Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-23 / 21. szám

2 MAGYAR PAIZS 1901. junius 23. csinálták a faluban. Senki sem tanította őket. Dehogy nem. Tanulták egymástól. Isten tudja, melyik volt az első. Dies diem docet. Kész mesternek senki sem pottyan le az égből. De miért kellett ide egy 20 krajczáros kézikosarat hozni az ország keleti széléről. Azért, mert mi itt élhetetlenek vagyunk. Pedig itt is van fü, fa, sás, nád és káka, fűzfavessző, mogyoróíavessző elég. Lehetne és kellene tehát itt is valami ilyes műhely-tanyát teremteni. Persze az igaz, hogy mégis kellene, ^b alább jobban menne a dolog, hogy ha egy értelmesebb fej alakot, vagy ha jobban értjük: formát adna a dolognak. Atyai indulattal egy összetartó szellem kellene, hogy összeszedje erre az embereket, vezesse vagy vezettesse és összetartsa őket. — És világos, hogy könnyebb és szebb legyen, egy kis áldozatot is szánni kellene rá — területre, tanyaépületre, oktatónak a költségére stb. — No' itt a bökkenő! Pedig nem kellene félni. A keszthelyi gr. Festeticsnek a palotáján művészileg ki van faragva egy lószobor. Ennek a tervezendő műhelynek a költsége kevesebbe kerülne, mint annak a lószobornak — egyik füle. B. Gy. A nyelV és a szó. Irta: Németh Elekné — Andaházy Irene. Semmi sem vonhat oly éles és feltétlert határt ember és állat kö/ött, mint az emberi méltóság' ama «felséges tüneményes, mely a nyelv beszélő tehetségeben nyilvánul. — A lélekben megfogamzott eszméknek, a sziv érzelmeinek, az értelmes elme gondolatainak hű kifejezést csak az élő nyelv adhat. Mindaz, mi az ember belső világaban történik, a képek és benyomások, melyeket a lélek a külvilágból nyer: valóságot és életet nyernek az élő szóban. Költői ihlet, édes és magasztos érzelmek dallammá változtathatják a beszédet s költemény alakjában ébresztgeti lelkünkben a visszhangot. Mély tudás és ismeret megnyilatkozik a magvas igazsag, — érző sziv és lélek a vigasz és részvét enyhe szavaiban. Az elme búvárkodik az ismeretlenben, a lélek elkalandoz a gondolat világában, a képzelem csapong a tér végtelenségében, a kedély ingadozik az élet folytonos változásai között, — de formát, alakot, kifejezést mindennek csak a nyelv adhat, midőn élő beszéd gyanánt zendül vissza ajkainkról. Mennyi hatalom, erő és változatosság rejlik az emberi ajk érzelemből és gondo'atból fakadó beszédében, a kedvesen gagyogó gyermeknyelv kezdetlegessegétől — az orátornak sziveket inditó szónoklatáig! Mint valamely hangszerből a művész gyakorlott keze tetszés szerinti hangokat tud elővarázsolni, — ugy a hivatott szónok szavainak bűvös hatalmánál fogva, hallgatósága lelkében a legkülömbözőbb hangulatokat és hatásokat hozhatja létre. Szava gyújt és lelkesit, elragad és megindít. Majd, mint szélvész felzaklathatja a kedélyek csendes vizeit és majd, mint a lágyan elterülő olaj lecsillapíthatja az érzelmeknek magasan járó hullámait. Mily megindító a szó, midőn imádkozva esedez, mily felemelő, midőn hálát rebeg; megrendítő, ha az artatlan védelmére kel, — lesújtó, ha igazságosan vádol; fenséges, mikor bünbocsátást hirdet, — ünnepelyes, midőn eskü alakjában hagyja el az ajkat. Mint ima zendül a buzgók együttes énekében fel a Mindenhatóhoz s aidásképen száll a meghatottak fejeire ; repeső hírnöke a szerelmi boldogság reményének és fájdalmasan rezg a válás kínos perczeiben Majd sebez, mint a megmérgezett nyil, — majd gyógyít, mint az enyhítő ír; megdobogtathatja a sziveket és könyet fakaszthat a szemekben ; az ajkra mosolyt varázsol, az arczon a szemérem pírját, a harag fellobbanó tüzét festi vagy az ijededelem és rémület halványságát idézi fel. «Ragad, mint a rohanó ár, tündöklik, mint a szivárvány és gyújt mint a — villám® . . . Mindezt pedig, az a néhány idegből, véredényből és izomból alló kis húsdarab, — a a fürge, mozgékony emberi nyelv képes létrehozni! . . Ő az emberi agynak, a szellemnek, a léleknek és 4"

z?keknek tolmácsa, közvetítője a külvilággal és valósággal. Az ő segítségével önthetjiik szavakba és közölhetjük tapasztalatainkat, gondolatainkat, érzelmeinket és tndásunkat más embertársainkkal is; ő a nemzeti nyelv terjesztője, fenntartójá és érvényrehozója ; a szájhagyományok megőrzője. Mivé lenne haladás, művelődés, tudomány, erkölcs, igazság, nemzetiség, — mit érne egész emberi lételünk ama hatalmas tényező nélkül, — a nyelv nélkül?! . . . De amilyen szép s nagy czélok szolgálatában lehet és van is feladata és érdeme a beszélték, becsületszavukat kötötték le arra, hogy ilyen volt a rendszer. Egy derék lelkész, ki a népnek valódi gondviselője, bemutatta nekem Iráskó Vaszil bukoezi lakost. A szép, viágos kék szemű hetvenkét éves, teljesen megtört alak hálálkodva közeledett felém, mert azt hitte, hogy én is a hegyvidéki akczió vezérei közé tartozom. Ez a mártír tizenöt év alatt ötven forint kölcsön összeg után Jáger Hersch tőkepénzesnek hatszáz forintot fizetett, a miként az perrendszerüleg megállapittatott és a kölcsön öszszeggel mai napig is tartozik. Mindene oda veszett. Tehene, juha, háza, kenderföldje és szántója volt, mikor a Hersch karmai közé került. Most semmije sincs és kegyeleni kenyéren éldegél a vejénél A Hersch áldozatairól mesés dolgokat beszélnek. A közelebbi időben ötvenegy uzsora pert indítottak ellene. Ebből negyvennégyet beszüntettek. A bizonyítás lehetetlen. A hivatalos eskü: nem eskü. A kivel csak beszéltem mindenki meg van győződve, hogy a feltűnő sok hamis esküvésnek véget vetne, ha kötelezővé tennék a rituális esküt. Mert ez a polpári fogadalom egy csöppet sem feszélyezi a khazárt. Bánja is ő. Ugy sem törik bele a bicskája. Hiszen senki sem tudja rabizonyitani, hogy hazudott. De a szertartásos eskü egészen más. A vakbuzgó khazár mindenkit és mindenidőben hajlandó megcsalni. Attól azonban óvatosan őrizkedik, hogy Jehovát szemtől-szembe megcsalja. Laturka vidékén, közvetlenül a határszélen, néhány község sertéskereskedéssel foglalkozik. Vásárolják a sertést Galicziában és hajtják a munkácsi vásárra. Ezek nem elesett emberek, de üzérkedésükhöz gyakran kell hitelüket igénybe venniök. A hitel egyetlen forrása a khazár A forrás megnyílik a paraszt előtt. Meríthet belőle. Merít is, mert különben életmódja szűnik meg. Ezen hitelezésnél fizet a rutén tíz forint után hetenként két forintot. Ez már hagyományos fix tétel. Majdnem törvény. Nem változik. Állandó, mint a kifli ára. A forgalom lebonyolítása elég gyors. A sertést vagy haszonnal adja el a ruthén, vagy kárral. Ha haszna van, kifizeti tartozását s egy két heti kamatot. Az összeg az idő rövidsége miatt nem válik megdöbbentővé. Harmincz forint után egy hét alatt fizet hat forintot. De ha nyert a vásáron tizenkettőt, megtalálta a rutén is a maga számadását. Égbekiáltó uzsora ugyan, de nincs áldozata. De ha kárral jár az üzlet: ha nyakán mamarad a sertés s azt tartania kell uzsora pénzen vett gabonával, vagy ha betegség éri a jószágot; vagy ha árán alul veszik meg: no akkor meghúzták a haragot a rutén öszszes vagyonkája fölött. Tiz forint után egy évre 104 forint. Ez, hajói számitok ezerjiegyven százalék. Ilyen képek ismétlődnek völgyről völgyre, faluról falura. A pénz is a khazár kezében van, az áru is, a közvetítés is. Tehát a forgalom minden ága, miden eszköze, minden tényezője. Es a khazár uzsoráskodik a pénzzel is, az áruval is, a közvetitéssel is. A rutén életnek valamennyi fonalszálát a khazár tartja kezében. E kíméletlen és szívtelen faj egész éleinyelvnek ; — olyan csúnya és méltatlan szerepekre vállalkozik olyankor, amidőn rossz vagy legalább is közönséges a lélek, melynek kényszerítő befolyása alatt áll. Mert midőn áldani és dicsőíteni kellene a Mindenhatót, káromolja és vétkezik ellene; midőn bátoríthatná a csüggedőt, gúnyolja és megalázza azt és ahelyett, hogy védené a szenvedőt, üldözi s ártalmára van. Sokszor édesen hízeleg, holott támadni és ostorozni volna hivatva és sért, ahol engesztelnie ; vádol, ahol szánakoznia kellene ; hallgat, mikor igazságszerint beszélni és szól, mikor hallgatnia üdvösebb lett volna. Oh ! a nyelv, — az a sima, hajlékony kis szerv: mennyi veszélyes mérget, éles fegyvert és szúró tövist rejteget magában. Veszélyesebb a scorpió fullánkjánál, a kígyó méregfogánál, az uraréba mártott nyil, — az aqua Toffátia öldöklő mégénél I — — — Az indulat heve elragad : egy rossz szó elhagyja nyelvedet, mint az ijról lepattant nyíl fájó sebet ejtve hatol jő barátod hü kebelébe . . . Szomorúan, némán távozik el tőled : szive vérzik, lelke fáj ! . . . Idő multával elpárologván a harag szivedből, érzed, hogy igazságtalan valál. Most felébred a megbánás, a lelkimardosás keserve s élted árán is visszavennéd a rossz szót, jóvátennéd a sértést. Elhatarozod, hogy felkeresed a megbántottat, hogy igaz töredelemmel bocsánatáért esdekelj s egymástól haragban eltávolodott sziveitek az engesztelés és bocsánatadás szavai között újból egyesüljenek a régi barátságban . . . De íme! czélnál vagy, az ismert barati hajlékban idegen emberek fogadnak s kérdésedre a — temetőbe utasítanak. Ott a frissen hantolt föld alatt pihen az, ki bizonyára régen megbocsátott ugyan, megnyugtató szavait azomban sohasem hallhatod s a néma sir mélyére sem hatolhat kérlelő szavad hangja többé . . . Kebledben pedig a vádnak soha ki nem téphető fullánkját viszed onnan, élted hátralevő útjára. — — — A s/ó hatalmának nagy horderejéről tanúskodnak nemcsak a történelem egyes fontos eseményei, — hanem a hétköznapi élet számos esetei is. Nagy eseményeket, vilagforradalmakat voltak képesek létrehozni az igében alakot öltött uj eszmék ; a tanítványok pünkösdi lángnyelveinek hatalma hódított híveket a keresztény vallásnak; adáz harezok, véres praviadalok voltak következményei a hirdetett igéknek; komoly disputáknak — és tudós dissertatióknak képezte alapját némely szavaknak az értelmezése ; egyes családok, egész nemzetségek és helységek szenvedtek a hatalmas egyház átokszavainak nyomasztó súlya alatt ; ezer és ezer ártatlan ember élete esett mességét arra konczentrálja, hogy hurkot fonjon a népélet gyönge szálaiból s azt a paraszt nyakaba vesse. Békességes alma legyen a Magyar büntető törvénykönyv nagyeszű szerzőjének a kerepesitemető sírjában! Ha tudná, hogy mi foly a Khazár földön, nem volna álma zavartalan. Ha éles szemeivel megfigyelte volna ezt az állapotot, nem kötötte volna gúzsba az uzsora pereknél a bíróság kezét. Nem mondta volna ki, hogy az uzsora csak magán vádra üldözhető. Nem vétségnek minősítette volna az uzsorát, hanem czégéres bűnnek. Tudom én, hogy czifra és kecses vesszőparipák készülnek az Elmélet jogászkodó gyáraiban. De köszönöm én azt a jogelvet, a melyik tönkre tenni segít egy népet. Mit bánom én, ha az elv, száz szillogizmus szűrőkészülékén állotta is ki a próbát. Törvényt nem a princzipiumok igazolására kell hozni, hanem az élet nagy és állandó szükségleteinek kielégítésére. Nemzetünk Szent-Istvannal belépett a keresztény czivilizáczió körébe. Jézus Krisztus tana üldözi az uzsorát A magyar büntető törvénykönyv ide vágó része nem keresztény világnézetből fakadt, mert enyhén bánik az uzsorával. A kinek szive-leike van és fogékonysága a tömegek nyomora iránt: utazza be a khazárok földjét s akkor majd megkérdezem, hogy vétsége az u/.sora, vagy népirtó szörnyű bűn? (Folyt, köv.)