Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-03-12 / 11. szám

1-903. márczius 12. MAGYAR P A IZ S A gyenga tanulókról. Di. Wlassies G/ula vallás és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, hogy az alsóbb osztályokban szigorúan járjanak el a tanárok, vagy is, hogy a gyenge tanulókat idejekorán irányítsák más pályára, hol jobban érvényesülhetnek, nnrt felnőtt kor­ban ez már nehezebben megy. Lesz tehát több bukás. Helyes elv ez azért hogy ne nőjjön fel annyi ember az iskolában teljesen ingyen. Vásárátkelyeaéa. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy ltum községben a f. é. márcz. 21-ére e cő országos vásár kivetelesen márez. 20-án, a jun. 27 ére eső országos vátár padig jun. 23 en tartassék meg. A szabad sajtó érdaxóbea hazánkban leg­először Gömör megye főjegyzője, a városi sikec­méma intézet alapitója, Chazár (Császár) András szóialt fel. Tette abbil az alkalomból, hogy I. Ferencz, uralkodásának kezdetén, 1793 ban ren­deletet adott ki, a melyben királyi jognak dek­larálja a könyvvizsgálatot és büntetési szab azokra, a kik a rendeletet áthágnák. Ez ellen tiltakozott a vármegye. Kapcsolatban ezz^l, a magyai nyelvet tárgjazí müvében, a szabad saj tóról a következőket mondja el Chizár András : „Én is midőn a Könyv Nyomtatásnak szabad­ságát javalom : Tökéletes szabadságot kivánok. E Tökéletes nevezettel ellenkeznek az olly írá­sok ; mellyek a Fő U dóságot, a Szent R;h­gyiót sértegetik, a Társaságoknak Tsendességét meg zavarják, mo'skolódik, rágalmazók s. a. t. Az e féle szemeteket, én is örökös sötétségre; a szerzőit pedig szintén olly meg-vetésre kárhoztat­nám íme, ez előtt 110 évvel, menynyiro a mai viszonyok szerint tudott gondolkozni a hazája sorsát mélyen a szivén viselő Chazár. Mocsári ügy. A körmendi polg. iskola tantesc Jetének tagjai közti viszálykodás ügyé­ben a kultuszminiszter tudvalevőleg uj vizsgá­latot rendelt el. Pulay Ferencz, körmendi fő­szolgabíró f. hó 3-án hallgatta ki ez ügyben Knaute Rezső igazgatót s Farkas Z<igmond tanítót és Farkasáé Haisány Mária tanítónőt. Minthogy Farkasék mintegy 100 Unut jelentettek be, a vizsgálat még igen sokáig e! fog tartani. A szerk. levele. Dr. H. Csáktornya. Elkül­döttük. — Söjtör. Köszönöm az ügyes dolgot. De az egyéb küldemény ugy járt, mint a czi­gánynak a libapecsenyéje : csak a levélben volt meg. — Baglad. Köszönjük a figyelmeztetést. Tévedésből lehetett. A levél szerint van egyéb is: okt. márcz. A szalagoknak újra nyomtatása alkalmával történhetett. — M. Hegymagas. Hár­mat a mult évre, egyet erre irtunk. Tahát márcz. 31-ig. — Ovidius. Kedves barátom! »A köszönő levelet« nem kaptam meg. Legalább nem emlékszem. A hét pár csizma nekem kell. Azt a .1/ Mtw)m láttam akkor. Láttam a szegény Pétert. — É.-Paksa Köszönet. Rendben van. Irodalom. Művészei Országgyűlési bestéd a hadseregről. El­mondotta Szemere Miklós 1903. febr. 27-én. A most már hetek óta folyó véderő-vita folyamán minden bizouynval egyike voit a legérdekesebb és legalaposabb beszédeknek az, melyet Szemere Miklós ogy. képviselő tartott febr. 27-én a képviselőházban és mely beszédét ez a széles látó­körű politikus és világszerte ismert férfiú most közre bocsátotta, hogy azt minél szélesebb kör­ben ismertté tegye ; necsak a képviselőház falain belül keltsen az figyelmet, hanrm szolgálatára legyen annak az általános, a pditikai pírtállá­sok minden rétegében megnyilatkozó érdeklődés­nek, mely Szemere iránt mind jobban-jobban megnyilatkozik. És nem is érdemetlenül ! Sok­sok beszéd hangzott már el a most folyó és mind jobban-jobban elsekélyesedő vitában, de tár­gyilagosság tekintetében kevés közelíti meg azt a beszédet, melyet ez a szép jövőjű politi­kus tartott. Beszéde elején kijelentette, hogy sem államjogi, sem politikai sem pedig magyai nem­zeti szempontok nem vezetik beszédében, hanem tisztán és egyedül technikus szempontból, a véd­erő harczképessége szempontjából óhajt a vitá­ban résztvenni ós hogy e kijelentéséhez teljesen hü is maradt, arról megbizonyosodhatik mindenki, ki e beszédet elolvassa. »Béke idején, ugy mint győztes háború után is, végtelen látványos és szemkápráztató, lélekemelő tünemény egy nem­zeti hadsereg — mondja Szemere — nemzeti zászlókkal, jelvényekkel, zsinórzattal és nemzeti kommandóval, «de a hadsereg győzelme nem ezeken fordul meg. Mert »lehet egy nemzeti hadsereg is rosz ós egy tisztán az uralkodó sze­mélyén csüngő hadsereg jó, a szerint, hogy mi­lyen az organizációja, szellem<\« De a jelen háburojában e győzelem mégis csak a katona egyéni minőségétől, a sereg kvalitásától fog függni. «Ha, a hadseregünk harczképessáfét emelni akarjuk — jegyzi meg a szónok — akkor az agrár és a merkantil erények mellet legelői hadi erényeket kell a magyarba beleoítani,« In ál­modni akarunk magvar imperiaiismu^ról, Nagy­Magyarországról ! »Huii erények nélkül ez öná­roitás!« É-J igv is van. Honvédelmi szempontból nem meghalni kell a hazáért, de élni és az ellent eltalálni.a A modem népek harczképességének alapköve & czéüövés. Mert az ellenséggel szem­ben állva, sakkor nincs többé sárga zsinó", vörös zsinór és porté épée kérdése;« akkor lőni kell tudni] »És többet ér hadi szempontból egy törpe, púpos, a ki talál, mint. egy athléta, egy Hiiku­les, a ki a fegyvet'ie! bánni nem tud és — hi­bázik.t Példát vehetünk a birokról, kikre ez a jeles politikus oly előszeretettel hivatkozik min­den alkalommal. Ezek, ha rosszul mmövriroztak is, mi most már általános 'udott dolog, »de, min­dent pótolt és pedig bőven a fegyver és az ásó remek kezelese.« CNak czélozva lőttek, hi volt mire ós rendesen el is találták a kiszemelt czélt. Nálunk pedig »i czéllovészet egy mostoha árva gyermeke « ugy a hadseregnek, mint a polgár ­ságnak. A polgárság mit s-m törődik a czéilö • réssel és »a katonát, ha piszkos a gombja,,akkor megbüntetik, d-' ha lőni nem tul — akkor mi baja sem esik. Paridélépésekkel csak diszmene­teknél lehet hatást elérni, de az ellenségnek ez­zel mit sem árthatunk®. »Jó tüidhzcziplina csak jóllövő katonáknál lehetséges,«. mondja Szemere, ki szerint az egyéves önkériytes3égnek hadásza­tilag mi értelme tincs, csak az ész- és pénzaris­tokrátia kiváltsága az De ha már ez a privilé­gium meg van, akkor adjunk privilégium >ta harcz­képesség emelése szempontjából is y>Szolgá'janak azok is egy évet, kik már a sorozásnál kitűnnek mint jó lövök! Oktalan azok félelme, kik a fel­fegyverezett magyar néptől a mo.iarchikus elve­ket féltik, »inert megbízható örökké csak az erős és megbízhatatlan csak a gyenge®. »Ne­künk intézmények kellenek !« kiáit fel általá­nos helyeslés között a szónok, de mi csak örökké >'ifázuuk és nem organizálunk !« A jövendő katonájának edzett, kemény férfiaknak és pon'os, jó lövőknek kell lenniök. y>Olyan légyen a kato­nának a fegyvire, mint a művésznek a hegedűje, mint a gladiátornak a kardja : imádja azt és bizzék benne\<í Fejtegeti beszéde folyamán meg­kapó és szép p ;ldáküal a lövöldéknek hadászatilag fontos feladatát és hogy ezt nemcsak ideális szempontból tekinti, tanúságot tesz azzal a reá­lis értékű elhatározásával, melylyel saját költsé­gén az ifjúság számára lövöldét épített a főváro3 mellett levő birtokán. Beszéde befejezése való­sággal elragadta a képveselőház tagjait »Intéz­ményeket nekünk! mert elvész Tokaj, Budavár, elvész a magyar becsület /« És teljes .n igaza is van, a mit átlátott pártkülönbség nélkül is egész képviselőház akkor, mikor beszéde végeztével a szónokot nem győzte elhalmozni elismerése és lelkesedése ki-kitörő jeleivel. A beszéd a Szemere-féle elegános füzetek alak­jában sárga nyomású borítékban jelent meg az Athenaoum r.-t. könyvnyomdájában Budapesten. Csarnok. Esdekelés. Jövök . . . vedd karjaidba, Elcsüggedt lelkemet, Fogadd be hajlékodba Elpártolt gyermeked . . . Elcsábított az élet, Rohanva vitt az ár, Oh Uram hűtlen lettem Hozzád, ki alkottál. S im, gyámolatlan lettem Megtörve összerogy Segits óh Uram! Adj irt I Mig erőm el nem fogy Most, hogy minden reményem Csalódás dúlta szét .... Most tudlak csak ismerni Óh mindenható Lét! Hallgasd meg esdő szómat, Bocsásd meg vétkemet, Fogadd fiadnak újból Elpártolt gyermeked. L.-né — R. Gxikket irt a drágán). Faképnél hagyott a kedvesem s evvel tengernyi bánat zudult az eu szegény szí -emre. Ugy érez­tem magamat, mint a koldus asztala, melynek fiókjában az összekoldult kenyérmorzsák fölött pajzán egerek czinczognak. Felejteni akartam a kicsikét. Magam elé teritettem Európa tél képét, kivet­tem kabátom hajtókája alól a go nbostüt — s utaztam. Végig böködtemT;antinát, C erke?z hónát Rivériát, Abbáziát s Európa valamennyi káddal reklámozott pontját. Elfáradtam. Kezem már nem birta a gombostűt: a térkép is inkább be­illett volna rostának, mint Enrópának : s szive­met még mindig tengernyi bánat mardosta. Végre, egy ideám támadt. A kiöntött bánat felebánat, hát leteszem a bánatpénzt. Szerkesztek egy gyászkeretü lapot, s miként az én drága felebarátom papírra keni a zápnak indult csiiiz habarékot, ón is papírra vetem szivem fájó ke­serveit. Mások borba, kártyába s p-zsgős szere­lembe, ón újság c.inálásba ütöm bánatos fejemet. Valahogy neszét vette ennek az én drága fele­barátom. Ló-halálában nyargalt be hozzám s felajánlt lapomba egy — czikket. A lova ugyan otthon maradt s kutyabaja sem volt, de ő maga alig bírt szuszogni. — Ihitt hohozttatam ehegy czihikkehet, — he­hin tette nagy keservesen a szót, s avval usdi vesd el magad, visszafutott a kaptafához. Kezembe vettem az iratot s olvasni kezdtem. Czikk a szerkesztőhöz. Tekintetes szerkesztő ur. Az ön lapját tiszte­lem meg avval a felfedezésemmel, hogy az em­bernek nem egy, de öt feje vagyon. Névszerint: két kézfeje, két lábfeje és egy — sajnos névte­len feje. Tehát valóságo' sárkánynemzedék va­gyunk. Az én feleségem leggalább az ! Kéz és lábfejünknek ujjai is vannak. És most kérdem a mélyen tisztelt szerkesztő urat, hol vannak a voltaképeni fejünk ujjai ? És micsoda skandalum az, hogy az orrunk épen ennek a fejünknek kellős közepén vagyon? És, ha vagycn, miért kell annak náthásnak lenni? És ha már mindenáron kell az embeiből valaminek folyni, akkor mért nem a hüvelykujjunk az? Milyen gyerekség volna azt kifújni a — kabátzsebben. Mig igy az orrunk mint valami trombita kisér minket a földi pályán. Le az orral, föl az ujjakkal! Mert, ha a voltaképeni fejünknek is volnának ujai, milyen fáinul vakarózhatnék én ott, a hol viszket! Milyen uri munka vo'na akkor a — koppasztás. S ha öílete, vagy teszem, egy esz­méje támadna az embernek, milyen mennyei dolog volna azt — ugy suttyomban, a kalap alatt papirra rögzíteni. S voltaképen a kalapot akkor csak spiritusban lehetne látni. Mert n^m kalapot, hanem tintatartót viselnének az emberek. A toll, mint most kalap mellett, megmaradhatna. Kacz­kiásan a tintatartóba mártva. Porzó meg volna a korpa. stb. stb. Fent említem, hogy feképnél hagyott a ked­vesem. A faképet elteszem, s a babámat feledem. Adamcsik István. |jg§r Csak magyar gyufát vásároljatok Emke gyufát s Tanitókbásg gyufáját A szövetkezetben van elég. "Hü ú magyarnyelv. — 3Sr;y-©l-o-ó"fc>e:n- él a nemzet. — ja ! Láttad a Barnum színházat? — Igen. De jobb: láttam. Jártál a Barnum színházban? — Igen. De jobb : jártam. De: Megnézted a Barnum ezirkuszt? — Meg. És nem: Igen !

Next

/
Thumbnails
Contents