Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-14 / 7. szám

2 MAGTAR PAIZS 1901. február 14. választmány, ha önkényt is jelentkeznek hozzáértő érdeklődők. Addig is, mig részletesebb tudósítást küldhet szét a bizottság, az eszmét komoly megfontolásra vehetik iparosaink. B. Realismus és idealismus. Irta : Németh Elekné Andaházy Ireue. A gőz és a villany korszakát éljük. Reális, mus a vezéreszme, — erő és gyorsaság a kiadott jelszó. Az emberi kéz és állati erő gyakorlati alkalmazasa mindinkább háttérbe szorul s helyette a gőz, a villany és más egyéb formái az erőknek lépnek hatályba. A tudományok nagy sikerei, a technika meglepő vívmányai az emberi élet kényelmére, hasznára gyakorlati alkalmazást nyernek és oly eszközöket nyújtanak, melyek a legalsó néprétegeknek is lehetővé teszik azon örömök és élvezetek elérhetését, melyek valaha csak kevés kiválasztottaknak állhattak rendelkezésére. — A kultura világossága mind szélesebb körökben terjed és érvényesiti nivelláló hatásat, melylyel a társadalmi külömbségeket megszüntetni s harmonicus egyenlőséget létrehozni törekszik. Az általanos mivelődés haladásának és ter£,

e;'mtének azonban világboldogító tendentiája IT^í-etet-t, egy nagy hátránya azon körülmény„itja magiivánul, hogy fokozta az igényeket, az elvezetek utáni vágyat, a kényelem iránti fogékonyságot. — hogy elpuhulttá és az érzékiségre hajlandóvá tette az emberiséget. Ennek következménye az, hogy a mai nemzedék siet élni, — siet élvezni, a mit a pillanat nyújt, az alkalom kinál s észre sem veszi, hogy a lélekemelő élvezetek egész vilaga előtt haladt el érzéketlenül. Azt kell tapasztalnunk, hogy mennél nagyobb diadalokat vivott ki a tudomány gyakorlati életünk terén, annál erősebb reactiókat hozott létre az emberiség erkölcsi életében. — Hiányzik a szent tüz, "Sí lelkesedés, a rajongas a szivekből s hiu önérdek, sivár közöny s hideg számítás foglalta el annak helyét. Korunk realisticus iránya csak óvatos, bölcs és józan nemzedéket nevel, mely biztos alapon, szilárd anyagra helyezi lételét, — de nem ismeri az illúziók tündérvilágát, az ábrándok ártatlan álmait, a fellegvárak bájképeit ! . . . Mind szűkebb térre szorul az idealismus szellemvilága a nyers anyagelviség brutális előnyomulásaival szemben s egyre csökkenti az anyagtalan szép, örök igazsag és tiszta emherszeretet magasztos eszméiért való lelkesedést, Az idealismus vagy szellemi elv és a realismus vagy anyagiság egymással folytatott küzdelmének eszméje ősrégi és már a hitregékben nyer képleti kifejezést. Zeusz harcza a titánokkal, Odin ellenségeskedése a yotunokkal, Ahuramazda és Ahrimainjus csatározása nyilván nem egyéb, mint az eszmény és anyag örökös viaskodásainak allegorikus feltüntetése. Az ember szellemi fejlődésének egész története ezen elveknek ellentéteit tünteti fel. amint vallási eszméiben, erkölcsében, művészetében és az emberi tevékenység minden egyéb terén, hol az egyik, hol a másik kerül felül és veszi át a vezérszerepet. Ezen küzdelemnek, — mint általában minden küzdelemnek — végczélja a — boldogság. Ez a czél pedig a megtisztult erkölcsi élet utján érhető el. De korunk közszellemének mozgató erői — a realismus és ennek túlzásba vitt aberratioi — az erkölcs és lélek mivelését czélzó eszmék és szellemi érdekek iránti lelkesedés háttérbe szorításával, veszendőbe juttatják ama magasabb élv és fokozott öröm érzetét, mely az embert éltetni és boldogítani van hivatva. Mi okozza ugyanis a közszellem ezen paradox megnyilatkozását a tudomány jelen virágzó korában? Hisz! a tudomány czélja az igazsag keresése és felderítése, — az absolut igazságban pedig van a tökély és erkölcs legmagasabb foka és ami vele szorosan egybeforrt : — a feltétlen boldogság lehető elérése ! — A tudomány és felvilágosodás czélja és törekvése ennélfogva mindenkor a legmagasabb erkölc-i jelentőséggel bir. A milyen hasznosak és áldásosak azomban a működő elme fényes eredményei egész általánosságban, — olyan veszélyes örvények rejlenek egyesekre nézve a hamisan felfogott tudományos igazságok értelmezésében. Tudjuk ugyanis, hogy a hellen nemzetet egy Sokrates és Plató bölcseletének a sophisták és cynikusok által kiforgatott elvei készítették elő a teljes bukasra ; hogy Krisztus tFszta és magasztos tanainak elvakult hittéritők altal történt hamis értelmezése lett okozója a/, egyház-szakadás bekövetkezésének és mindazon égrekiáltó igazságtalansagok hosszú sorozatának, melyek ebből kifolyólag az inquisitio és vallásháborúk véres rémeiben tükrözik vissza ezen kor átkos tévedeseit. — Ugy szintén a franczia rémuralom vezérférfiai is a legmagasztosabb erkölcsi igazságokra alapítottak kormányrendszerük őrült elveit; és az anarchismus, communismus stb. bomlasztó elemei nem veszik-e átkos eredetöket a természeti jog törvényeinek meghamisított elméletéből ? — — Nem vitathatja el senki sem a tudomány létjogát és erkölesi jelentőségét, — de a prometheüsi szikra gyújtó eleme lehet áldás és lehet pusztító vész a szerint, amint fennkölt vagy nyomorult elmékbe jutott. A realismus elve is, mely a tudományos igazságokból és azoknak agyakorlati életrevaló alkalmazásából fejlődött ki a közszellem irányító vezéreszméjévé: egészséges eredetiségében teljes jogosultsággal bir ugy az anyagi, mint a szellemi élet terén ; a jelen kor beteges túlzásaiba átcsapva azonban könnyen nyers naturalismussá, — abból érzékiséggé, végűi — szemérmetlenséggé fajulhat. — A realismus őrve alatt vonult fel már is diadalmasan színpadainkra a házasságtörési drámák és erkölcstelen darabok egész sorozata; — az csempészte be könyvtárainkba a szenyregények egész halmazat és műtárlatainkba a fékevesztett képzelet érzéki alkotasait. Hová lesznek szent eszményeink, ha ily rohanó léptekkel távolodunk azon irányban, melynek utoljára ís a pessimismus elkomoritó és a cynismus visszataszító életnézletei lehetnek végczéljai ? ! Ne törjünk pálezát ugyan a realismus józan elve felett sem, — de annak veszélyes túlkapásai ellen védelmezzük, óvjuk meg magunkat, közszellemünket és a körülöttünk felserdülő ifjú nemzedéket, mert boldog az lehet csak igazán, aki szive egész hevével tud Istent imádni, hazát szeretni, szabadságért lángolni s az igazságért lelkesülni! — Csak a tiszta idealismns képes erre ! A takarékpénztárak. Hát bizony ez nagy haj, hogy még mindig ezekről kell beszélni, de azt mondja a nóta, hogy lesz több is még, lesz több is még. Az országos baj mellett apró vidéki bajok is vannak. Ezek között eg yik nagyobb az, hogy ezek a bankok össze-vissza vannak házasodva, bogozódva. Atyafiság, sógorság, komaság, ugy neveztetik Magyarországon, hogy nepotismus. Bánná a macska, ha akárhogyan összecsókolódnak is. de higyjék el, sokszor veszedelmes ez és igazságtalanul veszedelmes a közönségre nézve. Felhozok egy egyszerű példát, ha nem történt is meg, megtörténhetik. Ikszipszilon elmegy egyik bankba. Pénzt kér kölcsön, kamatra. Nem is rossz ember. Még bank nyelven is elég jó. De tegnap nem köszönt elég mélyen egyik igazgatósági tagnak, vagy felügyelőnek. orvos, a lelkész, a pénztáros, az ellenőr, az írnok, az intéző, a főerdész, a főszámvevő. Mindenfelé a gyakornokok, a gazdaságnak ez a könnyű lovassága, a kik lótnak futnak, lovagolnak, parancsot visznek, tánczolnak, szilajkodnak, párbajoznak, nagyokat lakmároznok, nagyokat koplalnak s mint a birtoktest idegszálai a főtől a végtagokig szolgálják a vezetés egységét. Számítsuk még ide a szeszgyár vezetőjét, könyvelőjét, levelezőjét, szerelőjét és állandó munkásait; az erdővédeket, a kocsisokat, lovászokat, inasokat; a komornyikot, szakácsot, kertészt, nyergest, várnagyot, huszárt, kapust, szíjgyártót, tehenészt. Valamennyinek egészséges kerti lakása, tisztességes fizetése ; valamennyivel jól bánnak ; sertése, tehene ha valamelyiknek elkárosodik, az uradalom pótólja ; betegség, ha éri, az uradalmi kórházban ápolják, gondozzak, élelmezik ingyen. Lisztje, tűzifája, szalonnája, füstölt ázalékja, teje valamennyinek van. Senki sem éhezik, senki sem fázik, senki sem hajléktalan, senki sem elhagyatott, Vasárnap nem dolgozik, Pacsirta-szó mellett all munkába, a fülemile dal altatja el. Napsugár, felhőjárás, mezei virág, barázda illat veszi körül. Naponként látja, hogy miként zöldül ki a rét, miként lesz a virágból gyű mölcs, a vetésből érett kalász. Látja a sertésnyáj szaporodását, a báranysereg vidám játékát, a tojás titokzatos átváltozását csirkévé. Es szívja a tiszta levegőt, issza a friss vizet, hallgatja a kolompot, a távoli harangszót, a tücsök énekét. Nézi a csillagos eget, a bűbájos földet, a csírázást, a termést, a rügyfakadást s aztán a hervadást, a lombhullást, a szállingózó pókhálót, mintha az őszre vált természet fehér hajszálakkal fonná körül a megvénült haraszt homlokát . . . csoda-e ha életének ez az egyszerűsége, öntudatlan költészete, nyugalma, gondatlansága eltölti szivét hálával gazdája iránt s lelkét hivő vallásosság emeli a magasságokba ? Ki tudná megmérni az életnek azt a benső gyönyörűségét, melyet a gazda érez, ha ilyen nép veszi körül ? Ez nem a jótékonyság pillanatnyi élvezete. Ez nem olyan, mint a csillogás a fogadó termek fényében s a lakomák dus asztala mellett, Nem olyan öröm ez, mint a milyent a diszes fogat, a drága kristály, a mesés ékszer, a varázslatos palota nyújt. A mesteri kép, a halhatatlan szobor, a remek könyv, a jó színház, ez is igazi benső gyönyört nyújt. De az istenek nektárja csak annak jut meg a földön, a ki, a merre jár s a meddig nagy földje terjed, mindenütt, mindig elégedett, hálás, boldog népet lát. A ki tudja, hogy az a jólét, az a tisztasága a háznak, udvarnak és teleknek, ez a termékenysége a mezőnek és vidámsága a jól ápolt állatoknak és jól gondozott embereknek, mind, mind az ő értelmének, rendszerének, jóságának, okosságának gyümölcse. Még egy rozmaring szálnak is örvendünk, ha mi ültettük, mi neveltük, mi ápoljuk. Ez a miénk. Akaratunknak, munkánknak, hajlandóságunknak terméke. Nekünk köszöni létezését. Születése tőlünk függött s hogy tovább éljen, viruljon, illatozzék — az is tőlünk függ. Ebben rejlik a kérdés titka. Épen ezért a festményhez, szoborhoz, kristályhoz, palotához csak esztétikai kötelék fűz ; pill anatnyi jótéteményhez csak pillanatnyi megnyugvás. De ha ezreket tesz boldogokká a birtokos ; akkor őt ahhoz a templomhoz, iskolához, tanyához, gyümölcsöshöz, erdőhöz és mezőhöz és mindazokhoz, a kik ott élnek, dolgoznak, imádkoznak : valóságos lelki vérkótelék fűzi, mert annak a virulásnak, sikernek, jólétnek, nyugalomnak, életbiztosságnak ő az alkotója, tervezője, gondozója, teremtője. Ez mind az övé. Övé a kis gyermekek öröme, az anyák gondja, a férfiak munkája. Övé az a boldogság, melyet a nép együttvéve érez, mert ő hozta létre. Ez a boldogság állandó. Tavasai kikelet, őszi hervadás nem változtat rajta. Közte és birtoka között évről-évre szaporodnak a kötelékek emlékszálai. Uj agat hajt a csemete : az emléknek egy uj szálát és az uj barázda uj termése és az uj venyige a szőlőben a felujult zsályaillat, a megszaporodott agancs a szarvas fején — ez mind ujabb kötelék, ujabb siker, ujabb emlékszál Ebből a sok emlékszálból bűbájos hálót köt az'élet, szebbet minden brüsszeli csipkénél, drágábbat a világ minden gobelinjénél. (Folyt, köv.)