magukkal. Zalaegerszeg, 1904 ápnl 12. Tisztelettel Csiszár Józset járásköri elnök. A kőműves munkások sztrájkja megszűnt s ezt örömmel jegyezzük fel; még pedig kívánságaik teljesülésével szűnt meg a sztrájk. Elismerés illeti ezért az építőket és vállalkozókat s első sorban Morandinit a humánus gondolkozásért, a ki vezet és hangot ad az építők között. Szerintünk lehetett is teljesíteni a munkások kívánságát, hiszen méltányos és rendes mederLen mozgott az óhajtásuk. Most már vígan folyik a munka. Csak az a kár, hogy kevés az építkezés. A za'amegjei Gazdakör elröke újból Hertelendy Ferenc tőispán lett. Ugyanis főispánná való kineveztetése után lemendott e t :szfBégéről, de a kör az utóbbi napokban tartott közgyűlést n Batthyányi Ernő giót indítványára nem fogadta el a lemondást, hanem egyhangúlag újra megválasztott i őt elnöknek, ki el is fogadta újból való megválasztását. Második segódtaníelilgyelö. Az ügyek szaporodtával még egy munkaerőre vala szükség tanfelügyelői irodánkban. A miniszter kinevezte ide Zalaegerszegre Szabó Bertalan tollnokot sogéd tanfelügyelőnek, aki eddig Torontálban volt. — Meg kell említenünk, hogy a hivatal emberei, a közvetlen fölebbvalója sőt a tanítói kar s a nagyobb közönség is jó néven vette volna, ha a miniszter ur kinevezi se^éd tanfelügyelőnek Madarász Lajos tollnoko', a ki már kipróbált régi hü munkísa a zalaegerszegi irodának, s helyébe jött volna valaki tollnoknak. Az uj segéd tanfelügyelőt azonban üdvözöljük Zilaegerszegen. VÍVÓSport. Május 10 étől kezdve vivóianfolyam lesz városunkban. Boezföldi Vizsy Károly nyug. honvéd főhadnagy nyitja, kinek a fővárosban van vívóterme. Dr. Klein Lajos gyógyszerész urnái Jelentkezhetnek az érdeklődők, kiknek ajánljuk is t a nemes sportot. Nyilvántartás. A fővárosi rendőrség mintájára bejelentő hivatalt s nyilvántartást szándékoznak rendezni nálunk is. E végből Gsentericz Béla rendőrkapitány Budapesten járt tanulmányozás végett. Terjesszétek a „Magyar Paizstl" Megyeiek. Kinevezés. Murányi Kálmán a. lendvai, Schmidt Júlia somorjai áll. segélyezett községi, Grész Irma zalaegerszegi áll. Láng Teréz csáktornyai, Volkovszky Olga körmendi polgár iskolai segédtanítókat rendes tanítókká nevezte ki a miniszter. Tejszövetkezet. Vidékünkön a tejszövetkezetek egyre szaporodnak. Mult vasárnap Alsópáhokon alakult meg 50 taggal s 130 üzletrésszel. A szövetkezetnek épületet emelnek, a gépeket az Alfaszeparator r. t.-nál rendelték meg s az üzemet májusban szándékoznak megindítani. Selyemtenyésatési előadás Az országos selyemtenyésztési felügyelőség f. hó 26 án Keszthelyen népszerű előadást rendeztet | j A Magyar Faizs nem politikai lap de azonkívül mindenkitől és mindentől teljesen független társadalmi újság. Távoliak. Nagy tengeri veszedelem A muszkák háborúba keveredtek Ázsiának egyik keleti szigetországával, Japánnal. A tengeri ütközetben a muszkáknak egy nagy hadihajójuk: Yetropavlovszk, fel robbant s rengeteg terhével s mintegy 900 emberrel pár perez alatt elsülyedt. Valami 40 ember menekülhetett meg. — De hát nem tudnak otthon ülni a muszkák! Olyan regeteg nagy földterületük van otthon és műveletlen emberök. Nem tudják gondozni a fürdés helyett! Csák Máté vára. A regényes Vágvölgy leg szebb gyöngye az a rom, a mely Csák Máté egykor ha'almas várának maradványa. Itt aralkodott. innét tartotta féken a Felvidék nagv részét ez a daezos oligarcha. A régi, harcias időkben erős végvára volt ez a magyarságnak, most mái csak a romja van meg rég elmúlt dicsőség emlékeként. Mint Trencsónből táviratozzák, Csák Máté egykor hatalmas várának ottani romjait d' Harcourt Ifigénia grófné a festői romokhoz tartozó 37 hold legelővel ós 8 hold szántófölddel együtt Trencsén városának ajándékozta. Remélhető, hogy a romantikus Vág-völgynek ezt a díszét a város gondozni fogja, különösen pedig kívánatos, hogy a vánom gyepes udvarán most szeite széjjel heverő faragott és feliratos kövek te'ővel védett helyiségbe jusssanak, s a romok a látogatók részére megközelíthetők legyenek. Tejszövetkezetek szaporítása. A tejszövetkezeti akczió kezdete, 1895 óta több mint 500 tejszövetkezet alakult, melyek révén a gazdák évente több mint 10 millió korona bevételhez jutottak, ennyiért értékesül ugyanis a külföldre kivitt vajmennyiség. A tejszövetkezetek kétségtelen haszna a kormányt azok szaporítására ösztönzi- A beruházási törvényjavaslat 2 millió koronát irányoz elő erre a czélra. Ezt az összeget a vajtermelő középpontok létesítése, s ezzel szoros kapcsolatban levő szövetkezetek terjesztésén kívül sajttelepek és sajtgyárak fölállításának elősegítésére fordítják. „ Csak oly magyar felírású portékát vásároljatok, melyről meggyőződést szereztek, hogy a* ha»ai gyártmány!" Irodalom. Művészet. Várossy Mihály volt Zalaegerszegi polgári ós kereskedelmi, jelenleg homonnai (Zemplén memegye) tanár Vörös György munkatársunkhoz a következő előfizetési felhívást küldötte. Előfizetési felhívás a „Szerelem vértanúi" (a, Zárda titkai) eredeti regényemre, a mely 14 iv (224 lap) s 12 szerzetes papnak érdekfeszítő szerelmi kalandjait festi ; ára bórmetve 1 korona Homonnán (Zemplén megye.) 1904 Várossy Mihály tanár. E felhívás folytán munkatársunk felkéri volt iskolatársait s Várossy tanárnak volt tanítványait, kik volt tanáruk érdekfeszítő könyvét megrendelni óhajtják forduljanak vagy közvetlenül Várossyhoz Homonnára, (Zemplén m. pósta helyben) vagy pedig munkatársunkhoz Vörös György p.gii. számellenőr Zalaegerszeg, ki az előfizetéseket gyűjti. Különfélék. Eladó nagyobb mennyiségű Riparia Portális amerikai vad sima vessző szokványszerű minőségben, Il-od osztályúnak ezere 5 korona helyben átvéve. 500 kilogramm sárga oberndorfi fajta 1903-ik évi termés takarmány répa-mag, ára kilónkint 50 fill. Bővebb felvilágosítást ad Besenyőu, u. p. Zalaegerszeg SKUBL1CS Károly földbirtokos. 0—4 Földmivelés. Állattenyésztés. oac* A kié a föld, azé az ország! ím Nemzetközi nagy lóvásár Érsekujvárott. A Nvitramegyei Gazdasági Egyesület a XXII-ik nemzetközi lóvásárt Érsekujvárott. (Budapest ós Bécstől gyorsvonaton 2—3 órányi távolság) május 1. ós 2-án tartja. Ez a lóvásár Magyarországon a legjelentékenyebb és a legkeresettebb, melyet a tenyésztők és kereskedők egyaránt fölkeresnek. Főként a külföldi lókereskedők szokták az érsekújvári lóvásárt fölkeresni. A mult évben is 500 drb. különféle használatra va'ó lovat adtak el. Lakások ós istállók az érsekújvári rendőrkapitányi hivatalnál rendelhetők. Csarnok. $ hajadonok. A mit a férjes nőtől irigyelni lehet s a mit legketerübben nélkülözhet a hajadon : az nem a férj szeretete, sem a biztosított á'lás az életben, hanem az a* édes név: anya, a melyet az ő füle soha nem hallhat. Ez az, a mit legnehezebben nélkülöz a női sziv: az édes gyermekével való társalkodás ós annak zavartalan birtoka. Szabad legyen itten tiszteletteljesen néhány "szót intézni azon hölgyekhez, a kik irgalmatlanul megítélik a hajadont, a kinek más sors jutott, mint nekik. A mi azon hölgyeknek üdeséget ós szeretetreméltóságát fenntartja, az nem az ő, talán nagyobb eszük, értelműk, műveltségük sem pedig 8zeretteljes szivük, hanem a gyermekvilág azon varázsa, a mely őket környezi. Ez a házasságtalan állapot s élet igazi ós jogos fájdalma, hogy az hiányában van az anyai örömnek s az anyai boldogságnak. Teljes hiányában? Oh nem! A megtagadott szeretet, a mely üti a sebe', e>t ismét megig A magyar királyi államvasutak gépgyárának vezérügynöksége 7 BUDAPEST, V-ik kerület. Váczi-körut ajánlja a magyar királyi államvasutak gép— 32. szám. = gyárában készült uj szerkezetű = gőzcséplőkészleteket,ipari czélokra ||Jg| § @ FMillP^ fűkaszáló-, marokrakd-és kévekötő alkalmos Compound lokomobilokat. IWHBl-i-S-iaBUIH aratógépek et, ^"e^LT^g" —