Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-02-05 / 6. szám

1903. február 5. MAGYAR PAIZS 3 a.?, anyakönyvi házassági hirdetések bezárására szolgáló „kaloda." Beindítottam magamat a szobába, hol Va órai melengetés után fülemből szerencsésen kiolvadott egy egy . . . sajtár hó-lé. Sok vajúdás után végre estére megszületett az adóösszeirás és kivetési lajstrom s én a legmelegebb anyai érzelmektől áthatottan keblemre szorítva ismét a boldog hömpölygés hókarjában gurultam hazafelé; e vén földet gyakran megijesztettem azzal, hogy orommal be akartam törni a fejét. Már esti 10 óra felé járt az idő, a szélvész móg erősebben dühöngött, közbe-közbe hófelhőket csavart fel a földről, melyek minden látási tehetségemet elvették ugy annyira, hogy csak ugy láthattam valamit, ha behunytam a szememet. Hirtelen eszembe jutottak a régi mesék, veszélyes féli kalandok, farkasokkal való viaskodás, — & kis«é borzadni kezdtem. — Ezen borzadást csak növelte bennem a rövid pillanatokig megmegszünő s i*mét ujult erővel kitört vihar ordítása. Már-már visszafelé akartam indulni, mikor tőlem mintegy 25—30 iepésnji távolságra egy alaktalan, fekete tömeget láttam felém czammogni. A vér egyszerre meghűlt bennem s minden tagomnak minden porczikája iemegni kezdett. Farkas — ez volt első gondolatom — farkas, melyet a hata'mas Mensóg azeit küldött előmbe, hogy az ő gyomrában végezzem be földi pályám futását: Egy csepp kedvem sem volt valamely ordas gyomrában darabokban gondolkozni, — hogy tehát az abban való gondolkodást kikerülhessem, a nagy rémület közben megmaradt, kevés eszemmel kivűl kezdtem gondolkozni. A körülményeket megfontolva átláttam, hogy legczélszeiübb lesz békéi/ utcn kiegyeznem e fenevaddal. Itt az adókivet.esi lajstrom, megkínálom vele, egye meg ezt, legaléb'o az idén *-on nem kell adót fizetni a népnek. — De ezen gondolatot elvetettem, mert átláttam, hogy a farkas nem üzletember, vele nem lehet alkuba bocsátkozni, — de még a nyomtatványokat sem eszi meg, hát az adóJajstromot! ? Talán varnak jószívű farkasok is, jó volna előtte talán térdre esve könyörögni, hogy ereszszen békésen tovább. De nem mertem vele beszédbe kezdeni, mert féltem hogy nem tud magyarul, s igy más mentő eszközökről kellett gondolkodnom. Körülnéztem valamely mentő eszköz után. Zsebeimben is tapogatolóztam s végtelen örömömre, találtam benne két hölgyczigarettát és egy szivarszipkát. Megkínálom — talán rágyújt - gondolám tovább —- de ez is haszontalan mentő eszköz volt — Nem tudtam ugyanis, hogy a farkas ur a dohányzók, vagy a nem dohányzók kategóriájába sor ózható? Ha dohányzó, szépen megköszöni, rágvujt és odább áll, — ha nem dohányzó, akkor elönti £ méreg és engen fölvacsorál. Az áldóját! — rágyújtok ; fél ez a tűztől, hát még a hölgy (czigaretta) tüzétől. Kétségbeesve kerestem gyufát, még a fülemet is megtapogattam — de nem találtam. Ilyen sok haszontalan kísérletezés után minden hajam szála a förgeteges, haragos ég felé állt. Mindez csak rövid pillanatok alatt történt. E közben a farkas -— mert, csakugyan az volt — két hátulfó lábára leült s első lábával az orrát töiöite végig nyilvánvalólag az előre érezett fcus illata csiklandozta, s egyenesen felém bámult. Naptári szentek — sóhajtottam kétségbeesésemben — nehogy egyet a sok szent közül kihagyjak — könyörögjetek érettem! S talán meg is hallgatták kéiósemet — mert íme! balról tőlem egy másik feketeséget pillantottam meg, körülbelül 15 lénésnyire. — Ha odamenekülhetek, talán meg vagyok mentve, — mert ez bokor volt. —A legnagyobb elszántsággal eldobtam magamtól az adóösszeirási lajstromot, hölgyczigarettákat, szivars/ipkát s kéthárom óriási ugrással a bokor közelébe férkőztem , hova lelapulni pillanat müve elég volt. A fenevad ekkor valami morgás félét hullatott s legnagjobb íémületemre egyenesen a bokor felé kezdett sompolyogni, hol én ökölnyi hideg\iz csöppeket izzadtam .... No! gondolám szervusz ! innenső világ! Európa, Magyarország, szép Yeszprómmegye fatornyos Veszprém városa! fölkiáltottam, azaz csak sóhajtottam Csokonaival. „Szép remények, Lillák! Bájoló lágy trillák! Isten véletek!" Köny szökött szemembe arra a gondolatra, hogv ezt a sok bort itt kell hagynom ; arra a gondolatra pedig, hogy a farkas csak egyik lábamat eszi meg csizmástól, föltettem magamban, hogy a csizmadiának csak a megmaradt fél párnak az^árnt fizetem meg, de ekkor már könnyeim záporkent omoltak." De légy erős I te gyönge sziv 1 biztattam lelkiismeretemet, ne pityeregj ! S szivem erre oly kemény lett, mint a gyémánt s hidegvérrel kezdtem gondolkozni. A fenevad ekkor már csak 10 lépésnyi távolságra volt tőlem, s lassan, de biztosan felém haladott. Egy mentő eszme — mint villám czikázott agyamon keresztül. — Olvastam és sokszor hallottam, hogy a kutyaféiék világába sorozott állatok a fejre húzott csuklyától annyira félnek, hogy elszaladnak. — Szerencsémre kabátomon cpen most rajt volt a csuklya. — Egy hirtelen mozdulattal fejemre kanyarítottam tehát csuklyámat /3 a tőlem alig 10 lépésnyire czammogó fenevad felé a tőlem telhető mormogással négykézláb kezdettem futni. A mi erre következett, az rémületes volt. A fenevad tőlem alighanem megijedhetett, mert egyszerre vérfagyasztó hangon kezdett kiabálni; Segítség! segítség! Elcsodálkozva vettem le fejemről a csuklyámat, hogy még utoljára lássak legalább egy kiabáló farkast is, és magam előtt láttam egy embert, ki kézzel, lábbal rugdalódzott fel-m s fejemnek domború feíűletét ugyancsak veszélyeztette csizmája sarkával. „István bácsi! Keljen föl!" hiszen már nem akarom bántani!" kiáitoztam neki, mire nagy nehezen fölocsudoti a rémületből. „Ejnye!" segéd ur! de rámijesztett! Azt gondoltam, hogy farkas!" „De kedves bácsikám, jegyezze meg magának, hogy téli időben ne négykézláb mászkáljon itt a mezőn. Hiszen majdnem megőszitett, annyira féltem magától én!" „Lássa kérem i&ur, sokat ittam a „Gyarapszik" korcsmájában és nem tudtam lábra állani! — Ne haragudjék, nem akartam megijeszteni!" „No Isten áldja meg Istváu bácsi, csak menjen haza, de senkinek ne szóljon e dologról." Igy végződött a veszélyes találka. — A farkas egy *-ra való ember volt, ki akkor, mikor guggolt, az orrán levő havat tisztogatta le. — Ugyanis ő az orrával járt a földön, a sok spiritusz lehúzta oda — Egészen egyenesre pedig szintén nem tudott felállni, de ezen ijesztés után ugy ment, mintha sohasem látott volna pálinkát. Én pedig ez eset után a hóból kiásott adókivetési lajstrommal hazafelé ballagtam s jó sok időbe került, míg a félelem kiszállott belőlem. — Később pedig jót kaczagtam a dolgon. Örülök nagyon, hogy nem eve

ft meg a farkas, de a csizmadiám is örülhet, mert most az egész pár csizmát megfizetem neki. életből. Sok ember csak azért csinál olyan gyorsan Carriert, mert mindig az alantosan nyargal. A tapasztalás keserű pilulája gyakran aranyokat ér. Sok ember maga határozza meg a hangot, a melylyel vele beszélni kell. A fukarság gyakran a gyávát is bátorrá teszi. Az emberi szeretet birhatásának titka abban áll: hogy ugy vedd őket,ahogyan adják magukat. Az életben az emberek gyakran annál szűkebb látókört nyernek, minél magasabbra hágnak. Kohn ur! Legyen ön egy sarokkő és járjanak el mellette emberek, macskák és kutyák egyaránt. Bakfis : Nini mama egy bajuszszőr van a levesben. Hála Iscen, nekem is volt már tehát egy kalandom. Érti már. Szolga : Épeu most volt a czipésze báró ur! Báró : Nos, és kielégítette? Szolga: Igen : még most is lenn fekszik. A legfőbb ideje. Asszony : (utazásából visszatérve) No, Anna hála Isten ! idehaza vagyok megint. Szakácsnő : Bizony hála Isten ! Épen ma törött össze az utolsó tányér. Kohn ur : (a feleségéhez) Rebeka Iéb'n miért ülsz itt folyton az árnyékban ? Feleség : Igen melegem van, izzadok. Kohn ur : Mi az a kis izzadság, ha ragyogtathatod gyémántaidat. Ez is valami. Férj : (remegve) Az Istenért! a konyhából jössz Mariskám? Talán csak nem főztél? Feleseg : De igen; fürdővizet csináltam. Lefőzés. Ur: Nagysám én őrülten szeretem önt. Szivem meg van törve, szenvedélyem elvakit s süket vagyok minden iránt, amit az emberek önre beszélnek. Hölgy : De különben egészséges ? (Kohn ur először lovagol ki a feleségével.) Rebeka: Móriczkám hogy nevetnek az emberek? Kohn ur: Könnyen nevethetnek azok, de csak lovagolnának azok, nevetnék ón. Ki a szeget fején akarja találni, annak nem szabad félnie az ütéstől, amit a szeg fejére tesz. Kinek betömted a száját, az fogja kinyitani ellened legelőbb. Még az igazság sem nélkülözheti a látszatot, ha az életben előbbre akar jutni. Sok ember haragszik azért, hogy be kell ismernie, miszerint kétszer kettő négy. Kohn ur! Ön bárhol első díjat nyerhetne az ostobaságával. Li Tating. Silapos kis Csicsa bakter — a koppányi szőlöojtvány telepen. -Szerencsés jó reggelt kívánok mindközönségessen a tekéntetös feltanétó urnák egésségére vájjék az éczakai nyugodalom, dicsértessék a Jézus neve, meg van e frise egéségbe? — Adjon Isten Csicsa, aztán mi mijáratban van? — Mögtisztölöm átossággal a teins feltanétó urat csak ez erányban gyüttem, hogy az Marcsa lyányom az nagy fenekű izraeljétától azt hallotta vóna, hogy mögtisztölöm átosággal a feltanétó urat mögvönné az szegény embörök ótoványait is, minek utánna is a tisztességes megállapodás az ára erényában tülem elnem maradhat, mer már azért, mer már szeméjjes intézkedést eszközlék a háromláb izraeljitánál az pájinka erányába, — mondok ókoma'os vóna ha mögtisztölöm a feltanétó urat mögvenné. — Aztán jó az ojtóány Csicsa! — Jó az mögtisztölöm átossággal e szálig! — Aztán hol van? — Itt van la az szüvöm alá eszközölve mögtisztölöm, mert csak az szegénység fojtán kevesen vágynák. — Aztán milyen a fajja ? — Igenis mögtisztölöm nem tudom. — Megint nem jár igaz uton Csicsa, hiszen nem is tud ojtani, meg a nyáron be is volt csukva! — Igenis mögtisztölöm a tekéntetes feltauétó urat nem is én hanem az Marcsa lyányom a ki fészemü kovácstül mögesött az nyáron szeméjjesen eszközölte fent érimett igaz jószágomat. — Hazudik Csicsa, megint lopott. — Igenis mögtisztölöm az jezzó urnái kaptam a szentes Kovács Ferencztül, akinek az nyáron szüvességből evüttem az vasvári szentkutig az tarisznyáját. — De meg is ette belölle mindenét az után. — Igenis mögtisztölöm csak szeméjjesen könnyitöttem mer — mér — azér hogy módnélküli nehéz vót — a jószág.