Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-06-18 / 25. szám

IV. év. Zalaegerszeg

, 1903. julius 195. 30. szám. Előfizetési ár: Egy évre 4 korona. Fél évre 2 korona Negyed évre 1 kor. Egyes szám 8 fillér. Alapította: BORBÉLY GYÖRGY. Hazai dolgok hirdetése féláron : Egy oldal 20 korona. Nyilttér sora í kor. Szerkesztőség cs kiadóhivatal: Wlassics-uteza 25, Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS. MEGJELENIK HETENKÉNT CST^TÖRTÖIKIÖirsr EST E. iskolai év Yégén. Az elején is, a végén is szoktak foglalkozni a lapok tanügyi elmélkedésekkel. Rendesen méltóságos nagy, kothurnusi léptekben, terjedelmes körmondatokban adják tudtára a világnak, hogy értenek a tanügyhez, s legfőképen, hogy hűen teljesitik a hirlapirás kötelességét, mert időszeruleg irnak. írnak, irnak és olyan művészi tapintatossággal irnak, hogy sem jó, sem rosz, sem hideg, sem meleg, nem árt nem is használ. Csak irnak, mert irni „muszáj". Év végén visszatekintve, a Magyar Pajzsban is megjegyzünk egy pár jelentéktelen külső vonást az iskolai életből. Jelentéktelennek látszik. A fontosabbakat átengedjük a kothurnuson járóknak. A megterhelést nehéz szivvel látjuk. Sok szó esett a megterhelésről. De csak az agynak a megterhelése ellen zúgolódnak vala. Van az iskolai életben még sok olyan baj is, a mi a testet terheli és kiüriti a zsebet. Kellemetlen a kritika. Nehezteléssel is veszik, hogy a Magyar Paizs mindig a bajt látja, vagyis hogy a bajt mindig látja. — Elég baj az, hogy mindig bajt kell látnia. Tehát a terhelés. Fájó szivvel néztem naponként, hogy 10—12 éves gyerekek 10—12 drb fokos könyvet szíjakkal összekötözve czjpelnek az iskolába. Ha a jobb kezében fogja, akkor baloldalra csinál a teste egy félkört, ha a balkezében viszi, akkor jobbra karvarodik a félkör. Ha a tizeDkét fokos könyvből 12 sort tanul naponként az kitűnő eredmény. Némelyiknek elég két sor is. Év végén ebből is hatszáz sor lesz. De miért kell akkora terhet czipelnie neki naponként ? Azért mert nemcsak annyi könyvet kell czipelnie, a hány tárgy leczkéje van az nap, hanem mindeniket még meg kell sokszorozni hárommal, négygyei, öttel. Mert egy-egy tantárgy 3 4, 5 darab könyvből áll. Kivált a nyelvtanok. Példánakokáért a németnyelvre van egy nyelvtani könyv, külön van egy olvasó könyv, külön van a segéd könyv, forráskönyv, külön van a szótár könyv — mindenikhez járul még egy-két rendbeli füzet. A könyvek elég vaskosak, s hogy el ne rongálódjanak, be vannak kötve jó vastag nehéz táblákba. A legjobb esetben tanul naponként vagy felmond belőle 5—10 sort, s emelt 5—6 kiló könyvet. Ez még csak egy tárgy. Ha még tanul egy nyelvet, aminthogy tanul is, akkor 9—10 könyvet visz s 10—12 kilogrammot emel féloldalra görbülve. De ez még csak két tárgy. Egész esztendőben megtanul az összes németkönyvből 3—4—5 levelet, s ezért ötkilogrammos öt dane vaskos könyvet hurczol naponként majdnem 300 napon keresztül. Fáj a szive az embernek, ha látja, milyen kétrét görnyedve emelik a terhet ezek a gyermekek esőben, szélben, nidegben, mint a teherhordó állatok. De hát miért kell öt levél tudományért öt darab könyvet hurczolni 300 napon keresztül? Nem nehéz kitalálni. Ha azt az öt levél tudományt csak egy könyvbe szorítanák be a tankönyv irók, akkor a gyermek csak két koronát fizetne az egy könyvért. De minthogy öt könyvben van lerakva az a tudomány, akkor már ötször két koronát kell fizetnie. Talán a teherhordás ellensúlyozására van kitalálva ez a zseb könyebbités. De negWjíyá ez a

z ügy a tréfálkozásra. embernek a lelke, ha látja ezt

s^öátöi*lüli súlyos kettős megterheltetést. Drágák azok a füzetek is! Ez is egyik nagy baja a közgazdaságnak. Igaz, hogy ha egyik zsebből kimegy, a másik zsebbe bemegy. Ha szegényednek a tanulók s a szülők, gazdagodnak a füzet készítők s a tankönyvgyártók. De erre is illik Petőfinek a verse: Te sem termettél jó szakácsnak Magyarország ! Elégeted a húsnak egyik felét, Sületlenül hagyod a másikat. Dúslakodva fulladnak meg néhányan, S ezrenként nyomorognak másfelől. Szó sincs róla, hogy ezen ne kellene segíteni, s bizonyos, hogy lehetne is segíteni. B. G-3r. A jaákí templom.*) Az építészet képezi a valódi haladás és műveltség eszméjétől áthatott népek művészeti életének központját. A művészetek között elsősorban az tárja elénk a népek törekvéseit, szándékait, tudását, szépészeti érzékét és művészi tehetségét, szóval leghűbb tükre mindama vonásoknak és irányoknak, melyek bizonyos korban valamely népnek sajátjai voltak. *) A mint emiitettük a mult héten, gimnáziumi tanulóink tanulmányi kirándulást tettek Jaákra. Ez alkalomból ismerteti Tuczy tanár a templomot. Sz. pál ur bajai. — Irta: Hugauff Ede. II. Folytatás. Nincs Isten ! szokta volt dölyfében mondani. Ezt csak a bárgyú, a tauulatlan, ostoba ember hiszi. Az olyan olvasott (itt büszkén verte a mellét) mint én, ki kiolvastam már „RinaldoRinaldinií," vagy „A mátka csók éjfélben a siron," továbbá „A halva született öreg apának rettenetes története," „Harcz a tébolydaban" stb. czimü szép, hasznos s tanulságos regényeket; betéve tudom a eziziót, az egész kalendárium a fejemben van, nem adok az ilyen vénasszonyoknak való dolgokia semmit. Szerencse kell, nem Isten áldása! Szokta szintén mordan i; a mi miatt majdnem hajba kapott vele Rényi István, de aki még ideje korán átlátta, hogy mindenkivel jó és hasznos vitatkozni, mert ez élesíti az elmét,.csak bolonddal nem. Pál ur erősen állította, hogy a szerencse Isten áldása, mig Rényi azt, hogy: Isten áldása a szerencse. Sehogysem tudták egymást meggyőzni, bár Pál ur már mintegy 20-szor elreczitálta Rényi előtt ezt a verset: „Fortuna szekerén okosan ülj, ugy forgasd kerekét, hogy ki ue dűlj" — nem használt! Rényi hite sziklaszilárd volt. De persze ő sem tudta meggyőzni ellenfelét s igy Pá! ur még mai napig is várja „fortuna szekerét" persze íele aranyakkal, kincsekkel, miután ő nála az arany, % pénz, a kincs az, a mely boldogítja az embert. Nem tudja, hogy számtalan ember van ós volt a világon, kig egész vagyonukat adták volna oda, csak egyetlen egy boldog pilianatért. De a hogy ebben, ugy semmibe sem lehetett őt meggyőzni. Nem volt senki a faluban, kinek szavára hallgatott volna. De minek is ? Mikor ő a legokosabb ember a községben. Ha valaki például boldogult atyja, utánjárása folytán felállított községi magtárra terelte a beszédet, dicsérve annak a jóságát, hasznosságát s czélszerüségói, — válvonogatva mondogatta: „Minek az nekem, eladom a búzámat, ahogy veszik, amikor ón akarom. A szegény ember ? Az lássa maga, hogy boldogul. Pedig ismerte ő is annak hasznosságát, csak gőgjében nem akart más emberrel is jót tenni. De nézzük csak, mi is az a községi magtár s mi a czélja? A községi magtár egy olyan intézmény, melyet egves községek vagy polgárok azért állítanak föl, hogy termesztméuyeiket épen az egymással való szövetkezés alapján magasabb áron adhassák el a kereskedőnek s hogy embertársaikon, — kik különösen ugy tavasz táján szorulnak meg — természetben adandó gabonanemüekkel kölcsönkép segítenek, melyre aztán aratás után ugyanazt a mennyiseget, csekély, de szintén természetben kiszolgálandó kamatok mellett visszafizetik. Miáltal a megszorult ember nem jut lisztkereskedő, vagy más uzsorás kezébe, kik felhasználják a szegény ember szorultságát, azt piócza módra kiszipolyozzák. De lássunk csak néhány példát: Egy bizonyos községben összeáll 20—25 ember. Létesítenek egy községi magtárt. Ezt azonban az egész község is teheti. — A termett gabonának azon részét, amelyet eladásra szántak, odaviszik a községi magtárba s egy summában adják el. Magától értetődik, hogy többet fog érte adni a kereskedő, ha 2—3 vaggont vehet egyszeire, mint akkor, ha csak 8—10 m.-mázsát kínálnak neki Ilyen vételnél 20—30 kr. különbözet is mutatkozik métermázsánkint, ami annak, aki csak 10 mázsával , 't a községi magtár gyarapításához, 2—3 frt hasznot hoz. Amely összeg természetesen a kereskedő zsebjóben maradt volna. Egy másik : Tavasz félé járunk. Mustár Lajos házánál elfogyott a kenyér. A főzni való liszt pedig maholnap ugyanezt teszi. Hová menjen? Élni kell! — Elmegy a magtárba, kér kölcsön 3—4 m.-mázsa búzát, hogy azt majd aratás után visszafizeti. Adnak neki szívesen. Eljön az aratás, visszafizeti a kölcsönkért mennyiséget s kamat fejében néhány kilót minden mázsára. Ez nem kerül pénzbe, kennyen teheti. Mig ellenben, ha magtár nincs, elmegy a lisztkereskedőhöz, ki tudván előre azt, hogy készpénzt eladó portékájáért most nem remélhet, drágábban adja neki, s erről váltót kér, melynek lejártakor újra meg kell fizetni a kamatot. Vagy pedig elmegy kölcsönkérni vala-