Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-08-06 / 32. szám

1903. augusztus 6. / MAGYAR PAIZS 3 czikket adnak el, a milyet itthon is elő tudnak állítani. És miután apió porszemekből van össze téve e haza földje, ha mindennap eladunk belőle valamit, utoljára semmi sem marad, mert minden a külföldé lesz és a magyar csak bérfizető jobbágya lesz saját hazájában az idegennek. A földek} idegen tőkével már is tulon-tul meg vannak terhelve Nekünk nőknek kötelességünk mindent elkövetni, hogy az ország népe vagyonosodjék. Hiszen mi nők vagyunk őrei a ház tűzhelyének. Fogjunk tehát kezet. Kei esve keressük a boltokban azt, a mi magyar készítmény s lehetőleg csak azt vegyük. A miként tt

ir

> ak buzgólkodni egykor a nők a Sevélbélyeg-gjüjtéö köriil azon a czimen, hogy a használt levél bélyegekkel rabszolgákat váltanak ki, vegyünk mi is tüntetőleg csak magyar czikkeket, mert ezzel magyar polgártársainkat szabadítjuk ki az anyagi rabszolgaságból. Ne eagedjük, hogy azok a kereskedők oktassanak minket, a kiknek törekvésük dicsérni a külföldit és becsmérelni a magyar árut. Tanítsuk őket mi és követeljük — hogy magyar szövetet, magyar czikkeket tartsanak. A mennyiben lehet, csakis ilyeneket vásároljunk. Mi nők, ha össze tartunk, az ország gazdasági jóléte kőiül hazai czikkek vásárlása által többet tehetünk — mint a férfiak. Mondhatom, szövetekben olyan elegáns minták étkeztek a napokban is közbenjárásomra a Voith czéghez magyar szövő gyárakból, melyek kiállítás tekintetében a francziákkal is kiállják a versenyt. Az áruk jóval olcsóbb. Métere 50 fillér. A kolozsvári Heinrich-féle szappan gyárból olyan szakavatottsággal készült, finom pipere szappanok kerülnek ki, elegánsan adjusztálva, a mi a külföldi gyárak készítményeit túlszárnyalja. Csodálatos, mégis olyan immelámmal ajánlja ezt egy-két kereskedő. Tenger sok ily ipar czikkünk van, a miknek vásárlásával a társadalmunk nehezen küzdő iparos osztályának és ezek családjának megélhetést tudunk biztositni. Jelszavunk legyen tehát, minden üzletben a hazai árut kei esni és vásárolni. Kozma Ferenczné. Iparvédelem. — 33"ULcL&;p©S't± le-cél. — A külföldi gyufa elleni akcziója nagyon dicséretes; ugyanígy kellene a ezukor érdekében is tenni. Kolozsvárott már csak hire van az osztrák ezuEddigi tapasztalataink az iskolai életben botrány számba menők, mert nincs semmi mérték arány a tollszárak alkalmazásánál, használatánál, az egyik gyermek alig látható tollszáracskával jelenik meg, a másik meg ugyanakkor mutatópáleza nagyságú tollszárral veszélyezteti kis szomszédja szemevilágát s bármily erélyes és hatni tudó legyen is az a működő tanerő, az irás szabályainak megfelelő tollszár nem létében kellő utasítással sem szolgálhat. S igy a gyermek szenved, tűr, mert nincs meg az irányító szellem közelében! Mindenből többet, mindenből eleget adnak az iskolában, csak a körültekintésből jut kevés, úgyszólván semmi a tudomány csarnokában. Felkutathatjuk a fővárosi papir- és könyvkereskedőink boltjait az alább leírandó tollszár megkeresése, feltalálhatása végett, de bizony sajnos, mec!dő munkát fogunk végezni. A szabály fel van állítva, de a megfelelő eszköz nincs elkészítve, az még a jövő század regénye, talán a holdban van. Tollainknál könnyedségről, ezen fontos egészségügyi követelményről szó sem lehet s igy az ujjak merevsége, meggörbülése, reszketése fog a meg nem felelő tollszárak használatától bekövetkezni. A kis gyermek élete az iskolában kezdődik s így e második otthonban telik el java része is s a mit itt megszokik, azt viszi át a komoly életbe ; a világ forgatagában az itt megválasztott, megs okott eszköz használata lesz a jövő élet fegy^re, amilyen ott volt az anyag, a megszokás törvényénél fogva itt sem lesz más 1 Mert a régi a megszokott után vágyódik, ez tartja hatalmáéban, ennek ő már rabszolgája. kornak, kiverték a Magyar Védő Egyesületiek kezdeményezésére a derék Kolozsváriak. Kuszkó István uré, ottani titkárunké és Kozma Ferenc/ne királyi tanác-osné ottani igazgatósági tagunké a ke?dés érdeme, Kolozsvár hazafias közönségéé pedig az, hogy rögtön boykottálta az osztrák ezukrot. Ma Kolozsvárott magyar ezukor van minden boltban, most pedig más csikkekre keiül a sor. Igy „lassan, lassan" de elég gyorsan majd csak kit

;sztitjuk az országot oly czikkektől, amelyeknek külföldről való behozatala semmivel sem indokolt. Dr. Obersohn ügyvéd urat üdvözöltem liaza • fias indítványa alkalmából és arra kértem, hogy ne álljon meg a fél uton, hanem most meg indítványozza azt, hogy a város írjon át az összes törvényhatóságokhoz is hivja fel őket arra, hogy a tulajdonukat képező vendéglők bérbeadásánál a hazai iparvédelem iránt a bérlővel szemben megfelelő kikötéseket csináljanak. Kérem Tanár Urat, hogy ez irányban a közvéleményt irányítani es ebrentartani kegyeskedjek. Hazafias üdvözlettel és mély tisztelettel Jerémiás Arnold főtitkár. A hazai gyajtó küzdelme Ausztriával. A magyar fogyasztó nem is sejti, milyen emberfeletti küzdelmet fejt ki minden magyar gyáros a létért és az osztrák gyárosok versenye miatt. Az osztrák gyárosoknak piaczát képezi fél Európa és a Kelet. A magyar gyárosoknak azonbftn, »Extra hungariam non est vita« Az osztrák sárga irigységgel el akarja vonni azt a kicsi bevételt is, a mit a szükkörben mozgó magyar gyárosok, hazájük közönségének egy ezred részétől készítményeik után méltán remélnek. Most a gyújtó gyárakra vetették az osztrákok teljes erejüket. Á Magyarországra behozott gyújtók árát ugy leszállították, hogy nekik minden 100 skatulya 40 fillérrel többe kerül,-amot a mennyiért magyarországi kereskedőknek adják. Azonkívül a magyarországi kereskedőknek még a jövedelem fokozása esetén még 20—30 százalék jutalékot is adnak. Az osztrák gyárosok más államokban kinyerik a magyarországi »befektetést.« Ez a befektetés több éven fog tartani, mig a magyar gyárak sorra megbuknak. Akkor aztán az osztrák gyárosok fogják uralni nálunk a helyzetet. A gyermek kezébe adandó tollszárak a következő feltételeknek kell hogy megfeleljenek: 1-ször is hossza ne haladja meg a rendes iróón hosszaságát, 2-szor vastagsága amazénál csekélyebb legyen, 3-szor egyszerű, puha, inpregnált, ferdén reczézett fából legyen, tapadjon a kézhez. Az egyöntetűség üdvös voltáról feleslegesnek tartom itt beszélni, de nem tartom feleslegesnek a fenn irt követelmények alapján elkészített tollszárak használatinak nemzetgazgasági szempontból való fontosságát felemlíteni, mellőzve lennének a külföldről behozott gyártmányok s helyettök előtérbe lépne »a hazai, a nemzeti« s ha a paedagógiai szempontnak is megfelelne, akkor valóban pótolhatatlan vívmány lenne, s valódi áldás lenne kis csemetéinkre, nemzedékünkre. Figyelembe kell vennünk, hogy korunk spapiroskorszaknak« neveztetik, mikor a tollak perczegése leggyakoribb zenénk, melyben naponkint több millió ember görnyed e kis szerszámmal papírlapján szántva, tehát nem lényegtelen a szerszám minősége sem 1 T- ^uk tehát szemelött napról-napra, óráról-órára, perczről-perezre, hogy a tollszár mindig az egészségi szabályoknak megfelelően legyen elkészítve s különösen az anyáknak és tanítóknak nem szabad e téren könnyelműeknek, felületeseknek lenniök, inkább legyenek e téren tulzottsággal vádolva, tulhajtásban elitélve, de egy pillanatra sem szabad vétkes könnyelműséggel megbélyegezve lenniök! Nagyhodgyai Thamássy Ilona. Örömmel jegyezzük itt meg, hogy Kolozsvárt megtörik az osztrák gyújtó gyárosok minden törekvese. A kolozsvári üzletekben nincs más, csak magyar gyújtó. Eigyelmeztetjük is a közönséget, hogy ne vegyen mást csak Magyarországon készített gyufát. — Álljon egyszer már talpára a nagy fogyasztó közönség. Közbiztonság. — Baranyai levél. — Az igények növekedtével ós a haladás fokozódásával szemben nagyobb az ember követelése is. Ez egészen természetes. De, hogy az ember várakozásainak megfelelnek-e mindenben a haladás nyújtotta uj viszonyok és követeléseinknek eleget tesz-e a XX. század, villany korszaka, az már nem függ teljesen a természetességtől. — A XX. században élünk, s azt hisszük, hogy minden tekintetben már a haladás tetőpontját elértük; pedig nagyon csalódunk. Mert ha mindenben ott is vagyunk a földi tökéletesség határán, — bizonyára leghátrább vagyunk a közbiztonság terén. Az embernek mindig kellett félnie. A vizi czölöpépitmények, a későbbi szárazföldi emelvény épületek, a szikla ormokon épült várak az illető korszakok hiányos vagy épen veszedelmes közbiztonságáé hirdetik. De nem is csoda, ha az előző korszakokban ós századokban oly nagyon vékony lábon állott a közbiztonság, de az hogy a müveit XX, század villany korszakában is csak olyan vagy aránylag még rosszabb állapotok uralkodnak, mint akár csak a középkori rablóvilágban, ez teljesen érthetetlen, szinte talányszerű dolog. Azelőtt a rendre úgyszólván 3enki aem ügyelt; ma pedig igazán nagyon nagy számban is vannak már csendőreink, s rendőreink és mégis semmi vagy igen gyönge a haladás. — Sok a panasz a közbiztonság tekintetében. Uton-utfélen hallhatók a közönséges és modernebb utonállások. A vagyonbiztonságot pedig a sikkasztok leleményes — de persze gonosz — szelleme, a betörők és kasszafuvók kulturális föltalálásai ütik oldalba jobbról, balról. Maradjunk csak a közbiztonság mellett. Falusi ember, békés honpolgár vagyok, de igazában alig merek még világos nappal is átsétálni 72 órányi távolságban tartózkodó kollegámhoz. Alig hogy kitérek falumból, lassankint, mint valami nagyszerű panoráma, ugy boutakoznak ki előttem a gyanúsabbnál gyanúsabb alakok. Találkozom az elsővel, se köszön, se semmi, elém áll: „Hej pénzre volna ám szükségem stb." Ha vonakodom vagy ha a közel lévő mezőkön senki sincs, bizony ütlegelésre kerülne a dolog ; s nem tudom, melyikünk húzná a rövidebbet. Tovább megyek, ismét egy tagbaszakadt, izmos vándorló áll előttem, ez is elkezdi szinte szokásos mondókáját: „Pénzt." S ez még megjárja, ha még csak egy alakkal különbözik össze az ember. De mi van akkor, ha valamilyen czigány csordával találkozik. Kellemes találka, nagyszerű, s üdiíő társalgás, szomorú elvállás. — Bizony gyatra közbiztonság ! ! ! Eleinte szépen kezdik a barna atyafiak, de ha épen kell, vérrel is bevégzik. Hogy lehet az, hogy egy törvények alatt élő alkotmányos ország megtűri az ilyen barbár állapotokat és megengedi a kóbor varázsló czigányok garázdálkodásait a békés, péuz- és véradó fizető polgárok rettegtetéseül. 'Igazán kinos helyzet! Csak tapasztalni kell! Csak falusi ember szólhat igazán ezekről a hátrafelé fejlődő, botor káló állapotokról. Az a sajátságos hogy faluhelyeken minden nagyobb sstiklit ép a varázsló czigányo'í visznek véghez, mégis büntetés csak igen r. án éri őket. Vagy talán szabad minden ?! Az oláj czigány, az elég tisztességes nép. Lopni nem lop, bántani senkit sem bánt. De a varázsló czigány! az más. Nagyobb ur nincs is nála. Adót nem tizet, katonáskodnia nem kell, semmiféle aDyagi gondok nem zaklatják. Ha szalámit akar enni, eszik azt is, a sz. k. plébános éléskamarájából. Bort kényekedve szerint ihatik olyant és annyit, amennyi épen neki tetszik. A réfszéli zsidókorcsmárosnak adnia kell; mert különben életével fizet, Lop ha kell, vért is ont elég gyakorta. Szembeszáll a gazdával sőt, ha tömegesen átutazást rendeznek valamelyik községen, —• teszem azt Kisasszonyfán, — szembeszállnak biz ők az egész községgel is. Számos ilyenfajta példát tudnék felemlíteni. Rendkívül merész az ilyen czigány ; hiszen már ugy neveli gyermekét,