Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-18 / 38. szám

1902. szeptemher 18. MAGYAR PAIZS 3 előadásokat és felolvasásokat tartott, elbájolva és elbűvölve hallgatóit. Nincs a világtörténelemben példa rá, hogy valaki nemcsak magyarul, de angolul és francziául is hallgatói szivét annyira megtudta volna nyerni, mint Kossuth. Beszédeire az angolok az mondták: „Sohasem tudtuk hogy az angol nyelv oly szép, mig azt Kossuth szájából nem hallottuk." A 48-as események lapjait az Ő neve és dicsősége ragyogja be. Miután az osztrák hatalom sehogy sem tudta kézhez kaparitani Kossuth Lajost, 36 menekülő társával együtt (gróf Andrássy Gyula is köztük volt), in effigie felakasztatta. 1852. jul. 10-én tért vissza amerikai dicsőséges útjából Európába, 1861-ig, a hiies bankóper befejeztéig, Angliában tartózkodott. A Kossuth dollárok miatt u. i. ő felsége Ferencz József császár ellene a londoni bíróság előtt pert indított, hol utoljára tündököltette jogászi képességeit, mint ügyvéd. Volt ugyan meghízottja, mert az angol törvények ezt megkövetelik, de az összes periratokat — nagy tudással — ő készítette. 1861. május havában O'aszországba jött, s utóbb Turinban telepedett le, hol 1894. márcz. 20-án esti 10 óra 55 perczkor bekövetkezett halaidig tartózkodott. 1867-ben megtörtént a kiegyezés Deák Ferencz közbenjárása folytán a király és nemzet között, Széchenyi István a legnagyobb magyar Döblingben tragikusan fejezte be áldásdus életét, a magyar nép apja külföldi számüzetésbén volt, s a Gondviselés gondoskodott arról, hogy köztünk maradjon még a haza bölcse, ki megtegye a nemzet érdekében mindazt, a mi megtehető volt. Ezután már Kossuth Lajos felhagyott külföldi agitatiójával, s cser.des magánjában a tudornányoknek ék, különösen kedveivón a természetitudományokat. — Száműzetése alatt a hadi tudományokban is igen kiművelte magát. Műveltsége nagyon széleskörű volt. Öreg napjaiban is folytonosan dolgozott; munkájával tartotta fenn magát, mert elve volt, hogy senkitől, még saját gyermekeitől sem fogad el alamizsnát. 1879. év őszén látott nagy munkájának kiadásához, melyet „Irataim az emigrátióból" czim alatt bámulatos szellemi erővel rendezett sajtó alá, mely nagy munkája több kötetben jelent meg. Az utolsó döfést a hatalom Kossuth Lajos ellen 1879-ben intézte, mikor a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879. évi L. t. c?ikket meghozta. Ezen törvény 31. §-a tudvalevőleg akként szól, hogy a külföldön tariózkodó magyar állampolgárok honosságuk fenntartása iránt 10 éven belül valamelyik illetékes hatóságnál jelentkezni kötelesek. Már e törvényczikk tárgyalásánál mindenki tudta, hogy ez az intézkedés végleg hontalanná fogja tenni Kossuthot, mert azt feltételezni nem lehet róla, hogy megalázkodjék valamelyik osztrák-magyar consul előtt. Úgyis történt. Ez a törvény 1S79. decz. 20-án szentesittetett, s 24-én hirdettetett ki, s igy 1880. jan. 10-én hatályba lépett. Hivatalosan, papiroson hontalannak nyilváníttatott ugyan Kossuth Lajos, de valóságban a magyar nép szivében és lelkében előtte az mindig magyar volt s örök időkig ís az marad. Könnyebb letagadni az égről a napot, mint elvitatni akarni Kossuth) magyarságát. Erre a magyar nép még inkább tüntetett Kossuth Lajos mellett; Budapest, Hódmezővásárhely, Torda, stb. városok választották őt meg díszpolgárukká, némelyek Kossuth Lajos akarata ellen is ingatlanaikat nevére íratták, s 1882. évben 80 éves korában úgyszintén 1892-ik évben 90 éves korában ugy törvényhatóságok, mint a városok is Kossuth Lajos nagy hazánkfiát feliratilag üdvözölték, ez által is kifejezést akarván adni örök hálájuk, tiszteletük és szeretetüknek. Ez utóbbi alkalommal Zalaegerszeg r. t. város és vidékének polgárai is nagy hazánkfiát feliratilag üdvözölték, s a város ekkor egyik legszebb utczáját Kossuth Lajos-utczának nevezte el. Se szer i, se száma nincs annak, hogy az országban hány uíczát, s teret neveztek el nagy nevéről, s arczképót hány helyen festették meg tanácskozó-termeik számára. Turin egész búcsújáró helylyó alakult. Boldognak érezte magát az a magyar, ki szinről-szinre láthatta nagy hazánkfiát, s beszélhetett vele. Az 1889-iki párisi kiállítás alkalmából egyszer egy társaságban 845 magyar tisztelgett nála. Az aggastyánnak jól esett a megtiszteltetés, s hatalmas ós örökké emlékezétes két óráig tartó remek beszédében köszönte azt meg. A törvényhatóságok üdvözlő feliratait is örökbecsű leveleiben köszönte meg, elhárítva magáról szerényen a nagy érdemet, mit hazánk szolgálatában tett. E nagy eseményeket inkább a kor szellemének tulajdonítja. Igaz ugyan, hogy a kor szellemének is nagy befolyása volt a nagy eseményekre, de még nagyobb volt, arra Kossuth nagy tehetsége, lángoló lelke és hazafisága, aczélakarata, törhetetlensége, s utolérhetetlen elbájoló és lebilincselő szónoklata. Halála megremegtette minden magyar szivét, s lelkét . . . Feje alá egy zacskó hazai földet tettek, amit a monori küldöttség hozott ; szivére pedig Rókóczy szemfödőjének egy darabkáját. A szemfödő is, mely reá borult, magvar volt: csángó nők himzése. Babér levelű fehér selyem aranybogyós szegélylyel és a Kossuth-család czimerével. Rajta ez a hímzett lelirás: A hétfalusi csángónők tiszteletük jeléül, Sipos Jánosné. „A derék nem fél az idők mohától, a koporsóból kitör és eget kér." Hamvait — felesége ós leánja hamvaival együtt — Budapest székesfőváros haza szállította. Porai diadalmenetben jöttek haza. Temetése 1894. ápril 1-én törtónt Budapesten, mely oly impozáns és minden emberi fogalmat meghaladó lélekemelő és nagyszerű volt, melyhez hasonló a világtörténelemben elő nem fordul. Csupán azt említem meg, hogy a hivatalosan bejelentett küldöttség! tagok száma több volt 140 ezernél, s a koszorúk száma 2800-nál. Meg dicsőülés és diadalmenet volt ez, mely alatt a hosszú menetben százezrek énekelték a Szózatot, Hymnuszt és a Kossuth-nótát. Halála után sem szűnt meg iránta a nemzet kegyelete. Mindjárt elhunyta alkalmával széles körű mozgalom indult meg, hogy emléke maradandó érczszoborban örökittessék meg. Csakhamar mintegy 900 ezer korona gyűlt össze e czólra a közadakozásból. Emlékét ércznól maradandóbban megőrzik hallhatatlan tettei, s a nép szeretete. Tanuljunk tőle, vegyük őt példányképül, járjunk azon ösvényen, meV°t ő kijelölt, mert még a nagy mü befejezve nincs ; erős munkásokra vár. Közös erővel legyünk azon, hogy dicsőséges befejezést nyerjen, s ha üt a végóra, mindegyikünk nyugodt lelkiismerettel elmondhassa : Szent hazám\ megfizettem, mind, mivel csak tartozám !\ Éljen örökké, s legyen áldott Kossuth Lajos emlékezete! Éljen a haza ! ! ! Dr. Kele Antal. vt^ vt^^V vt^NÍ^vt^ vtx vV vT^vtx "Pj'CPJ'V /JN /"IN •Is /Js /l\ ZSZoss-u/blb-. '•is'^is •IS •JS •IS •Is ó, gyászban, vérben gazdag századoknak Nemzet-vezérlő tüzes oszlopa! Ó, szolga-lelkek ujabb Messiása, Cézári fattyak isten-ostora! Mi volna nál; d nélkül az a század, A melynek fénye, lelke te valál? Csavargó koldus, kit a sivatagban A földre roskaszt kinos éh-halál, Kiről letépik a gúnyát gazok, Testét felfalják keselyük, sasok. Hogy talpra állt, hogy megifjult, miként a Gyermek-mesék ujjászült hősei, Hogy gazdaggá lőn, azt isteni lényed Világrajöttének köszönheti. Ó, áldott óra, melynek születése Nagygyá tehet egy törpe századot! Ó, áldott perez, a melynek foganását A kőbe vésik késő századok; S mely kérkedőn magáénak nevez: Egész világnak irigyeltje lesz. ó, én hiszek a lélekvándorlásban, A sir elől a lélek vándorol . . . A lelkedet, nemzetem büszkesége, Én már éreztem egykor, valahol. Nem a kezedben villant meg az a tőr, Melynek nyomán, mi vér buggyant elé, A szabadságnak drága csecsemőjét A respublikát megkeresztelé? A gillotinok ércz-bárdja fölött Nem a te lelked szárnya röpdösött? Az volt, tudom. Párisnak piaczárói A Duna-Tisza rónáira szállt, S a délibábok szelid tengerében Megfürdeté a véres, vad halált. A szabadságnak idegen virágát A pörge kalpag mellé tüzdelé, S erős karával, bosszús ostorával Nagyot csördített olykor Bécs felé. Szavára a poklok tüzébe ment A győzni halni tudó regement. Igaz, hogy elfogyott a regemented, De ha izensz, mindnyájan elmegyünk, S miként az Alpok zúgó lavinája: Hatalmassá növekszik seregünk. Neved eszme lesz, melynek lobogóját A rab nemzetek sorra követik. Ledönteni a szabadság-gyalázó Cézári kénynek gúla-köveit, S maguk emelik föl a zsarnokok Trónjuk romjából emlék oszlopod! Farkas Antal. 1902. évi szeptember 19-én. Irta: Németh Elekné, Andaházy Irene. Ma, midőn az egész ország, s ennek határain kivül is szétszórt egész nemzet együttesen ünnepel: mi, — kik „magyar hölgynek születtünk" — az ősi erényhez hiven kivesszük részünket a hazafiság lelkesedéséből s letesszük kegyeletünk, hálánk és bámulatunk virágaiból font koszorúnkat az emlékezés ünnepi oltárán. Nem teszszük modern emancipatióból, mely a nő jelenlétét es résztvételét ma már a nyilvánosság tolongásában is praetendálja; de teszszük honleányi lelkesedésünk önkénytelenségével és nemzeti önbecsérzetünk közvetlenségével, mely sebesebben dobogtatja meg szivünket egy-egy klasszikus magyar név hallatára. Kossuth Lajossal pedig ugy vagyunk, hogy midőn nagy nevét kimondjuk, önkéntelenül összeknlcsolódnak kezeink, mintha imádkozni szeretnénk ! És méltán. Mert magasztos szelleme, hazafisága, erénye és törhetlen jelleme teszik őt a nagyok legnagyobbjává; fenkölt eszméi, nagy tettei és reánk hagyott öröksége a haza — és szabadságszeretet bajnokává, a népjogok védőjévé, a haza atyjává. De milliók örök hálájával egybeforrt kegyelete, bámulata és imádása: a nemzet szentjévé teszik Kosuth Lajost, ki a nemzet legszentebb jogaiért küzdött és szenvedett. Gyermekkorunkban még alig gagyogó nyelvvel megtanítottak szülőink a legszentebb fogalmak nevei között, kiejteni az ő nevét is. Ifjuságunk éveiben, haladó ismereteink folyamán eltörűlhetlenül bevésődött lelkünkbe dicső tetteinek, a hazáért tett szolgálatainak osztatlan bámulata és csodálata. Végül érett észszel pedig leborulunk előtte, ki az elnyomott egyéni szabadság bilincseit széttörte, ki visszaadta nemzeti önérzetünket, a szellem és gondolat szabadságát, megtisztította ősi alkotmányunkat a jogtalanság elnyomás és megaláztatás torkig érő szennyétől: a kényuralmat, zsarcokságot és önkényt pedig kiirtotta a haza szent földjéről. Ismerjük valamennyien, mint daliás hőst,