Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-07 / 6. szám

6 MAGYAR PAIZS 1901. február 42. meg. Elülről a kilenczedik sorban mindenik egy-egy rablóvar» mondatból kimaradt ez a két szó, hogy: «kevés kivétellel* — Egy füst alatt megemlítem mar a másik sajtóhibát is, mely az 5. lapon a «Hitelszövetkezetek» cz. czikk apróbétüs részének a harmadik sorában van : «alsó-» helyett <olcso földmivelő és iparos osztály.® S most már folytatom, hogy •'a takarékpénztárak koldussá teszik a magyart.» Egy elsőrendű ember irta ezt a czimü czikket a mult számban. Igaz, hogy nem húzott glaszé kesztyűt. Jobban is csattan igy a csupasz tenyere. De meg nem is igen lehet megfogni sem a kardot, sem a tollat kesztyűvel. Tgy legfeljebb névaláirasokat lehet csinálni, melyért évi 30—60 ezer forint jár ki mellékkeresetül. Mindjárt tudtam, hogy a keményhangu ujságezikkre nagyot néznek egyet a 'agyabb természetűek ; de azt nem gondoltam, hogy fegyelmezett elméjű emberek is idegesek lesznek tőle. Pedig idegesek lettek. Nagy zámborodast keltett ebben a kis városban az a czikk, kivált azok között, kik Zalaegerszeget a világ központjának, a városok képviselőjének s a takarékpénztárak fővárosának tartják. Megkérem azonban a háborgókat, hogy rosz logikát ne csináljanak. Ne mondják, hogy hamis az állítás, mert például Gróf Károlyi és Gróf Tisza István is magyaf s mégsem teszi őket koldussá a takarékpénztár. Ne czáfoljanak evvel. Egy százaléknyi egyedeknek a gazdagodása szemben 99 százalék koldussal a fajnak a pusztulását jelenti. Az úgynevezett takarékpénztárok a/, egyedeknek javára, de fajunknak veszedelmére vannak. A magyar nép tömege nincs arra születve, hogy a pénzzel kereskedni tudjon. Lehet, hogy megtanulja, de most még nem ért hozza. A mig a magyar természet ki nem csiszolódik egynémely felszegségefeől : a gőgös urhatnámságból, a kényelem-szeretetből, a fényűzésből, a konyeimüségbői'," az érzéketlen ségből ; mig meg nem "szokja jobban a munkát, gondosságot, pontosságot s a számítást: addig nem szabad rabocsatani a takarékpénztárakra, a minthogy nem szokták kecskére bízni a káposztát s nem adnak kést a gyermek kezébe, sem pénzt játékszerül. Felesleges talán czáfolni az ellenvetést, hogy de bizony hasznos szerszám a takarékpénztár, igen. A kés is hasznos, sőt nélkülözhetetlen szerszám a szakács kezében, de a majom a saját nyakat vágja el vele. Ki mondja haszontalan dolognak a tüzet ? mégis falukat és varosokat hamvaszt el s családokat tesz koldussá. A takarékpénztárak két osztályt csinálnák, mint Rómában volt. Ott is voltak vállalkozók és uzsorások. Az emberek egy része ur lett, a másik része féreg. Aztán megették egymást - Ugy é nem volt jó ez a kettős tenyező ? Azt mondtam az elébb, hogy R. czikkiró ur kesztyűt lenül irt, egy kissé zordonan beszélt. De hogy is! inkább csak egy kis arva panaszkodó hang a/. egés/.J Roszul esik neki, ha Iát egy-egy siránkozó asszonyt, aki n>:fi tudja fizetni a kamatot s a törlesztést, s hogy a másiknak m'egovató'ták a váltóját s igy a banknak is tartozik, a/, üg.. védnek i§ tartozik, — a harmadik meg a lézengő ezudarak miatt koplal, akikért kezeskedett. Aztán azt mondja, fiogy az ilyen nyomorultakra ne alkalmazzák a bankok vasszigorra! a tízszázalékos törlesztést, és ne rohamosan, és ne télvíz idején, hanem inkább aratás után, mert ez a sanvargatas szörnyebb a rabiásná'. De hiszen ez nem is erős beszéd uraim, talán nem vagyunk hozzászokva ; a minthogy a takarékoknak sem lyan túlságos bűne az a túlságos szigorúság, —- 'Sz, jó, ha a fájdalmasság mellett rendre, pontosságra szoktatja a hozzáfoiyamodókai. De hiszen, micsoda aprólékos dolgok ezek! Nem itt van a baj. Magában ott van a baj, hogy ezek az úgynevezett Takarékpénztárak egyáltalában léteznek, hogy ezek a váltós bankok szolgálatjára állnak a jámbor tömegnek. Erre azt felelik a bankd.'rektorok s azoknak ügyészeik, hogy a j mbor tömeg ne ugorjék a kútba. Szent igázok ,an. Bolond egér, ne menj a zsirszagra, nem üt oda a csapda. De m ;gérti é ezt a kis állat ? Nem érti meg. Többen Írnak alá váltót, mint a hányan írni tanultak az iskolában. Pár év alatt a hamis váltó százakra megy az ügyészségnél. Ezeknek az életnél értékesebb kincsök is el. eszeit: a becsületük. Az alkalom is nagyot segít a tol vajjá levésben. Hát becsületes embereket láttatok é ? nagybirtokosokat, kisgazdákat, a mint szántják, túrják a földet. Hiszitek e, hogy az övé a föld ? Hiszen ő maga sem tudja. Afei ő szánt, holnap más arathat. Mindenfelcifő!-—r ;ndják, hogy gardáink földje 70—80 ,,-ra meg van terhel , e. Mióta a { ankok pénzzel látják ei a földmivest, azóta a földmiyes lába alól kezd kiesni a föld. Ez a kiterjedt hitel, váltós-bankrendszer áldás egy néhány embernek, de átok százezreknek, akik a földdel tudnak gazdálkodni, de a pénzzel nem ; ez átok alatt szegényedik, csenevészedik, pusztul a magyar nép. S mikor a czikkiró azt mondja, hogy a bankrendszer kirabolja az egyeseket, koldussá teszi a magyart: akkor tulajdonképen igen szeliden beszélt, mert a bankrendszer nemcsak kirabolja az együgyü embert, hanem alkalmat adva együgyűnek és nem együgyünek a csalásra, váltóhamisításra: a vagyon és becsület pusztításával megöli a magyar fajt! Egy földművelő nemzet nagy tömegének nincs' szüksége bank'a. Ez nem pénzzel kereskedik, hanem a tenyerével. Ti humanitárius Takarékpénztárak, azért alakultatok, hogy segit:etek az embereken ! Ti pénzes gazdag bankdirektorok, felajánlottátok a pénzeteket, hogy segítsetek a szegény népen ! Jól mondom ? Hát hol voltatok, a mikor kevesebb áldozattal, pénznélkül, ingyen, csupán egy-egy pár szó.al segíthettetek volna? Pedig hiszen ott voltatok, mert a bizottságokban, a képviselőtestületekben, a törvényhozó termekben mindig ott ültetek a .agyon tekintélye miatt is. Hát a földművelő nép gazdasági ügyeit ugy intézitek, hogy nincs marhatenyésztése. Szeretett népetek kóczos madzagon rángatva legeltet egy-egy tehenet a sáncz oldalán. Ez nem marhatenyésztés. Ez nyomorúság. De azt mondátok : Sebaj, adunk neki pénzt, ha szegény* És építettetek bankházakat. Hátakkor hoi voltatok, mikor a közlekedés megnyil , s ugy nyílt meg, hogy az utak vígabban iárnak Bécs felé, mint Budapest felé ? (S most már rátekinthetünk zükebb hazánkra r, a Dunántúlra.) Vígabban járnak Bécs felé, s arról felőlről sok szép pántlikái ho nak ide. Az a iszonyoknak leányoknak eláll rajta szemök-száiok. Szebb, mint a mié ok szőnek, s hozzá milyen olcsó ! Az o ztovátát tűzre teszik, nem fonnak és nem szőnek többet. Csák egy kis pénz kell, meg van a czifra pán lika. Pénz nincs ugyan, de ti bankdirektorok azt mondátok, sebaj, segítünk mi a szegény szeretett népen. S adtatok neki pénzt, rlogy .egyen pántlikát vele. S építettetek fcankhávakat. A helyett, hogy a bizottságban, a képviselőtestületekben, a törvényhozó termekben agy azonkívül is felajánlanátak pénzeteket szövőszékre, gyárra, s megtartanátok a népet az igazságos munkának, az egyszerű takarékosságnak, a nemzet erejének: a helyett bankpalotákat emeltek, s pénzt adtak pénzért, nem munkáért, a könnyű hitellel leszoktatjátok a munkáról, megszoktatjátok a fényűzésre, a pazarlásra, a külföldi ipar pártolására, hogy a szegényedéssel elősegítsétek a nemzeti sorvadást/S azt mondjátok, hogy a bank közgazdaság. S építitek a bankházakat. Hát hiszen azt sem lehet mondani, hogy épen semmit sem tettetek a szegény nagy tömeg földmivelők érdekében. A most elmúlt hosszú század alatt kivittétek tekintélyes befolyásotokkal, hogy van már pl. Zalavármegyének is egy földmives iskolája itt Zalaege-szegen. (A keszthelyi nem ide tartozik, az már országos.) A mi igaz, igaz. A ti érdemetek lehet ez, mert mint közgazdasági emberek a vagyon tekintély jusán is ti ültök a bizottságokban, a képviselőtestületekben, a törvényhozó termekben, bizonyosan ti tanácsoltátok a felsőbb forumoknak. dent kiaknázni az utolsó izig; az embert az utolsó sóhajtásig, a barmot az utolsó nyögésig, a szerszamot az utolsó parányig, a földet az utolsó burjannig : ez a khazár-gazdalkodás princzipiuma. A hová lép, a mihez nyul : minden elpusztul. Micsoda végzet üldözi ezt a népet ? Mintha vele járna a balsors. Mintha arra volna kárhoztatva, hogy vesztére legyen az embernek, a kivel érintkezik ; a háznak, a hol lakik ; az állatnak, a melylyel dolgozik. Talán érezi is' végzete súlyát. íme. sötét ruhában jár, mintha gyászolná azt a pusztulást, mely őt körülveszi. Mosolyát nem látod, örömét nem hallod. Komoly, lassú, nehézkés minden mozdulata. Szemlesütve jár s ha rád emeli sötét tekintetét : azt véled, hogy a mélységből sugárzik feléd valami baljóslatú fekete tűz. Még a gyermeke sem játszik: még az asszonynépe sem kaczag. Pajkossag, vidám beszéd, enyelgő szórakozás ismeretlen fogalmak e fajnal. Életüknek nincsen bája, derűje, nemes ingere. Az ő életük : üzlet és nélkülözés. Gondok emésztik szüntelen Egész mivolta abban a problémaban olvad föl, hogy a krajczarból forint, a forintból tizes, a tízesből százas legyen. Akarata, vágya, szenvedélye ehhez a problémához fűződik. Az emberből, a természetből, a viszonyokból és az intézményekből c ak annyit lát, a mennyi ezen probléma megoldasá a vezet. Erkölcsvilaga is ehhez idomul. A mi a probléma megoldására vezet, az jó ; a mi nem vezet oda, az rosz. Még pedig minden jó, ha szaporítja a pénzt. Minden. Kivétel nélkül, minden, A koplalas, a rongyosság, a fázas, a szégyen, az emberek megvetése, a gyalázat: az mind viselendő, ha pénzt hoz. Vallasára nézve mózeshitü. De a mi zsidóinkból, a kik velünk barátkoznak, velünk étkeznek, vélünk örvendenek és velünk szenvednek, egyetlen vonás sincs bennük. Tehát senki se csináljon zsidókérdést a khazár kérdésből. Nincs itt szó vallásról. Egy fajról beszélek, a mely beesempészte magát hazank felvidékére s meglepte a bennszülötteket, miként a penészgomba a védtelen organizmust. Azokról beszélek, a kik magyarul sem nem tudnak, sem tudni nem akarnak. Egy vadtörzs nyelvét beszélik, melynek se nyelvtana, se szótára, se irodalma nincs. E faj terjeszkedik, miként a fecskefonal a a lóherésben. Körül fonja, behálózza, rátapad, kiszívja, s mikor elpusztult a megtámadott növény, akkor tovább kúszik az élősdi, ujabb aldozat utan Mert hiaba lett ura annak a földnek, honnan a nemesebb fajt kiirtotta: nem tud rajta, belőle megélni, miután sorvasztó gazdasági rendszerével a talajt is kizsarolja. Zsidómtat, a kikben oly nagv az érzékenység, annyi a tudásszomj, a becsvágy, a költészet, a zeneérzék: kérve kérem, ne azonosítsák magukat ezzel az érzéktelen, tudatlan, ambiczió nélkül való, durván materiális és mosdatlan fajjal. Ne üldözzék, ne karhoztassak Egant, a ki egy szerencsétlen és együgyü népet megmenteni iparkodik ennek a számító, élelmes, de erkölcsi tekintetben a vadállatok nívóján álló söpredéknek karmai közül. V. Munkács. Vonatunk elhaladt Munkácsvár alatt s betért a Latorcza völgyébe. Fényes emlékek, sötét emlékek kelnek, ébrednek, váltakoznak a robogó kerekek forgó sietségével, Munkács fellegvaros részében Zrínyi Ilona ablakát keresi szemünk. Látni véljük a bástyát, melynek boltivét bezúzta a Montecucuii bombája. A bástyához bizalmasan tapad, mint a fecskefészek az ereszhez,, a Bathorykapolna. Hormayr e várban szenvedett fogságot ; Kazinczy is. A Bach-korszak rablógyilkosok számára rendezte be Rákóczy várát. Mégis csak csúf mesterség osztráknak lenni. Most üres a vár. Egy kedves öreg ur mutogatja a rabczellakat, a dolgozó termeket, a foghazfelügyeló lakásat, a mosókamrákat. Aztán felvisz a fellegvárba. Hangja komolylyá.