Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-02-12 / 7. szám

i903. február 12. MAGYAR PAIZS 3 tanteremmel, két tanerőre van épitve, de azért a másik tanítói állás, daczára, hogy államsegélyes már 3 év óta betöltetlen, s igy egy tanitó maga kínlódik 180—200 gyermekkel. S ezzel nem törödik senki a népoktatás és a magyarosodás nagy kárára. A második tanitó fizetése pedig költségtervbe évről-évre felvétetik, és rajta községi bika vásároltatik. Édes, jó felügyelő uraim 1 kiknek szivén fekszik a haza szent ügye, ne engedjék, hogy itt a határszélen a népoktatás igy elhanyagolva legyen, mert ebből ez édes hazának haszna nem, de kára lehet. S azután ne csudálkozzanak azon, ha a magyarosodás nem halad előre, s ha a gyermekeit iskoláztatni akaró szülök azokat a pár kilométernyire fekvő Stájerországi iskolákba adják. Szóval igy áll a népoktatásügy a határszéli vendvidéki iskolákban, 8 hogy el ne feledjem, még ott van a cserencsóczi róm. katb. népiskola is, ahol szintén annyi a tanulók száma, hogy egy tanteremben 150 gyermek szorong és kapkod a fris levegő utan, a mi a tanteremben nincs. De ugyanezen hibák, vagy ezekhez hasonlók megvannak még több iskolánál is. Igy pl. NagyPalinán ugyancsak 160—170 gyermek van egy tanítónak keze alatt Kis-Palínán pedig van egy iskolának csúfolt, három lyukból álló — gombát bőven termő falakkal bíró — zugiskola, a hol még szárnyra nem eresztett fiatal madarak gvakorolják magokat a röpülés müveszetében. Ezt pedig azért irom, mert, amint hallám, már ez iskolának öt vagy hat tanítója is volt, de mind oklevél nélkül; s azután egy ideig, sem községi, sem felekezeti jellege nem volt. Bár nem tudom, most már van-e. S hát Gumilica? Érről is meg akarok emlékezni. Itt is egy fiatal ember a tanítónak titulált egyén, a ki arra akarja megtanítani a gyermekeket, amit még maga sem tud. Különben a vend nyelvet, mondják, kitűnően beszéli; s ez fő érdeme az állás betöltésére. De, hogy a magyart tökéletesen birná, ő maga sem hiszi. Engedelmet kérek, de az én egyéni véleményem az, hogy nagyon rosszul cselekszenek azok, a kiktől függ, hogy önálló tanítói állomásra oklevél nélküli egyéneket alkalmaznak. Hisz ezzel kétszeres hibát követnek el, különösen nemzetiségi vidéken. Először, mert a magyarosítás terjesztésére érett, tapasztalt, több évi gyakorlattal biró tanítókra van szükség. Megjegyzem, ezt önálló, egy tanítóval biró iskolákra értem. Szárnypróbálgató tapogatódzásDak itt helye nincs. Azután másodszor azzal, hogy félig képzett embereket alkalmaznak, e fiatal embereknek jövőjét tönkretenni segítik; alkalmat adva nekik arra, hogy megkezdett tanulmányaikat be ne fejezhessék. Mert a legnagyobb részük e fiatal embereknek többé a képzőkbe be nem mennek, s magánúton pedig elkészülni nagyon nehezen tudnak; mert tanitaDi kell, szórakozni is akarnak s azután a tanulásra, az önképzésre idő nem jut. Nagyon kár az ilyen fiatal embereket az elindult útról visszatéríteni, mielőtt czélhoz értek volna. Ebből — mint mondám feljebb — úgy a népoktatásnak, mint e fiatal embereknek csak kára van. S végül újból arra kérem, a kiket illet, s a kiknek szivén fekszik a magyar hazának boldogsága és Zalában a Eépnevelés szent ügye, több figyelemmel legyenek a vendvidékre. Mert a magyarság eszméjét illetőleg, semmivel sem érdemetlenebb poziczió a vendvidék, mint Muraköz ; s mig Muraközben egymásután állítják fel az állami iskolákat, addig a vendvidékről teljesen megfeledkeznek. Pedig még egy néhány állami iskola valóságos áldás volna a vendvidékre, különösen határszéleken, mint az Vasvármegyében van. De ezeket mielőbb fel kellene állítani. Mert még valakinek eszébe juthatnak a miksavári apáczák, a kiket Zágrábból plántáltak oda, hogy tanítsák a magyar nyelvet, hogy annak mintájára majd nem ugyan Zágrábból, hanem a szomszéd Stájerországból telepítsen ide apáczákat, hogy a tanitó nélküli iskolákban a tanítói teendőket elvégezzék. De ettől azután mentsen meg minket a magyarok Istene! Figyelő. Alispáni jelentés. Csertán Károly Zalavármegye alispánja a hétfői törvényhatósági közgyűlés elé terjesztette a mult év második feléről a jelentést. A jelentés igen terjedelmes és részletes. Az egtszség ügyet az alispáni jelentés nem tartja kedvezének sem a felnőttekre, sem a gyermekekre nézve. Leginkább hatalmaskodott a roncsoló toroklob (37 halál) s a tífusz (27 halál.) Ezenkívül sajátságos e megye déli részén a szembetegség (trachoma). 4066 szembeteg van. A végeredmény azonban általában nem rosz. E félévben született 7351, meghalt 4429, s igy a szaporodás 2922. Az állatbetegség közül leginkább a sertésvész uralkodott. Betegállatokban a kár: lovakban 2340 korona, szarvasmarhában 9600, disznókban 55872 kor. összesen 67812 kor. Az utakról szóló jelentés képzeletet meghaladó aprólékos részletességekbe megy s mindenesetre nagy munkát igényel. Önkényt felötlik az a gondolat, hogy az utaknak valóságos megkészitése sokkalta egyszerűbb, mint a róluk készített rengeteg statisztika. Az útadó alap 524 ezer 325 korona 52 fillér. Egyenes adó előírás 1902. aug.—decz. 1 millió 56 ezer 397 korona 86 fillér. Maradt hátralék 1902. decz. végén 1 millió 240 ezer 873 kor. 60 fillér (mert az előző félévről is maradt). Hadmentességi dij 68 ezer 712 korona 47 fill. Maradt hátralék 100 ezer 591 korona 60 fillér, (mert az előző félévről is maradt). Népoktatás. Tanköteles 79 ezer 340. Ebből iskolát látogatott 65 ezer 732. De 1297 olyan gyerek is járt iskolába, kik 15 évnél nagyobbak. Igy 67.029 az iskolázok száma. S az iskolán kivül levő tankötelezetteknek a száma ennélfogva csak 12311 Képesített tanitó 687, nem képesített 52. Együtt 739. Az iskolák közül 46 állami. A föld termése nem volt kedvező a gazdáknak. Tüzeset. 73 volt, 114.850 kerona összes és 46.152 korona meg nem térült kárral. 24 tüz gondatlanságból, 15gyujtogatásból, 1 villámcsapásból, 33 kideríthetetlen okból keletkezett. A vármegyének házi és árvapénztára készpénzben és egyéb értékekben (5 millió 723 ezer 420 korona 24 fill.) átadatott jan. 3—19 állami kezelés alá. BiríolmininM és árverés, Régi sajgó sebe az ennek a nemzetnek, hogy szabad a birtokot a végletekig aprózni és mikor a netovábbig elaprózott elfoszlott földpántlikák felett a végrehajtói dob síró szava elhangzik, akkor csak az árverési hiénáknak van aunyi lelki ereje azokat potom áron összevásárolni. A birtokminimum gyógyszere nem kell, mondják az állambölcsek, mert ezzel is csak az árverési hiénák malmára hajtanánk vizet. Pedig mégsem ugy van. Igaz, hogy a birtokminimum ugy egyszerűen kimondva és alkalmazva oda vezetne, de nem vezetne oda, ha avval egyidejűleg a törvény a birtok minimum igazságos felbecsléséről is gondoskodnék és jobb vevő hiányában magokat a községeket kötelezné a birtokminimum megvételére. Hatalmas kihatása lenne ezen intézkedésnek a községek tagositási érdekeire is, ha ki lenne mondva, hogy a községek az igy összevásárolt birtokokat gazdaságilag okszerű kis — de csak kis — csoportokká alakítva becsárban részlettörlesztésre a legelső kínálkozó alkalommal kötelesek eladni. Kár lenne ezeket a most készülő tagositási törvénynél figyelmen kivül hagyni. Kubina. Főóráink. Muraközi levél. A férges gyümölcs elrothad. A fekélyes test martalékul válik a halálnak Saját bűne dönti romlásba a nemzetet. Mit vétett hát ez a szegény nemzet, hogy ily keményen sújtja a sors keze . . . ? Egy ezredéven át szenvedett, győztesen került ki a csaták zajából, hol megfogyva, de soha megtörve . . . és íme, lassú senyvedés támadja, fekélyek támadnak a testen, a melyek aggodalmat keltenek a még érző szivekben. Kihalt az érzés a szivekből, érdek altatta el a legmagasztosabb eszményt, a honfiúi lángot. Bizony . . . Nézzünk csak körül. A ki ma hazafias, azt üldözik, vagy kinevetik. Kevés, aki tisztáü érez, A többi csak frázissal él . . . Róma s Hellász romba döltenek ; Lengyelország elpusztult. Fényűzés, erkölcsi romlottság tespedésbe vitte főbbjeit és elpusztult. Ez lenne hát sorsod neked is szegény hazám ... Vérzik a szivem e gondolattól. Mi lesz velünk? Csak nem kell rombadölnöd szép hazám, mielőtt még a második ezredévet megünnepelhetnéd ?... Oly árva lett e hon ! A palotákból száműzve a hazafiság. Mindent csak nagyvilági helyzetből ítélnek. Most már nem divat hazafiasnak lenni. Divatczikk nekik a hazafiiság! ... A nép a szegény nép . . . csak ugy görnyed a tehertől. Ez minden, a mit a hazától kap. És aztán az a modern sivárság . . . kiöli belőle az érzést . . . És szegény a haza! .. . Mert külföldnek adjuk összes pénzünket. Magyar áru helyett veszünk külföldit. És kapunk silány portékát drága pénzünkért. Azért aztán a mi iparvállalatunk van, az mind vagy elbukik, vagy szánalmasan tengődik napról-napra. . . . Főuraink kénvelmeskednek . . . Szégyen ö nekik gyárat alapítani. Avagy ki látott grófot, a kinek kereskedesése, vagy üzlete volna. Angolországban a herczegek is ügynökösnödnek, ám nálunk egy gróf csak excellentiásig viheti. Hol van Petőfi, hogy szólna rájok nyelvével. Széchenyi István gróf is magyar mágnás volt. Mindenki tudja, mit tett; mindent nemzetéért. Neki köszönheti létét a tudományos akadémia, a lánczhid; nevéhez fűződik a Duna szabályozása sfb. Hol van ma a főúr? ... A mai főurak múlékony fény mellett sütkéreznek, de nevök feledésbe merül, mihelyt rájuk csap a halál . . . Mindent pártolnak főuraink, csak a magyart nem. Bár fürdőink versenyezhetnek a külföldiekkel, arisztokratáink mégsem maradnak idehaza, külföldre mennek nyaralni. És ott szórják pazarolják a pénzt. Elfelejtik, hogy a mig ők ott költekeznek, addig szegényedik a haza . . . Mert az a pénz mind idehaza maradhatna ... És hány szegény embernek adna kenyeret. Mert sok-sok pénzt adnak főuraink külföldnek — haszontalan dolgokért . . . . . . Hány és hány uradalom van, a hol idegen gépekkel, külföldi gyártmányú eszközökkel munkálkodnak. Mig Magyarország gépgyárai hiresekké válnak külföldön, addig idehaza mellőzik őket. Miért? Hja, hogy gavallérságunk annál jobban i feltűnjék az idegenek előtt És a mig gavallérosj kódunk a külfölddel szemben, addig szégenyedik a haza. Szegény haza! . . . Szinte nevetséges, hogy mi mindenben mellőzik arisztokratáink a magyart. Nem rég hallottam, hogy egy mágnás (a kinek különben nagynevű őse volt) Bécsből hozat desztillált ivóvizet, ez már mégis csak sok! . . . Mintha ez áldott hazában, melynek kenyerét eszi, nem tudna saját gyomrának való vizet találni. Szóval a mi főurainkból kihalt már az érzés. Nincs meg a hajlandóságuk, hogy legalább egy részét adnák vissza hazájuknak annak, a mit ez megterem nekik. Ez az igazi uzsora-gazdálkodás. Fejős tehénuek tekintik. Nem csoda hát, ha szomszédaink is vérszemet kapnak reánk. Avagy csak álomba merült ez az ezredéven át annyit szenvedett nemzet? . . . Széchényi, Kossuth, jöjjön el a ti országtok. Ébreszszétek fel álmából a világverő Árpád népét! Fel-fel . . . ütött az óra!!! L. R. J. Göcseji levelek. VI. Az lakodalom után. Bégyütt az farsang, aszongya az Králi, no má tsak keed is tögye mög, ho ne beszélten engöm keedel az falu, vegyön el a gyegző elütt is. Há'szen mondok: Én evöszlek, de neköm osztán jól viselködgyél, mér ha essög küszavaséttem, hogy az feleségöm vagy, neked tsak hagatnyi küö. Kü kajátottak az pörédikáló székbü háromszor, mög essög a gyegző ür is kü akasztott az ládájábo a Králivel öszütt. Jaz lakadalomra összüszödtö az Latymak saógor az bandát, mondok: két foréntér, mög kosztér hadd huzik az vendégüknek a pulykát, (gyorspolka-táncz Sz.) ^ Az Lipityloty koma, mikó möghitan essög küszavasétotta, hogy az ü fija lögyék a vőfér, mer hát ammá tuggya az lakodalomra való rikétozást mög az versözetöket. Naon rétt az Králi mikó jaz esküdőre möntünk, aszongya: sajnálí az lyán fejét, mér többet nöm löszi az ü belülö, mög osztán a vőfér is ezt rikétotta: