Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-03-19 / 12. szám

1903. márczius 12. MAGYAR PAIZS 3 Mi pedig, — mi törpe, gyarló epigonjai egy halhatatlan nemzedéknek, — a túlzott realismus mai koriban, ne csak anyagi dolgokra irányítsuk összes törekvéseinket, ne csak élvezzük nagy elődeink szellemi és auyagi örökét, hanem tekintsünk vissza hálaval és kegyelettel azon nehéz harczokra és hősi erőfeszítésekre, melyeknek árán szerezték meg számunkra a jólétet, boldogságot és a szabad emberi jogok előnyeit, — és a letűnt nagyság ragyogó emlékeit: lelkünkbe vésve igérjiik, fogadjuk szent áhítattal, hogy — ha halhatatlan nagyjaink fényes nyomdokaiba lépni, azokat követni képesek nem volnánk is, de véren szerzett alkotásaiknak s örökbecsű vívmányaiknak legalább méltó és érdemes örökösei le?zünk, hogy, — ha ismét zivatar, világfordulás jön a magyarra, az ő példájukon lelkesülve élni és küzdeni, ha kell meghalni is tudjunk a Haza eszményeért ! . , . Martius 15-ike, a szabadság ünnepe a a legalkalmasabb időpont arra hogy nagy halottaink emlékének áldozva, lelkünk elé idézzük ama nagy idők fényes tüneményeit s áhítattal boruljunk le elérhetlen nagyságuk előtt. Mindenek előtt megjelenik előttünk a nagyok legnagyobbja : Kossuth Lajos, kimagasló egyéniségének, szikrázó szellemének ragyogó dicsfényében, aki egy maga erősebb tudott lenni, mint mi minnyájan, aki a maga titáni erejét adta oda a nemzetnek, hogy az ő vállain emelkedjék nagyra, magasra! . . . Mellette egy szerény de egyenes szavú, egyenes jellemű iró : Táncsics Mihály, aki tollával többet tett a nemzet felszabadítására, mintha fegyvert forgatott volna. — Amott pedig a nagy „czenki vértanú" a nemzet ébresztője, a legnagyobb magyar altruista — gróf Széchenyi István, aki életének összes törekvéseit egy vágyban, egy imában összpontosította, hogy legyen társadalmunk egységes, legyen magyar, gazdaságilag önálló és mivelt ! . . . Majd hosszú sorban következnek gróf Batthyányi Lajos a független magyar ministerium elnökével az élükön, a nemzeti vérkrónika martyrhalált szenvedett hősei: a Damjanichok, Kiss Ernők, Aulichok Dezsőfyek, Lázárok, Nagy Józsefek, Yécseyek — — oh ! és kiiudná igy sietve elsorolni a I " a egén tündöklött csillagok neveit, az akkori ifjúság virágait, a dicső magyar hadsereg színe-javát . . ? ! flandriai vörös szinnek. Hogy a fényűzés növekedésével a szabóság is a legjövedelmezőbb iparágak közé tartozott, az magától értetődik. Némely helyeken a szabósegédek voltak a divathösök, a mennyiben a mesterek a segédek ruházata által jelezték a divatot, vagy ezzel mutatták be az uj kelméket a közönségnek. A nők ruhái selyem vagy bársonyból, a férfiaké pedig posztó, bársony s selyemből készültek, és arany, ezüst, gyémánt hímzésekkel voltak díszítve. Az akkori irók a polgárnő egy-egy öltönyét három-négyszáz forintra, ékszer készletét pedig bá romezer forintra becsülik. E túlságos fényűzés az erkölcsök s anyagi jólét sülyedését vonja maga után. A kényelmi eszkö zök közül felemiitjük a kocsit. A legrégibb népeknél, egyiptomiak, görögök és rómaiaknál már találunk két és négykerekű jármüveket használatban, melyek azonbaD ugy e népeknél, mint a középkorban általában csak teherhordásra szolgáltak. Midőn az utak javultak s a kocsi szerkezete tökélyesbülni kezdett, jöttek divatba az utazó kocsik. Az úgynevezett hintáló v. rugó s> szijjakon függő kocsit magyar találmány, melyet Kornides szerint Komárommegye Kocs nevű helységben készitettek. Rehlen állítása szerint is Magyarországból terjedtek el a szijjas kocsik Európa több országaiba. Ugyan ő állítja, hogy V. Lásrló királyunk 1457-ben VII. Károly franczia király nőjének ilyen kocsit küldött ajándékba, De van közöttük Egy, aki káprázatos tündöklésével kiválik még e ragyogó jelenségek közül is, — kin^k ifjúi, daliás alakja nagyra, — mind nagyobbra látszik nőni bámuló szemeink előtt ! . . Homlokán isteni ihlet, — szemében a honszeretett lángja ég . . . Egyik kezébeu zengő lant, a másikban — villogó kaid s mig ihletett lantján a költészet leglelkesitőbb dalai kelnek; — addig hősi kardjának nyomán piros vérrózsá'* fakadnak . . . (3 az! — A nemzet leglelkesebb apostola — a szabadság tavaszának legédesebb szavú csalogánya: — Petőfi Sándor! Széles e hazában feléje repes minden igaz magyar sziv és már nevének puszta kimondásánál hevesebben pezseg ereinkben a honfiai vér, mert az ő neve és a szabadság összetartozuak, mint — a fény és a sugár ! Ha Kossuth egy napnak a fénye volt, mely vezetett a sötétségben, világosságot szórt a vak éjszakába: akkor Petőfi üstökös volt a Haza egén, vagy szivárvány, mely jött, — nem tudni honnét és eltávozott, — nem tudni hová ? ! Ha, mint hős, kardjával és tetteivel nem véste volna is be nevét Clio érczlapjára, — mint a legmagasztosabb eszmék kifejezője mint lángajku költő a múzsák hervadhatlan babérkoszorújával homlokán tovább él a nemzet halhatlan lelkében és élni fog, amíg csak magyar szívben magyar érzelem fakad és — „él nemzet e hazán." Ezer éve, hogy ez áldott földön hont alapított a magyar faj. Ezerszer látta téli álmából ébredni a természetet; — ezerszer tapasztalhatta az életfakusztó erők forradalmát a tél zsarnoki uralma ellen anélkül, hogy lelke zsibbadtságában ez»n évről-évre ismétlődő tüneményekben megszokjtt dolgokuál egyebet látott volna. — De jött a nagy esztendő, a levegőben Ia\pángó Eszme miudent megtermékenyítő hatalmával, a haladó szellem felvilágosító erejével. És jött egy nap. midőn látnoki sejtelmeinek hatása alatt megdöbbenve kérdi önmagától az öntudatra ébredt lélek: — miért, hogy a vizek jégbilincse megreped; a virágok elhagyhatják a föld sötét börtönét; a hernyó kirágja gubóját és — szabad az ég madara, a mező lilioma, az erdők vadja, szabad minden, — csak egyedül a teremtettség ura, az Isten képére teremtett ember legyen röghöz kötött rab ?! ... A büszke sas a felhők közé emelkedik és hunyorítás nélkül néz a napba; — a forrás kristály habja tartóztathatlanul előtör a föld mélyéből és sziklákat repeszt ; villámot szór a felhő vagy áldást permetez, aztán tovább mely általános tetszéssel találkozott. Szép volt Mátyás király díszkocsija, melyről az idegenek is dicsérettel emlékeznek meg. De nemcsak az ipar minőségét, fejlettségét kell méltatnunk, hanem annak elterjedését és a nagyságát is. Magyarország már ekkor is kiválóan földművelő ország volt. A földmivelés terjedésével s fejlődésével, ennek megfelelő iparczikkekre s szerszámokra volt szükség, miket szintén magyar mesterembe >k készitettek. A gabona termelésen kivül a kert és szőlőművelés honosodott meg, majd az állattenyésztés, melyek mind uj, s uj iparágak nak adtak létet. Továbbá az időben a só- fémipar és bányászat is virágzott, melyek drága fém edényeket, fehér és vörös márványt s alabastromot szolgáltattak a megfelelő iparágak részére. Ha mindezeket ez idő s kor keretében tekintjük, akkor elmondhatjuk teljes joggal: hogy a magyarnak nemcsak nem kellett szégyenkeznie a nyugati államok mellett, de e kor is, melyet gyakran nem egészen tárgyilagosan ítélnek meg, nem gáncsot, hanem elismerést érdemel és a magyar nemzet iparát illetőleg legszebb reményeket táplálhatta a jövőre nézve. Sajnos azonban, szomorú szívvel kell igazolnunk, hogy a remény szálai mindinkább foszladozni kezdtek. (Folyt, köv.) száll; — csak »Isten nagy ajándéka, a kitörő gondolat« lenne erőszakkal visszafojtható ? ! . . Minden a mi él és létezik igazságosan és egyenlően osztozkodik a természettől nyert jogok előnyeiben, de közösen is viseli rendeltetésének, hivatásának kötelességeit és terheit. Hisz I jogegyenlőség és közös teherviselés a természet örök igazsága ! . . . Miért hogy mégis a halhatatlan lélekkel, — itélőképes elmével kérkedő ember önként olyan társadalmi rendnek hódo', mely szerint az emberiség egyik része csupa szabadalmakban és kiváltságokban duskálkodhassék, mig a másik örökös alárendeltségre kárhoztatva, — a szolgaság igáját húzni kénytelen? !. . Jog, szabadság, igazság-e ez? kérdi önmagától a töprengő emberfia . . . De, ha nem jog, nem igazság mindaz, — akkor miért van hát mégis így és nem máskép ? I Szabadság I Egyenlőség! Testvériség I Jöjjön el a te országod ! Jöjjön el a »jobb kor, mely után buzgó imádság epedez, százezrek ajakán .. ... És eljött a megváltó idő, a nagy nap — 1848 év Martius 15-ike, midőn nemzetünk végre megértve a zseudülésnek indult termeszet intő szózatát, nemzetlétének tudatára ébredt és megriadva rablánczainak zörgésétől, megborzadva a gyáva szolgaság szégyenétől, elemi erővel tört ki lelkéből a riadó kiáltás : — Talpra magyar! Rabok többé nem leszünk ! . . .« Márczius 15-ének borongós, esős tavaszi reggeléből történelmünk legragyogóbb, legveröfényesebb napja derült a nemzetre I Pesten még az nap délelőtt nem svértöl gőzölgő, villogó szuronyokkak csak közönséges esőtől ázott ártatlan esernyőkkel és honszeretettől lángoló szavakkal vivta ki a lelkes ifjúság minden szabadságnak kútfejét: — a gondolatszabadságot ! Délelőtt 1|»12 órakor Irinyi a Landerer-féle könyvnyomda küszöbéről igy szólt a záporesőben türelmesen várakozó néphez: »Márczius 15-ike délelőtt ^212-re, nagy időszak a magyarok történetében ! íme ! itt van a sajtószabadságnak első példánya, a nép hatalmának első műve. Akármi szabadsága leend egykor a magyarnak, azon dicsőség mindig megmarad, hogy a legnevezetesebbet, a sajtószabadságot magunk vivtuk kic s ezzel a szabadsági programm 12 pontjának censura nélküli lenyomata a nép közé s/óratott. Daczára annak, hogy mindnyájan jól ismerjük e kiáltvány 12 pontját, amelyen, mint alapköveke. épült fel sza

hads águnk szent tem ^lonaa, mégis ne mulasszuk el az alkalmat, legalább évente egyszer e napon elmondani nemzeti hitünk »Miatyánkját« mely igy szól: 1. Kívánjuk a sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését. 2-szor felelős minisztériumot Budapesten. 3. Évenkint országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereget. 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri viszonyok megszüntetését. 8. Esküdtszékek, képviselet, egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre; a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai status foglyok szabadon bocsáttassanak. 12 Unió Erdélyij ei. Egyenlőség! Szabadság 1 Testvériség ! Leírhatatlan öröm kitörései közben, Budára vonult fel a lelkesült néptömeg és Táncsics Mihályt, akit azért zártak el, mivel népszerű müveiben a szabad eszméket és szellemet terjesztette — a katonai őrizet alól kiszabadítván, fáklyák világánál, a Hymnusz és Szózat énekhangjai mellett ünnepélyesen hazakísérte családjához. — Még ugyanaznap a rerdfentartási bizottság hirdetményt bocsátott ki, melyben tudatta az országgal a kivívott eredményeket és melynek végszavai ezek voltak: »PolgártársakI Jelszavaink: éljen a király! alkotmányos reform! szabadság, egyenlőség, béke és rend!« Mire a borongós tavaszi nap dicsőségére leereszkedett volna az éj sötét fátyola; a megváltott nemzet és a szabadságérzettő! áthatott nép ujjongása közben virradt fel az erkölcsi világ tavaszának pirosló hajnala! Este nemzeti lobogó díszt öltött a főváros, melynek fényárban uszó utczáin hazafias dalokat énekelve hullámzott a nemzea cocárdákat viselő, örömittas közönség! Mig máshol az erőszak és véráldozatok árán kiküzdött népjoguak és szabad eszméknek érvényesülése egy vulkán romboló kitöréséhez hasonlít, — addig nálunk, — a barbárnak rágalmazott nemzetnél a szabadság nyüváuulása