Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-14 / 11. szám

II. év. Zalaegerszeg, 1901. márczius 14. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. AGYAR PAIZS Hazai dolgok hirdetése féláron: egy oldal 20 K. Szerk.és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Márczius 15. Rómában is volt márczius idusa. De ott a köztársaságnak csak utolsó felcsillanása volt ez, hogy caesart leszúrták; mert özönnel születtek utána a caesárok. Rómában esthajnalpir volt márczius idusa. Márczius 15-ike nekünk hajnalhasadás. Róma az első császárjában leszúrta egyúttal az utolsó köztársaságit is. Budapesten nem volt halál, csak születés márczius 15-ikén, a szabadság születése. Rómában a föld s a pokol ölelkezett s megfojtották az életet. Nálunk a föld s az ég ölelkezett s született az élet, a szabadság, mint Minerva a Jupiter fejéből, mint kipattant szikra Isten homlokából. Rómában tisztán politika, a fejedelmek iránti, inkább elleni politika volt márczius idusa. A mi márczius 15-ikénk sociologia, az emberek vallása. A népek műveltsége és boldogsága. Tisztán a keresztényi szeretet-valláson alapul. Széchenyi azt tanitotta, hogy legyünk gazdagok, aztán függetlenek leszünk. Petőfi azt kivánta, hogy legyünk szabadok, aztán gazdagok lehetünk. Kossuth azt hirdette, hogy legyen egyenlőség vagyis igazság és békesség. S ez a boldogság a legnagyobb gazdagság. Mindenik csak az eszmék forradalmát jelenti. Az eszmék kitörését. Márczius 15ike nem kivánta az egyeseknek igazságtalan pusztulását, hanem követelte az embereknek, mindenkinek, a népeknek igazságos életét. Sohasem tudtam szebben elképzelni az igazságot, az erény diadalát, mint ahogy a mi márczius 15-ikénk elénkbe állitja ebben a két szóban: jog és kötelesség. Vegye ki mindenki a részét a munkából, s legyen akkor mindenkinek joga. Vagyis legyen igazság, egyenlőség. A mit a tudomány kutat, a bölcselet megállapít s a vallás és erkölcstan hirdet századokon és évezredeken keresztül, azt a szent dolgot mondotta ki a mi márczius 15.ikénk egy pillanat alatt. Nem az emberiséggel tart s átkot mond a művelődésre, aki megveti a mi márczius 15-ikénket. Széchenyi a gazdagságtól várja a boldogságot, Kossuth a boldogságban leli fel a gazdagságot, Petőfi szerint pedig élet sincs szabadság nélkül. Mindenik egyet mond. Mindenik a nemzete műveltségét akarja emelni. Legkevésbé népszerű a Széchenyi sorrendje. Legkevesebb lárma az ő logikájában van. De a mai korunknak mégis ez a legjobb munkaprogrammja. Legyünk anyagilag függetlenek. Aztán függetlenek leszünk erkölcsileg is. Mert ritka az a Petőfi, aki szegénységében is független tud lenni. Mai napságunkra azt mondja a márczius 15-ike, hogy fogjuk meg a nyelénél a munkát. A földműves szántson mélyen s bizzék az istenben, hogy lesz kenyere; a kézműves fogja kétkézre a gyalut s számítson az hogy lesz pénze; a kereskedő'"tartsa közvetítőnek magát s ne önczélnak, s várja el a közönséggel párhuzamos boldogulását, hogy ne legyen ellenfél, hogy pénzét az igazság tisztasága aranyozza meg; a hivatalos fordítson gondot nemzete ügyére k"Vtiisijjerettel, hogy betevő falatját az önzetlenség a hála és elismerés édesítse meg. Ilyenformán egyenlően fog nőni a gazdagodás, s meglehetős egyenlő lesz a függetlenség és szabadság — s ebben az egyenlőségben egyenlő lesz a boldogság is. Ez a társadalmi értelme márczius 15ikének. S ezt kívánja tőlünk márczius 15-ikének a szelleme. B. Gy. Gazdák gyűlése A zalavarmegyei gazdasagi egyesület márczius 11-ikén tartotta rendes évi közgyűlését Hertelendy Ferencz elnökletével. Délelőtt 9 órakor az igazgatóság előkészítő gyűlést tartott a gazdag tárgysorozatra nézve. 10 órakor kezdték a közgyűlést. Az elnök megnyitja a gyűlést s az évi jelentését felolvasottnak tekintik, minthogy amúgy is megküldik a tagoknak a havi jelentésben. Sarkalatos beszédtárgy volt a vármegye számára még 189Ü-ben kölcsönadott négyezer forint, melylyel Lendva vidékén vízszabályozási eszközöltek. Ennek ugyanis a visszafizetését a megye a szabályozott terület tulajdonosára, herczeg Eszterházyra óhajtja tenni, Eszterhazy pedig a bérlőkre. Hogy most mar a gazd. egylet ne maradjon három szék kö. L- TÓTiS, és G. astéÍTg' Egy büszke kastély arany kupolával Díszes tetőjét uralta a róna, Mely vállaira rakott czifra terhét Némán viselte évszázadok óta. Bár fájt a súly, bár fájt a szolgaság is: Egyszer se mondta, hogy meguntalak! Menj a pokolba! Nem hoz semmi hasznot Arany kupolád, czifra kőfalad! J\Iégis a kastély szólt igy durva gőggel, Mert megirigylé a szomszéd hegyet : v-Hallod-e, róna ! úgy emelj fel engem, Hogy még annál is magasabb legyek! A vátidor jelleg a tetőmre üljön, Az ablakomba fészkeljen a sas ; Meguntam itt a békák dics-zenéjét, Uraljon eztán ott fent a magas! Utálom sarad', mely gyaláz, bepiszkol, £ rovaroktól zsongó levegőt . . . Kedves, hű róna, ó emelj fel engem S aztán borulj le nagyságom előtt.'» A.Iorgott a róna, mint a lánczravert vad, Mit ketreczében szurkál gyáva kéz . . . t Nem volt elég, hogy oly régen czipellek, Jutalmul most rám undorodva nézsz ? ! Megirigyelted azt a büszke ormot, Melyen a hajnal legelébb ragyog ? Tudd meg, te fészek, a mit itt leköptél, Amit gúnyoltál -— az ott én vagyok! A büszke kőszál hófödött tetővel. A vadvirággal hímezett halom, A félénk völgy, a tenger titkos ágya, Az arany, a sár mind az én tagom. Nincs egy csipetnyi rész a tetemökben, Melynek életét én ne ér zeném : Együtt születtünk, özszeforrva, nőve Az ősvajudás hosszú éjjelén. A kigyó testvér volt akkor a sassal, A nyúlfiú is párduezot szopott . . . Narancs-ligettel játszottak szelíden Az afrikai homok-oszlopok . . . A Hymalája gőgös orma egykor A Tarai bűzös mocsarán jeküdt, Nem volt magasság, hiányzott a mélység, Egyenlők voltunk minden- mindenütt. Igaz, hogy aztán egymásra uszított, Harczra ingerelt egy forradalom : De az enyem volt annak az erője, Akarata az én akaratom! Én tartom fogva pusztító viharját, En lánczolám meg dühös ebeit . . , Jaj, hogyha újra szabadon eresztem : Alélyet, magasat összeelegyít! És én a ronda, buta megköpött fold Vele dühöngök majd kegyetlenül. Üvöltésemre még a legparányibb Por is fellázad, megeleveníti. Karom az erdők üstökébe markol S lerántja mind az égő sár alá . . . A tenger sírva néz fészket magának, Hol zúzott tagjait kinyújtaná. Hogy a vén Hymaláját megalázzam : Egy oczeánt locscsantok szét fején! . . . S te büszke kastély, mert az égbe vágytál Ott rohadsz e'l a pokol fenekén /».-.. Mig igy morgott a vén föld ott alant, Az aranyos kupola lezuhant . . . FARKAS ANTAL. Hr Khazár földön. Irta : Bartha Miklós. IX. Őrtüzek.

1 A vadkarok ellen nincs más menedéke a népnek, mint az éjszakai őrzés. Mert ha megtörtént a kár: letarolt, végig gázolt, elpusztított vetéseért hol keressen kárpótlást a kétségbeesett család ? Könnyű mondani, hogy menjen panaszra. De hová, de kihez ? Azokat, kiknél hatalmat érez, mindig együtt látja. A jegyző, a szolgabíró, a főbiró, a járásbíró, az adótiszt, az erdősz, a főerdősz, az ispán, a tiszttartó egymüveltségü, egyvivásu, egyszőrübőrü emberek. Nem mondom, hogy rosszz emberek. Akad köztük rossz is ; de nem mind az. Hanem egy társaságot élnek. Ok képezik az intelligencziát. Egymasra vannak utalva. Együtt pajtáskodnak, együtt szánkáznak, együtt tarokoznak, együtt keresztelnek. Német, cseh, lengyel az udvari ember; magyar az állami, varmegyei, községi ember. De összeszoknak. Előbb gondolatot cserélnek, azután pipát, végre lovat is. Ezt mind látja a kárvallott. Kitől reméljen igazságot? Nem állítom, hogy nem kapna, ha kérne. Csakhogy nem kér. Bizalmatlan. Nem is tudja, kihez forduljon oltalomért. Mert a hatalmasok nem szoktatták oltalomhoz. Mikor hivatalos embert lát a paraszt: megvakarja a fejét és szeretné, ha nem született volna. Mert hogy könnyítsen az ő dolgán : ezért még nem járt komisszió' a faluban. A hivatal rendelkezik, parancsol, bírságol, 1 V

agy a jajkiáltás. Sz.