Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1902-10-09 / 41. szám
Ht» év , ZaEaetserszeg, I9C2. október 9, 41. szám. Alapította: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS. Bfy érre 4 korosa. Fél évre 3 korona. Vágyod évro 1 kor. Egyos szám 8 fillér. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassics-u. 25. Hazai dolgok hlrdo tése féláron: egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. MEGJELENIK HETENKÉNT CSTÜTTÖETÖKIÖN ESTE. áelen gs mult. Azoknai:, alcilset; illet. A mai ifjúság — mondják sokan, — nem ér egy hajító fát. Mi ezen tulszigoru Ítéletet nem irjuk alá, de annyiban egyet értünk vele, hogy annak nagyrésze csak a minden dicsőségből kifordított jelent uralja ; a műit miben sem lelkesíti, s a jövőre reá sem gondol. Fájdalom e vád gyakran talál. A kivétel nem szabály. Egyesek tömeget nem képeznek, de igen is a nagy tömeg az, mely a kivételeket megsemmisíti. Pedig ott, hol az ifjúság szive van, kell, hogy rejlék a jövő reménye. Ez állítás nagyon természetes, mert hiszen a jövő mindig az ifjúságé. Azaz igy kellene legalább lenni. E passusnál tehát önkénytelenül is meg kell egy kissé állnunk, és mielőtt rendszeresen bonczolnók a dolgot, oly műtétre határozzuk magunkat, mely a czélnak is megfeleljen, azonban a broncz alapnak a mai ifjúságnak se Jegyen behegeszthetetlen sérelme, pedig ily operafiót tárgyunkon véghez v'nrii maju.iem lehetetlen. Sokkal betegebb, és már alapjában romlottabb az, sem minthogy mélyebb nyom nélkül amputálni lehetne. Tekintsük az utóbbi éveket, és állitásunk többé — ha valaki igy hinné — nem légből kapott. Ifjuságunk az agarászat, puskászat, lóhajtászat, ivászat, nem különben a modern udvarlászat terén kiművelte ugyan magát, de a közéletre vajmi kevés gondot fordiA vértanuk ünnepére. Bejártam a tarlót, a rétet, a kertet Virágot keresve, Hogy díszül vihessem dísztelen sírokra, Korhadt keresztekre ; Hogy a bitók helyét, vérmosta rögöket Vele békitgessem, S hogyha még pislog ott az átok parázsa: Senkit ne égesseü . . , De a tarló, rét, kert azt mondta: Ne kutass, Nem adok virágot! Legyen kopár a hant, égető az átok, Mely meg nem bocsátott! Kutattam az égen felhőtlen éjfélen Csillagot keresve, A melynek sugara leölt félistenek Kriptájára esne, S hirül vinné nekik, hogy nem lesz éjjelök Oly kinos, oly hosszú: Emelgeti, rázza izmos öklét titkon A lihegő bosszú . . . De az ég azt mondá: Hiában kutatod, Azt csak nem leled fel! Legyen kinos az éj, annál édesebb lesz, Ha eljön a reggel . . . Kerestem a népet... Ott ül, ott kuporog Véres hantok felett; Papir koszorút hoz, siri mécset éget A hazug kegyelet. tott, s hogy magát a magyar publicitás körül is érvényesítette volna, olyan nem volt, és nincs. Pedig hát ha valahol nem, megyénkben bizonyára nem állta útját semmi, a tért nem zárta és nem zárja el előtte semmi, sőt igen is be kell vallanunk, hogy megyénk bizottsága e tekintetben nem kis mértékű méltányosságot tanusit. De hát hiába! Mint az, ördög, midőn az isten embernek odaigéii az egész földet — a mihez különben joga volt, ugy itt is apámuram még pólyában viszi ki birtokára gyermekeit, és jelöli ki kinek-kinek a magáét; később az úrfi iskolázik, de csak falak oldalánál, mert a tanulási vágyat fejéből az öreg rég kiverte, midőn otthon bölcsőjében már földes urnák avatta. Igy van ez sok helyütt; ez és ehhez hasonló hétszilvafás divatok teszik azután azt, hogy az elrontott alap után előbb az iskolát hagyja ott, mig végre a henczegésig adósságba, s utóbb kaszakalapálásra kényszeríti, a mire pedig elég sok más ember is akad. És a közélet, politika 1 iskolák ajtai némán néznek a jövőbe, ^szomorúan tekintenek az azok küszöbét átlépő igen kevés látogatóra. Ámde azért kinek van nagyobb szája mint nekünk? ha látjuk, hogy «idegenek» sokak szerint ^jövevényeké, »jöttmentek« foglalják el szemünk előtt a tért. Keserű igazságok biz ezek, melyeket megczáfolni nem lehet. Hiszszük, reméljük azonban, hogy ez nem sokáig fog igy maradni. Természet ellenes állapotuknál fogva S könnyét mutogatva szónokol hozzájuk: [Ó, régen Alszik a mi átkunk, Nagy lelkünk a múltra már fátyolt borított És mi megbocsátunk ! . . . .. . Te föld, aki megélsz, te ég, aki nem félsz, To biró, Te Isten! Dúló indulásod, bosszuló villámod Kifogyott, hogy nincsen?! Legalább e sirok csontját vidd el innen Tengereken túlra, Vagy tanítsd e népet, a mi ellen vétett, Á múltra, a múltra! Parlcas .A. utal. Az emlékekből. — A Tower. — A Tower ősrégi vára és fegyháza Angliának. Hatalmas épület » öregségtől megszürkült és sok lelkiismeretfurdalástól megrepedezett« falakkal. Hatalmas épület, mely fénynek és pompának, ünnepségnek és gyászszertartásoknak, gaztetteknek és kivégzéseknek színhelye volt. Megborzong az ember testében, megrendül lelkében midőn a véres idők e szomorú emlékű kolosszusa előtt megáll s megpillantja a rozsdamarta kaput, meiyen többször haladt be az igaztalanság, a jogtalanság, a kegyetlenség és a boszu, mint az igazság, a jog, a kegyelem és a megbocsátás. önön magukat őrlendik és semmisitik meg, s bus az ébredés az eddigi tapasztalások szerint is már, ugy a közel jövőben is a legkeserűbb volt és lesz, de az ifjúság vissza lesz adva önmagának és hivatásának. Semmi sem fogékonyabb, mint az ifjúság kebele — ép ugy a jóra, a lelkesedésre is, csak a szikrákat kell benne felgyújtani . . 1848-ban, az örökmegváltás eme dicső idejében, a márcziusi napok tündöklő betűi elenyészhetlen fényességben ragyognak és fognak ragyogni örökké. Legyen hát e korszak éltetője, s tevékenységben buzditója a mai ifjúságnak. Ne higyjük, ama tetterős szellem, mely akkor az ifjúságot áthatotta, nem enyészet el végképp! A világosi katasztrófa az akaratot elaltatá, helyesebben tetszhalottá tevé — de nem ölte meg. A phőnix is hamvaiból kel életre. A vér, amint akkor, most is kering; tehát fel ifjak, a zsibbadásból! ! legyetek a kor tevékeny polgárai. Zuhany. A tanítók háza gyufája. Két évi munkámnak elismeréseül csonka a jutalom özön. hogy ez utóbbi eset elmarad. Csupán az hiányzott még, hogy az Emkegyújtónak a gyártulajdonosa és a Tanitók háza gyufájának a gyátja bepereljen, törvényszékre állítson s esetleg tömlöczie vettessen. Egy paraszt hajszálon függött az is, hogy ez elmaradt. Megindulni megindult, mert a Tanitókháza Hogy kitette le e borzalmas épület alapját, nem tudja senki. Az első történeti emlék, mely 1100-bóÍ való, egy Ralph Flambard lovagról beszél, ki fogságából, melyet a Towerben töltött, akkor szabadult ki. Hány elitélt sóhajától visszhangzottak csarnokai és odúi e félelmetes szörnyetegnek ; micsoda víres napokról beszélhetnének a kövek, izmai e szörnynek, mig végre 1818-ban bezárultak a börtönök; bezárta a szégyenkedő angol Juszticzia, hogy többé meg se nyissa. Kaszárnyává tette. Itt kínlódott testi s még nagyobb lelki gyötrelmeiben Boloyn Anna, VIII. Henrik felesége, öntudatlan oka az angol reformácziónak ; itt szenvedett az ötödik feleség is, Howard Katalin, azért, mert mielőtt a királyt szerette, mást is szeretett; itt fejezték le mindkettőt s VIII. Henrik őrületes játékát tovább folytatta. Itt nyugszik a fellegvár csöndes kertjében Gray Janka, ki a trónról a tizedik napon már a börtönbe lépett! «Jane, Jane !»— ezt kaparta börtöne falára. Sokatmondó szavak. Szenvedés és szemrehányás. Valóban a kapitóliumtól a tarpeji szikláig oly nagyon rövid az út! Itt fojtotta meg Gloszter herczeg, ez az utálatos zsarnok és rokongyilkos, Anglia történetének hiénája, kinek nevét a nagy Shakespeare is a bitóra szegezte, honnan soha többé nem veszi le senki, — ez a III. Rikárd, — az ártatlan V. Edvárdot és kis testvéreit a :»vértoronyban.* Belépve a régi várba, csakhamar föltűnnek a földalatti zárkák és tekervényes csarnokok.
