Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-25 / 52. szám

2 MAGYAR PAIZS 1902. deczember 11. Azért, mert — mondtam már — a brassói posztó messzebb van, mint a bécsi. Miéit nincs közelebb is gyár? Azért mert a magyar nem szeret dolgozni. És azért, mert abban a boszorkány-körben forgunk, hogy: Fejlődjél ipar s pártolunk; pártolj közönség, aztán fejlődünk; és igy mind a kettő elmarad. És abban a téves hitben ábrándoznak sokan, hogy nemcsak üres lármával, de tettel kell pártolni a hazai terméket 8 raktárt áilitunak föl annak terjesztésére . . . „Ábrándozás as élet megrontója, mely kancsatul festett egekbe néz" — s azalatt a körmire koppantanak. Mint sistergő istennyila, ugy zúgott keresztül a hazán a honi ipar pártolásának a jelszava. Hegedűs Sándor volt miniszter ur bedobta a követ a tóba. Hullámzott, locscsant a viz s elhaló morajlása után elsimult. Még a gyermek is, a kis csepp, azt kiabálta: pártoljuk a honi ipart! Levegőbeli röppentyű a magyar ember s olyan vizi-tüzi játék, mely sisteregsustorog, pattan s vége van . . . „Zúg az éjibogár s neki megy a falnak, — Nagyot koppan akkor, azután elhallgat". . . És Brünbe ós Manchesterbe ós Isten tudja hová csak küldözgetjük tovább ez egyetlen kabátért a hatmilliókat. Ezért azonban móg csak átvitt értelemben vagyunk rongyos emberek. Borbély György. Hogyan barátkoztam meg a csizmadiával? Az önök kedvencz dala: Van nekem egy imakönyvem. Nekem kedvencz nótám : Van nekem egy csizmadiám. Miért tisztelt olvasóm ? Akinek nincs pénze, annak lvukas a csizmája. Akinek lvukas a csizmája, az csizmadiával jön érintkezésbe Aki csizmadiával jön érintkezésbe, az — iparbeteg. Fekvő beteg voltam. Jobban mondva, suszternél volt a czipőra s én nem mehettem az iskolába. Az ágyban heverésztem s politizáltam. De nem is annyira politizáltam, mint kisded hajlókom padlásdeszkáit fiksziroztam. Mondhatom, nagyon szép szál deszkák! Karcsuk, mint a darázs, s simák, mint egy márványkebel. Mint valami tarokk figurák, szépen egymás mellett sorakoztak. Fiatal ember leven a lakó, — egy vén gerenda gardírozta őket. Izzadni kezdtem. Nini. A gönczöl szekere tudom, hogy |hány csillagból áll, s padlásom deszkáit még számba sem vettem. Tizenkettőt olvastam. Ejha! Hisz nekem valóságos kis háremem van — deszkákból. Gerenda az nem számit, az — ennek. A mint igy javában tépelődöm, egyszerre csak azt vettem észre, hogy rám vigyorog a padlás, — 8 miként a csintalan gyermek nyelvét, — rám öltöget a — gerendá ját. Elhűltem. S nehogy meghűljek, magamra vettem az ágyteritőt s asztalhoz ültem. Öcsém, a kiber a férj kemény tusákat, viv az apával, ugy , űz öreg molnár. — Irta: Fél Boldizsár dr. Kiszáradt a malom, félredölve mélyen A Dunapart fénylő puha fövenyében, Minden örletöje elhagyta a révet, Szegény öreg molnár Alig-alig bírja. A keserűséget. — Gyermekkorom óta itt éltem a révben — Ilire volt lisztemnek nagymesszi vidéken, — Öt falu ide járt, ebbe a malomba, Újtól kikötésig Alig győzte a kő, Annyi volt a dolga. # — Lisztembül sütöttek kalácsot is, jó volt. Egyebet senki se, még a pap se kóstolt; Parasztnak se jó már, ebugatta dolga, Hej más idők járnak, — Az is odapártolt A füttyös malomba. — íme öcsém, kissé hogy elöregedtem, Bírnám még a dolgot, dologtalan lettem ; Eladnám a malmot, nincsen annak ára, Tűzre ha megveszik, Tán telik belőle Koldustarisznyára. egyremásra serkent, sarkal és ostromol, hogy nősüljek meg • csupa unalomból megkérem a kis helyes Dunczi kezét. írtam. Mólyen tisztelt Uram s Nagyságos Asszonyom! A mely kincsnek sejtelmes vágya égeti egész testemet ós lelkemet; s a mely kincset az Önök szeretete nevelt fói nemessé ós széppé ; s a melynek bizhatóságától függ egész életem doldogsága: alázattal könyörgöm, ajándékozzanak meg szeretetreméltó leányok, Jolán kisaszony kezével. Karakteremet ismerik. Földi kincsekkel nem re.ideikezem, s nem ia vágyom utánuk : de van tisztességes nevem, szeplőtlen becsületem s — jóizü mindennapi kenyenera. Huszonhat éves korom garáncziát nyújthat arra, hogy valamint idáig testi ós szellemi kincseimet hitványul elnem prédáltam: ugy ezentúl is kemény ura leszek magamnak és szerető, lovagias férje feleségemnek. ítéljenek fölöttem — s legyenek — — — itt egy nagy malaczot csináltam. Itatópapiros hiányában nyelvemmel tüntettem el a cíoczát. Ebben a pillanatban koezogás hallatszott az ajtómon. — Tessék! kiáltottam s köpőládámat használtam. \ Jó napot adjon az ur Isten. Magának is azt adjon, kedves majszter ur. No hadd, nóm a czipöket. — No, hát nem gargolizál már? — Én? —Nem fáj már a torka? — Nekem? — Nem is beteg? — De mit akar ? — Mutassa a nyelvét. Ez az egész jelenet olyan gyorsan ment, mint a negyedéves elemistának az egyszeregy. Tehát a nyelvemet mutassam. Magamba, hiszen jókor. Kicsiny templomnak, kicsiny a tornya, hát amilyen van, olyan van, ki öltöttem egy jókora darabot. — Jesszusz pro Jesszus! csapta össze tenyerét a májszter, hiszen olyan a nyelve, mintha subizkot reggelizett volna. — És aztán? — Azután? Hiszen ilyen nyelvvel ön elmehet az első magyar temetkezíf,ii..vállalathoz — gyászkocsisnak. Évi fizetés: 600 forint s ruha! Nini. Hiszen ez az ember nem beszól — tarkákat. Nem bizony. Mert lássuk csak. Nekem, mint tanítónak, van össze-vissza 400 forintom. Ejnye-ejnye, és ón még pofon akartam ütni a szegényt. Hiszen a ki ig« beszél, az nem lehet tökkel ütött! . . . S barátja lettem én. Adamcsik István. A reklám. A Budapesti Tudósító irja: Mikor haldoklott az öreg Jay Gould, a családja sirva állta körül az aggastyán betegágyát, a . . . Más idő jár, bátyám, ez a világ rendje, Útjába állani mindenikünk gyenge; Okos alku árán megélni ám mégis : Vau munka amottan, Ma is befogadják S lesz kenyér is, pénz is, — Hagyd el öcsém, hagyd el, — nem visz rá a lélek, Aki koldussá tett, én hogy attul éljek? Itt se tudnám hagyni révemet, folyómat, Majd az öreg Duna, Ha egyébre nem is Jó lesz — koporsónak. Szegény öreg molnár szeme könnybe lábad, Neki borul sirva a malom falának, Szivét a búbánat, óh de megfeküdte, — S zokogó szavába, Abba is bolerítt A gőzmalom füttye. Karácsonyfa. Visszaemlékezés az a gyermekkor legelső napjaira! Gyönyörű volt a sok gyertyával kivilágított karácsonyfa; mély az ő hatása a gyermeki szívre a mely hatás megmarad az élet késő napjainak homályáig, még akkor is, midőn azok a gyertyák már régen kialudtak. százmilliók ura végrendelkezett. De. nemcsak a pénzét osztotta szót, hanem mint a világ egyik legnagyobb kaliberű kereskedője ós váll ilkozója hosszú életében leszűrt tapasztalatait is az utódok lelkére kötötte. S ezek a nagvértékü tapasztalatok egy kijelentésben konkludáltak : Gazdaságomnak titka az, hogy egész életemen keresztül okosan hirdettem, s a mit hirdettem az igaz volt. Jay Gouldet mint annyi ameiikai pénzkirályt, a folytonos ós ügyes hirdetés tette nagygyá. Jay Gould nem vitte a sírba sikerének titkát. Amerikában, Angliában, Német ós Franczia — országban első törvénye minden életre való kereskedőnek ós iparosnak, hogy mindenek előtt kihirdetnie, folyton és mindig reklámot csinálnia kell, meit a uagyság kulcsa a nyomdafesték. Ha az uru kitűnő ós olcsó, ez még nem jelenti a nagyobbodó vevőközönsóget — ezt esik a helyes és óss.erü reklámirozás, hirdetés hozza meg. Ez a modern kereskedő, iparos vállalat sikerének titka. S az a kereskedő és iparo3, aki e tétel igazságában nem hisz, az nem lesz versenyképes soha ós háttérbe szorul a modern haladás forgatagában. Ez olyan éhtigazság, melyet hasztalanul mosolyognak le a maradiak. A magyar iparos éa kereskedők nagy része még mindig nem helyezkedik a hirdetés, a reklámcsinálás okvetlen szükségességének magaslatára. E« olyan hiány, melynek hatását sajnosan érezzük gazdasági viszonyainkban. Számtalan esettel találkozhatunk, hol külföldi c<ógek hazánkban folytatott hirdetés által sikerrel verseuyeznek oly hazai ipari és kereskedelmi áruczikkekkel, melyek itthon is elég tökéletesen állítatnak elő, de csak keveset, vagy semmit sera hirdettetnek. Wanamaker, a reklám által milliomossá vált amerikai kereskedő igy szól a reklámról: A raklám sok jelentéktelen vagy tengődő kereskedőt és vállalkozót vezetett a meggazdagodás útjára, viszont számtalan oly világezég, mely a hirdetéssel teljesen fölhagyott, igen rövid idő alatt visszaesett ós elvesztette hírnevét és vevőkörét. A reklám bűvös hatása ópp oly befolyást gyakorol a kereskedelemre ós az iparra egyaránt, mint a nap csodatevő ereje a növényzetre. A nap viruló rózsává fejleszti a bimbót s a hirdetés fölvirágoztatja az ipar ós kereskedelmet. Tárjuk föl a közönség előtt áruink jóságat, értessük meg, hogy annak saját érdekében áll a/.okat vásárolni ós ha telepünkön megjelenik a vevő tartsuk meg ígéretünket váltsuk be szavunkat, 8 akkor biztos a tiker, melyre számítottunk. Ha gyenge az Üzlet és várakozásaink nem teljesülnek, ne higyjük, hogy a hirdetesre hiába dobjuk ki a pénzt, mert ily fölfogás mellett még a legi égibb czég is arra a szomorú sorsra juthat, hogy a modern eszközökkel dolgozó ifjabb nemzedék csakhamar túlszárnyalja. Ha a kereskedő elhidegül a hirdetés iránt, az üzlet visszamegy ugy, mint a hőmérő higanyoszlopa alászáll, ha a levegő lehűl. De mi is volt a kedves fának a sorsa? Először is eltűntek róla a megaranyozott diók, almák és czukorfólék ; a kicsikék nyalánkságának lettek zsákmányává; azutáu mást is leszedtek róla, a mi hasznos volt íajta, u. m. gyűrűk, tütartók stb. azután lehullanak a szoba melegétől a fenyő levelei; végre pedig fakamrába hurczolják a gyerekek magát a fenyőfartözsöt is s ott szétvágják. Emlékszem még magara is bizonyos fájdalmas utóérzetre, mely a karácsonyfa sorsának ezen végénél elfogta szivemet. A jövőnek csendes sejtelme ébredt föl bennem ; ugy éreztem, mintha az élet örömeit egymás után veszni s eltűnni látnám, mint a karácsonyfa ajándékait. S ez tényleg ugy is volt mindnyájunknál: a gyermeki játékoknak B itju szerelemnek ez lett a — vége s még — sok más, egyéb! De bát későbben nem lettek már más karáncsonyfák utánültetve az elpusztult helyébe? Óh igen! Mert a vidám szellem bizonyos tetszést érez gyermekei örömein, és sok ajándéka van számukra. Azonban ő gyakran csakis a fát adja, s a gyermekeknek engedi a* örömet, hogy azt feldiszitsék és rajta felgyújtsák a fényesen világitó gyertyákat. Azonban még a karácsonyi gyermeköröm is megujul sokaknál, ha azt saját gyermekeiknek okozhatják. Nincsen az örömnek fokmérője, mint a melegnek ; annak meghatározása függ némileg az újságtól, a meglepetéstől, a félelem ós re-