Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-23 / 21. szám

II. év. Zalaegerszeg, 1901. május 16. 20. szám. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. Hazai dolgok hirdetése féláron: egy oldal 20 K. Nyilttér sora I korona. Szerk. és kiadóhivatal: Wlaseics-utcza 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Műhely, Vagy telep. Ha akarva akarnók is hizelgó' kifejezésekkel illetni a környékünkbeli népet, hízelgőbb szót nem igen tudnánk találni rá, mint azt, hogy bizony élhetetlen. Felhagyott a kendertermeléssel; mert olcsón hordják ide a szomszéd Ausztriából a sok ribirongy foszlányt, kapczát. Nem szőnek, nem fonnak. Nincs meg ősi módra a házi foglalkozás. Nincs háziipar. Nincs rendes ipar. De gyári ipar sincs — ebből a fajtából. Csakhogy egyéb sincs ám ezen a vidéken. Persze, hogy a falusi asszony is a szemedbe kaczag ilyen panaszra. O már tudja, hogy haladunk, czivilizálódunk. Igen elmaradott paraszt dolog szőni, fonni, varrni most, mikor finom bolti portékát lehet kapni, s nem is drágán. Gyárilag szebbet, jobbat és olcsóbbat csinálnak. Nem is bánná azt senki, ha már igy van a dolog. Legyen ugy, ha már gyárvilágban élünk. De hát hol van a gyár? Szent Atyám! Megölte a gyár a kéziipart, a kis műhelyt, a háziipart az ősmunkát. Melyik gyár? A melyik még meg sem született. Talán a temesvári madár gyár ? Először is az nem gyár. csupán száraz kereskedés; másodszor nem is magyar; harmadszor, ha van is egy-egy ilyen itt-ott szanaszét, nincs itt a mi vidékünkön semmilyen. Hát melyik gyár ölte meg a göcseji kismunkát ? A szomszéd országok gyárai. Hát ebben ugyan nagy gyönyörűségünk nem telhetik — ebben a haladásban. Hogy miért nem? Ennek az okát a szopós gyermek is tudja. Kezdünk gondolkozni az orvoslásról. Minapában a városunk polgármestere értekezletet is tartott, hogy miféle gyár volna legjobb nekünk. Megokadatolt javaslatunkra a kormány is segítségre jőne, bizonyosan nagyobb eredménynyel, mint egy vándorbotletevőnek. Azóta csend van. Lehet, hogy a kereskedőknek nem tetszenék az efféle kendergyár, szövő> gyár, mert akkor nem hozhatnák be ide külföldről azt a sok kendőt. Már pedig nekik ez csinál jó hasznot. S a főelv az, hogy a kereskedés virágozzék, ha az ördög viszi is a publikumot. Mert szerintök a kereskedés a czél. — Ezen a téren tehát nehezen lehet boldogulni. Van egy más mód. A háziipart meg lehetne teremteni egész megyében egy fél év alatt. A kir. tanfelügyelő előterjesztést tenne a közigazgatáson, vagy egyenesén felküldené javaslatát a minisztériumba. A nyári szünidőből rendezzünk 4—5 hetes tanfolyamot a megye központján. Küldjön a kormány egy oktatót. A 600 tanitó közül ideje, kedve és készsége lenne rá 50-nek. Szalmakalap, kosár, s több efféle apró házi szerszámnak a készitési módját elsajátítaná 50 ember s őszszel 50 faluban 500 gyermek tanulná. meg. miként kell a fűzfa és mogyorófavesszőből, a kukoricza héjából, szalmából, kákából, nádból kalapot, széket, kosarat s százféle eszközt, bútort csinálni — csupa mulatságból, a melyekért az apja eddig nagy mennyiségiben adta ki a pénzt. Az államnak egynéhány száz forintjába kerülne ez a kis tanfolyam. Azután magától is menne. Volna egy harmadik mód is. Állami pénzre sem volna szükség. Kezébe vehetné az ügyet valamelyik ur. Nem volna baj, ha nem hivnák is gyárnak azt a valamit, sextu^íízi ipari munkának, legfeljebb mühelyneh. Vagy annak sem. Összegyűlne egynéhány szegény ember, 10, 20, vagy háromszáz. Ennél még több szegény ember is van egy megyében. Többnyire olyan találékony eszűek és természetűek, ősi kézügyességgel és leleményességg'el. Felütnének egy közös tanyát, Göcsej erdejében, vagy a Balaton partján. Az ügyessebbik oktatná az ügyetlenebbet; a lelkesebbik bátorítaná a kishitüt; a reménykedő lelkesítené a csüggedőt. S a föld terményéből ezerfajta dolgot teremtenének: fúrnának, faragnának, mázolnának Talán nagy tudomány és külföldi művészet kell oda, hogy a fa ágát levágja, vagy letörje, megfaragja, a végit meggörbítse, esetleg egy luiyadekba belemártsa s két koronáért eladja ezt a sétapálczát az uraknak ? Tanári diploma nélkül is megtanithatná őket erre akármelyik kanász, ha már ők nem jőnének rá. S a második pontban emiitett akármelyik terményből készíthetnének száz meg százféle portékát. A napokban egy suhancz épen Marosvásárhely mellől hozott egy faluból egy csomó kézbeli kosarat a zalaegerszegi szövetkezetnek. Eladta jó pénzen. Ott Khazár földön. Irta : Bartha Miklós. XVII. A khazár működik. Műves napokon a pálinkauzsora ipar ága csak alvó rügyeket fakaszt. Az elcsigázott test keres enyhülést a khazárnál. Azonban itt csupán életszükségről van szó. Ez sem alárendelt alkalom ugyan, mert az életszükség elől nem térhet ki a rutén. Kiaknázható ér itt is kinálkozik tehát. De itt legalabb józan kölcsönkérővel van dolga a khazárnak, Itt tehát mégis csak hatara van az üzletnek. Hanem a lombfakadas és virágzás vasárnapokon megy végbe. A rutén berúg; a khazár józan marad. Most mar nem az élet szüksége aknáztatik ki, hanem az élet bolondsaga. A megmunkálandó matéria itt mar nem a kimerült ember, hanem az ittas ember. Aki nem az erejét veszítette el, hanem az eszét. Ezekben a korcsmakban számító üzérkedés keríti hatalmaba az iszákos szenvedélyt. A buta állat az élelmes ember markaba dül. A kocsma: kelepcze. Az ajtó csak befelé nyilik. Bemenni könnyű; kijönni nehéz. A khazár küldi — szóval; marasztja — tettel. Mikor küldi, akkor tanuk vannak készletben. Mert a kihagási pörnél ezekre szükség lesz. Mikor marasztja a kezébe csúsztatott itallal, akkor hiányoznak a rendes tanuk. Kéri, szidja, hogy menjen már. Igy is nagy a kontó. Négy hét óta egy fillért sem fizetett. Ennyi forint, ennyi krajczar. Igaz ? — Igaz — Hát beismeri még egy pomondja bután az áldozat. Ezt hallják a tanuk. — De maga részeg! — Nem vagyok részeg, tiltakozik az áldozat. — Ugy-e részeg? — Nem részeg, felelik a tanuk. tartozasát ? Beismerem. Csak hárkávai! Midezt kiszámítva, megfontolva, hidegen, óvatosan, lelkiismeretlenül végzi a khazár. A kelepcze olyan biztos, olyan mély és olyan kikerülhetetlen, mint a sirüreg. Önérzet, vagyon, függetlenség, becsület —- mind oda temetődik. A kocsmauzsorával szemben a hatóság tehetetlen. Egy jegyző komolyan vette a zárórát és a hitel-tilalmat és följelentést tett a khazár ellen. De tanuk gyanánt a khazár mellett a kifosztott aldozatok jelentek meg s valamennyien azt vallották, hogy a kocsmáros többször felszólította őket a távozásra, de ők nem mentek ; iparkodott őket kituszkolni, de ellenállottak ; nem adott nekik italt, de ők erőszakkal töltöttek maguknak. A szolgabíró — legjobb tudomása ellenére — kénytelen volt a khazart fölmenteni s az állítólagos rendetlenkedőket két-két forintig büntetni. A büntetés pénzt a khazar megadta nekik. Igy beszélte nekem a pap, a jegyző, a tanitó. A pénzuzsorának még kevésbé lehet hatóságilag nyakat szegni. Az adós nem panaszol. Örül, hogy pénzt kapott. Drága pénz ugyan, de a szükség igen nagy volt. Talán belepusztult voina, ha akkor nem kapott volna lisztre, paszulvra, sóra, eczetre- valót. Mikor panaszra kerül a dolog: akkor már ütik a dobot. Akkor mar ugy felgyűlt a tőkésített kamat, a perköltség, a hirdetési dij, a bélyegilleték, hogy az árverésen minden elúszik. A föld, a telek, a ház — minden. A gazda zsellére lesz a khazárnak. Hogy ősei kunyhójában lakhassék, hetenként három napszámot tesz ott, a hol a khazár kívánja, Egy nyugdíjazott járásbiróról beszélik, hogy rendszeresen megidézte a rutént és tudatta vele, hogy Gottesmann, vagy Jánkel, vagy Berkó, vagy Májztig (a név közömbös) bepörölte ott huszonegy forint tartozásért. A rutén beismerte, hogy adós, de csak két forinttal. A járásbiró nem kutatta tovább, hanem haza küldötte az alperest, hogy gondolja meg jobban a dolgot. A rutén haza gyalogolt. Az egyik lnisz kilóméternyire ; a másik harminczötre, már a milyen messzire laktak a járásbirósagi székhelytől. Napok múlva megint idézetet kapott a rutén. Ez megint megjelent és ismétlődött az előbbeni eset. Es ugyanígy megismétlődött ötször hatszor. Mindaddig ismétlődött, mig végre vagy beleunt az alpörös a zaklatásba, vagy beteg volt, vagy dologra ment valahova — és nem jelent meg. Ekkor aztán meghozatott a kontumácz ítélet. Az alperes elmarasztaltatott huszonegy forint tőkének és járulékainak, valamint a fölmerült és fölmerülendő perköltségeknek nyolcz nap alatt, külömbeni végrehajtás terhe mellett való megfizetésére. Mindent összevéve, a nyomorultnak két ökre veszett belé a két forint tartozásba. Ez nem önálló és kivételes eset. Annál a járásbirónál ez rendszer volt. Azok, kik ezt