Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-12-17 / 51. szám

1903 deczember 17. MAGYAR PAIZS 3 egyedül magok s mindennapi élet nyomorjai közül és között kérődző s pirulás-gerjesztő szűk forgásit, hol a közjó, hazaszeretet semmi egyéb, mint szép hang ós fényes kitétel, s megleszünk győződve: hogy a nagyobb rész csak azon hatáskör hiv s buzgó folytatájában lelend váltig sziv, s lelki táplálókot, melynek végiránya az anvaföld. De csak azon föld marad a szép s dicsőnek valódi hazája, hol a lakósok lehető legnagyobb száma honja emelkedése s gazdaságában remél s kiván magára, s övéire meiitni áldást; s igy inkább önmagáról felejtkeziu el, mint őt-szülte hazájáról. S miról többet, s mélyebben tekinték a mult idők rajziba, mely leghívebb tükre a jövendőnek; minél tisztább világban kezdem látni a jelenkor eseteit, annál erősb hitté vált keblemben: hogy a munkásságnak legnagyobb rugója a honszeretet, munkásságnak legbizonyosabb követője a gazdagság, erő, s erény — — s hogy igy a közgyarapodás, nemzeti suly, s a lakosok tiszta erkölcse honszeretetből fakad leginkább." „ Álomkórságban dermedez nemzetünk; de még van idő á felébredésre, sok azonban wbbé nincs ??...." Ezen hosszú álomkórságnak tulajdonitható, hogy a magyarság folyton folyvást gyengült, — felszívó képessege, vagyona, apáirói örökölt karaktere megfogyatkozott, s létesültek, ós otthon* nyertek az alábbi társadalmi lurcsaságok. Furcsaságoknak nevezem ezeket csupán azon okbil, mert ezen kifejezés legenyhébb, s mert minden gondolkozó azoknak valódi nevét ugy is eltalálja. A legtermészetesebb igazság volna, ha azt mondanok,hogy Magyarország a magyaroké, mert a magyarok voltak azok, kik ezer évvel ezelőtt Árpád vezérlete alatt e hont megalapították, és sok tűzdeli m közt fentartották. Sajnos, mi végre ezt nem mondhatjuk. Németország a németeké, Franciaország a francziáké, Anglia az angoloké, e keli, hogy Magyarország is a magyaroké legyen. Ehhez legelőször is erős magyarság kell. A legtermészetesebb igazság volna, ha azt mondanók, hogy a ki Magyarországon születik, vagy a sors bármiféle okból ide veti, avagy közénk jön élni: erkölcsi kötelességének tartsa az illető (más országok' an akarva, nem akarva is meg kell tennie) hogy ha őt e föld tartja, táplálja annak szabadságát élvezi, s halála utáu hantjával betakarja : legyen igaz magyar honpolgára e hazának, s beszélje az állam hivatalos nyelvét, vagyis a magyart. Mi még ezt sem mondhatjuk. De hogyan is mondhatnók, mikor számos közép iskolánkban még most is idegen nyelven tanítanak, s idegen nyelven adnak államérvényes bizonyítványt. Hol vau még a világon ilyen furcsaság! A legteimészetesebb igazság volna, ha azt mon danók, ha magyarnak születtél, légy minden utó gondolat és tartózkodás nélkül testben ós lélekben magyar. A legtermészetesebb igazság, hogy az ország Bovinista polgárai, kik legjobb belátásuk szerint az ország javát akarják, ha dicséretben ós elismeresben nem íészesülnek is, de gáncscsal ne illettessenek. No edes magyarom, sokszor meggyülik a te bajod, ha te a gyakorlati életben is soviniszta vagy, s nem tudsz számító és alkalmazkodó lenni . . . A legtermészetesebb igazság, hogy a sok csepp vizből lesz a tenger, sok kis erőből, a nagy ero, nagy hatalom, es hogy a kis emberek csak ezen erők egyesítése által javíthatják helyzetüket, ala piihatjak meg jólétüket ós jövő boldogságukat. Ha a nagyok és a hatalmasok egyesülnek külön féle czélokra és küiönfele módon : önként érthető természetes dolog lenne, hogy a hatalmasabbak akadályokat nem gördítenek a kis emberek egyesülései elé, sőt azt mindenképpen előmozdítják, mert hiszen az a legboldogabb állam, melynek legkevesebb földhöz tapadt, a maga emberségéből megélni nem tudó elégedetlen polgára van. Az ujabb kor örök dicsőségere szolgál, hogy az emberszerető idealisták megtalálták azon modot es alakulatot, a melyen a legkisebb, legszegényebb emberek is segíthetnek önmagukon, ha a törvény korlátain belül egyesülnek, összetartanak, s becsületesen megteszi mindegyik azt, a mi ezen alakulat szerint kötelessége. Ezek az úgynevezett szövetkezetek, melyek arra vannak hivatva, hogy a kis embereken isegitsenek, a hatalmasabbak kapzsiságai ellen megvédjék, tagjaikat minél önállóbbá ós függetlenebbekké neveljék, s ez alapon a gazdasági ós üzleti önál'óságukat biztosítsák. Ezen egyesülésben van az arő, erőben a siker, és sikerben a boldogság, melyre minden ember törekszik. Szövetkezet, a szövetkezők akarata és czólja szerint sokféle lehet, de végeredményében mindegyik segíteni akar a kisembereken, ós becsületes pártolás mellett segit is. Nálunk még nagyon furcsán állnak ezen igazságok. Még szomorúbb a magyar ipar pártolás, e be- és kivándorlás ügye. Egyesitett erővel tennünk, cselekednünk kellene, (még pedig gyorsan) s mi mégis csak összetett kézzel nézzük a veszedelmet. Magyarországot nyelvi 03 gazdasági tekintetből még újból meghódítanunk kell. A-sok mulasztás még igen sok munkába és fáradságba kerül, és még ha soká késünk, kétséges a siker. Nálunk, ki ezer féle akadályokkal, tövises pályát akar: legyen az soviniszta magyar és szövetkezeti apostol tettleg a gyakorlati életben. Nincs a boszantásnak és meghurczoltatásnak az az ezerféle neme, melyet ezek ellen ÜZ ellenlábosok meg ne kísérelnének. És csudálatos! Az eszme mindezek daczára mindig jobban hódit, terjed, nő ós erősödik. De kell is, hogy erősödjék, mert az eszmében van az erő, mely örök, s elfojthatatlan. Nálunk aki maga boldogulni akar, legyen opportonista, minden skrupulus nélkül alkudjék meg a viszonyokkal és a körülményekkel, s a hatalmasoknak, és ne a köznek érdekeit tekintse. De hát mégis vannak, s kell, hogy legyenek olyanok is, kik az igazságot mindenek fölé he lye/ik, s ezen igazságokat bátor lélekkel hirdetik ; és ott, hol ezen igék nem pusztába kiáltó ós elvesző szavak, ott, hol a kisemberek is átértik és érzik ezen igazságokban rejlő erőt, s a mellett tántoríthatatlanul kitartanak: a siker el nem marad. Számos elvitázha'atlan példák állnak e tekintetben előttünk. Csakhogy ott, hol dolgoznak, tesznek, összetartanak, s egymásra nem áskálód nak. Semmiből semmi sincs. Itt is, mint miudenü't dolgos, s nem here ménekre van szükségünk ! Nálunk későn és nehezen ébrednek az emberek s csak immel ámmal látnak a munkához s ezert az eredmeny sem lehet addig más, mig maguk meg nem váitozrak. Többet dolgozzunk es termeljünk, kitartóbban és lelkesültebben tartsunk össze, de kevesebbet költsünk ós fogyasszunk, addig nyújtózkodjunk, a meddig a födöző ér: ebben van a magyarnak a létkérdésé, — akkor erősek leszünk, s megszűnnek a fennebbi furcsaságok, s nálunk is ep ugy ervéuyesülnek ezen igazságok, mint máshol. — Akkor a vezetőkre irányzott nyilak is hatástalanul visszapattannak ; mert csak derék, kitartó és vitéz hadseregnek lehet jó hadvezére. Természetes igazság, hogy Magyarország, melv ezer éven át, mint keresztény állam tartotta fenn magát, s mely országot szent István Mária páltfogásába ajánlotta, ezért Mária országának (Regnum Marianum) is neveztetik, ezen keresztény szellemben és erkölcsökben fejlődjék tovább, s keli, hogy ezen országnak minden polgára tiszteletben tartsa a szent koronát, melynek 1848 előtt csak a magyar nemesség minden tagja, az óta pedig minden magyar honpolgár részese; mégis azt tapasztaljuk, hogy napjainkban a magyar koronáról a kereszt tördelesek mindig gyakoriabbakká válnak, — mely teny sem keresztény szellemre, sem jó magyar hazanasságra nem mutat. — Nem is teheti ezt igazi magyar; tehát jövevénvnek kell lenni, a mi magábfn véve, bár nem is annyira furcsa, mint vakmerő cselekedet. Az is elég nagy magyar furcsaság, hogy rövid idő alatt úrból szolga, a szolgából ur lett, s a birtokok oly hamar gazdát cseréltek, mintha folytonosan ezer Bo.skó működött volna hazánkban. Az elmondottakon kivül van meg 'gen sok más tár.-ada'mi furcsaságunk, melyekre — helyszűke nratt — itt nem terjeszkedhetem ki; de nézzen körül mindenki, s megláthatja azokat vezető és nagyító öveg nélkül is, es okulhar azokból. Ezek mind a magyarság rovasára vannak. Ok: az álomkórság, nem törődömség, bárány-türelem, széthúzás stb. Ha pedig még sokáig tart ezen álomkórság, álmodban zuz össze magyarom a jövevény, s Hezitálja el alólad Árpád örökségét. Ez lenne aztán a legnagyobb magyar furcsaság, illetőleg a legnagyobb szomorúság. Szól a tárogató, s haljad a költő szayát: „Ébredj nagy álmaidból, Ébredj Árpád fia!

u (Folyt, köv.) Dr. Kele Antal. A nő tudása. Gyakran azon nézetnek adnak némelyek kifejezést, hogy a nö tudása mintegy lehámozza, lefosztja az ö legfőbb varázsát és hogy sokkal tisztábban, egyszerűbben és természetesebben érezne, ha csak mesterkéletlen gondolkodási módjára biznák. E nézet már csak azért is hamis, mert tagadhatlanul meg vannak benne a szellemi képességek, melyeknek fejlődéséhez okvetlenül szükséges a táplálék és a művelődés s a melyek a mindennapihoz és közönségeshez, az intrikához, trecsüléshez és pletykázáshoz fordulnak, mihelyest a nagyobbhoz és szebbhez vezető ut el van zárva előttük. Még a legjobb nö is egyoldalúnak marad az ö jóságának nyilvánulásaiban, ha neki minden szellemi kiművelés, kiképzés és belátás hiányzik. A nő természete valóban gyöngéd és lágy épp ugy pedig gyakran könnyelmű és változékony; éppen azért szüksége van erős támaszokra, a melyek ö benne rejlenek, gyökeredznek; a mühez pedig a pusztán mechanikus munka nem elegendő, s csakis a szellemi tevékenység, a szellemi érdeklődés teszik öt bensőleg szabaddá s erőssé. Nem kívánjuk ugyan a nőnél a nagy tudományosságot; de igen is kívánjuk azt a műveltséget, a mely valóban tiszta szivjéságot kölcsönöz, mert felvilágosította a szellemet és megszabadította azt az előítéletektől. A véletlen jóindulatnak s a véletlen jóságnak csak igen csekély az értékük. Csakis az igazán jó szívnek valódi kifejezése, ha egy napon se, vagy egy órában se feledkezik meg arról, hogy szeretetteljes, igazságos és nemes lelkű legyen. Ámbár manapság sok történik a nö művelése és kiképeztetése érdekében: mondhatjuk-e mégis, hot>y ö már ezen fenjelölt czélt elérte? És nyeri e a nő valóbau a magasabb czélhoz megkívántató műveltséget? Megadja e az a lelkének azt a méltóságot, szellemének azt a felvilágosodást, a melyeket egyedül megvilágítana és megtermékenyítené a szivet ugy, hogy szakadatlan jóindulatra képes legyen? E tekintetben sok kívánni való marad hátra; s ez csak akkor változhatík meg ha a nói nevelésnél egyes-egyedül ezen említett magasztos czélt tartjuk szemünk előtt és ha lemondunk minden gondolatról, a külső fényre, külső gőgre, üres dicsekvésre és utánzási vágyra. A mire a nő szellemi nevelésének első sorban törekednie kell, ez az: hogy alapos ismereteket kössön össze az egyszerűséggel és a jellem szeretetreméltóságával és hogy a szivet müve.'je, nemesítse. Helyes gondolkodás tanit minket helyesérzésre is. Valamicskével több vagy kevesebb tudás a tekintetben nem lehet irányadó, hanem igenis irányadó az, hogyan tudjuk azt, a mit tudunk és mit tett belőlük ez a tudás? Tanultunk legyen bármily sokat, azért mégis mindig találkozik valaki a ki még többet tud. Lehel valaki, igen tanult ember, de azért lehet kislelkü, lehet tudományos, de a mellett előítéletes is. A túlságos mechanikus gyakorlat csak butaságot szülhet és eszme szegénységet; tönkre teszi az idegeket, megöli a gondolatokat és az ifjú szellemben megfojt minden más élénk érdeklődést. Szóval: a fiatal leány, a ki pl. a napnak felét a zongora mellett tölti el a nélkül, hogy kellő hivatása lenne a zenéhez: okvetlenül kárt fog szenvedni elsősorban kötelességeinek teljesítésében, azután pedig szellemének s értelmének kiművelésében. A puszta játékot és mesterkélést komolyan ki kell küszöbölni a nevelésből. A sentímentalismust és frivolitást távol kell tartaniok a női ifjúságtól. E fontos kérdésnél a fődolog: a szabályozott szellemi nevelés, magasabb emberi értelemben fölfogva együtt fogja fejleszteni a nő szivét és kedélyét. És nem a tudásnak foka fogja azután jelenteni és jelezni az igazi nói műveltségi fokot, hanem legmagasabban az a nö fog állani, a kisek szelleme előítélet nélküli szendeségben s a kinek szive a legtisztább jóságban fog fényleni. Gselkó József.