Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-07 / 10. szám

1901. márczius 14. MAGYAR PAIZS 3 Ha ily módon egy és ugyanazon sarok megjelölése kötelezettsége két külön birtokosra hárulna, azok a határjelet közösen tartoznak felállítani. Ezen rendelkezések nem zárják ki a földbirtokos azon jogát, hogy sajat földbirtokán külön határjeleket állítson fel. 5. §. Ha kétséges volna az: I. hogy a határjel melyik szomszédos birtokos által állítandó fel, illetőleg javítandó ki; *2. hogy a felállítás illetőleg javítás költségei mily arányban legyenek a szomszédbirtokosok által fedezendők; 3. vagy ha a megjelölendő birtokhatár vitás és végül: 4 ha általában véve a határjelek kijavítása és megújítása körül vitás kérdés merül fel; az esetre tartoznak a felek az 1894. XII. t.-cz. 34. §-ában előirt egyezségi eljárás megindítását a községi elöljáróságnál (városi tanács) kérelmezni. A községi elöljáróság az egyezséget megkísérli és ha az nem sikerül, — a feleket járásokban a főszolgabíróhoz r. t. városokban a polgármesterekhez mint első fokú közigagatási hatósághoz utasítja. II. §. A földbirtok határjeleinek a szabályrendelet értelmében leendő felállítására és fentartására a községi elöljáróság (városi tanács) ügyel fel, mely a megszabott idő alatt fel nem állított megrongált vagy megsemmisített határjeleket, ha azok a felszólítás után tizenöt nap alatt elfogadható indok nélkül nem állítatnak fel az illető tulajdonos költségére állítatja fel. 12. §. Kihágást követ el és az 1894. XII. 93. §. értelmében 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az is, ki a maganhatár és tilalmi jeleket jogosulatlanul szándékosan megsemisiti, elviszi, más helyre átteszi, megrongálja vagy kiássa. Zalaegerszegen, 1901. február 21-én. Várhidy, polgármester. GseVegés csarnoka. (Folytatás.) Az iparos indulóról és „gyopárról". Folytatjuk : Az ciparos induló» két deceniumos példánya tehát szerencsésen ide érkezett. Es én az ara fejében egy olyan pénzdarabot szándékozom a «Magyar Paizs > szerkesztőségébe gurítani: a melynek az apja «malomkerék* volt. Csak kérek egy kis türelmet, a Elborzadtam. Mióta tart ez igy f kérdeztem a mellettem ülő lelkésztől. cA birtokrendezés óta. Mióta a vadallomány elszaporodott.* Es mikor kezdődik az őrzés ? «Tavaszkor, ha szárba indult a vetés s ha el van ültetve a burgonya és tart őszig, a termés betakarításig.* — Szörnyűség ! Minden éjjel f <Minden éjjel. Oda költözik földecskéje végére a gazda, a másikhoz a felesége, a harmadikhoz a gyermekei. Igy védelmezik vagyonkájukat a szarvasoktól és a disznóktól. Aludni nem mernek, mert egy félórai álom végpusztulást hozhat.» Már most kérdezzétek, miért nem dolgozik ez a nép f Az erdő nem ad neki munkát, mert kétszáz ezer hold erdő csak arra való, hogy benne szuverén szarvas és főmagasságu disznó tenyészszék. A fenségek és főmagasságok pedig nem érik be territoriális jogaikkal, hanem idegen területeket is kizsákmányolnak. Miként dolgozzék nappal, a ki éjszaka nem alszik ? Alig tudtam magamhoz térni, ugy fölháboritott ez a látvány. Mikor magamhoz tértem, eszembe jutott Taine hires müve a nagy forradalmat megelőzött időről és szerettem volna az uradalmi erdőüzemet azzal kezdeni meg, hogy egy gőzquillotine állittassék azon beamterek számára, a kik ezt az állapotot fentartják; és azon hatóságok számára, a melyek ezt tűrik. (Folyt, köv.) «türelem» pedig nem csak erózsát* terem, de olykor fenyőpálinkát, téntat, de sőt olyas valamit iss a minek az anyja is «malomkeréknél volt. Most csak bevárom, mig a cmalomkerékházaspár csemetéje másodszor is «megfijadzik>. az indulók másodszori eladásuk* adtán. Addig is «korcsmáros> uram, csak «hozomra» megtartom a 200 liter «jó borát* ... és kérem ne féljen, hogy a kutyát csak a karóhoz akarom kötni és valahogy én is «szijat rágok* . . . az indulókkal ... de most ugy látom, hogy nagyon is «belovagoltam* a Themaba ép ugy, mint az «angol lovag* a «koronázás* alkalmából a terembe és ekkép ki is kell lovagolnom, párbajra felhiva mindazokat : a kik az iparos indulót nem akarjak tőlem megvenni . . mert én a tulajdonomat képező példányokat ime itt a patriában még egyszer a «zalavarmegyei magyar iparvédő egyesület javára* áruba bocsátottam, jobbadán mondva magam elárusítottam . . . Hisz amúgy is farsang ideje van és amennyiben még leánykoromban sem árultam «petrezselymet* árulok most cindulót* ... s jó vásárt csináltam ; mert még csak néhány darab van belőle és ezeken már jó drágán akarok tul adni, egy induló ára egy korona és a kinek kedve telik azt felülfizetheti egy «csókkal* is (ha csinos gyerek) és ha nem resteli az utat a szirtek hazájaba megtenni, az utolsó pósta «menyország*, kinek van kedve tehát ide pályázni ? Nagy csend, hallom még az óra ketyegését is . . . De hisz nem csoda, mindenki mulat, szórakozik. itt a Karnevál herczeg és a jövő héten lesz a három fogadasi napja, s ekkor magas szine elé ereszti, még azokat is, a kik jól be vannak «törülközve* ... és ugyancsak fogyasztják hamvazószerdán a «besózott halat*, a «héringet* . . . Utolsó farsang! «Nunc est bibendum, nunc pede liberó pulsanda tellus* mondjaHoratius Flaccus. Magyarul az igy hang zik : Most igyunk, most rugjuk a port! . . . «Három a táncz*, de a mostani ^aranyos ifjuság», a «nap hősei» a «helyzet urai* azonban ; most csak leginkább a táneztermekben a nagy csillár alá állnak, a terem kellő közepére és onnét nézik a tánezos színdarabokat, mintha az egyszeri keleti nagykövet adomája ujult volna föl társaséletünkben. A nagykövet ugyanis nyugodt mosolylyal szemlélgette, hogy járják a «csárdást* a délczeg magyarok, akkor pessze még hévteljesen daliásan . . . Nem lenne kedve próbát tenni egy kis csárdástánczczal ? Kérdé tőle egy bájos úrhölgy észbontó mosolylyal . . . Már nálunk — felel a basa — az ilyesmit csak a fizetett tánezosokra és tánezosnőkre bízzuk, felel a nagykövet mosolyogva és tovább sajnálkozott a balga gyaurokon, a kiknek más fütyül, ők pedig veritékes igyekezettel ugrálnák szerinte . . . És e kis eltérés után, visszatérek ismét a «csinos gyerekekhez* és a «csókhoz», ekkép indokolva a dolgot, hogy : «Ein Kusz in Ehren, kana niemand Wehren*

1 (Igy a német sógor.) Igaz az is, igaz, hogy egy korona sok egy iparos indulóért, hisz az ifjú Vilma skirályné* azt mondják a «legjobb partié*, pedig csak egy korona a hozománya . . . Ha érdeklődnek kedves olvasóim, elmondom még azt is, hogy és mikép árusítottam el az iparos indulót, ugy kezdtem a vásárt : hogy a legkisebb leánykámnak

2 adtam el az első példányt, két aranyszinezetü uj két fillérért, de a kis aranyosnak jobban tetszett az uj rézpénz csillogása, mint az induló, a mennyiben még nem ismeri az ABC-ét, tehát ezt látva, vissza váltottam az indulót két kopott kétfilléressel. Az első példányokat ekkép a családom nyakába sóztam, (ezukroztam). Sőt szakácsném is vett egyet és «DonOuijote»-ja is vett egyet, a ki szintén magyar, még pedig «Hortobágyi csikós* és a kit ugy hozott magával az <uj ezredes* Debreczenből; a lovaival, a kutyáival, macskáival és a többi baromfijával . . . A második cselédem, morva ajkú — tót — és az is akart egy példányt venni, de elébb 1 Magyarán mondva : «szabad a csók» (ha unalmas). * Csak kettő van. kérdi: sprosim c. o pak je to?»

3s erre nem adtam neki el egy példányt sem, pedig négy fillért kinált érte . . . A «szomszédok is vettek» — gyérecskén, de a baloldali szomszédomnak a fia, a «hetedikus* maga 12 példányt elárusított! -Kis fiacskámnak* csak három példányt adtam elarusitás végett, de ezeket is szomorúan haza hozta, de azzal biztatott, hogy ezeket majd ő megveszi és megfizeti, de sőt felül is fizeti ; ha majd kap a «grószapatól pénzt* . . . Ilyen lelkes kis patrióta több is volt még, olyan is volt, a ki azt mondta megveszi az «öcsém is* és az öcscse jött, és megvette, pedig csak leghátul hordta még a zsebkendőjét, ha hordta és az ABC-ét csak most böngészi , . . Magas regiókban mozog az, a ki nekem azt üzente : hogy neki nem kell az «iparos induló*, mert ő nem jár az iparos iskolaba. Én sem járok, sőt még nem is érintem a '(kacsommal* — ez iskola bizonyára szurtos — fénytelen kilincsét, és aligha fogom érinteni valaha, és mégis vettem, 200 példány iparos indulót és megénekeltem az iparos induló költőjét is, úgy a hogy tudtam, se jobban, se rosszabban . . . Még többet is tettem : azt olvasva a «szerkesztő levelében*, hogy léniazz* magadnak egy gyüjtő-ivet. Léniáztam tehát ét? is magamnak egyet de sőt 3—4-et is, csakhogy «girbén-görbén* léniáztam és azért talan a gyűjtés sem ugy sikerült, a mint én azt óhajtottam volna és a ki példának okáért, egy ballerináért rajong, nem következtetés, hogy rajongjon egy költeményért is . •. . Ma meg egy jó nagy inévjegyet* kaptam ! A névjegyből állapítják meg a kínaiak, hogy milyen előkelő e:r.ber az, a ki őket meglátogatja. Minél nagyobb, annál előkelőbb. Lord Mocartney angol követ, akkora vizitkártyát kapott Pecsilé alkirály tói, hogy hat szolga czipelte lakására. A követ akár egy egész házat belegöngyölbetett volna. Abba a névjegybe a mit ma kaptam, csak egy iparos induló volt beletéve, azzal a megjegyzéssel, «körmondatban , hogy hát «nem kell» . . . Egy urnák

4 pedig, a ki a közelmúltban a színházban, csak a jobb oldali (hala az égnek, hogy nem baloldali) szomszédom volt, szintén mutatványnak egy példányt küldtem és egy «léniázott-ivet is mellékeltem, azzal a kéréssel, néhány 100 példányt ebből kegyesen rendeljen meg és ime a válasz : hogy elébb mondjam meg, hogy én irtam-e az indulót : «és ha néni irta, akkor a «bácsi» vesz egyet belőle, de rendelni nem rendel; mert ő is tud ilyet írni . Végzé a mondókáját, a kis «hirmondó» . . . Es ezek hallatára, még a legkisebb fiamnak

5 is egy darabig tátva maradt a szaja, én nekem pedig csak eszembe jutott az a szenvedélyes regény olvasó — a ki csak miután már a regényt kiolvasta volt, nézte meg nagy kegyesen, a könyv czimét is ; no és a következő meg az én mondókám : «Uram bátyám!* «Halla» «kend», hogyha én azt az indulót írtam «vóna», akkor még ma felvenném a «tógát» és beülnék a «Dékan-ni székbe*, oh, be jó is lenne* «hisz én volnék akkor az első «szoknyás-Dékán» a magyar tudományos egyetemen . . . Azonkívül be is zsebelnék még számos «arany csikót is*, arrul jót állok ! ! Volt tehát olyan is, a ki szívesen vette, olyan is, a ki kényszeresen, negédesen vette csak, (óh és ekkor mennyire viszketett a «rózsás* «kis tenyerem*) és volt olyan is, a kinek egyáltalában nem is kellett! Olyan is volt, a ki megvette, de zsebre gyűrve, el sem olvasta, óh és ekkor szerettem volna «római pápa* lenni és az illetőt «excommunicálni* . . . Csak egy maradt, az egy két fillérest adós és annak is azt kívánom, hogy a zsebében megszázszorosodjék, a húshagyó kedden . . . Valaki, a kinek olyan magas állása van, hogy nem szabad «a nevét hiaba venni*, mint a második parancsolat mondja, még akkor sem, ha mindjárt a cousinom is az öt példányért egy koronát adott és ha mindenki ilyen jól megfizetné az iparos indulót, akkor biz jó lenne ! 3 Kérem mi az a ? 4 A ki az Isten lovait «ökröséti». »lsten lova» a «szamár volt». 5 Ebből is kettő van.