Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-05 / 49. szám

2 M A G Y A II PAIZS 1901. deczembw 5. teljét, hol a nélkülözők és szűkölködők vágyó tekintetét magára vonhatja és elvakithatja. A mái szivtelen fényűzők serege nem elégszik meg azzal, hogy a »gazdagság kéjhullámaiba« vetve magát, élvezze csupán ennek gvönyőreit. Túlfinomúlt, raffinált Ízlésének az irigy éltetés pikantériája, pazar csillogásának a szomorú lemondás és szűkölködő nyomor látása adja meg ezen élvezet valódi értékét. Azért lehet ott látni őket a legnépesebb utczák járdáin, a sétaterek gyalogutain legújabb divatú pompás öltözetekben; a színházak páholyaiban, a bálok parkettejein és nyilvánosságában ékszerekkel, drágaságokkal megrakodva, vagy robogó fényes fogataik dagadó vánkosai közt, arczukon a souverenitás szánakozó mosolyával, a bámultatás henczegő öntudatával. Kétszeresen vétkes játékot üz tehát a szerencse kedveltjeinek azon része, mely vagyoni előnyeinek frivol kérkedésével és fitogtatásával kihívja a nélkülözők bámulatát. Mert eltekintve attól, hogy a hiúságnak ilyen irányú manifestatiója mivelt ember tapintatosságával összeférhetlen cselekményt képez : a gazdagságnak és fényűzésnek csillogó látványa fájó összehasonlításokra is ad okot és irigységet, utánzási vágyat kelt a jólétből kitagadott emberek legnagyobb részénél, kivált pedig azoknál, kik nemesebb ambitiók hiányában külsőségekben találnak kárpótlást és kielégítést a megtagadott előnyök és javakért. Ebben keresendők a divat, a fényűzés általánosításának és egyéb társadalmi perversitások és bűnök meghonosításának okai. Innét indul ki a cornminizmus és anarchismus elveit érlelő elégedetlenség szúőrléáhez h i^onló csendes rágódása és ebből magyarázható meg a sikkasztóknak mindinkább növekvő száma és a társadalmi corruptió. Az utánzási vágy, mely ellenállhatlan erővel ragadja és mozgatja az egész emberiséget: tán nem egyéb, mint majomszármazisunknak atavisticus jelensége. Annyi bizonyos, hogy születésétől fogva fejlődésének minién további stádiumaiban szembeöltő szerepet játszik az ember éleiében és mennél fogyatékosabb a müveit- i A szél süvöltött, mintha tán a felleg, Mely csaknem a fahegyíg ért alá, Hosszan kinyújtott, megdermedt kezével Fojtogatva a földre szorítaná. A szél sikoltott, tépte, rázta, tolta Fehér ruhába burkolt ellenét És felhasított kebléből a havat Dühösen vájta, szórta szerteszét. De minha e harcz fájna néki is: Nagyot nyögött rá szegény sivatag. Hó köpenyét féltette tán a széltől. S hogy vén tagjai ki ne lássanak : Kóró kezével bele-belemarkolt, És nagycsomókban gyűrte meg magán; Olyannak látszott, mint egy összetépett Czafrangos szürü útszéli zsivány. E sivatagnak utlan tengerén át Két ágról-szakadt vándorló haladt .. . Sovány képükről megdermedt kezökkel Söpörgették a ráfagyott havat. Szél tépázgatta a rongyos öltözékük, Dermesztgeté kifáradt tagjokat, De hogy elérve lehessen a czéljok : Lépkedniök kell még nagyon sokat. Valami régi kő szent utjok állta — Vallásos érzés állitá fel itt, Hogy elriaszsza a vándor szivéből A csüggedés lusta ördögeit, ségi állapot és erkölcsi fegyelem : annál szilajabb az utánzási ösztön és annál csekélyebb az ellentállás Mégis azt kell tapasztalnunk, hogy ma már a müveit osztály ép ugy enged ezen zsarnoki ösztön befolyásának, mint a műveltség alantabb fokán álló közönség sahogy a cseléd mit sem óhajt forróban, mint asszonyának kalapjához hasonlót tehetni a fejére és ezen vágy teljesülésének kedveért kész inkább ott hagyni jó helyét és szülővárosát, hogy ismerőseinek feszélyező tekintetétől biztosítva — idegenben a kalapos kisasszony szerepét játszhassa; — úgy sokan uri hölgyeink közül is nem csekélyebb mohósággal és készséggel sietnek az előkelőbbek mintájára öltözködni, szokásait, életmódját elsajátítani anélkül, hogy a bekövetkezhető anyagi és erkölcsi veszély lehetőségétől visszariadnának. És váljon kivételt képeznek-e azon férfiak, kik modorukban, öltözködésükben, szokásaik- és időtöltéseikben valamely kiszemelt példaképet sportszerűen utánozva, egész divatmajmokká válnak és, mint ismert »giegerlik«, »stutzerek« és »dandyk" vadászszák az érdekességet és feltűnést; — majd érdekes kalandokra, nagyszabású korhelykedésekre vetemedve többet költenek, mint amennyit saját emberségükből megkeresni képesek, hogy a végre is bekövetkezendő vagyoni »krach« előtt valamely jó »parthie segitségével« rendezzék pénzügyi viszonyaikat. — Ezt irja elő a »cbic«, s ezt kivánja az uralkodó divat sablonja. Már pedig cselekvéseinkben, ítéleteinkben és gondolkozásban mindig mások példáját, ízlését, elveit és nézeteit követni mímelni: — kell, hogy végre is jellemünk, önállóságunk és egyéniségünk rovására menjen és az erkölcsök teljes bomlását, nemzetiségünk elnyomását vonja maga után. Polgári-, társadalmi- és erkölcsi átmenetek tekintetében az utolsó néhány évtized többet is számit ám, más korábbi századoknál, —csakhogy — fájdalom! — sok abból nem válik becsületünkre! . . . Tartsunk csak szemlét a társadalmi-, családi- és utczai élet jelenetei, a divatlapok képei, az ipartermékek, kereskedelmi czikkek és mütárlatok felett :mennyi pazarImára nyíljék a kárhozkodó ajk, Elnyhúlet szállja meg a kétkedőt, S újult erővel folytathassa útját — Ok ís megálltak a kó-szent előtt. És szól az egyik : —• En imádkozom. Lábaim nem birják már tovább, Erót könyörgök tőle, tedd te is. — »No nem teszek biz én oly ostobát, Hanem amig csak birnak lábaim, Megyek, a falu tán elérhető; Te csak maradj, ha hiszed, hogy segit A lábaidon ez a buta kö.« És pajtását duzzogva otthagyja, Me.nt, ment, amig elérte a falut És egy átdözsölt éjszaka után Meleg helyen, lány karok kózt aludt. A társ a kőszent lábához omolva ÁJkulcsolá lankadt tagjaival, Imádkozott buzgón, vakon, s imáját Hóval kavartan vitte a vihar . . . Éjszaka lesz, elül a szél, kivirrad, S vakítón csillog a vén sivatag . . . A kőszentet még most is átölelve Tartja egy másik jéghideg alak . . . Farkas Antal fény, felesleges pipere, ízléstelen sallang, szemfényvesztő pompa, temérdek parádé, haszontalan lim-lom, üres hű-hó és érthetetlenség mindenütt! . . . Ruházkodunk, mint a párisi diszbabák; étkezünk, mint a gourmandok ; mulatunk, mint a nagyurak és költekezünk, mint a berezegek. Mások izlése szerint öltözködünk és merő utánzásból piperkőcz válik a férfiből, — divatbáb a nőből. Szokott kedélyes társadalmi élvezeteink helyett más nemzetek mintájára unatkozunk, egyszerű magyaros étkezéseink helyett, mások szája ize szerint lakunk jól: ósdi, de czélszerü házi bereadezésünk helyett holmi babaszobába való diszbuturok között kényelmet.lenkedünk, csodahatásu hazai gyógyfürdőink helyett a drága külföldiekben pazaroljuk pénzünket, édes zengzetü anyanyelvünk helyett, más nemzetek nyelvét cultiváljuk, — divatba hoztuk az idegent és elhanyagoljuk a honit és mindezt csupa merő majmolásból. Senki sem akar elmaradni a másiktól; mindenki utánozza erőlteti a rangban felette állót és az »urhatnámság« ragálya dúl vagyonúnkban, erkölcseink és becsüleletünkben, pusztít kedélyességünk, nemzetiségünk- és hazafiságunkban. Hová fog ez vezetni ? . .. Dicső Róma és tündöklő Hellász büszke hatalma is megtörött fényűzésének ssybarita kéjhullámáin.« Okuljunk szomorú bukásának elijesztő példáján. De, — a hol baj van, ott többnyire közel a segítség iá. És váljon honnét várható a segély biztosabban, ha nem az emberiség azon osztályának képviselőitől, kik társadalmi, vagyoni és miveltségi helyzetüknél fogva hivatottak a társadalom intéző és vezető tényezőivé lenni? Mert úgy illik, hogy a sors és szerencse dédelgetett kedvenczei, szegényebb embertársaik és az élet mostohái iránti kíméletből a mértékletesség és önmegtagadás erényeit önként gyakorolják és a fényűzési harezban az egyszerűség bátorító példájával előijárjanak. Tehetik pedig ezt annál inkább, mert tekintélyük és emberi méltóságuk nemcsak, hogy csorbát nem szenved, de az összes nemesen gondolE£y mizantróp följegyzései. Mindnvájan a Mammon oltárán áldoznak. Nem láttam még embert, kit ne villanyozott volna fol a pénz, az arany emlegetése. Még csak akkora, hogy alig látszik, beszélni nem tud, de arra megtanították, hogy a^ anyja nyakán függő fényes holmi »csecse«, és kapkod utána. S ba nem adják, bőg és toporzékol. Ha aztán a mama jószivü vagy divatos mama, oda adja neki, hadd játszszék, de amellett vigyáz reá, hogy a drága holminak baja ne essék. Ez az óvatosság tanitja aztán a .gyereket arra, hogy az drága értékes valami, amire nekie majd vágyni kell, mert hiszen ugyan ki vágyna olyanra, aminek általánosan elfogadott értéke nincser*. * Megmérgezik a gyermek lelkét, azzal a fényes csalóka jószággal, elhitetik vele hogy az sokat Sokkal hamarabb tanítják arra, hogy a pénz mily nagy érték, mint arra, hogy a jóság, a türelem, az alázatosság, a szerénység, az igazi érték, mely csakugyan érték, mert az nincs kitéve, semmiféle veszélynek, értéke soha sem változik, az idők végezetéig ugyanaz marad. Ki mondhatná ezt az aranyról? hisz ugy lehet hogy sokkal drágább valamit födöznek majd föl, vagy olyan nagy tömegre bukkannak, hogy értéke eljesen devalválódik. 1 *