Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-11 / 37. szám

4 MAGTÁll PAIZS 1902. szeptember 25. Ütött-kopott, rongyosan jársz, S hogy látnak el téged? Ruha helyett rád tukmálnak Czifra — fonógépet. Koplalsz, éhezel mióta! S nem fehér kalácscsal: Jól lakatnak kongresszuson Sok üdvös tanácscsal. A szabadság-háborúban Dicsőségünk napja Utoljára bérczeidről Nézett ránk ragyogva. S az „el nem fajult székely vért" Többé észre venni Nem volt senki, — csak ha meg kell Választáson — venni! . . . Árpád népét befogadtad Attilla földére, S büszke magyar már nem is néz Seegónytbb testvérre. Itthon szabadsághős voltál, Csak hazát szolgálva, S honn idegen, szolga léssz künn — Puszta házad tája! Székelyország! bórczed-é az ős szabadságoltár? Magyarhon Helvéciája, Ararátja volnál? Elborit nemzetiségek Szennyes vizözönje. Mint szörnyek: elhagyottságod 8 gyülöletök benne! . . . Hejh, a magyar történelem, Mese, hazugság csak! Hire-hamva se volt soha Isten ostorának! Ha való vón: tenne köztök Ostorával rendet, — S fölvinne csillag-utjára, De nem hagyna fúlni sárba, Szegény székely nemzet! Bolond Istók. ZalaYármegyei magyar iparvédő egyesület. A kötelesség ábéczéje. Nem Sidney-ben, hanem F uméban történt — nem is ötven év előtt, hanem a mult héten, hogy egy jó ismerősöm a vendéglőben magyar származású sört kért. Nem adtak, mert nem tartják a magyar gyártmányt. Osztrák sör volt; bajor is volt. Magyar nem volt. Ekkor az utas magyar pezsgőt kért. Ajánlottak osztrák Schaumweint, olasz kotyvalékot, franczia pezsgőt; de magyar készítményt nem adtak, mert nem volt. Minek üzzem-füzzem tovább ? Magyar származású savanyuvizet is kért az utas. Azt sem kapott, Kinálták krondorfival, gieshüblivel, bilinivei — de magyar savanyúvizet adni nem tudtak. A türelmes vendég még tett egy utolsó kisérleiet és megkérdezte, milyen gyümölcs kapható? — Baraczk — volt a válasz. — Honnan hozzák a baraczkot? — Görtzből. — Nincs-e véletlenül magyar származású baraczk? — Nincs. Az utas más vendéglőbe ballagott és ismétlődött a leirt jelenet. A harmadik vendéglőben sem volt másképpen. De ha mindenik magyar utas a faképnél hagyná azt az éttermet Fiúméban, ahol hazai savanyúvíz, hazai sör, hazai pezsgő, hazai gyümölcs helyett idegent és csakis idegent árulnak : akkor egy hét leforgása múlva falragaszon hirdetnék a vendéglők, hogy uj beszerzési forrásaik következtében hazai italok elárusitására fektelik a fősult. Ám, kicsoda teszi meg azt az áldozatot, hogy fölkeljen arról a székről, ahová már leült és elmenjen a legközelebbi osteriába rizottóra ? Pedig ezzel az áldozattal rövid idő alatt egy nagy fogyasztási területet ragadnánk magunkhoz. Ennek erköicsi haszna is volna, mert Fiume meglátná, amit eddig még nem látott: a magyar társadalom akaraterejét. Azonban mi nem tüntetünk. Még kevésbbé követelünk. Mint komoly nemzet, nem akadunk fenn egy ital viz, vagy egy pohár sör miatt, Hazafisági kérdést holmi lőrékből nem csinálunk. Megeszünk, megiszunk, amit adnak; fizetünk, tovább megyünk és eszünkbe sem jut, hogy a modern életviszonyok szövedékeiben minden egyes fonalszál mellett le kell tennünk a hazafiság czenzuráját. Mert ne vitézkedjünk —- szájjal. Hazánk manapság nem kiván önfeláldozást a polgártól. A haza oltára nem követel véráldozatot. Szabadságunk és vagyonunk sem forog koczkán amiatt, hogy híven és szókimondó őszinteséggel szolgáljuk a hazát. Egyszóval: jó hazafinak lenni, most nem nagy virtus. Azorban kötelesség. Miben áll ez a kötelesség? Abban, hogy fölismerni iparkodjunk a közjót és annak előmozdítására törekedjünk éltünk minden viszonyában. Ebből a kötelességből hiányzik a romantika. Versbe foglalni az ilyen kötelességet és tragédiát irni annak összeütközéseiről, bizony nem lehet. Izgalmakat ez a kötelesség nem okoz; hevülésekre nem ingerel. Mivolta száraz, nyárspolgárias, szürke. Nincs benne szines hangulat és ritmikus zene. Forró vér, lázas ideg, zajos torok, ékesen zengő nyelv, tündöklő dialektika sem kell ide. Csak becsületérzésre van itt szükség. A becsületnek az a természetes és egyszerű fajtája ez, hogy hivek legyünk azon országhoz, amelynek kötelékébe tartozunk. Tehát: hogy ne károsítsuk meg hazánkat! Lehet-e ennél kisebb mértéket állítani a hazafiság próbájára? Van-e, aki ezt a parancsot el nem fogadná? Pedig hát jelentékeny részben ezen fordul meg hazánk gazdasági sorsa. Mert meg nem károsítani a hazát: annyit jelent, hogy csak annyi pénzt adjunk a külföldnek, amennyit muszáj. Ennél a pontnál a becsület-kérdés kezd ugy-e komlikálódni ? Mert nem muszáj kávét, theát inni, mahagóni bútort csináltatni, csipkét aggatni magunkra, selyem harisnyát húzni, havanna szivart színi, orosz bagariát vásárolni. És még sok mindent nem muszáj. Ezért a sok minden nemmuszájért kiadunk évenkint kerek ezermillió koronát. Azonban élére sem kell állítani a kötelességet, mert akkor ingatag lesz és eldől. Maradjunk a nyárspolgárias középúton. És mondjuk ki igy a törvényt: ne vásároljunk a külföldtől olyan árukat, melyek jó minőségben készíttetnek itthon is. Aki pedig vásárol: miután ezzel károsítja a hazát: könnyen veszi a becsületet, mert megszegi kötelességét. Még igy is tulszigoru a tétel, mert ilyen mérték mellett alig akadnánk becsületes emberre és hazafira. Hiszen lépten-nyomon kárt okozunk hazánknak. Lépten-nyomon vásárlunk olyan külföldi czikkeket, amelyek jó minőségben találhatók itthon is. Meddig szelídítsük tehát a törvényt? Azt hiszem, hogy egyelőre az egyéni elhatározásra kell bizni a korlátok felállítását. A haladás ezen a téren csak lépcsőzetes lehet. Annyira benne vagyunk hazánk rendszeres megkárosításában, hogy csak fokozatosan vagyunk képesek ezt a hazaellenes bünt leszokni. De valamikor és valamely pontnál el kell kezdeni, mert különben ugy elszegényedünk, hogy magunk fogunk esengeni a szolgaság járma után. Mikor kezdjük? Most mindjárt. Mert minden óra veszedelmet rejt, ha késlekedünk. Hol kezdjük? Ott, ahol legkönnyebben boldogulunk. Kezdjük a tápszereknél. Itt is csak azoknál, amelyek nálunk termeltetnek. Itt már csak nem ütközünk nehézségekbe. Miután pedig bajaink kútfeje Ausztria: annálfogva a vámkülföldet nem is érinteném a törvény fogalmazásánál. Megelégedhetnénk tehát egyelőre azzal, hogy osztrák sört, osztrák savanyúvizet, osztrák tejterméket, osztrák bort, osztrák gyümölcsöt, osztrák főzelék-félét, osztrák likőröket ne fogyaszszunk. Sok milliót mentenénk meg ezzel a könnyen véghezvihető elhatározással. Nem kell ide se egylet, se szervezkedés, se konspiráczió. Tegyük ezt a kérdést házi törvényünkké. Indítványomat fogadja el az olvasó. Aztán nyerjen meg az ügynek mindenik még négy embert, akik szintén igyekszenek külön-külön négyet-négyet megnyerni. Nem nagy dolog ugy-e? De ha meglesz: két hét múlva négyszázezer ember fogja bojkottálni a pilzeni sört. a gieshübli vizet, a tescheni vajat, a vöslaui bort, a tyroli gyümölcsöt, a karinthiai káposztát és a troppaui kotyvalékot. Mi kell ahhoz, hogy legalább ezen a téren megmentsük a milliókat? Semmi egyéb, mint az, hogy szándékosan ne károsítsuk meg hazánkat. Tehát nem kell egyéb, mint megtartani a kötelesség ábéczéjét. Bartha Miklós. A tanuló ifjúság* részére szükséges tanszerek® m mm® ©táskák kaphatók a zalaegerszegi központi fogy. és értékesítő szövetkezetben.