Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-06 / 45. szám
M A GYÁR PAIZS 1902. november 6. zett alaptökének nagy része befolyt, mert ba a bolt már egyszer megnyílt, a tagok ugy gondolkoznak : minek fizessék ők be a jegyzett üzletrészeket, ha a szövetkezet által nyújtott haszonban már anélkül is részesedhetnek. Sokszor a vérmes remények arra indítják az igazgatóságot, hogy kölcsönpénzzel megnyitja a boltot és 2—3 hónap múlva kitűnik, hogy a központnál levő tarozásukat törleszteni nem tudják, hiába sürgetik az üzletrészek befizetését, a tagok reá sem hederitenek s az alaptöke nélküli szövetkezet egyideig küzködik, vergődik, aztán kimúlik, gyorsan, mint ahogyan, megszületett. A mult napokban is segítségért folyamodott egy ilyen bajba került szövetkezet a központhoz s az igazgatóság levelében bevallja, hogy átlátta már, mily nehéz küzdelemmel jár olyan fogyasztási szövetkezetet életben tartani, amely alaptöke nélkül, csak kölcsönpénzzel jött létre s most a rosszakaratú konkurrencziával és a tagok közömbösségével megbirkózni képtelen. Vonjuk le ebből a szomorú esetből is a tanulságot. Ha egy községben fogyasztási szövetkezetet akarnak létesíteni, első teltétel az alaptőke legalább nagy részben való behajtása, mert futó homokra építeni nem lehet s a szövetkezetnek is erős talajra van szüksége, hogy gyökeret verjen, hogy abból szíjjá az tletfentartó nedvet s, megteremhesse gyümölcsét. ,.Ó.vatps.ság a bölcseség anyja: tanuljunk a mások kárán, nehogy saját hibánkért keserves szenvedésekkel fizessünk. Felelős szerkesztő Z. Horváth Lajos. Lapkiadó tulajdonos az Alapító. Ad. 7404 szám/tkv. 902. árverési hirdetmény. A zalaegerszegi kir. törvszék telekkönyvi hatóság közhírré feszi, hogy a m. kir. kincstár vógrehajtatónak Horváth Mihály ós neje Szép Anna végrehajtást s'.en^edő elleni 701 kor. 50 fill. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a zalaegerszegi kir. törvszék területén levő, a sáudorházi 570 sztjkvben f 1860 hrsz. alatt végrehajtást szenvedők tulajdonául felvett ingatlanra 1816 kor. II. a sándorházi 1129 sztjkvben f 1861 hrsz. alatt Szép Anna Horváth Mihályné tulajdonául felvett ingatlauia 1816 kor. kikiáltási álban az árverés elrendeltetik és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1902. évi november hó 25 napjának d. e. 10 árakor SÁNDORHÁZÁN a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is elfognak adatni. Ár verezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10% át vagyis 181 kor. 60 fill. 181 kor. 60 fii. készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezénez letenni az 1881. LX. t. cz. 48 §-a alatt jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1 én 3333 sz. a. kelt I. M. §-ában kijelölt óvadékkópes érték papírban vagy az 1881. LX. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál törtónt előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A kir. törvényszék telekkönyvi hatósága. Zalaegerszeg 1902. évi augusztus 2-án. Rutich kir. törvsz biró. Gőzcséplókészletek Malom berendezések Benzinmotoros cséplők bármely nagyságban olcsón kedvező fizetések, feltételek mellett kaphatók Takács Oszkár gépgyár ladapest, IX. Köstelelc utcza 6. Kitűnően kijavított használt gőzcséplőkészletek raktáron. 2—2 Cser© ü-zle-teic "k; öttetnek:. Hadfi Kiríni/ Zaiapatakán JSldiiU uiílUlY. egy,ló karban levő ur l ház a hozza taitozó gazdasági épületekkel, 3 kat.- liold 345 P~| öi bcisőség,, kert ós parkkal, 4 hold réttel jutányos áron eladó. — Bővebb felvilágosítást nyújt 5-5 özv. lifingshausei] loldizsárné Szo mbathelyen, Kálvárii utcza 2. KKXXXKXXXXXXiO&ü&C gy jó családból való fin tanulóul felvétetik Tahy Rozália könyvnyomdájában. JEGYZÉKE u 55,000 nyereménynek. Legnagyobb nyeremény a tegnaranuiMbb •Mttxot 1000,000 korona. Koroaa ÍJá 1 Jotalom 600000 25 1 nyer. á IOOOOO 1 O 1 « M 1 rt n SOOOOO 1 O 1 « M 1 rt rt IOOOOO 1 O 1 « M 1 n rt 90000 25 •a ^ » » HOOOO 1 A Q) * -•S 5 6 n n 70000 1 A Q) * -•S 5 6 rt rt <>0000 IS 1 rt n 50000 lg. 1 rt • 40000 l** 5 rt n 30000 m CO s <D H rt n S5000 £ n n 20000 H CA u 3(> rt n 15000 H CA u 3(> n n ÍOOOO 67 n rt 5000 8 rt n 3000 437 rt n 2000 rt n ÍOOO 152§ rt n 500 140 rt n 300 34450 rt n 200 4W50 n rt 170 4N50 rt rt KiO HH> » t 1 oo 45I50 r> n HO 3350 n r» 40 55,000 m «rtrt W( HOHÍÉ 14.459,000 i'váló s z; e x* e m. o s © TÖRÖK-nél. Nagyon sokan szerencsések lettek általunk. Kilenczmillió koronánál többet nyertek nálunk nagyrabecsalt vevőink. Az egész világ legesélydasabb sorsjátéka a mi m. kir. S szab. osztálysorsjátékunk, mely nemsokára újból fl kezdetét veszi. H0.000 sorsjegy 55.000 PÉNZNYEREMÉNYNYEL sorsoltatik ki, tehát az összes sorsjegyek fele nyer a mellékelt sorsolási jegyzék kimutatása szerint. 5 hónap alatt összesen Tizennégy millió 459.000 koronát, egy hatalmas összeget sorsolnak ki. Az egész vállalat állami felügyelet alatt áll. Az I-ső isztály eredeti sorsjegyeinek tervszerű betétjei a következők: frt egy nyolczad (Vs) egy negyed (V-t) egy fél (>/a) egy egész (»/i) 75 vagyis 1 50 korona 1.50 „ 3.- „ 3.- n — n 6.- „ 12.- „ A sorsjegyeket Utánvéttel vagy a pénz be- « itildése ellenében küldjük szét. Hivatalos ter- H » rezet díjtalanul. Megrendeléseket kérünk azon- ® ial, de legkésőbb f. évi november hó 20-ig üizalommal hozzánk küldeni. TŐRÜK A. és Tsa. ~bam Icliáza - BUDAPEST, • Hazánk Ifgnagjulib osztálysorsj;ífék üzlete. Főárudáak osztálysorsjáték osztályai: Főüzlet: VI., foréz-körut 46/a. Kiól-colc: 1. "Váczd-lsioriit 4:. „ 2. M-aze-u.m.-lcönit 11. 3. Erzaébet-köriit 54. Hendelülevél levágandó . JtATDATZ ^ és TÁRSA bankháza Budapest. Kérek részemre I. oszt. m. kir. szab. osztálysorsjáték eredeti sorsjegyet a hivatalos tervezettel együtt küldeni. hnvwA utánvételezni kére m I A nem tetsző Korona p 0staut alványnyal küldöm Az összeget összegben mellékelem bankjegyekben (Wlj«jAkei) i törlendő. E "s;