Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-09 / 41. szám

1902. október 9. MAGYAR PAIZS 3 sem olyan rendszeres, mint a Misnaé és egyes részeinek összefüggése sokszor oly laza, hogy azok között az eszmei kapcsot alig födözhetjük föl. — A Gemárának, különösen a babilonainak, tartalmát, tekintve az anyagnak tömérdek nagyságát, hihetetlen sokféleségét, tekintve az ezernyi sokszor igen hosszú kitérést és a tervszerű csoportosítást, a rendszer teljes hiányát, e munkánkban nemcsak apróra ismertetni, legkompendiószusabb kivonatát ís adni lehetetlen s ha azt meg is kísérelnék, messze túlhaladná e munka terjedelmét. — Azért, néhány jellemző vonással csak vázoljuk annak tartalmát, illetőleg csak jelezünk néhány eszmekőrt, melyben a Gemára mozog, hogy legalább némi bepillantást engedjünk nagy tömkellegébe, melyre különben a következő fejezetek is világot fognak vetni. Előfordulnak benne tehát a Misna vallási és polgári törvényeinek és rendeleteinek indokolásai, magyarázatai és fejtegetései ; tannak és amorák halákái ; szentírási helyek értelmezései, bibliai elbeszélések, történeti és költői kibővítéséi, profán történelmi adatok; gazdaságtani, természettudományi, asztrológiai, orvostani, peadagogiai, bölcsészeti, számtani, nyelvtani, témák; jellemző kifakadások az akkori bálványozó és erkölcstelen pogány népek ellen, intoleráns nyilatkozatok a nem zsidókról, közbeszőve igazi emberszeretetröl tanúskodó mondások ; továbbá erkölcsi és kabbalisztikus (titkos) tanok ; magvas aranymondások életszabálok, közmondások, naiv és nem egyszer pikáns vagy az Ezeréjre emlékeztető elbeszélések, népmesék, legendák, humoros és borzalmas kalandok, Hári János féle henczegések, bravúrok és képtelenségek; komikus ötletek, adomák, élezek, szójátékok és eredeti zsidó furfangok; sok hosszú léhre eresztett százaz semmiség, jelentéktelen apróságok fölötti üres és meddő szőrszálhosogatás és nagyképűsködő banalizmus ; végre mivel, a pártus és perzsa viszonyok igen nagy befolyással voltak ezen országok zsidaira, előfordul a Gemárában a parzizmusból sőt más pogány (egyptomi, görög, római) nép mitológiájából merített sok babona és íurcsa képzet az angyalokról, ördögökről, a szellemekről, kísértetekről és túlvilágról, valamint bőven szerepel benne a keleti mágia és jóslás is.» *) A Talmud nyelve héber és áram, (küld,) de sem a héber, sem az aram nem tiszta, hanem tarka keverék nyelv, melynek elemei ugy e két nyelv szójárásaiból, mint más idegen nyelvekből vannak kölcsönözve, mert Judának a babiloni fogságba hurczolásától a héber nyelv lassú halálnak indult. — E fogság (606—536) után hazatért zsidók Palesztinában hosszú időn át két nyelvet beszéltek, melyeknek kölcsönhatása elkerülhetetlen volt, vagyis idővel a héber nyelv aramaizálódoti, az aram pedig hebraizálódott. A Talmudnak ortográfiája is nagyon különös. Magánhangzó jelek nélkül ir, miért is sűrűn szerepelnek benne az u. n. nyugvó betűk. Sok benne a rövidítés, írás jeleket pedig egyáltalában nem használ. Mindezek okozzák azt, hogy a Talmud szövegének hibátlan és folyékony olvasása, annak helyes megértése a kezdőre nézve sok nehézséggel jár. (Folyt, köv.) Dr. Kele Antal. Büntetés. — Nevelés. A budapesti kir. törvényszék egy rabasszony felett Ítélkezett a minap. Amolyan nyomorban született, nyomorban felnőtt alakja volt az életnek. Híjával minden ismeretnek, morálnak, etikának. Lopott, mert éhes volt. Nem is először lopott, *) Lásd dr. Hubert Lipót fennt hivatkozott munkáját. hatodikszor már. Mikor először lopott, elítélték három évi fegyházra, másodszor egy esztendőre, azután mindig kevesebb időre, most pedig hat hónapra. A kir. ügyész felebbezéssel élt az itélet ellen, erélyesebb megtorlást követelt, mert ha a büntetés nem fokozódik, ez a körülmény befolyással van a bűnösre és ujabb delictumok elkövetésére ösztökéli. Ezen a szemüvegen nézve a dolgot, ennek az ügyésznek igaza van. Szavát az általános jó szempontjából emelte fel abban a hitben, hogy azokba a kőpalotákba bezárt, villamos fény mellett, őrzött, a modern technika vívmányaival berendezett rab-munkatermekben folytonos munkával foglalkoztatott rabnak, ha hosszabb ideig marad ott, meg kell, hogy javuljen. Mert hát mi a bün ? A társadalmi élet szabályai nak, a jogrendnek a megsértése. A társádalmi élet feltótlen követelménye pedig az, hogy azok, kik szabályait nem tartják meg, nemjakarják megtartani, nem akarják elismerni, azokat, hosszabb, rövidebb időre elvonja a társadalmi életből. Ámde miért vonja el ? Lássuk a modern büntetőjog kívánalmait. A modern kriminálistika elismeri, hogy az a ki megsérti a jogrendet, annak lelke beteg, s ebben a beteges állapotban, nem tudván különbséget tenni a jó és rossz között, — bünt követett el. Olyan kóros állapot ez, mint bármelyik betegség. A beteg pedig elvonandó a társadalmi eletből, hogy megjavittassék, s kóros állapotának tartama alatt tetteivel a jogrendet ne zavarja. A javítás főeszköze a munka, az állam foglalkoztatja a rabot valamelyik iparágban, hogy a folytonos munka által megjavulva, az iparágat elsajátítsa, s kilépve a társadalmi életbe, gyógyult lélekkel, s a létezhetés, a megélhetés feltételeivel birva, a társadalmi életnek hasznos tagja lehessen. Ez a czélja minden államnak. Erre törekszik az angol és ftanczia a deportálással, a német óriási palotákban a hallgatás rendszerével, az orosz a Szibériába szállítással. Évenként aztán összejönnek a világ hírneves kriminálisztái hol Szentpéterváron, hol Párisban vagy másutt, s tartanak börtönügji congresszusokat. Per longum et latum tárgyalják, hogy daczára az államok hatalmas törekvéseinek, a czél nincs elérve. A fegj házak, börtönök lakói ismerősek, mindig azok térnek vissza, s a szabaduló rabtól e szóval válik meg az őr : viszontlátásra. És visszatér. S mig előbb csibe lopásért ült 6 hónapot, ma már rablásért ül éveket és még ezután is viszszatér. * Miért ? Önkénytelenül támad fel az emberben a kérdés. Miért jut vissza aira a helyre ismét a rab, sőt sokszor egész élete nem egyéb, mint a börtönből ki és ismét oda be. Talán mégis igaza volna Lombrosónak, hogy minden lény szervezetében rejti valamely bűnre való hajlamát ? Nem. Tabula rasa sincs, s az átöröklés elméletének exclusivitása sem létezik ... Nulla regula sine exceptione. Nfm. Általánosítani ezt az elvet, hogy ez vagy az megrögzött gonosz

4 evő — nem lehet. — A lélek lehet beteg, talán gyógyithatlan is, mint néha a test. A hiba máshol rejlik, nem ott és nem abban, hol a kir. ügyész hiszi. A visszaesők száma óriási és szomorú statisztika számol be arról, hogy a börtön a bün csirája. Befejezett tény, hogy a modern kriminalisztika csak kísérletez, de kísérleteivel még mindig a megtorlás és elvonásnál jár s a javításhoz még nem jutott el. Ez még az idők méhében van. Sok körülménytől függ. Valláserkölcs, több, általánosabb iskolázás, a társadalmi és gazdasági élet átalakulásán. De hogy nem a börtönben van a javulás, az kétségtelen, valamint az, hogy a gonosztevőnek nincs helye a társadalmi életben, s ha megjavítani nem lehet, legalább elvonni kell. A tévedes abban rejlik, hogy a társadalmi élet, bár őt, az ő szabályait sértette meg a bűnös, befejezettnek tartja ténykedését azzal, ha a bűnöst az állam utján elzáratja, bűnét, annak mérvéhez képest megtoroltatja. A börtönből visszatérő rabbal már többé nem törődik, pedig az ismét csak a társadalomba tér vissza. A börtön jótevő munkáltatásával megkezdett javítási processus csak a társadalmi életbe visszatérő rabon ós csakis a társadalmi életben nyerhet befejezést. Ezt a munkát várni sem lehet az államtól. Az állam javitó törekvése bélyeget nyom a rabra, ezt a bélyeget csak az a társadalom veheti le a rabról, amelyik kebeléből szabályainak mag nem tartása miatt kiközösítette egy időre. De mihelyt ez az idő eltelt, mihelyt a rab visszatért a társadalmi életbe, ismét jogosult élvezni annak jogait. A társadalomnek pedig feltétele részesíteni mindazokban a jogokban, mert különben ismét megsérti jogait. Ám de máskép van, igaz, hogy nem minden ok nélkül. Meit szinte jogosan kérdheti az, aki szeplőtelen életetói, hogy minő jogon tolakodik közénk az, aki súlyos bűnével megsértette a jogrendet. S az is bizonyos, hogy senki sem fog szívesen kezet a kiszabadult raológyilkossal. De hiszen nem is ez a kötelessége a társadalomnak. A nagy kőéépület ajtaján kilépő rab előtt megnyílik a világ. A széles róna, a paloták, a világ csillogása. A nap ma is ugy világit, mint mikor bejutott a börtönbe. A létezés jogainak követelményei ma is oly elementáris erővel ujulnak meg, mint akkor, mikor talán éppen ezek hatása alatt elkövette bűnét. A börtön utolsó eledelét felemésztette — éhes. — Zsebében az a pár forint, mit a börtönben végzett munkájáért kapott — utravalóul és egy darab papir — ez a bélyeg — leírva rajta bűne. — Ezzel a darab papirossal köteles elmenni illetékes községébe. El is megy, mert ha nem, uj delictumot követ el. De hogy aztán ott mibő! fog megélni, azzal már nem törődik senki. Az állam azt mondja, én végrehajtottam rajtad azt, amit a törvény elrendelt, elkövettem ez alatt az idő alatt mindent, hogy egészségedben kár ne essék; foglalkoztattalak, megtaníttattalak iparra, adtam neked papot, aki erkölcsre tanítson, tanítót, ki megtanítson írni (most már váltót is tudsz hamisítani). Büntetésed lejárt, az en jogköröm meg> szűnt, Isten veled. Megy, s mikor becsapódik utánna az ajtó, fülébe zug az őr szava: viszontlátásra. Megérkezi k a tár sadalomba, az meg azt mondja, kiközösítettelek, mert megsértetted szabályaimat, ebben a körben csak fedhetlen embereknek van helye, te nem vagy az, nincs kötöm hozzád. Megérkezik a községbe, akkora már elfogy az útravaló is és ismét éhes lesz. Sebaj. Tud dolgozni. Ezt fogja tenni. A börtönben tanult ipart. — Kopogtat mások ajtaján — munkát kér. De hát ki bocsátaná be házába a szabadult rabot. Vagy kikergetik, vagy a rabtól való ösztönszerű félelemben hullatnak egy darab kényért és egy krajezárt. Világos, hogy ez nem segit rajta. Az a darab kenyér nagy éhségét csillapítja, de a holnapja már nem biztos. Nincs hol lehajtsa fejét. S ekkor vagy öklei szorulnak össze, vagy eszébe jut a börtön tiszta szobája, meleg étele. Egyik, mint a másik veszedelmes. Holnap is enni keli, s jobb hiányában holnap is koldul, mig kenyér helyett gúnyszót, krajezár helyett szidalmat kap. — Nincs semmi — pedig élni kell. — Ha volna egy darabka földje, túrná azt, de a statisztika épen azt bizonyítja, hogy a vagyon elleni büntettek elkövetői rendesen teljesen szegények. Ha volna annyi pénze, hogy a börtönben elsajátított ipart folytathassa, talán becsületes ember válnék belőle, nem lenne embertársának réme. De nincs és lop ismét, mint e'őször. És börtönbe jut ismét, másodszor, harmadszor ós Isten tudja hányszor. Nos hát» az ilyen alakot hiába akarja a vádhatóság magasabb büntetéssel sújtani. Ennek az alaknak az ember legnemesebb érzése: a szabadság, teljesen irreleváns. Lelke már különbséget sem tud tenni a szabadság és börtön között, legfeljebb azt, hogy ott bent eszik, itt künn koplal. Ez a társadalom bűne. — Pedig hát ki viseli a következményeit ? A társadalom. Ugyan bizony mi kárpótlást nyújt nekem, ha elzárják azt, aki felgyújtja házamat, vagy meglop — ha nincs vagyona, miből a kár megtérülne. Bezárják de ismét kiszabadul, s talán ismét meglop. A hiba a társadalomban van. A börtön megkezdett javítási munkáját a társadalom köteles