Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-08-13 / 33. szám
1903. augusztus 13. magyar paizs 3 lrc t boltokban minden czikkből magyar készitwe^yüt kérjenek, s ba csak megismerhető : ne íogadják el az idegent; magyar iparczikket magyar terméket követeljenek, hacsak lelhető az Magyarországon. Persze nem igen ismerjük meg. De a mit csak megismerünk, pl. a magyar gyufát s magyar Széchényi-petánczi savanyu vizet csak megismerjük az írásáról : hát ezek helyett ne fogadjuk el a külföldit. Iskolás tanulók elszállásolása. A főgimnázium igazgatósága nem jelentéktelen rendszert' hozott be a vidéki diákok elszállásolása érdekében. Gazdasági, egeszségi erkölcsi és tanügyi tekintetben fontos ez. Elég ezek közül azt megemlíteni, hogy itt i^e" sok egészségtelen lakás van. S e mellett elharapódzott az a kapzsi üzleti hajlam is, hogv a száliasadók elejökbe mennek a fiuknak a vasúti állomásig s ugy kapkodják magukhoz. Tudni akaija tehát a tanári kar és az igazgatóság, hogy a tanuló milyen áldozattal, milyen egészséges lakást és milyen felügyeletet kap. Ezért hivja fel a szállásadókat is, a tanulókat is, hogv előbb nála jelentkezzenek. — Fel ked tenni, hogy az eljárás csak a tanulók érdekében lesz, s igy az eredménye üdvös lesz. Erre nézve a következő hivatalos felhívást bocsátja ki: Az állami főgimnázium igazgatósága felkéri mindazokat, akik gimnáziumi tanulókat lakásba, illetőleg ellátásba venni akarnak, hogy ezt a szándékukat a fizetési feltételek és egyéb adatok közlese mellett idejekorán jelentsék be nevezett igazgatóságnál, annyival is inkább, mert a vidéki szülők ezentúl csakis ide bejelentett és elfogadott házakban helyezhetik el fiaikat. Uj könyvkötő műhely s papir-könyvkeredkedés nyílt a körmendi utczában. Egy fiatal törekvő iparos, Fülöp János nyitotta, aki nagyobb városokban tett szert szakképzettségre. Hisszük is, hogy szerény fellépésével, jó modorával s jeles képzettségével megnyeri a közönség tetszését. A jónevü Sanits Sándor féle asztalos mühelyJyel kapcsolatos temetkezési vállalatot, átvette egy pár ügyes asztalos s Sanits Sándor utóda néven és „Zalaegerszegi első disztemetkezési vállalat" czimen tovább folytatja a főtéren a Korona vendéglővel szemben. Részletesebb tudnivalókért a hirdetések között levő jelentéshez utaljuk a közönséget. Olcsó portékák. A szövetkezet felszámoló bizottsága a még ^.megmaradt holmikat vasárnap délután a legtöbbet Ígérőknek eladja a Czebe K. ülnök udvarán — Kossuth utcz 62. Bérbeadó Zalaegerszegen az Arany-Bárány vendéglő 1905. január 1-től tiz évre. Kikiáltási ár 12 ezer korona. Az ajánlatokat f. évi szept. 12-én délig kell beadni a polgármesterhez, Eladó egy jó zongora. Utbaigazit a kiadó. Átadó egy két szobás, konyhás, előszobás lakás. Utbaigazit a kiadó. Helyi heti piacz mmként. Buza 13 kor. 60 fill. rozs 11 kor. 60 fii), árpa 12 kor. 40 fill. Zab 12 kor, — fill., Krumpli 5 kor. — fill. kukoricza 15 kor. — fillér. „Csak oly magyar felírású portékát vásároljatok, melyről meggyőződést szereztek, hogy az hazai gyártmány!" Megyeiek. Alsólendván függetlenségi és 48-as párt alakul. Tanítók figyelmébe! Zalaloppány község államilag s. közs. jellegű, magyar tannyelvű népiskolájához a jövő tanévre egy oki. osztálytanítói állásra az iskolaszók pályázatot hirdet. Fizeiese: 800 korona, 100 korona lakbér 3 - öl tűzifa, néhány bútor hasznalata. Teendője: az egy tanteremben egyesitett I. és H-ik osztályt valamint a gazdasági ism. iskolában a közismereti tárgyakat (külön díjazás nekiül) tanítani. Ki a kántorsógban segédkezni tud, alulírottnál olcsón kap élelmezést. Az iskola államosítása folvamatban van, s a tanító személyzetet az állam átveszi. Felszerelt pályázati kórvények aug. hó 20-ig az iskolaszékbe Zalakoppányban (posta helyben) küldendők. Megbízásból: Bókefi $lek iskolaszéki jegyző, igazgató tanitó. A mapyarországi tanítók országos bizottsága rendes közgyülétt tart Budapesten aug. 18-án. Zalamegyót Szalay Sándor es Hajgató Sándor képviselik. Anyakönyvelés. Mávercsik Sándor pacsai, Cséri Zoltán nemespécselyi anyakövvezető helyettesekül kineveztettek. Vasúti menetrend. Érvényes 1903. május 1-től. Indul Zalaegersze cr D Érkezik 6. Pó. P Kisczel felé reggel*) 5 54 9 15 Csáktornya felöl reg. „ „ reggel**) 9 29 8 24 » ii este „ „ délután 4 12 8 39 Kisczel felöl reg. Csáktornya felé reg. 4 49 5 45 » » este „ „ este 5 52 9 47 >> )> >> Zalaszentivánra NagyZalaszentivánról Nagykanizsa és Bécs***) kanizsa Bécs felöl felé reggel 6 10 7 57 1 » „ reg. „ „ dél 11 54 1 45 „ „ délu. „ „ délután 2 33 4 48 n ni n n e^e 6 30 7 52 » » este *) Ukkon csatlakozik a 7 óra 53 perczkor induló keszthelyi vonathoz, mely Keszthelyre 10 óra 47 perez és Balatonszentgyörgyre 12 óra 21 perczkor érkezik. **) Ukkon csatlakozik a délutáni 3 óra 43 perczkor induló keszthelyi vonathoz. Érkezik Keszthelyre 6 óra 46 perczkor este. ***) A reggeli vonat csatlakozik a Kanizsa és Bécs felé induló vonathoz. A déli csatlakozik a Kanizsa felé indulóhoz. A délutáni a Kanizsa és Bécs felé indulóhoz, — az esti Bécs felé indulóhoz. — Este a Csáktornya felől érkező vonat kimegy Kisfalud-Szentivánra. A Kanizsa és Béc3 felé utazók ezzel is mehetnek tovább Kisfaludig ; onnan gyalog át Szentiván 10 perez alatt elérhető. Minden magyar honpolgár, magyar iparostól szerezze be szükségletét! Csak honi terméket használjunk! Távoliak. Haynau szomja. A szomjas Haynau ugy látszik intelligens emberek vérét óhajtotta leginkább. A Magyar Paizsnak egyik lelkes barátja a 78 éves Andaházy Sziláid, most tartja aranylakodalmát Beszterczebányán. Nem személyes ismerősünk, mégis jóbarátunk. Nagy, nemes életéről nekünk fiatalabb, kényesebb és kényelmesebb nemzedéknek illő tisztelettel kell megemlékeznünk. Épen a mai számúidnak „50 óv multán" ez. czikkében jellemzi ugyau a legilletékesebb toll, de nekünk is van róla mondani valónk, ha egyéb nem, a Haynauval való históriája. 23 éves volt bányász, kohász, kitűnő technikus s nagy hasznát vette a honvédség 48-ban. Ágyút öntött, hidat épített s főhadnagy lett. Sors fordultával Haynau elfogatta s ráezélozva igy adta ki a rendeletet: „ Azt a szemüveges intelligens embert fel kell akasztani!" Csakhogy az ügyes athieta Andaházy átugrott ám a kerítésen s nem állt kötélnek. Egy átalvetővel végig bujdokolta az országot. Útjában a hires Koháry-Koburg uradalomban találkozott Kóburg Ágostonnal, ki rögtön alkalmazta előbb „sáfár"-nak. azután vasgyári felügyelőnek. S itt töltött 37 évet a gömöri hegyek között. Azóta Reszterczebányán lakik nyugalomban nagy családjának rajongó szeretetétől övezve. — Nem érdektelen róla felemlíteni, hogy a ki fiatalon már három négy féle diplomát szerzett: jogit, technikait, bányászatit, kohászatit: inkább mégis autodidakta, még pedig több irányban. Öfcszeköttetóíben van a bécsi, berlini tachnikus akadémiával. A természetet szereti leginkább. Főkép az ásvány és növény országban otthonos. Bámulatos érzéke van a zene iránt mint Brassainak. A mathematikában csupa mulatságból eredeti képletekkel foglalkozik. A gyakorlati élet apróbb nyilvánulásaiban „ezermester", de tudományos elméleti alapon, mint Bolyai Farkas. Ugy hogy a környezetében levők — a kik egyúttal a száz évet ólt hires polyhistorra nagy tudós Brassairól is hallottak valarr, kedves enyelgéssel, „Brassai bácsi"-nak Livják. Nemes szivéért a, környékbeliek hálálkodó szeretettel veszik körül. Bizony kár lett volna Haynau urnák 25 éves friss vért szívni. S ha még a többi erősek is megmaradtak volna, hány ^mes élettel volnánk gazdagabbak 1 A f agyar Védőegyesület serényen folytatja a szervezési munkálatokat. Az egyes szakosztályok már megkezdték működésűket, most legújabban a vidéki fiókok szervezése foIvíK. A tagmozgalom is igen élénk, a tagsági kötelező nyilatkozatokat már szétküldték, ősszel a Védőegyesület nagy akcziót indít meg a szerszámipar" és szöggyártás meghonosítása, illetőleg fellendülése végett, miért is Székely Ignácz fővárosi szerszámkereskedőt ezen iparágak tanulmányozása végett Német-, Svéd- Norvégországba és Dániába tanulmányútra küldötte ki. Harmath Domokos azt mondja, de nemcsak ő, talán egy-kettő kivételével az ország tis. viselőinek ezerei azt mondják, hogy a nemzef : érdekek ellen nem kell fizetésjavitás De mos, már jó lesz résen lenni, hogy a nemzeti érdekek mellett el ne felejtődjék a dolag. Dienest egyre űzik, hajtják, kergetik, és már el is fogták az — útitársát. Újhelyi Lipót hódmezővásárhelyi kérlelhetetlen uzsorást, ennélfogva többszörös milliomost, ki hamis tanuzásért másfélévi börtönt is szenvedett, százközül egyik áldozata, Marik János kisbirtokos, elkeseredésében agyonlőtte. Marikot természetesen fogházba tették, talán még fel is akasztják szegényt. — És még sem akarjátok elzárni, azt a bizonyos hegyszorost? A váczi intézet értesítője Borbély Sándor igazgató szerkesztésében a következő "adatokkal számolnak be az elmúlt iskolaév történetéről. Volt 14 osztály 163 növendékkel, ezek közül 85 fiu és 59 leány; meghalt 2 növendék ; vallás szerint 113 rk., 21 ev. íef. 21 ág. h. ev. 7 izr. és 1 g. k ; benlakó volt 89, bejáró74 növendék. Az intézet tan és tisztiszeraélyzete 28 tagu. Az értesítő végén hasznos intelmek vannak szülők és gyermekek számára. A szokásos vizsgálat ez évben elmaradt, mert az intézetet junius 15-ón a városban a gyermekek sorát pusztító vörheny miatt bezárták. Egy földmives ember nemes tette. A darócz sokszor nemesebb szivet takar, mint a bibor. Ennek a mondásnak az igazságát példázza az a nemes cselekedet is, mely egy egyszerű földmives szivében sarjadzott. Egész életét kemény munkában és istenfélelemben töltötte. Az Ur meg is áldotta s elhalmozta anyagi javakkal. A mi emberünk már most elhatározta, hogy méltóképpen fogja meghálálni a kegyelmet, melylyel Isten egész életén át elárasztotta. Községében — Hövejen — saját maga költségén plébániát alapit s erre a czélra letett negyvenezer koronát. Azonkívül egy rétet és házat ajánlott föl (3000 kor. átalakítási költséggel együtt) a plébánia létesítésére. — Ilyen derék embereket tud felmutatni a magyar kereszténység. Mindnyájunk örömére ide jegyezzük a höveji földmives-jótevő neveti Pócza Ferencznek hívják. Szövetkezeti gőzmalom. Tuta község gazdái Palkovich Viktor esperesplebános buzgólkodása folytán szövetkezeti gőzmalom létesítését határozták el. A részjegyek már teljesen jegyezve vannak s a napokban már megkezdik az építkezést is, mihez a telket a község ingyen adta. A községben évek óta virágzik a hitel- és fogyasztási szövetkezet is s a biztositások is áthozatnak lassan-lassan a Gazdák Biztos ; tó Szövetkezetéhez^ A magyar liszt védelme. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület a cseheknek a magyai liszt ellen folytatott agitácziója folytán fölterjesztést intézett a földmivelési miniszterhez. A fölterjesztésében mindenekelőtt hivatkozik arra, hogy az Ausztriával kötött kiegyezés alapelve a kölcsönös érdekek biztosítása és védelme. Tudomására hozza a miniszternek, hogy a csehek mozgalmának ellensúlyozásául a gazdasági egyesületek utján mindenféle cseh származású iparczik ellen a a leghevesebb agitácziót indította meg. Szükségesnek tartja mindazáltal arra kérni a kormányt, hogy a kiegyezés alapelvét, a kölcsönös érdekek megvédését biztosítsa minden körülmények köze ugy a jelenben, mint a jövőben az osztrák kormány részéről. Székely tanitó tanfolyam. Kézdivásárhelyről jelentik : A kézimunkára nevelő országos egyesület a közoktatásügyi és földmivelésügyi miniszterek megbízásából a nyáron Kézdivásárhelyen székely tanitó tanfolyamot tart. A kézimunka-tanfolyamon melyet az országos egyesület ig 'gatója Gutten•<í Pál vezet, Németh Gyula u,pesti. Vásárhelyi ,f kecskeméti, Biró Sándor kézdivásárhelyí .árok közreműködésével az ország minden