Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-24 / 17. szám

2 M A G Y A R P A I Z S 1902. április 24. Ismerd meg mostan népedet; Midőn más könnyet sem mer adni, Mi vérrel áldozunk neked. Vagy kell-e még több, hogy áldásod Ne érdemetlen szálljunk ránk ? E hűtlen korban mi utósó , Egyetlen híveid valáhak! Moore Tamás az irek költője és szabadságdalnoka Dublinban született 1780 ban. Költészeti pályáját epigramokkal s anakreoni dalokkal kezdte meg, amely tehetővé tette a költőnek, hogy az akkori angol trón örökös a"későbbi 4 dik György barátságát is megnyerte. A kelta busméiaság s lágyság azomban mely dalain végig vonul, a londonba áttelepült anakreontikus »Kis Tamást* aki az udvart élczeível gyönyörködtette egykor— az irr dalok hallhatatlan költőjévé tették. Mely időtől fogva Moore hazafiassága s költészete összeolvadt s abból keletkeznek azok a szép szabadságdalok, a melyek őt igazi költővé avatták, hazafiainak a legédesebb reményeket csepegtette lelkébe- De nem is volt arra jobban szüksége senkinek, mint a szegényelnyomott, legkevesebb joggal és semmi szabadsággal nem bíró zöldsziget népeinek. A hódító szász az írben alig látott embert, még az is halál fia volt, ki angol területen találtatott; Cronwall pedig kiirtotta minden fegyver fogható fiát Írországnak. Az ir szolga volt saját földjén s az angolszász volt ura és zsarnoka. A franczia revoutio látszott legalkalmasabbnak az iga lerázására De a kevés alkotmánynak is véget vetettek, amivel még bírtak, ahogy a fölkelés leveretett. Moore azonban hatalmasan hozzá járult hogy a szabadságszerető nép, mely igáját évszázadok óta hordta — el ne vesse a szabadságba vetett minden reményét, A Ne feledd a tért, Oh ne bánsd a költőt cz. dalok fájdalom dalai és szabadság dalai egy szebb kornak, de egy szebb jövőnek is; azért mondja: hát ne bánsd a költőt, ha mit nem gyógyíthat, kéjek közt akarja elfelejteni; oh! csak egy reményt, adj, csak egy fény ragyogjon honja éjén: meglásd mint fog érezni és azonnal szive minden szenvedélyt, mit táplált s minden ami kedves, messze hajt.. De bár dicsőséged eltűnt s a remény is, Neved drága Erin élni fog dalába, még az órában is, melyben legvidámabb, emlékezni fog rád s sorsod viszályára; panaszod meghallj'az. idegen rónáin, tengerén tul küldi a lant sóhajod; magi zsarnokod is mig lánczod szorítja, Rabja dalán megáll majd és Sírni fog. S midőn a zsarnok mégis letapodta éket, énekelte. -»Vége van ... de bár a történetben ottan áll a győző név ragyogva,átkozott az a dicsőség, amely a szabadok sziveit tapodja ; sokkal drágább a sir és a börtön, melyet hjnfi névnek fénye tölt meg, minta győzedelmi oszlop, a mit a szabadság romjain emeltek. Nem a j>I alla Rookh« az Ir hangzatok, s ezek közt is a szabadság dalok Moore lelkesedésének, honfiúi szeretetének leg'szebb virágai. A Ne feledd a tért. . . . Petőfink fordította le magyarra, s egyike legszebb dalainak. erősebb család tagjait — részes aratás és csépléssel keresett gabonával pótolja azt, a mit okszerűtlen gazdálkodás miatt produkálni itthon nem képes. Tagadhatatlan, hogy földje nem márga vagy televény, hanem kötött agyag talaj, melynek megmunkálása nagyobb erőt és több szakértelmet kíván. Hogy már az első tekintetre felismerjük a hibát, álljon itt egy hár ías vetés-forgó, mit csak nagy ritkán változtat. Buza 1. (Rozs (Hajdina II. Zab 111. Minden három évben trágyáz, noha agyagos talajt, természetesen jól kezelt istálló trágyával — csak minden hat esztendőben szükséges trágyázni, rendes vetés forgó alkalmazása mellett. Igen, csakhogy rendes szalma istálló trágyáról szó sem lehet, mert a műtrágyával kierőszakolt szalmáját marháinak teieltetésére fordítja. Nem lehet ez máskép, hisz ilyen vetés fjrgó mellett nem lehet belterjes gazdálkodás; főleg itt, hol oly kevés a rét. Kapás növényt, — milyen a kukoricza— csak elvétve lehet látui. Oka nem a rossz talaj, vagy kedvezőtlen éghajlat, hanem a munkahiány. Nagyon természetes, mert kora aratástól egész késő őszig majdnem megszakítás nélkül — vidéken dolgozik a munkás elem, s igy a kapás növények, melyek halasztást nem tűrd tób munkaerőt igényelnek, nem termeszthetők. Mondanom sem kell, hogy a vetőmag megválaszt.lsában sem tapintatos. — Daczára, hogy a lakosság nem lusta, s az aratás, cséplés, marhakereskedés és épület csinálás, háztómés, favágás mindmegannyi kereset forrása; mégis pár gazda kivételével szegények annyira, hogy már tavasz felé elfogy a kenyere. A nők minden férfi munkát végeznek, s mondhatom elég rátermettségjíel. Az állattenyésztés - - a hátramaradott földmüvelés mellett — minth »gv e két dolog, mint test és lélek függ OSSZÍ, ugyancsak pang. Ökröt nem tart. Tehén azonban egy házból sem hiányzik. Kétségbeejtene valami állatvédőt, annak látása, midőn két alig másféléves tehénkéjével hordja — azokon az átkozott nagy partokon fáját és trágyáját. Még kínosabb nézni, hogy mily eröfeszitessel tudja agyagos földjét megszántam gyenge marhájával. Tejhaszonról szó sem lehet. Nyáron és ősszel egy kis erő takarmányt, télen és tavasszal pedig csak életbetartó szalma és buzapolyva takarmányt kap! Másfél vagy két éves korában — ha tetszik — tenyészetbe fogják. Hogy milyen utód származhatok egy erős munkával terhelt, rosszul takarmányozott borju-tehéntöl, ki-ki képzelje el. Minden munkáját teheneken végzi, már pedig még is kél, nö. virágzik, illatával üdíti a levegőt, színével pompázza a mezőt. Ilyen e tüneményes ember is. Apa nem vezet te, magas iskola nem tanította, nevelte, pártfogó nem támogatta, oktatta, szerencse nem segítette; sőt ellenben: nyomor tapossa, balsors tiporja, — nélkülözés a kenyere, szenvedés az osztályrésze. Mint a természet vad virágát, ugy őt is az isteni ős erő hozta ki a semaaiből, mint az, ugy ö is önmagától, önmagából kél, nő, díszlik ; — és óh! ... a sorsa is ugyanaz — (ina még). A baszont kereső ember látja, de észre nem veszi, el megy mellette. Mert a természet vad virága nem hoz zsákba való magot, nem hízik tőle az ökör; — csak . . , az, érző sziv, a szerető lélek köt belőle csokrot, ba ugy ncha az erdőre, mezőre sétáltatja a szórakozás. * Most jelent meg a harmadik verskötete »Márczius« czimmel. Még nem volt 19 éves, midőn megjelentek a a •»Költeményékt s pár évvel reá a » Vihar zúgás Pacsirtadah nagy kötete látott napvilágot, mind a kettő itt Túron. Nem vakmerőség, ha e három kötetet a magyar zászló színeihez hasonlítjuk. ' Az első a fehér, második a zöld. a harmadik a piros szint viseli; s a mily fokozatos e színek ható ereje, olyan a köteteké is. A »Költemények« a fehér, — a »Viharzugás Pacsirta daU a zöld, — a »Márczius« a piros szín erejével hat ránk. Ha a mosolygó kételkedő elolvassa őket, nem nevet ki a hasonlatot. Már a »Viharv.ugás Pacsirtadah' sem hagyta hidegen azt, kinek szive és agya nem csupán életműködés: szerv; a most megjelelt vMárczius* pedig lángoló tüzével, égető parázsával nemcsak felmelegít, de itt-ott meg is sütöget bennünket. Forró láva majd minden költeménye. Nem írok róluk ismertetést vagy bírálatot, — nagyképű kontárkodás volna ez tudásom részéről, — ez a czéhbeii előírások és szabályok tudójának szakmája s laláu kerül valaki ilyen az itteni tanultkészültségek között, ki félre téve a közönyt, oly módon is méltatja őket. Más ok adta kezembe a tollat. A »Márczius<r nem Túron jelent még, hanem Zalaegerszegen. Roppant távolból, a dunántulról hazánk délnyugati sarkal;.')! nyúlt ki egy derék férfi keze, hogy levegye Farkas Antalról a felsem vevés bénító kötelékét, melynek viselésére kárhoztatta a mostoha sors, a mi rettenetes el fogultságunk és közönyünk közti kényszerű élése által Borbély György ottani főgyinnasiumi tanár és lapszerkesztőé — a „Márczius« kiadásának érdeme, a ki rendkívül hazafias és lelkes székely. Irodalmi uton ismerte — szerette meg Farkast, kivel szellemi barátságot kötött. Ez érdeme derék társainak, kikkel együtt ö ott azon a vidéken az önálló magyar ipar és kereskedelem érdekeiért nagyszerű küzdelmet folytat. A » Márczius « mellett megjelenésének ezen körülménye a legjobb ajánló levél, mert tartalmának szellemi értékén kívül Semmi más egyéb nem ösztönözte áldozatra a derék zalaiakat. Im ez az oka írásomnak! 25 ezeren élünk mi itt Túron, mind szín magyarok és oly nagy távolból, mint Zala. ugy szólva felfedeznek köztünk egy szellemi tehetséget, ki már itt egy évtizede világit lelkének fáklyájával, de fénye akként sem hat szemeinkre, mint utczai pislogó petróleum lámpáinknak egyike. De másként is értékelték a zalaiak a »Márczius «-t. íróját meghívták, költségükön elvitték Zalaegerszegre márczius 15-re, a szabadság emlékünnepére. S ott öt, a vagyon és hatalmi állás nélküli szegény tanyai tanítót elfogadták szelleméhez méltón, babérkoszorúval, fáklyás-zenével kitüntették, napokon keresztül ünnepelték művelt előkelők és képzett iparosok egyaránt és annyira, hogy a kiválóan szerény, fényhez, pompához, uri asztalok gazdagságához, szives kitüntetésekhez nem szokott ember végtére is beteg lett a közvacsorák, szónoklatok s előkelő magánházak ebédei s traktálnak izgalmaitól. A zalaiak e ténye utmutatás arra, hogy mi is méltányoljuk őt szellemének érdeme szerint. Az »igazi* szabadság, egyenlőség és testvériségért énekel ö a ».Márczius«-l>an, no engedjük, hogy annak azon néhány példánya, mely eladásra hozzánk kerül, a sViharzugás PacsirtadaU sorsára jusson, mely részben ma is ott hányódik a könyvárusnál. Egyelőre csak ez legyen a turi víszhang a zalaiaknak; hadd tudják meg, hogy azou fáklya — melyet ők a „Márczius" kiadásával meggyújtottak — fényével hozzánk is elhatott. Egyébiránt a ki elfogultság nélkül veszi kézbe s olvassa el a könyvet s nem azt nézi: ki és mi az, aki irta? hanem azt, mit talál benne? — az nem tehet szemrehányást e baráti szeretet sugalta ajánló soroknak. ~ • Kölyüs. Mezőgazdaságnak maradisága. Vasvármeg)ébenlevö »Órség« délnyugati részén fekszik K . . . . község, melynek okszerűtlen, a XX. század modern gazdálkodásával össze nem mérhető mezőgazdaságával és állattenyésztésével akarom a t. olvasóközönséget megismertetni A külomben nagyságára úgyszintén népességére nézve elég tekintélyes község, nem képes annyit termelni, hogy saját szükséglétéit kielégíthesse. És nemcsak a szegényebb, hanem még a jobb gazdának nevezhető is — magával \ ive Ne feledd a tért, hol ők elestek. Az utolsó a legjobb vitézek ; Mind elmentek, ás kedves reményink Velők mentek, egy sírban enyésznek. Oh, ha visszanyernék a haláltól A sziveket, mik előbb dobogtak. Újra víni a szabadság harczát Színe előtt a magas mfcnnyboltnak! Pillanatra ha lehullna l.inczunk, Melyet ott ránk a zsarnok szórita; Nincsen ember, nincsen Isten a ki Minket újra megkötözni birna. Vége van ... de bár a történetben Ottan áll a győző név ragyogva, Átkozott az a dicsőség, a mely A szabadok sziveit tapodja. Sokkal drágább a sir és a börtön, Melyet honfi névnek fénye tölt meg, Mint a győzedelmi oszlop, a mit A szabadság romjain emeltek. Baboss László. (Folyt, köv.)