Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-17 / 29. szám

III. év. Zalaegerszeg, 1902. julius 17. 29. szám. ||y írre 4 korona. Pál évre 2 korona, ••gyed évre 1 kor. Sgyes uáa 8 Hllér. Hazai dolgok hlrdé tése féláron : egy old. 20 K. NyUttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal: Wlassícs-u. 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÚTÖETÓKÖN EST E. londolatok a szövetkezeti esrne köréből. (VI. folytatás.) IV. A zsidók és a foldmívelés. A föld az, mely tart. táplál, s egykor han'jávaí eltakar. Minden félreértés kikerülése végett mindenek előtt megjegyezni kivánom,— tudva azt, hogy a zsidók felette nagy mértékben érzékenykednek s legkényesebb éppen ez okból a zsidókérdés, hogy az igazi magyar érzelmű produktív és jolb indulatu zsidók ne azonosítsák magukat az improduktív, dologtalan, haszonleső, rosszindulatú, germanizáló és lelketlen zsidókkal, mert máskép nem értjük meg, vagy félreértjük egymást. Pedig elodázhatatlanul világosságot kell derítenünk a dologra. Itt egyáltalában nincs helye az érzékenykedésnek. Megmondtam már, hogy »Kinek nem inge, ne vegye magára.® Közösen és egyetérlőleg keressük és teljes erőnkből kövessük az érdeknélküli igazságot ebben a kérdésben is. Álljunk mindnyájan a közérdek szolgálatába s annak útjába akadályokat r.e gördítsünk. Ne húzza egyikünk előre, másikunk hátra a szekeret, mert akkor egyikünk se megy előre. De meg a magyarság ügye sem. Pedig ennek haladni kell. Csak a gyenge szereti önmagát. A magánérdek a közérdekkel szemben tekintetbe nem jöhet, annál kevésbbé nyomhatja el az ezt. Tekintsük a dolgot ugy, a mint az tényleg van: csupán gazdasági kérdésnek. Gondolkodjunk s vizsgáljuk elfogulatlanul: melyek a magyarság érdekei ellen a kérdésben?! . . * Mióta a zsidó nép megszűnt nemzet lenni, s megszűnt Júdea, a zsidók azóta a világ minden részében szétszórva élnek ; — legnagyobb részt csak közvetítenek, de földmiveléssel s erősebb fizikai munkával nem foglalkoznak. — Hát ugyan miért? Sokan az elnyomatás és jogfosztottság hosszú évszázadai nyomorúságának tulajdonítják a zsidók ezen legfőbb jellemvonását, hogy az erősebb fizikai munkától s különösen a földmiveléstől nemc«ak idegenkednek, de azt megszokni vagy nem tudják, vagy nem akarják. Hát maguk nem akarnak dolgozni, mindig csak másokkal akarnak dolgoztatni. Pedig már a Szentírás mondja: Ora et labora (imádkozzál és dolgozzál). Munka nélkül nem élhet meg tisztességesen a közönséges ember. Ezért a tsidók önmagukban, — tömörülve, nem is tudnak megélni. Ezért hiusult meg eddig a telepítési kísérletük. Hiszen munkára vagyunk teremtve! A munka nemesit, éltet és óv a rossztól. Hát csak ők lennének a kivételek? S miért? Nincs ok reá. Elszoktak a munkától, — mondják sokan. Be hát ki szoktatta el őket egyenkint és összesen az egész világon? . . . Ezen állítólagos és bizarr okot, ha imittamott felhozhatnák is, de nálunk ezen ok különösen az 1867. XVII. t. cz. meghozatala után fel nem hozható; mikor is az izraeliták polgári és politikai egyenjogúsága általánosságban kimondatott, nem téve különbséget, hogy ezen törvény kedvezménye csak azokat illeti-e, kik a magyar nemzettel teljesen összeforrtak, szivben, lélekben, gondolatban és érzésben magyarok? s nem egyúttal azokat is, kik idegenből ide szakadnak. Pedig a megkülönböztetést jó lett volna megtenni. A tapasztalat legalább erre tanít bennünket. A törvény ezen hiányának tulajdonítható, hogy a más országokban üldözött zsidók Eldorádójuknak Magyarországot tekintették s még most is tekintik; minek folytán megindult ezek részéről a bevándorlás oly mértékben és arány

1 nn, melynek következménye lett, hogy e hazának régi gyermekei elszegényedlek s jobb hazát keresendő, ijesztő mértékben veszik kezükbe a vándorbotot-, itt hagyják ezt'az áldott jöldet, hol őseink porai nyugosznak, mely nekik és és családjuknak előbb boldog otthord és megelégedést nyújtott! Ezek láttára minden igaz magyar szivelelke fájdalommal és keserűséggel telik meg s kétségbeesésében fűhöz-fához kapkod, hogy hazája jövőjét biztosítsa. Az orvoslás ideje itt van. Igaz, hogy a dologról sokat beszélnek, de keveset tesznek. Evvel azonban nem megyünk sokra. Az orvoslásnak alaposnak, gyökeresnek és gyorsnak kell lenni, — tettekben. Tenni és cselekedni kell, gyorsan, elszántan és rendületlenül. Kics'nves magánérdek meg ne tántorítson, le ne térítsen bennünket egyenes utunkról. Nem kell nézni, se jobbra se balra, csak egyetlen-egy vezércsillag szolgálhat irányitóul: a magyar állam és a magyarság érdeke minden téren s mindenkivel szemben. Legyen úgy, mint régen volt. Süvegelje meg a magyart ugy a német, mint a tót. Ezen vezér-csillagot kövesse egész erejével, teljes lelkével, minden gondolatával minden egyes magyar, örege-apraja a magyar társadalomnak, továbbá a kormány és törvényhozás egyaránt. Kongressusokkal, szóvirágokkal a bajokat nem orvosolhatjuk. Ez éppen olyan dolog, mint mikor a község 15—20 helyen kigyulad, lángbaborul az egész község s a helyett, hogy a bentlakók szaporán és kitartóan az oltáshoz fognának, elkezdenének hosszasan tanácskozni s mig igy nagy bölcsen (y!) tanácskoznának: porrá ég az egész község. Ezután már sem a sirás, sem a jajveszékelés nem használ. — Késő bánat, ebgondolat, — mondja a példaszó. A diágnozis e tekintetben mindenki előtt tiszta és világos lehet. Elhanyagoltuk az állam-fentartó elemet, azokat nem óvtuk és nem óvjuk meg a dologtalan, vagyonhajhászó, sokszor szívtelen, kapzsi parazitáktól. Az orvoslás egyszerű és világos. Ha a fát elárasztják a hernyók és a fatytyuhajtások, talaja silány: az gyümölcsöt [nem hoz, s idővel elpusztul. A gondos gazda ezt nem várja be, hanem azonnal lenyeseti a fatytyuhajtásokat, a hernyókat leszedi, elpusztítja; a gyümölcsfát minden oldalról megtisztogatja, tövét megkapálja, megöntözi, és megtrágyázza s lelke megtelik örömmel és gyönyörűséggel a bő termés felett. Ezt teszi folyton-folyvást s áldja Istenét a vett jókért, s boldogan és megelégedetten él. De nemcsak a tánál van ez igy, hanem mindennél a világon. Az állami és társadalmi életben is meg van a törzs, meg vannak a gyökerek, ágak, levelek fatytyuhajtások, hernyók, pusztító férgek stb. Hogy az állami életben a törzset a földmivelés képezi, az nem lehet kétséges. Ez szolgáltatja elsó' sorban mindazt, mire az embernek megélhetéséhez elengedhetetlenül szüksége van. Ha ez gyenge, elcsenevészedett, akkor gyenge minden társadalmi réteg s gyenge maga az állam is, ipar is, kereskedelem is. Kiválóan áll e tétel nálunk, mert országunk földmivelő állam. Ha nincs virágzó földmivelésünk, nem beszélhetünk virágzó iparról és kereskedelemről. Az alapot kell mindenek előtt erősen lerakni, erősen fentarfani, hogy a falakat s a tetőzetet megbírja s a viharokat biztosan kiállhassa. Gyenge alapra nagy és maradandó épületet épiteni nem lehet. Könnyű ezekből belátni, hogy a földmiveléssel foglalkozókat nálunk elhagyni, jogos érdekeiket lépésről-lépésre sérteni nem lehet, nem szabad a nélkül, hogy ez meg ne boszulná magát. Csudálatos, hogy az államfenntartó elem érdekében történt eddig a legkevesebb: intézményekben, segedelemben és védelemben. Meg is van a látszatja s az eredménye, mert a régi megbízható földbirtokos középosztály legnagyobb részben elpusztult, a földmivesosztály elszegényedett s igy létezésünk alapjai vannak erősen megtámadva. Segíteni ezen máskép, más uton nem lehet, csak ugy, ha az államfenntartó elem saját jól felfogott érdekében tömörül s országszerte létesiti & szövetkezeteket.