Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-23 / 4. szám

2 MAGYAR P A I Z S 1902. január 23. járás s egyéb nagyobb okok nem barátjai a magyar ipar fejlődésének, legyünk barátjai mi magán uton s ha mindent nem nyerünk is, de a semminél többet. Kárhoztatja azt a fonák tudományt, hogy mig a linzi és augsburgi gyárakat ismerjük és tápláljuk, addig a szomszéd Győr és Szombathelygyufagyáráról tudomásunk sincs. —• Avagy helyes é ez a tudomány? Azt mondja a Magyar Paizs, hogy olyan gazdag ez a föld, amelyen lakunk, hogy még két ennyi népet is eltarthatna. S mi mégis szegénykedünk. rongyoskodunk, koplalunk, aléltan lemondunk, kétségbeesünk, | vagy nyomorkodással lázongunk, vagy kibujdosunk — nincs munka, nincs kenyér. Pedig hát csak dolgozni kellene. És takarékoskodni. Jobban meg kellene művelni a földet. Ki kellene szedni a földből a kincset, a kenyeret, a sót. A tordai hegy eltarthatná Európát sóval, s egy szemernyit sem használunk belőle. Ez a hegy sok munkátalan embernek adhatna munkál, pénzt, kenyeret és olcsón sót. — Rosszul mondja

1? Miért? Azt mondja ez a lap, hogyha már minden a szegény ember ellen van : a divat, a szokás, a törvény; a fényűzés, a sötétség, a gyávaság, az erőszakosság; a míazmás levegő, a viz, a terméketlen föld s a felhős ég: hát akkor álljon össze a könnyebb megélhetés végett,kezet-kézbe vállat-válhoz, legyen összetartó, legyen egyetértő, szövetkezzék egymással... Hohó! ugy-é ez a baj ? Pedig senki ellen, csak maga mellett szövetkezzék — léte biztositására. A sok apró gyenge ember egy nagy erős tábort tehet. S az egyet nem értő magyarnál van szükség erre a biztatásra. — Miért baj ez? Úgyis csak az apró emberek szövetkezete ez a zalai szövetkezet. 800 tag közül nincs háromnál több gazdag ember. — Mért nem szeretitek a szegények szövetkezetét? És mit csinál ez a zalai fogyasztók és értékesítők szövetkezete? S mit csinál és rnit mond vele együtt a Magyar Paizs? Jobb gazdálkodásra flgvelraezteti a népet; inti a szorgalomra, a takarékosságra, a józanságra, az egyenességre. a becsületességre; igyekszik leverni róla a korai fényűzést, a majmolást, a butaság átkát; ébreszti benne az öntudatot, sarkalja az önállóságra s vágyat kelt benne egy magasabb erkölcsű élet után; felkergeti ereiben a vért; lázit, igenis lázit, a munkára; sürgeti az Istentől adott szabadakaratnak szabad felhasználását — szabad szellemmel, hogy ne legyen ez az ezeresztendős szenvedő nép se szolga, se koldus, se kétségbeesett, se pedig elalélt — sem önmagában, sem a családjában, sem a hazájában — s ne fusson tengeren a lidérczfény után; s ha tartós is a sanyarüsága, végig kell tűrni, nem tarthat örökké; legyen a népnek hite és reménye az erős Istenben, az igazságos Istenben. Ezt tanitja a mi szövetkezetünk s vele a Magyar Paizs. Miért haragusztok ezért reám ? Hát miért? Borbély György. Kivándorlás és militammus. A kivándorlást és ennek okozóját: a keresethiányt olyképen is lehetne szüntetni, ha a most teljesen improductiv katonaságnak munkaerejét a termelés fokozását eredményező közmunkára mozgósitanók, de egyúttal törvényt alkotnánk, hogy állam, testületek, társaságok és magányosok csak ezen hadsereg kötelékéből fogadhatnak fel munkásokat, segédeket, inasokat és általában bármily rendű és r^ngu alkalmazottakat. Ila törvény rendelné, hogy ily módon mindenkor a hadsereg legkorosabb tagjai nyernének elhelyezést, ha továbbá törvény rendelné, hogy az ily hadsereg kötelékében az állam korra és családi állapotra való tekintet nélkül minden jelentkező állampolgárt felvenni tartozik, e hadsereg mindenkor a hadi szolgálatra legalkalmasabb korosztályokból állana. A hadsereg létszáma igy minden bizonynyal nagyot szaporodnék, áradt? aftt nvnden körülmények közt szapoiitani fogják. Ez alul ki nem bujunk. A hadsereg zömét a kisgazdák és mezei munkások fiai képezik. Ezeknek legkorosabb, másként el nem heljezhető tagjait a latifundiumokon képezendő apró bérletekre lehetne telepíteni. A néptelen latifundiumok tudvalevőleg hazánk termőföldjeinek negyven százalékát képelik. Tehát volna őket hová telepíteni. Hogy a czivilmunkára kiselejtezendő legmagasabb koi osztályok ott is, hol bizonyos fokú képzettség és gyakorlottság megkívántatik, beváljanak és könnyen hasznavehetők legyenek : erre a téli hónapokban volnának előkészithetűk, mig ellenben a hadsereg fiatalabb korosztályai a telet — a munkaszünet idejét — katonai kiképeztetésükre használnák fel. A ki tudja, hogy a fegyenczek bármely művészi iparágban is, rövid idő alatt mily ügyességre ós tökéletességre tesznek szert, az nem kételkedhetik abban, hogy a czi»ilmunkára való előkészítés czóliránvos időbeosztás mellett, az ily hadseregnél is fényesen sikerülni fog. A felnőtt ember, mivel életfelfogása, elhatározása és törekvése komolyabb, sokkal gyorsabban és tökéletesebben képzi ki magát választott pályáján, mint a gyermek. Nincs ok tehát sajnálni a gyermek inas rendszert. Hogy mely elemeket mily számban milyen czivil foglalkozásra kell előkészíteni: arról a munkaközvetítő intézet nyújthat pontos statisztikai utmutatásf. Nem lesz tehát egyik pályán sem túltermelés, sőt csakis igy küszöbölhető ki a proletarísmus. Csakis igy lesz biztosítva a haza minden jóravaló polgára az éhenhalás ellen és csakis ekkor és ezáltal fog jogo-sá válni a kivándorlás korlátozása E korlátozás másként embertelenség. Igaz ugyan, hogy az ily önkéntes hadsereget s különösen az abban menedéket kereső családapákat humánus munkabérekkel fog kelleni dotálni, ugy hogy az ily productiv hadsereg a dologtalanság mai hadseregénél sokkal több költségbe fog kerülni, de az arra fordított kiadások bőven meg fognak térülni. Számokkal lehetne bizonyítani, hogy hazánkban pusztán a hiányzó öntöző és lecsapoló csa

foinarendszernek kellő számú műtrágyagyáraknak és a városok ürülékeit okszerűen feldolgozó trágyatelepeknek létesítésével e hadsereg a talaj termelését megkétszerezhetné és a haza földjét kétszer annyi népesség eltartására tenné alkalmassá, mint a mennyi most nyomorog rajta. E hadsereg munkájával gyerekjáték lenne a gyáripart, a kézműipart és a művészeteket a tökély legmagasabb foká.a emelni és a hazai kereskedelemnek a legtávolabbi piaczokon is domináló helyzetet biztosítani. Igaz, hogy ezen uj termelési é? társadalmi rendszer semmi egyéb, mint szoc

:alismus, de soczialismus, mely eenki vagyonát és szabadságát nem veszélyeztetné, sőt ellenkezőleg mindenkit vagyonhoz, önállósághoz és megelégedéshez juttatna. Csakis ezen némileg igazságosabb termelési éa osztozási rendszer biztosithatja a ma már nem oknélkül aggódó plutocratia uralmát. A plutocratia tehát ezen rendszer finanszírozása kedveért készségesen hajthatja a onkacs nyakán akár a fokozatos kényszer kölcsön könnyű igájába ; a militarismus rendületlen hívei pedig, a fényes hadi tettekről álmadozó czifra generálisok, ha jól meggondolják a dolgot, örötnújjongva egyezhetnek bele ezen uj rendbe, mert igy nem csak több, de jobb minőségű hadi anyagot is • kapnak, mig ellenbeu a tömeg — nyomor ezen Bus gangok a múltból.* Gibraltárnál két bujdosó csoport vett bucsut egymástól. Kossuth a kísérőivel a ködös Anglia felé irányitá vitorláit, mig gróf Bethlen Gergely, Berzencey László s többen a menekült hazafiak közül Amerika szabad földjének tartottak. New-Yorkban lelkesedéssel fogadták a magyar szabadságharc bajnokait. Az igaz rokonszenv társaságban, utczán, mindenütt kitüntette, zajos ünnepeltetésben részesítette a bujdosó magyarokat. Daliás alakjok megjelenése a járdákon" csoportosulást idézett elő s fölhangzott minden oldalról az ujjongás. A szabad állam hölgyei nemes versenyre keltek a társaságokban, hová nemcsak meghívták menekültjeinket, de legtöbbször tiszteletükre rendeztek estélyeket. Ezen estélyek egyik legfényesebbje az volt, melyet a köztársasági elnökné, vagy miként a bujdosók szokták beszédjük alatt kiejteni — a prezidensné adott. A ragyogó fényárban magyar trikolor szinei ékeskedtek több helyen a terem falain, s a fejedelmi pompával öltözött hölgyek mindenikén *Péterfy Taraásnak megjelent könyvéből, a Gíbéságok-bf>\ Góbéság már magában tréfás dolgokat jelent s a I'éterfy könyvében ugyancsak sok bohókás, tréfás, kaczagtató dolog van, ez az egy czikk nem kaczagtató, s ide épen ezt vettük át. Ez már magasabbrendü góbéság, a minthogy a mai napság felszínre került székely kérdés is egy kissé szomorú góbéság. — Sz. megtalálta magyarhon bujdosó ttaédos hazájának egy kicsike jelvényét, melyre feldobogott a szabadság bajnokainak reményt sóvárgó szive. A lelkes hölgyek közül — kik mindnyájan az ittlévő magyarok felvíditásán fáradoztak — térjünk mindjárt az estély rendezőjéhez, a prezidensnéhez. Jóságos arczán megelégedés van a nem remélt siker felett, mert vidámaknak láthatja közelében egy gyászoló nemzet fiait. Szemeiből örömsugár ragyog szét. Körülhordozza fürkészve tekintetét a teremben. Perczekig tart a lelki gyönyör, mig végre egy alakon pihennek meg szemei. Magas, barna férfi áll a terem egyik ajtójánál. Szemei nem vidulnak föl az itt pompázó fény és jókedvtől. Csak oda bámul a terem padlójára merőn, szomorúan. Majd visszalép az oldalszobába, s nagyot sóhajtva asztalhoz ül. Elsimítja homlokának sötét redőit, de hasztalan! . . . Újra meg újra visszagyül a sötét árny, s a hontalan bujdosó magával küzdve kezébe rejti arcát. A prezidensné mellett épen gróf Bethlen Gergely állott, kinek szintén nem kerülte el figyelmét jó barátjának, honfitársának lehangolt•sága, de lehetőleg igyekezett onnan elterelni az úrhölgy tekintetét. Hiába! A prezidensné nemsokára kérdéssel fordult a kedélyesen és lekötő vonzalommal társalgó grófhoz: — Miért olyan lehangoltak estélyemen a honfitársai ? — Nincs közöttünk most szomorú, asszonyom. Ha méltóztat körültekinteni, minden magyarnak hálás öröm sugárzik arcáról. — Csak egy nem 1 — jegyzé meg a prezidensné. Ki lehet az! — és kérdése után körültekintett a teremben gróf Bethlen Gergely, mintha keresné, mintha nem látta volna a mellékszobába visszavonult honfitársát. — Nem itt, — jegyzé meg az úrhölgy, hauem ott az oldalszobában. Látja azt a küzködő alakot? . . —- Berzenczey Laczi?!... a székely!? . . . — Óhajtanám, hogy vigasztalja, vagy legalább kisértse meg vigasztalni . . . Gróf Bethlen Gergely meghajolt a prezidensné előtt s nemsokára Bezenczey mellett találjuk. Azonban a székely testvér, a bujdosó barát egy pillanatra igyekezett eltakarni érzelmeit. — Itt vagy tostvér'.' — kérdezte az oda érkező Bethlentől és fölállott — Jöttem, hogy vigasztaljalak Laczi. Térj magadhoz. A bujdosóknak egyik legszebb napjuk van ma, amilyent még csak remélni sem mertünk !. . — Igen, n remény .. . E szabad hazának lakói felénk forditák biztató tekintetüket, rajtunk csüng valamennyi, hogy vigasztaljon. És a siker?! . . . A prezidensné estélyt ad a bujdosó magyaroknak! A lelkesedés, melylyel fogadtatunk, páratlan!! — folytatá gróf Bethlen szenvedélylyel.