Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-02 / 1. szám

szám. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona. Negyed évre 1 kor. Egyes szám 8 fillér imAj Hazai dolgq/ hirdetése féláron : egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Szurk. és kiadóhivatala Wlassics-n. 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. —< MEGJELENIK HETENKÉNT CSXTTÖETÖKIÖN" ESTE. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetes megújítása iránt a küldött utalványokon lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen üz 1902-ik évre. Irta : Németh Elekné, Andaházy Irene. Egyet fordult a föld a nap körül és — vége egy esztendőnek! Ismét leperdült egy homokszem az örökkévalóság klepsidráján és belevegyül, eltűnik nyomtalanul az ős idő örvénylő chaoszában . .. Egy év! — Számbaveketetlen kicsiny részecskéje az önmagából kezdődő és magába visszatérő Egésznek, — egy csepp a köröttünk elsuhogó idő végetlen óceánjából. Csak mi mondjuk, hogy tegnap, vagy holnap, múlt év és új év: a végtelen, egybefolyó idő nem ismeri a feldarabolást és beosztást és nem engedi magát határok közé szorítani. Perczei szüntelenül illannak s nincs megállás vagy elválasztó köz szakadatlan folyásában. Csak emberi képzeletünkbon létezik az a határvonal, melyet évfordulónak nevezünk. Már a létezésnek azon távoli korszakaiban, midőn a földi ember először jártatta körül bámuló tekintetét a mindenségnek előtte megnyilvánuló csodáin, ép ugy, mint még ma is, — az ember véges elméjének szüksége van és volt egy támpontra, hogy az idő örök forgandóságában el ne kábuljon és szüksége volt, hogy általa elképzelhető méretekben alakot adjon az alaknélküli valóságról alkotott fogalomnak. Nincs nép, melynek időszámilása ne volna, elkezdve az ős kultur népektől egész a máig is teljes vadságban élő természet népéig. — A támpontot maga a természet adta meg hozzá és az első időmérések alapját bizonyára a nappal és éjszaka váltakozása, később az évszakok és holdváltozatok egymásutánja képezte, mely megfigyelések alapján, — időszámításunkat több ezer évvel megelőzve — már az asztekek, cbinaiak, chaldaeúsok, egyptomiak, görögök stb. egymástól teljesen függetlenül és eredményben mégis megegyezőleg számították ki földünk napkörüli forgásának időtartamát — az évet. Az évnek azonban épen ugy, mint a nappalnak nincs sehol kezdete és nincsen vége sehol. Ezen időpontok meghatározásánál tehát részint a természet és égalyi viszonyok, részint emberi önkény volt a mérvadó és innét \an, hogy az évkezdést illetőleg annyi ingadozás észlelhető a századok folyamán. — 2000 évvel Krisztus születése előtt a rómaiak — Julius Caesar naptárjavitásáig — ir.u'czius 1-én, mint a természet újjáébredésének időszakán kezdették az évet és ez a szokás fentartotta magát Velenczében egészen a köztársaság elenyésztéig. — Julius Caesar — Sosigenes görög csillagász számításainak alapján a régi naptári beosztást eltörölte és az évcsere időszakaszának napját január 1-ére tette, mely a legmagasabb hivatalok személycseréjének volt határnapjául kitűzve; Franczia és Németországban a Carolingok uralkodásától kezdve deczember 25-én Krisztus szülétésének évfordulójával egyetemben ünnepelték az új év beköszöntését mindaddig, mig ez IX. Károly szigorú meghagyása folytán hivatalosan január 1-ére tétetett; alig 250 éve annak, hogy Angliában is e szokást követik ; Byzanezban és déli Olaszországban az uj év ünnepét szeptember 1-ére, — hazánkban szent István uralkodása alatt a tavaszi napéjegyen napjára, — később karácsony ünnepére helyezték és végül XIII. Gergely pápa: »Inter gravissimas . . .« kezdetű bullájának rendeletére létesített újabb naptárjavitás alapján, — az 1599-iki országgyűlésen hozott törvény nálunk is január 1-ét mondja a polgári év első napjának. Oroszországban és Szerbiában tudvalevőleg most is 13 nappal később szokás újévet köszönteni. Helyes volt-e vagy nem, az év kezdetét csillagászati szempontoktól teljesen függetlenül, tisztán emberi intézkedés folytán épen a hideg, téli évszak közepére helyezni: annak elbírálása legfeljebb a chronológok és computisták hivatásához tartozik. Minket maga a tény érdekel csupán minden astronómiai és históriai tekintetek nélkül, mint olyan fix pont, mely nemcsak a naptárban »Circumcisio Domini« név alatt álló ünnep gyanánt szerepel ; — de szellemi világunkban is az emlékezésnek és reménynek kettős ünnepét jelenti. Talán a mai realisticus irányú világban sem létezik annyira blazírt kedélyű ember, ki ezen a napon kisebb-nagyobb mértékben le nem számolna önmagával, múltjával, emlékeivel és kit az idő változása, az év múlása ne figyelmeztetne, hogy: »az egek goldog új éVet! Boldog új évet! mondogatják és szórják szét Írásban, nyomtatásban és képekben egymásnak az emberek. Annyit bálijuk és látjuk ezt az aranyos jó kívánságot igy új év napján és táján, hogy a kilenczszázkilenczvenkilenczedik »boldogúj év«-nél már haraggal ugrik ki az emberből a víszontkivánat, hogy — egyen ám a boldog f... e! kivált ha ez a boldogságot kivánó ur még hozzá a mi nagyon kedves udvari szabónk, csizmadiánk és masamódunk is. Szóval ha még valami ilyen számlás, kiállhatatlan persona is a fejedelmi udvarunk kerületéből. És kikerülhetetlen a szó valódi értelmében, Egyébiránt a kilenczszázkilenczvenkilenczedik jó kívánat a b. u. é. k, még ha legjobb barátunk szájából jön is, akkor is unott és boszantó. Furcsa is az, hogy tanult, okos és müveit emberek sem mondanak egymásnak többet, mint a tanulatlanok és műveletlenek: boldog uj évet, boldog uj évet! így van ez Kárpátoktól az Adriáig; Egerszegen ép ugy, mint a helyes Besenyőben. Olyan bántó és boszantó pedig, akár csak a — »fogadja részvétemet ! Nem esik jól és mégis üldözik vele az embert. És miért boszaukodunk fel ? Azért mert minden gondolkodás, minden érzés és minden melegség nélkül való az emberek e mondogatása. Uré, nagyságáé, iparosé, asszonyságé, cselédé kicsinytől nagyig. Még a jó barátunké is. Szinte feszültté teszi az embereket az emberekben rejlő és pillanatra nekünk ugró — egy gondolat. Pedig hát oly szép, oly mindent magában rejtő forgalom az a — boldogság. Mindenki törekszik utána, nem privilégiuma egyeseknek, mindenki jogot tart hozzá. Lehet boldog a főúr is, a polgár is, a cseléd is, de lehet boldogtalan a gazdag is- mig a gyalogjáró szegény ördög ugyanakkor boldog. Tehát minden állapotban lehet buldog az ember. És a legtöbbször ugy van, hogy a nagyrangu gazdagok életéből hiányzik a boldogság. De mi is hát az a boldogság? Ezt igy meghatározni nem is lehet tüzetesen, hanem csak az emberre adva és vonatkoztatva úgy, hogy — boldog az olyan ezen a világon, aki a maga állapotával megelégedett. Tehát a boldogság a megelégedés eredménye. Ki hát a megelégedett, a boldog

9 Az bizonyosan nem, aki a maga hivatalával, foglalkozásával elégedetlen és szégyenli mesterségét, s annak terheit nem hordozza békével. Nem lehet az sem boldog soha, aki olyat kíván, ami nem illik állapotához s amit el sem érhet, mert ez hasztalan vágyódás s ezzel ki-ki csak a szivét gyötri. Lehet valaki négylovas hintóval is boldogtalan. Lehet valakinek az ekvipázs szükséges dolog, a másiknak meg fölösleges és szükségtelen. Tehát nem a gazdagság a boldogság. A boldogság bennünk van és azt nem rajtunk kívül álló dolgok teszik. Lehet valakinek sok földje, háza, marhája, pénze; de lehet ugyanannak még több gondja, kiadása, terhe és éppen nem boldog. Ez okból lehet boldog a cseléd és boldogtalan az ura. Ha szivünk jó és ment a rendetlen kívánságoktól ; ha elménk csendes és ment minden szertelenségtöl: akkor megelégedettek, tehát boldogok vagyunk. Elérheti minden ember a boldogságot; csak legyen a lelkiismerete tiszta, legyem jószivü és okos. Ezek nélkül a leggazdagabb ember is boldogtalan. Aki istentelen, vallástalan és békételen, akinek szivét vágyak gyötrik, az soha sem lehet boldog. De az nem is volna jó, ha mindenki boldog volna. Mert ha boldog az, aki sorsa állapotával meg van elégedve, akkor maradna minden ugy, ahogy van. Mindenki maradna ott, ahol áll: a kezdeten. Nem volna többé haladás, se vagyonnövekedés. A földműves nem iskoláztatná a fiát,, az iparos nem tökéletesítené magát a mesterségében; szóval a boldogságban, az együgyüségben fulladna meg minden a világon. A kétökrös gazda nem iparkodnék négyre szeit tenni; akinek egy koronája van, nem iparkodnék hozzá szerezni még kettőt-hármat, stb. stb. Mert csak a meg nem elégedett ember, akit vágyai hajtanak, törekszik előre és fölfelé. No tessék! Hát hiszen a boldogság akkor kerékkötő. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy aki