Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-26 / 39. szám

1901. szeptember 26. MAGYAR PAIZS 3 Muraközi állapotok. Figyelemmel kisértem a lapoknak Egánra és az ő ruthének közti akcziójára vonatkozó czikkek és most, midőn nemrégiben annyi sok ármány között rendületlenül megmaradt hivatása polczán, még nagyobb lett az a rokonszenv, a melyet iránta éreztem és többször felsóhajtottam : — Mennyire elkelne Muraközben is egy Egán !*) Igen. Egán! Oly hasonlók itt az állapotok, hogy itt is szintén csak Egán, vagy pedig más oly önzetlen, derék, becsületes munkása a hazának tudna segiteni, mint a milyen ő ! Mert akármennyire is kívánják palástolni emez állapotokat azok, a kiknek erdekükben áll, akármily virágzóknak, vagy legalább is megfelelőknek mondják itt a viszonyokat, az igazi honfinak mégis elszorul a szive, ha Muraköz népének nyomorúságos sorsát látja. Értsük: Muraköz népének, mert itt nemcsak az egyes vidékekről, hanem az egész Muraközről van szó. Vájjon észre fogja-e ezt venni az atyailag gondoskodó magyar kormány ? , . Es fog-e küldeni egy oly férfiút, mint Egán, vagy akármimódon is fog-e segiteni ezen a jobb sorsra érdemes népen . . . Minél előbb kezdi meg a munkáját, annál kevesebb lesz a fáradtsága. A ki e nép között megfordul, ismeri nyelvét, szokásait és megnyeri bizalmát, meg fogja hallani panaszait és okvetlen be fogja látni, hogy súlyos az a helyzet, a melylyel küzd. Álig lehetne, sőt nem is lehetne találni vidéket, a melyről azt lehetne mondani, hogy ott a ncp jólétnek örvend. Északon a Mura mentén ép oly nagy a nyomorúság, mint délen a Drávánál és valamint a középen is. A kik ez év elején, mint népszámlálók működtek, bizonyara volt alkalmuk erről meggyőződni. És ők bizonyára helyeslik is majd az én soraimat. Magam is részese voltam ennek. Olyan vidéken számláltam a népet, a hol gyér a lakosság, jó és mivelésre alkalmas a föld és mégis alig minden huszadik háznál talaltam jobbmódu gazdát, mindenütt a legnagyobb nyomorúság. A mint valamely házba beléptem, szánalmas helyzetet találtam. Lenn a földön visítozott néhány rongyos piszkos gyermek, a kályha mellett, amely inkább jégveremnek illenek be, didergett a családapa és hűséges oldalbordája. Es ezek mind ugy faznak a hidegtől, mert tessék elhinni, itt benn, ez istállónál is piszko*) Mikor ezt a derék czikket irta a szer2Ő, akkor még élt Egán. mire a szerkesztőhöz hozta a pssta, Egán már nem élt. Szerk. sabb szobaban sokkal zimankósabb a tél, mint odakünn a szabad természetben. És borzasztó volt a félelem, a mint betettem a labamat a szobába. A paraszt már előre kezdte, hogy <várjanak még kérem alássap», talan majd valahonnan tud szerezni, majd akkor lefizeti az adót. Nekem ez eleinte igen furán tetszett, de később hozzászoktam és hogy a szegények rettegését valamicskét lecsillapítsam, megmondtam a velem volt bírónak, hogy menjen mindenhol előre és mondja meg, hogy népet jövünk számlálni. Igy is mennyi bajom volt. Egyik ugy okoskodott, hogy nagyobb lesz az adó, azért számlálják a népet; más helyen meg — oh Uram bocsá'! — miniszternek, vagy legalább ir holmiféle nagyságos urnák néztek néztek, mert | olyan titulával hódoltak és kértek, hassak oda amott fent, hogy a súlyos adójukat szállítsak le. Ma még aztán az is ott lett volna a számlalólisztán, hogy mennyi a

(gazda évi jövedelme: bátran dolgozhattam volfca minus számokkal. Mert tessék elhinni, a legtöbb helyen még kenyér sem volt a hSznál, az adója sem volt még kifizetve. Hja mert az állam inkább várhat, oda kell fizetni a hol szigorúbban veszik, le kell fizetni a váltó kamatját. Törlesztésről még beszélni sem lehet, sőt sokszor az is megtörténik, hogy a szegény ember még a kamatot is hozzáiratja a tőkéhez és igy a váltó értéke — növekvő irányt vesz fel . . , Ez egészen természetes ! mert a szegénynek nincs, honnan vegye a pénzt Ohó, még van egy mód ! — Aláírat más váltót és a régebbire fizet kamatot és valamicskét törleszt is, a többiért pedig megáldomásozza jótállóit. És j ha még valami maradt, azt haza viszi és otthon egy-két napi jólétet teremt családja körében. Egyszer csak azt veszi észre, hogy a pénz, vagy legalább értéke sehol sincs meg, de a tartozás — az megvan. És mindannyiszor, a hányszor pénzt vesz fel, ez igy történik Kevés ilyen pénz megy haszonba, Ha már egyszer több ilyen váltója van, akkor ugy okoskodik, hogy jobb lesz, ha ezeket is összeteszi és csak egy váltóval — dolgozik. Ilyenkor aztán szintén költségei vannak. — De ezt a nagy váltót is megunja. Meg aztán nehéz is egy szegény embernek egyszerre sokat fizetni. Fogja hát magát, elmegy az ügyvédhez és kéri, szerezzen neki törlesztéses kölcsönt — bekeblezésre. Az ügyvéd készséggel vallalkozik rá, szerez is, de nem annyit, a mennyi a parasztnak elég volna, hogy összes váltóit lefizesse, hanem kevesebbet, sokszor csak feleannyit, a miből aztán még a költségeket is le kell fizetni és valamit, óh valamit haza is szeretne vinni. De jön az első részlet . . . Honnan vegye a szegény ember? Halasztást kér. Megadják neki. Megjön a terminus. No, most mar halasztást sem lehet kérni. De még van néhány jó barátja. Váltóra vesz tehát. Ám nem az ő hitelére, most már csak a jótállók existálnak. Lefizeti hat. És igy megy ez tovább addig, mig kap pénzt, de ha már sehonnan sem kap, akkor bekövetkezik a <*krach». Eladják mindenét s mellette másokét is és a szegén)' ember, a ki egész éven át dolgozott, kenyere legtöbbnyire a koplalás volt, most koldusbotot vehet a kezébe és mehet világgá. Es ez az állapot egész Muraközben dívik. Vannak községek, a melyek lakóinak több tartozasuk van, mint a mennyi a birtokuk és akkor hát tessék azt a sok váltót kielégíteni, a melyeknek tulajdonosai nemcsak a muraközi köz- és magán kasszak, de még távolabbiak is. Csáktornyán három takarékpénztár van, de ha kétszer annyi volna is, akkor sem volna sok. Mert a mostaniak oly borzasztó jövedelemmel dolgoznak, hogy még a legutolsó szolgának is százasokban fizetnek jutalomdijat zárszámadások alkalmával. Hisz' mindennnap tömve vannak ezek a váltó-templomok. Igy hát kijutna még uj háromnak is, ha létesül nének. Ez azonban ne szolgáljon buzdításul néhány üzleti szellemtől athatott atyafinak, a kik oly bátorságot mernének venni maguknak, hogy tényleg hozzáfognának a terv megvalósításához. Én előre is átkot mondok müvükre. A legtöbb muraközi gazdának kisebb a jövedelme, mint a kiadása. Jelentékeny deficzittel gazdalkodik addig, mig a tönk szélére nem jut. Hogy ez igy van, felesleges bizonyítani; de hogy miért van ez igy, azt csak azon ember tudja, a ki ismeri a muraközi viszonyokat. Ez pedig: pangás mindenféle téren, a mely, nem sokat mondok, erkölcsi elzülléshez vezethet csak. És ez igy van északon is és délen is. A viszonyok ugyanazok, csak a tényezők mások, a mint ez természetes is, mert Muraköz északi része dombos, déli része síkság és ép ezért szeretném mind a kettőt külön-külön tárgyalni. Kezdjük a déli részt. Itt a nép ősi időktől fogva a mezőgazdaság terén semmi haladást sem bir felmutatni, sőt mindenféle téren hanyatlás észlelhető. Földjeit évtizedek óta a legrosszabb rendszer szerint miveli, ezen ág tekintetében semmi ujat sem bir felmutatni, de még inkább hanyatlást. Az állattenyésztés terén óriási a visszaesés : a többiről még mos

{ ne is szóljunk, mert a mit tudott, még azt i Ha nem akaszthatjak horgukra, elmegy a hal boltjuk előtt. Igy jött Haimann Jankel arra a gondolatra, hogy csodarabbitól kell fölmentést kérni a szalonnával való foglalkozásra. El is mentek a tudóshoz. Ez nem adott fölmentést, csak tanácsot. Még pedig azt tanacsolta, hogy mikor szalonnát ad el a igaz ember, akkor húzzon az egész testére egy szalmazsákot s igy tartoztassa meg magát a tisztátalan tárgy érintésétől. Mondjak, hogy ezek a szomorú emberek most mar zsákba borulva árulgatják a szalonnát. A vereczkei szoros egyik kanyarulatanal magányos épület van. Tisztes távolból nézve, idillikus kép az egész. A völgy igen sziik; két oldalról sziklás hegyek ösbükkössel. Ennél a kanyarulatnál kitágul a róna s a ház előtt kövér rét terül el. A hömpölygő Latorcza zúgása a házig hallatszik. Közelről nézve ez a ház is khazárkocsma. Vereczke, a hova útiunk vezetett, még jó távol esik. Pompás és kitartó erdélyi lovaink mar 35 kilométert futottak. Egy szusszanásra megállottunk a korcsma előtt. Borzasfejii khazár-kisasszonv jött ki az ajtón vendéglátó bizalommal. A mint megpillantott, elsikoltotta magat: «der Herr von főnagyságos ur!» és visszairamodott a söntésbe, megmondani a baljóslatú hirt, Idővártatva egy izmos, erőteljes, viharbarnitott kkazár férfi lépett ki kedves élete párjával. A férfi gondterhes komolysággal jött felénk. Az | asszony mosolyogva hozott egy rózsákkal kifestett fekete pléhtaiczán három palaczk külömböző szinü italt és három kis pohárkát. I — Jó napot! «JÓ napot!» — Tessék! 'Köszönjük. Nem kérünk.* — De tessék, kérem. Ez vanillia, ez chartreuse, ez muszka köményes. «Együtt trikolor, Mégsem kérünk.® — Olyan nagyon tetszik haragudni ? <Dehogy is haragszom. Melyik a jobb. Ez ? Hát ebből kérek.s Ezt Egán mondta. Különben hogy vannak?» — Tetszik látni, még élünk. Akármeddig tart, de addig élünk. «Megint filosófusi hangulatban van. Mikor latom már egyszer vigabb állapotban?® — Az élet nem mulatság főnagyságos ur; az élet egy igen komoly üzlet. «Ki bantja magát, hogy mindig ilyen szomorúan beszél ? — Senki sém báüt, sem engemet, sem a népemet. De látja főnagyságos ur, ha én kihalászok a Latorczából egy pisztrángot s az vergődik a parton, hiába mondom neki, ne vergődj kis halacska, nem bántlak én téged : bizony csak tovább vergődik az, addig, a mig megdöglik. «De magukra nem halász senki; maguk benn maradnak a mederben, vagyis a boltban és a korcsmaban® — mondám én. — Igen uram, benn maradunk a mederben, de mit ér az a halnak, ha lecsapolják a vizet és a meder szárazon marad. Eddig kereskedtünk pénzzel; most az eállamb bank kereskedik. Eddig kereskedtünk feles marhával; most ránk jött az « allatai > tehén. Eddig kereskedtünk bolttal; most cálfamn boltba megy a nép. Korcsmáink is üresek, mert az állam italt is árul. A meder szarazon marad maholnap s a hal megdöglik, «Csak a harcsa kerül szárazra, a mely kis halakkal élt. Az ilyen ragadozóért nem kár» — mondám én. — A hogy az uraknak tetszik, ugy "lesz. Pedig egy halastóban több értéke van a harcsának, mint az apró, kis, szálkás halacskáknak. iFizetek — mondá Egán, hagy véget vessen az eredményre nem vezető allegorikus beszédnek. Nincs semmi fizetni való. .Dehogy is nincs. Két pohárral ittunk meg> — Tessék ezt tőlem jó szivvel elfogadni. Ez az én privát italom. Nem áruezikk. «Ingyen még a halált sem adják. Megfizetjük az árát az orvosnak és a patikusnak. Mivel tartozom ?» — Semmivel. A mi halálunk ingyen jön Köszöntünk, távoztunk. A beszélgetés sok elmélkedésre adott okot, a mint gyorsan haladtunk az állami bérletek tarlóföldjén és dus lóherései között. Legyőzhetetlen erkölcsi nihillel áll szemben az akczió. Ez a khazár a harcsa ragadozó szerepét teljes jóhiszeműséggel gyakorolja. Nem tud különbséget tenni a jog és a jogtalanság között. (Folyt, köv.) Hr