Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-01 / 18. szám

j^aecterszeg, i9Q2. május I. 18* szám Egy évre 4 korona. Fel évre 2 korona. Hegyed évre 1 kor. Eflyes »sam 8 fillér. Hazai dolgok hlrde tése léláron: egy old 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal : Wlassics-n. 25. Szerkeszd és kiadja : BORBÉLY GYÖRGY. Mikor szükséges a szövetkezei ? O.mUmegyéből is vándorolnak, Udvarhelvmegvéből Is vándorolnak ; Csík megyében lázadnak is már az emberek; inség van itt is, éhség van olt is. De. — baj nincs. Mert Udvarhelymegyében ugy vélekedik az alispán, hivatalos kimutatásában, hogy csak kapzsiságból, csupán bő pénzszerzésért vándorolnak ki az emberek Amerikába ; Csővár megyében pedig pláné konstatálták, hogy még nincs éh-tiphus. Tehát lefekhetünk a ballülünkre s tovább alhatunk. igaz, hogy van baj; igaz, hogy szegénység is van ; nyomorúság is van ; éhség is van ; lázongnak is az emberek; vándorolnak is ki a hazából a magyarok: de éhtiplms még nincs. Hát ne lármázzatok. Ne bontsátok meg a rendet. No háborítsátok a csendet. Mert nem lehetetik, hogy a ki a szegénv ember-k megélhetése érdekében szövetkezetek •lállitúsa mellett agitál; aki a kapzsik, lék pénzkamatoztat.'.k nagy kamatjai ellen > önző szivtelenségeikellen szót emel; aki azt kívánja, hogy ne csak követeljetek, hanem adjatok is, — necsak exekutoroskodj. tok, hanem tanácsosatok és könnyitseteV is s itt-ott nagy-hatalmas állapototokba-; zóljatokés tegyelek emberségesebben a s gény földnek nynmornlt emberével: nem ehetetlen, mondom, hogvaz ilyen lázitó me ^bolygatja vagy legalább megakarja bolygatni a társadalmat, annak a rendjét és a csendjét. Az csendháborító lesz. Már pedig fődolog a csendesség a társadalomban is. Hogy százanként csendben gazdagodjanak. És százezerenként csendben vándoroljanak. S pláné Göcsejben! Itt égbekiáltó bün aggodalmaskodni. Innen tavaly még egy ember sem ment ki. S ma is hetenként alig egy-kettő. Mi ez a hógörgeteghez képest? Itt bün a szövetkezet eszméje. Göcsejben? Pláné! Ki itt a szegény ember? A völgy ölén ömlik a gabona. A hegyek ontják a bort. A férűak dalolnak s a leányok vásárolják a pántlikát s a gyolcsot a városban. Itt még nincs nagy szegénység. Minek kell in a szövetkezet? A hol kell, ott már fel van állítva: Beregmegyében, Khazárföldün. S ahol kellene, ott is fel fogják állítani: a székelyek földjén. Már is megkezdték a tanácskozásokat, gyülésezéseKet, barikettezést, szónoklást . . . segélyt is gyüjlenek és osztogatnak — pénzben, pitvékában; hol három, hol négy koronákba n. Mert fagy emészti, tüz pusztítja az emberek vetését, házát s kis vagyonkáját. Egy pvergyói falu leégett. Lehet, hogy tatárjáráskor is felgyújtották volt a mongolok, de az emberek akkor az erdőbe menekültek mint a vadak s később az erdő fáiból felépítették házaikat. Most az erdő sem ad menedéket. Fel van Írva a szélén, hogy tilos a bemenet az idegeneknek. Házat sem építhetnek az erdőből. Nem az övéké. A gyergyóiakat nem most tette tönkre ez a tűzvész. Megindult a föld a lábok alatt már akkor, mikor az erdőt eladták. S mozgatták alatlok a földet a gyorsabb eszű és élelmesebb kereskedők, kiket már ma kikergettek a fal uj okból tehetetlen bosszujokban az emberek. Hanem ha néhány évvel ezelőtt szükségleteik fedezésére, fogyasztási és értékesítő szövetkezetet alakítottak vo'na a gyergyóiaks jobb gazdálkodási irányba indította volna őket valaki: nehogy eladjátok az erdőt barátaim ! ezt a mozgalmat elátkozták volna, — elátkozták volna különösen a kereskedők s bevádolták volna a kormány előtt, hogy ezek az emberek a kereskedők üzletkörébe — barázdájába vágják a sarlójukat. És a kereskedőknek igazuk lett volna. A gyergyóiak akkor sem voltak gazdag emberek ugyan, de földönfutók sem voltak még: ugyan mire való lett volna akkor a szövetkezet ? az Összetartás érzete ? az egyesitett erő ? a szorgalom, a takarékosság, a jobb gazdálkodás ? Mire való lett volna húzódozni a falu kocsmájától s gyolcsos boltjától? minek kellett volna kívánni azt, hogy a kereskedő egy pár ezerrel kevesebbet gyűjtsön ? Hanem mostmár !Nó, ez egészen más. Most f^azofios költők. II. Berannar, Se*" ^a'.ter. Bnrns. Mint szabadsági >ltö érien - ~ ki Franciaország legnépszerűbb kötője nevit: Beranger. az aristokraták gunynrí a, az álszentek,jezsuiták, a szabadság s felvilik sodás ellenségeinek legnagyobb ellensége, A NE^, a szegény pén, a demokrátia, az alkotmány, a r-nd az ő ikai ideálja, s ez adja meg politikai chansonj * az eröt, s ez nemesiti meg kezében a 1, 1. Beranger élete megérdemli, hogy röviden . Jenki ismerje, mert ö életével együtt a jó > n< ies czélnak szolgája. Beranger kerülte az iskolát, s öreg szülei elkényeztették, nagynénje pedig republikánussá telte, mire apja visszavitte a faluról Párisba. 14 éves korában nyomdászinaslettsigy megtanulta a helyesirástugy, hogy élete 17. évében magába szállván, elhagyta atyját, hogy fűtetlen padlás szobájában a költészetnek, kedvesének éljen;elsö kötet költeménye évi díjazást, gondtalanságot, a 2. kötet pedig, melybenNapoleont gúnyoló dalai »Lesenfans de la france« vannak, a függetlenséget biztosították neki s nem ijjesztették el a támadások, sem feljebb valói megrovása, sem a bírság: hivataláról lemondott, a bírságot megfizette, a börtönt kiállta, de hajthatatlan maradt, az udvart kerülte, s visszautasította a királyi kegyet. Szabadságdalai felmagasztalok, ódaszerüek. Szerette hazáját, a harcot utálta, s azt akarta, hogy a világ összes népcsaládjai lépjenek egy szent frigyre s ha alszenderülnek a szörnyű barezok, jogs rend legyen s a hódítók gaz, szívtelen faja leljen örökre kudarezot, s azért lelkesült, hogy azután ha ismét béke lesz : Lelkünk a munkát vigan dallva győzze. Ápoljuk a művészetet dicsőn! Jólétet, áldást hint a béke rátok, Minden családon fénysugár rezeg. Az »agg örmester« is t lin fejét kezére hajija; — Hazám, vaj keltse e hajnalod« S a bölcsőhöz hajolva susog ajka : »Kis unokák érette halljatok.« Hazafias dalaira, melyek közé „Les enfans de la francé, »Le vieux Sergenz Les souvenirs düpendle vieux drapeant sorozza Rogeard azt állítja, hogy nem csak használt, de ártott is, mert oly korban irta, midőn a liberalismus és hazafiság egyesül', hogy közösen küzdjenek a régi monarchia ellen s igy Beranger a Napoleon dicsőítése által a monarchiát meggyökerezteti. Ez állhat politikai dalaira, de hazafias dalaira alig! Legyen azonban, hogy a Napoleonidák dicsőítése által ki a zsarnokokat leverte s elkergette, s a franczia nép dicsőségét fölemelte, Baranger vétett, azáltal hogy ő a legnagyobb zsarnoKot dicsőitette, franczia létére megbocsájtható. Jelleme, dalai a függetlenségé és a szabadságé! Mit meg nem bocsájtanánk egy oly hazafiúnak, ki igy ír : Hazám! Meghalok. Meghalok, ugy érzem; Imádott anyám, — elhív a halál: Szent neved ajkam végsóhajja lészen. Mint tőlem, — ugy szeretve nem valál. írni sem tudva, már rólad daloltam S most hogy a halál már tőrébe vet: Neved sóhajtom el végső dalomban Jutalmul egy könnyűt ! Isten veled! Midőn győzőid tapostak kegyetlen S zúzott tested kerékbe töreték : Disz-szalagjukból tépést készítettem S sebedre balzsamot csepegteték! Gyümölcsözővé tette Ég bukásod. Minden századok áldandják neved. Eszmék magvával vetéd be a világot. A szabadság arat. Isten veled. Lábaim félig mir a -irban vannak; Rád bizom. kik szivemnek kedvesek. Tartozol ezzel a szegény galambnak, Ki rajtad zsákmányt sohsem keresett. Hogy fiaid még imámat meghallják, Midőn már Isten szólit engemet: Visszatartana sirom nehéz főlapját . . . Kezem lankad. Lehull. Isten veled. Beranger a zsarnokságot s a zsarnokot nem dicsőitette sóha, sót maga énekli: Isten, ki zsarnokot s rabot megbüntet, Kivánja, hogy örökre légy szabad; A szabadság mosolygjon szerelmünknek S a gyönyör ne verjen ránk Iánczokat. Vasad pihenjen, vígy szövétneket, Hints szerte fényt, s száz tép távol-közei