Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-04-30 / 18. szám

2 MAGYAR PAIZS 1903. április 16. ban utánozhatnák és utánoznák »elite« asszonyainkat! Talán merész állítás, hogy nagyasszonyaink részéről csak a sok pénz az oka a skót kelmék vásárlásának. Tegyük még hozzá, hogy a különlegességek vadászása. De komoly ok nincs. Mi jellemzi a skót kelmét? Egyszínű vászon mezőben szines koczkák és csikók vannak. Ez karaktere a skótnak, de nem karaktere a magyarnak. A mi Ízlésünkben nincs tarka-barkaság. A magyar az egy szint szereti. Már Attilát tiszta fejér ruhás leányok üdvözölték. Nem a fizikai tudomány szerint mondom színnek a fejért, csak laikusan. A fekete is egy szin. A magyar nemes kék ruhában jár. Sárga, vagy piros, vagy meggy-szinüek a díszmagyar ruhák, de sohasem csikósak. Magyar nagyasszonyaink tehát nem egészséges Ízlésből veszik a skót-kelmét. Nemzeti karakterünket tarkítja és mételyezi a skót kelme, akár Deutsch Manó és Fia, akár »elite« asszonyaink hozzák azt forgalomba. De Isten neki! Deutsch Manó és Fia urak czégje et Comp! Had vegyék, vigyék és viseljék a skót keimet azok a szerencsére Kisebb számban levő »elite« asszonyok, a kiknek sok pénzök van! De ne tukmálják önök ránk szegényebb osztályra is azt az idegen izlésü, azt a drága, azt a vérünket kicsapoló, vagyonunkat kiszipolyozó skót kelmét, mely gazdagítja ugyan önöket és a skótokat, de megfojtja a magyar szövő-fonó ipart, s Vbrit veszi nemzeti közgazdasági életünknek. Ne tukmálják! Borbély György A társas élet. A modern társas élet ezt a szabályt állítja föl főleg a hölgyvilág szám ira: Tartsa fenn, óvja 'meg, ha képes, azon érdekeket, melyek önt a társadalomhoz fűzik ; de ápolja azon érzelmeket, a rrelyek önt attól elkülönítik! Ugy-e, ez nagyon jellemző? A társadalom nivellál mindent; körében csak mgy felszereléssel neki rontani egy kis tévedésnek. — Errare humánum est. Egyszerűen figyelmeztetni kellett volna a püspök urat, hogy tekintsen bele egy kissé a költészet szellemébe is. S vegye pártfogásába a költői képeket és alakzatokat. . . . Hozz rá vig esztendőt. Megbűnhődte már e nép A multat 8 jövendőt! Akármelyik ötödik gimnázista diák megmondja, iogy itt egy kis hyperbole van, egy kis költői nagyítás, hevült kifejezés, amilyennél sokkalta nagyobb, több és hevültebb kifejezés van Petőfinél: Nem leszek boldog sem ezen, Sem a más világon! Pedig Petőfi ebionista volt. Épen ugy mint Jézus. Holott máskor szelídebben fejezi ki azt a reményét., a mit Kölcsey imadkozva kér az Istentől hogy: Hozz rá vig esztendőt. Petőfi ezt igy mondja: A magjar nemzetnek volt nagy és sok vétke, S büntetéseit már átszenvedte ő; De erénye is volt, és jutalmat érte Még nem nyert. . . jutalma lesz majd a jövő. Kölcsev nagativ erényekért, szenvedésekért kér, Petőfipositi verény ékért vár jobb esztendőt. Micsodát? Esztendőt? Furcsa az a Kölcsey. Vagy roszlelkü, vagy nem tudja, mennyi egy esztendő. 365 nap, 5 óra s egy néhány perez. Ennyit kér a nemzet szamára! Így gondolkozhatik az, aki nem ismeri a költői stílust. azt tűrheti, a mi sohasem ellentmondó neki, a mi örökké csak alkalmazkodik, hozzá simul, minden bolondságnak vagy a nap divatjának hódol s a mi csak feltűnni, fényleni s élvezni akar. Elemeinek minden komolyabb vizsgálását kénytelen visszautasítani, mert ez lenne az ő halála. A ki pedig egészen szolgálni akar ezen molochnak, az feltétlenül kénytelen feláldozni neki legjobb meggyőződéseit, legnemesebb érzelmeit. A mit eddig a társas élet vétett a családi élet ellen, azt ismét helyre kell hozniok a nemeslelkü, értelmes nőknek. Valóban legfőbb ideje lesz már, hogy a mi középosztályunk a nagy világ gyermekies utánzásáról lemondjon. De legyünk őszinték és nézzük csak azon leányainkat, a kiknek szülei nem tartoznak a gazdagok és előkelőkhöz, — nézzük csak hogyan fáradoznak gyakran hetekig, hogy szerezhessenek oly öltözetet, a mely valamelyik előkelő, elegáns hölgy toilettjét megközelíthetné! A nők külső szükségletei máris türhetfetlen magasak. Hogy ezeknek némileg megfeleljenek, elhanyagolják a hasznos olvasmányokat s az összes házi és családi kötelességeiket; s valóban nemcsak nevetséges, de vészthozó dolog az, ha a mi hölgyeink anyagi viszonyaik határát lépik tul a toilettjeikben. Azon házi asszonyok, a kik külső fényuyel csak a nyomorult belsőt fedik és rejtegetik, ép ugy sajnálatra, mint megrovásra méltók. Hogy eleget tehessenek a külső repraesentacziónak, hogy egy estélyen a legfinomabb ételeket, a legjobb borokat föltálalhassák, vagy pedig hogy naponként vendégeket fagadhassanak, végre, hogy fényes toilettben megjelenhessenek : ennek kedvéért gyakran majdnem hónapokig félig koplalnak. Tekintsenek csak be, kérem, ezen fényes külvilág kulisszii mögé : micsoda szükség, micsoda zsugoriság uralkodik ott! Ezen viszonyok bizonyos elégedetlenséget, kedvtelenséget idéznek elö, a mely teljesen megmagyarázza és felfoghatóvá teszi azt, hogy az illetők folyton csak Tűfelé torekednek, azért hogy lehetőleg elfelejtsék a belső nyomort. Rossz, talán rongyos fehérnemű, silány konyha, zsugoriság a szolgaszemélyzettel szemben s a legszükségesebb élelmi szerekben : ez a csillogó éremnek túloldala! A férj azután mindenült jobban érzi magát, mint otthon s akkor teljesen megérthetjük azt is, hogy a gyermekek minden külső csiszolás mellett is csak nyersen és aljasan gondolkodhatnak, s érezhetnek; és épp oly csapodárokká, gyönyör hajhászókká lesznek, miut az anyáik, a kik oly lelkiismeretlenül teljesitik a gyermekeik iránti kötelességeiket. Nem elég, hogy ez életirány aláássa a csaláDe varnak még ilyen botlásai a nagy Kölcseynek. Azt mondja, hogy Őseinket felhozád Kárpát szent bérczére . . . Sz?nt Pten! talán csak nem pogány bálvány, imádó ez az ember? Lehetnek olyan vallás felekezetek, aminthogy van is törvényesen bevett vallás felekezet melyben a szent szót csak egvetlen egy esetben, csak az egy Isten neve előtt használják. Mit gondol annnk a felekezetnek az embere Kölcseyről, asi még a Vereczkei-szoros köveit is szenteknek mondja. Kitépje a gyermeke nyelvét, a miért a Hymuust szavalja? Dehogy. Senkinek eszébe nem jut kritizálni. Minthogy nem is lehet. Ha ilyen betű-módra kritizálnók a költőket, akkor a bolondok házába kéne őket zárni, mikor azt énekelik, hogy: Nem anyától lettél, Rózsafán termettéi. . . Még ilyeneket is mond ez a Kölcsey: Szertenézett s nem leié Honját a hazában. Némely embernek megáll az esze ezen a képtelenségen. Hogy lehet, hogy valami van is, niucs is. De az ötödik gymnazista diák erre is azt mondja: Uram! ez a legszebb költői igazságj! közönséges néven ugy hijják, hogy poradoxon. Több száz esztendővel ezelőtt volt'egy falusi kis leányka, aki nem tanult sem stilisztikát sem poétikát s mégis tudta ezt az ördöngös dolgot. Megmutatta Mátyás királynak, hogy lehet menni is, nem is menni (felült egy szamárra), hogy lehet köszönni is, nem is (csak meghajtotta dot, de aláássa az egyúttal a polgári társadalmat is. Ha az egyedül egy osztály volna, a mely ezen iránynak hódol: az csakhamar a nevetségességnek birói ítélete alá kerülne ; de ezen szédelgés polyp gyanánt nyújtja ki az ö karjait a társadalom összes rétegeire s az összes osztályokban könnyen összeszámlálhatjuk azon kevés embert, a kiknek jogosságuk és bátorságuk is vau ahhoz, hogy viszonyaikhoz képest éljenek. Mit ér a legszellemesebb, a legszebb és a legszeretetreméltóbb hölgy, ha tudjuk, hogy a szegény iparos, kereskedő hiába kopogtatja ajtaját, hogy a jól megérdemelt dijat megkapja ! Mennyire összeszorul a mi szivüuk ezen kikölcsönzött fényűzés láttára, mely nem képes elrejteni s elfeledni a legnyomorultabb bensőt? És hát mire is szolgál ezen lelki sivárság, ezen nyomorúság, mely az egyik nemzedéket a másik után a produktív osztályok jólétével együtt szétrombolja? Mire szolgál az egyébre, mint a legnyomorultabb hiúság kielégítésére. Az a sziv, a mely arra képes, hogy szorgalmas felebarátai rovására kéjelegjen; az. a jellem, a melynek nincsen annyi jog és igazságárzéke, hogy minden külső fényt magától inkább eldobna semhogy annak az embernek jutalmát kisebbítse a ki érette fáradozik : az a sziv s az a jellem nem lehet többé jó, nem lehet többé tiszteletreméltó, még akkor sem, ha esetleg a szellem reáterjesztené a legnagyobb varázsát. El, el tehát ezen banális szeretetreméltósággal, a mely csak mosolyogni tud és mindig mosolyogni, minden érzelem nélkül; s a mely nem egyéb, üres, pus/.ta frázisnál minden tartalom és kedély nélkül. Cselkó József. Szöiöfásoitásí előadás. A földmivelésügvi miuister ö Excellentiájának engedelméből kifolyólag Ulicsny Károly borászati és szólöszeti felügyelő ur f. hó 2'2-éu és 23-án a IV. hegykerületi állami elemi népiskolában szerfölött tanulságos népies szölölásoitási előadást tartott, a mely r.iut a legtanulságosabb és a legmegvilágitottabb tapasztalati dolgoknak egyike ugy a mindennapi, valamint a gazd. ismétlő iskolába járó tanulók teljes számú megjelenése, úgyszintén az ügy iránt határtalan érdeklődéssel viseltető kisbirtokosoknak szép számban jörtént megjelenésük mellett nyerte örvendetes lefolyását. A hazafias előadást megelőzőleg felügyelő ur megelégedett szívvel üdvözölte a tárgy iránt érdeklődő jelenlevő lelkes hallgatóságot. Kiemelte előadásában, hogy mire kell a fősúlyt helyezni: a hegyvidéki lakosságnak kizárólag szőlőműveléssel és gyümölcstermeléssel való foglalatosságára való tekintetből — a szölökezelési czélok szakszerű elsajátítására, a faoltáshoz szükséges amerikai és hazai szőlővesszők alapos megvámagát), s hogv lehet a királynak vinui is galambod nem is vinni gaiainbot (a kir ily orra előtt eleresztette s a galamb elrepült.) A ki az ötödik gvmnazista diák tanulmányait nem respektálja sem az említett falusi lánykának természetes ügyes észjárását föl nem éri: annak nem is illik a Kölcsev himnuszát kritizálni. És legfőkeppen nem lehet a költészetnek az alakját felekezeti dogmák jármába szoritaii'. Emlékszem egy kisebb eseteprtéra. Volt valahol egy ilven írásbeli kifejezésem : „ha igazat mond a szentírás, Pál apostol szerint a ki nem dolgozik, ne is egyék." Két pap fölvette a hirczot, hogy nem szabad a szentírás igazmondásában kételkednem s azt a ha feltételes költőszót ne használjam. Egy kalamáris tintát elfogyasztottam annak bizonyttására, hogy a szentírást is, Istent is többre tartom még mint ők ketten is, de a ha szócskát használhatom a valóság előtt is. Legyőzettek, de nem győződtek meg. Pedig Vörösmarty ugyan jámbor s elég jó katholikus ember volt,"mégis, mikor a két vénasszony buzgóságát festi, azt irja : S hi van Isten menyországban . . . Mt.n imádkoznak hiában. Pedig tudja, hogy van. Ne tartsuk a tartalomnál fontosabbnak az alakot. A betű megöl. Krisztus urunktól tanultam ezt. Borbély György.