Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-05-14 / 20. szám

• •1? V IV. év. Zalaegerszeg; <903. május 14, 20. szám. Előfizetési ár : Egy évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Negyed évre 1 kor. Egyes szám 8 filltr. Hazai dolgok hirdetése féláron : Egy oldal 20 korona. Nyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség ét' kiadóhivatal: . Wlassics-utcza 25. Alapította: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS. meg-jeljeidtik: hetenként osT^TöRTöicönsr este. $z inség útja. Bizonyos, hogy Gsertán. Károly alispánnak nemes szive van. Még bizonyosabb, hogy élénken érző szive van. S kétségtelen, hogy gondolkozásának magasabbrendü czélja is van. Az egyesek nyomorának enyhítésénél a nemzeti sorvadás megakadályozására is gondol, s az egyes szervek erősítésével az egész szervezetnek a fejlődésére is számit. A vármegye megbizott emberei a hétfői gyűlésen elhatározták, hogy Zalában úgynevezett inség-utakat csináltatnak. Az okkal összefügg a czél, s a czéllal az ok. Az a czél, hogy az emberek tudjanak járni. Hogy a szegény falusi ember tudjon közlekedni a várossal. Hogy behozhassa ide a gabonáját, répáját, petrezselymét, disznóját, csirkéjét és libáját, hogy hozhasson szénát, fát, vagy követ s kapjon érette pénzt. Ez a legmesszebbmenő és legértékesebb czél. Oh, nemcsak a pillanatnyi megélhetésnek a czélja ez. Több. Állandó szerve az ut a kulturális életnek. Mint a beszélésnek a nyelv s az evésnek a fogazat. Az ut a haladásnak eszköze, a társas életnek sőt czivilizált életnek tényezője, a műveltségnek jele és fokmérője. A hétfőn elhatározott inség-utnak ilyen magasrendű, nemzeti czélja is van. Ennél a czélnál már a gondolkozás is dolgozott. De van az inség-utnak egy közelebbi, egy rögtöni, pillanatnyi czélja is. Megépítésekor munkát és kenyeret ad száz meg száz szegény embernek, talán ezereknek is. Munkát és kenyeret azonnal. A jelien). Jelltm (charakter cörög szó) valami tárgynak vagy személynek sajátosságát jelenti; különösen pedig az embernél jelzi cselekvésének, eljárásának módját. Találóbban, szebben t?lán soha senkisem ecsetelte a jellemes embeu, mint Horáczius a jusfum et tenacem czimü ódájában. Hü képe az a szilárd erkclc^i elvű férfinek, a ki mm cselekszik " ágyak és szenvedélyek pillanatnyi benyomásai alatt, még kevésbé az anyagi előnyök, az opportunitás szempontjából, hanem azcn élelszabáljok szerint, melyek az észt és » nr.oiáit teszik türvénynjéaz ember számáia. Az erkölcsi jellemű ember, azon ritka emberekhez, tartczik, kiknél ?z erkölcsi elvek oly hatalcanoá háltak, gondolkozásukkal s akaratukkal oly bensőleg vannak összeiüzve, hogy életük minden helyzetében csakis ezeknek engedelmeskednek, és hogy rklor is csak az erkölcs-törvény szabályai állal vezéreltetnek, ha emellett saját érdekeik is szenvednének, esetleg veszélveztetnének. Az erkölcsi jellimü fél fi sokkal több a csak erkö'csi gondolkozású emberiéi és nagyon is felülmúlja azt a morális fényével. Az erkölcsi jelümü tmler, csak egy irányt, egy czélt ismer: azt, amelyet az erény jelöl ki számára ; ha mindjárt mellette személj i előnye ehész, ha mindjáit élete kcczkán is van. Erre a czélra már elég volt a hevülékenyen érző szívnek is a munkája. Ha nem tudnók is összekötni a nemzeti lét gyógyulásával, ha csupán egyes embereknek tekintenők is ezeket a leendő dolgosokat: oh, kinek nem fájna a szive e szegény nép nyomorán ! Átélte már a hét sovány esztendőt s átment rajta az egyiptomi tiz csapás. A jégveréstől a philloxeráig, s a hernyótól a dobperg£;lg. Emberséges dolog tehát, s az érző sziv munkájára vall, ha legalább egy inség-ut csinálással munkát s kenyeret adunk a népnek. Csak jobb ez, mint a panem et circenses jelszava. Ez a nemes mentés a vármegyei hivatalból indult ki. Áldott legyen, a ki megindította s a ki végrehajtja. De — nem felesleges dolog arra is ügyelni, hogy az inség-ut ne legyen majd az ínségnek utja. A pillanatnyi munka véget ér s vele együtt elfogy a kenyér is. De megmarad az út, ugy e'? melyen gabonát,krumplit, fát, kövei hordhat a szegény ember a városba s kap érte pénzt. Megmarad az ut, a megélhetésnek eszköze s a műveltségnek a fokmérője. Meg. De Magyarországon nagyon sok utat kikerül a jóm bor utas, ha nem akar nyakig a sárba rekedni. Pedig nem hiszem, hogy a gondozatlan utak emberei és községei kiváltságképen föl volnának mentve az útadó fizetése alól. Ha a vármegvének 600 bizottsági tagja közül a gutorföldi gondozatlan ut miatt három év alatt valaki felszólalt, szóljon, mert azt megbántottam és megkövetem. A szakszerűségnek eme magas korszakában az utak fen tartását egy külön hivatal végzi, az úgynevezett vállalkozás. Az inség-ut megcsinálásával az első pillanatnyi czélt: az időleges munkát és kenyeret feltétlenül elérjük. De lia tovább a nép csak az útadót fizetné, s mégis járhatatlan utja lenne: a vállalkozónak lenne kenyere, de a népnek nem, s igy a második nagyobb, tartósabb és szentebb czélt nemhogy el nem érnők, de fordított viszonyban érnők el. Akkor az az Ínségnek az utja lenne. Borbély György. Brassó és Brünn. Már meleg a levegő, lábunk alatt nem kopog a' fagyott föld, s már megérkeztek a tavasz első hirdetői: a szabók mintakártyái. Hát kikeletet, tavaszt hirdetnek nekünk ezek a kártyák is, ám a tavasz virágai nem a magyar iparnak illatoznak, gyümölcsöt nem a magyar gyárak gazdáinak és ezek munkásainak érlelnek. A magyar nő és férfi a gyermekektől az aggokig, a pór és iparos csak ugy, mint az intelligens elem osztrák gyártotta öltözetben jár. Sok sok millióra rugó ö*SÁegek vúndorianak ki e réven hazánkból, elvonva a nemzet közgazdaságától s táplálva a hatalmas osztrák szövő ipart. Ez is egyik nagy bűne a magyar társadalomnak, amely oly soká ébred tudatára annak, hogy elszegényedik és elpusztul a nép, amelynek ipara nincs. Annál nagyobb pedig e bün, mert nekünk is vannak szövő gyáraink, amelyek ha táu nem is oly mutatós, de minőségre kiváló, szolid és tartós kelméket késziteuek. Ott vannak például a brassói és zsolnai posztógyárak, a szepesi és rózsahegyi s egyéb vászonszövők. Kitűnő czikkeket produkálnak. Ám ezek a hazai szövetek, mi pedig szinte hiúságunkat helyezzük abba, hogy fehérruhánk és külső öltözetünk legalább cseh vászonból, morva posztóból legyen, mellőzve a magyar gyárak czikkeit A jellemben tökelyesbül az erkölcsi eszmény ; ós nem is létezik szebb, pompásabb remekmű az erkölcs jellemű embernéi. Erkölcsi jeVemek igazi, tulajdonképeni nemesség, díszei az emberiségnek. Ók voltak mindig es most is azok, kiknek az emberiség legnagyobb s legszebb vívmányait köszönheti. Mert midőn meggyőződésük mellett rendithetlenüí megmaradtak, mellette s érette minden rágalmazás és üldözés mellett sikra szállottak, hc_'zá egész életükben híven ragaszkodtak, ezáltal lassan az eszméknek utat törtek, melyek igy az összes emberiség közkincsévé váltak. A jellemnek legduivább ellentétét képezik azon alkalmazkodó és megvetendő emberek, a kik gondolkodásukat, megtagadva, arczul csenjék saját meggyőződésüket pénzért, állásért, előhaladásért, kitüntetésért s más anyagi előnyödért ; akik csúsznak-mágnás, féifiui s émberi méltóságukat elvetik, csakhogy előkelő emberek kegyét megnyerhessék s előnyben részesülhessenek. Mig ellenben a jellem bátran s rettenthetJenül az igazságért, a jogért sikra száll és magát senki előtt meg nem alázza. Ez a férfias büszkeség/ A jeliem k

i

ozabadul az alkalmazkodás bilincseiből, a mely a nagy tömegek tetteit határozza meg. A viszonyokat magának alárendelni törekszik, a helyett, hogy akaratát azoknak vesse alá. Mig az alkalmazkodó ember az élet minden nehézségein simán átcsúszik és okosan vagy talán inkább ravaszul minden küzdelmet, melyre a sors felhívja, kikerül: addig a jellemes ember a küzdelemben hivatását látja, mint a harczos, a ki nem riad vissza a hadjárat veszélyeitől. Minden nemzetnek voltak s vannak ilyen jellemei, a kik történelmének f^is^ét képezik. Valóságos díszpéldányai ők az embeiiségnek, akik az élet viharai közt szilárdan megállanak — akár pórgunyában akár pedig — bíbor köntösben. A valóság világában oly ritkák, mint a színészek. Sok embernek meg tehetsége, természete sincsen a — jellemhez ; azért jól meg kell különböztetni a mindennapi, közör.séges embereket a — jellen . i. A jelien., teljesen — öntevékeny és teljesen müveit akarat. Az ember akarata! ez az ő nnnycrszága. Boldog az, aki elég erőt érez magában ahhoz, hogy akaratának egész rendszerét jellem alakjában érvényesíthesse. És miben nyilvánul tehát az előkelő jellem? Az önuralomban! Ez a legfőbb kritériuma az előkelőségnek. Azonban itt is van különbség. Uralkodik magán a stréber is. De csak akkor, amikor szükségét látja. Az előkelő ember mindig. A strébernek vannak őrizetlen pillanatai. Az igazi urnák nin-