Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-11 / 28. szám

1901. junius 27. MAGYAR PAIZS 3 vány alkalmával feltűnő mértékben teljesiti cemberbaráti kÖtelességét». «Es itt a kötelességek ujabb összeütközése. A hivatal egész embert kiván. A szolgálat érdeke megköveteli, hogy minden idődet neki szenteljed, mert iszonyúan féltékeny.* „Fölebbvalóim szemöldökei összeránczolódtak, görbén néztek rám a kémlelő szemek s gúnyos mosoly settenkedett ajkaik körül." «De én nyugodtan haladtam tovább a megkezdett uton. En nemcsak államhivatalnok, de ember is vagyok, a kinek mélyen érző szive és nemesen gondolkodó feje van. Hivatali és társadalmi kötelességek miért ne járhatnának karöltve egymással ?» Következik nemsokára a képviselőválasztás. Ő főnöke unszolására s azon biztatására, hogy cminden magyar embernek, 3. ki igazán szereti hazáját, becsületbeli kötelessége a hazája sorsát eldöntő urna elé lépni* — elmegy szavazni s az ellenzéki jelöltre szavaz. «Nem telt bele két hét s már át lettem helyezve egy nagy faluba — a közszolgálatnak sürgős érdekében.® „Mi volt az én bűnöm ? Követtem hazafias meggyőződésemet!» «Jaj annak az államnak, melynek hivatalnokai meghunyászkodó rabszolgalelkek.» Hiába folyamodott aztán régi szolga létére, nem ment semmire. «Bolond, mondja magában, hát azt hiszed, hogy Magyarországon protekczió nélkül mehetsz előre?» Türt tovább. Megházasodott s megszaporodott, Ezzel szaporodik azonban baja is, mert «mint államhivatalnok, hacsak hivatalos kiküldetés nem ér, mellékesen mit sem kereshetek, mert az államhivatal méltósága és tekintélye semmiféle mellékfoglalkozást meg nem enged, meg nem tür.í De mégis. Könyvet irhát és szerkeszthet szaklapot. «Ezek jövedelmétől el nem tilthatja senki az államhivatalnokot». Időközben folyamodik a ranglétra 5-ik fokára, mert van irodalmi neve és megfelelő szolgalati ideje. Megint nem boldogul. Panaszkodik hát egyik kollégája előtt, a ki igy válaszol neki : «Szégyeld magad barátom, te még csak szavazni sem mentél el még csak a városi tisztviselő választásra sem s egészen elhanyagoltad a főispánt, meg az országgyűlési képviselőt is, mintha nem is lennének a világon. Hogy magának az országnak tettél nagy szolgálatot szakkönyveiddel: el nem tagadja senki. Meg is kapod jutalmad érte — holtod után : koszorút helyez az ország koporsódra, közköltségen temetnek el és érezszobrot emelnek majd a hálás utódok. De a mig élsz, elismerést az országtól hiába vársz. Az ország csak puszta fogalom. Az országot a kormány képviseli, stb. stb.» Évek multán igen derék főnök ala kerül, kiről igy szól: cA régi jó időkből való öreg volt az én kedves főnököm. Sehogy sem illett ebbe a mostani ezudar világba, ki is ritt belőle minden lépten-nyomon. El is meneszték csakhamar. Nyugdíjba küldték. Az ilyen jószivü, erélytelen öreg ember már nem való hivatalfőnöknek. A szolgálat érdeke oly főnököt kiván, a ki szigorú s tekintélyt és vasfegyelmet tud tartani. Jött az uj főnök. Alacsony és szikár. Rideg, mint a jégcsap ; az ember fázik közelében. Minden lépése kimért s minden szót tagolva mond. Egy arczizma meg nem rándult soha, mintha vére sem volna. Csak a szeme mozog élénken; szúró tekintete örökké vizsgál és kutat.» Ez a főnök aztán «megtagadott minden segítséget. Elvárom öntől — igy végzé — hogy minden erejét, minden tehetségét és minden idejét hivatalának szenteli s hogy fáradhatatlan szorgalomban jó példát ad a többinek ; igy kívánja ezt a szolgalat érdeke.» «Oh a szolgálat érdeke! Ez az a nagy köpeny, mely minden szivtelenséget, minden lelketlenséget eltakar. A nagyravágyó főnök a szolgálat érdekében üzi, hajtja, zaklatja alantasait, hogy az o hátukon — munkájuk árán — kuszhassék mielőbb előre, följebb és följebb.* (80. lap.) stb. «Vizsgálattal lepett meg egy napon főnököm és talált hibát, elnézést és mulasztást. A káröröm kiült szemébe és onnan kandikált ki rám nagy kíváncsian.® Megindult a fegyelmi eljárás ellenem. E Kálváriának vezeklő állomásai: a vizsgálat, főtárgyalás, ítélet, felebbezés, ujabb főtárgyalás és felebbezhetetlen utóitélet. Engem jogérvényesen rosszalásra ítéltek.» Nemsokára megbukik a kormány s «uj kormány uj miniszterekkel ragadja meg a kormányrudat és evezőket, hogy hazánk zátonyra jutott hajóját az igazi alkotmányosság biztos vizére vezesse.» Újra folyamodik a 6-ik rangosztályba s karácsonyra meg is kapja Budapest székhelylyel, nagyságos czimmel — protekczió nélkül. Mindenki bámult, «de az, a ki mindenkinél jobban elcsudálkozott: főnököm volt, Ot e kinevezés kínosan lepte meg. Majd leszédült a székről, kiejtvén kezéből a hivatalos lapot. A kit ő sohasem ajánlott, a kit ő mindig rosszul minősített: mégis kinevezték! Elgondolkozott hosszasan és mélyen. Azután hazament, felöltözött feketébe, fehér keztyüt húzott s eljött hozzám — gratulálni!» (85. lap.) Budapesten 8 tagból álló nagy csaladjával csak nagyobb nyomorba jutott. Kénytelen volt tehát mellékesen lapot szerkeszteni. Először 150, aztán 300 s egy év múlva 500 előfizetője volt. Két év múlva-számuk 808 s a harmadik esztendő végén már 1000. Konkurrense azonban, ki nagy tőkével dolgozott, megbuktatja, fel az égbekiáltó uzsora áldozatainak nyomora miatt. De mikor közbelép az áilam, hogy beavatkozásával envhitse a helyzetet és intézményeket alkot abból a czélból, hogy a népzsarolás iparszerüleg űzött mestersége megtörjék az intézmények körfalán : akkor ugy-e Darányiból Her Doktor lesz, a ki nem méltó az állására és Egán ellen, mivelhogy ő az akczió legjobb katonája, irtó háború indul? Bocsánatot kérek, de nem tiltakozni a de moralizáló és elszegényitő hatások ellen : azonban feljajdulni, ha az ellensúlyozás czéljából védgátak emeltetnek : ez, ha öntudatos, akkor keveset külömbözik a czinkosok bűnszövetségétől ; ha pedig öntudatlan, akkor frivol akadálygördités egy nehéz és becsületes munka elé. Teljes tisztelettel hajlok meg a vallásos meggyőződések előtt. Azt is konczedálom — ámbár nem keresztény felfogás — hogy melegebben érezzünk azok iránt, kiket a hitagazat szálai hozzánk fűznek. De néhány ezer bevándorolt ember kedvéért, a kik nem igaz polgárok, a kik csalásból, hamisításból, zsarolásból és uzsorából élnek: talán csak még sem engedhetjük elpusztíttatni a földnépének százezereit ? Ahoz már csakugyan a végletekig fokozott felekezeti elfogultság kell, hogy néhány ezer olyan ember piszkos és bűnös üzérkedésének a nyugalmáért, a kiket Wahrmann is söpredéknek nevezett, félben maradjon az az akczió, mely egyelőre egy félmillió szlávot van hivatva | maggyarrá tenni s ha kiterjesztik, a hegyvidéki tótokat és olahokat is. A magyar zsidók meg kell, hogy engem értsenek! Békés, csöndes, zajtalan uton ime a földmivelési kormány vezetése alatt egy mozgalom indult, mely gazdasági és nemzeti problémát old meg. A mozgalom nem érint jogos érdeket sehol. Nem árt semmi névvel nevezhető tisztességes keresetnek. Nem üldöz senkit. Ellenben a magyar faj megerősödésének mérhetetlen látkörét nyitja meg. Szabad-e egy ilyen mozgalomnak útját állani? Nincs-e igazam, ha állítom, hogy korunknak nincs ennél fontosabb történelmi, gazdasági és faji érdeke ? Nem jogosult-e kikialtani, hogy a ki ebben az akczióban nincs velünk, az a magyar nemzeti állameszme ellensége? Mihelyt mindenki fölismerte ennek az akcziónak a mivoltát : nem alapos-e a remény, hogy harezba megy érette az egész faj ? Legyen zsidó, legyen keresztény, legyen nagyúr, legyen szegény ? de a ki nem a végből érinti meg ezen akczió zászlóját, hogy azt megcsókolja, hanem a végből, hogy azt letépje: azzal szemben minden magyar ember köteles a zászlót megfordítani s éreztetni vele a rúdnak teljes súlyát. (Folyt, köv.) pedig lapjának előfizetési dija egy évre csak 4 frt volt. (A «Magyar Paizs® 4 korona !) Nem sikerült vállalatok, foglalások és liczitácziók közben ősz fürtökkel elmélkedni kezd aztán hazánk jelenlegi helyzetéről, a nevelésről s mindenről, a mi az ország jólétét veszélyezteti. Ezek a legszebb és legigazabb lapok ! Mielőtt befejezné élettörténetét, s mi előtt a költői igazságszolgaltatas szerint egy gazdag grőfnő (régi eszményképe) alakjaban be nem mutatná megmentőjüket, igy elmélkedik : «Nagy, nagyon nagy veszedelem fenyegeti a magyar államot az elcsüggedt hivatalnokokban, A sok szenvedés, nélkülözés és nyomor, a sok keserű csalódás és a reménytelenség kiölhetik belőlük az önérzetes, a büszke «Én»-t sakkor lesznek majd akaratnélküli szolgalelkek, rabszolgaként meghunyászkodó bábok, akiket a hatalom tetszés szerint használhat és fölhasználhat s a kikkel a hataiom, még ha az törvénytelen is, mindent merhet. Ó, mert az éhség még az oroszlánt is megszeiiditi s a rengetegek rettegett kiralya is parancsolat szerint ugrál előre-hátra, jobbra-balra éhségét lecsillapító Urának érdekében. Mentsen meg az Isten édes magyar hazam az ilyen hivatalnoktól!» Szép megfigyelés, sok tapasztalat eredménye ez a könyvecske — érdemes különösen most az olvasása. (A röpirat Szegeden jelent meg.) Olvasó. Lapszemle. A magyar újságok közül egyik-másik tudomást vett arról, hogy a kilencz hónapos ^Magyar Paizs* szerkesztőjét, aki egyúttal tanár is, eltiltottak a lap szerkesztésétől. S ez az egyik-másik lap nem helyesli ezt az eltiltást. Hat még ha azt is tudnák, hogy az eltiltott szerkesztő tiltott dolgot nem cselekedett; s ha azt is tüdnák a magyar újságok, hogy a volt szerkesztő-tanár ellen sok oldalú vadászatot rendeztek. A volt szerkesztőre nem hat kellemesen az, hogy az ő kellemetlen ügyéből kifolyólag a lapok a minisztere ellen czikkeznek, mert világosán meg van győződve, hogy a miniszteren kivül vannak azok az okok v^g* ürügyek, melyek miatt az eltiltó rendelet kiadatott. Hanem igen jól tenné a miniszter ur, ha az ő éleslátásával kikutatna az okokat és ürügyeket s igazságosságával megítélné a hajtóvadászatot. Egyéb megjegyzést nem téve, közöljük a következő lapok megjegyzéseit. Dé kihagyjuk belőlük az élesebb kitételeket. Az «Alkotmány» ezt írja : A nagy miniszterről és a kis tanárról szól az ének. A nagy miniszter csinálja a magyar nemzeti kultúrpolitikát, a kis tanár pedig annak napszámosa, A kis tanárnak voltak némi ambicziói. Ambicziói a nagy miniszternek is voltak tanár korában. Csakhogy a nagy miniszter akkor egyetemi tanar volt, a kis tanár pedig középiskolai tanár volt és most is az, és az is marad, ha csak jószántából vagy fegyelmi uton meg nem szűnik az lenni Ez tehát kis különbség. De van egy nagy különbség is. A nagy miniszter tudniillik a magassabb közéleti erkölcstan kultuszának kivanta szentelni tehetségét, holott a kis tanár — filozopteri balekségében — a közélet szolgálatába szegődött. A kis tanár lapot alapított, amelyben — készpénznek vévén a «jog, törvény és igazság® politikai szállóigét — meggyőződése szerint irt és nem a nagy miniszter inye szerint. A nagy miniszter ezért raizent a kis tanárra, hogy azonnal szüntesse be a lapszerkesztést, különben lássa a következményeit. A kis tanár kesergett a miniszter kegyetlensége miatt, aki azt akarja, hogy a kis tanárnak pár ezer koronaja, amit a lapra fordított, teljesen karba veszszen. Szerencséjére talált egy jó tollú fiskálist, aki tovább szerkeszti a lapot, melynek tulajdonosa továbra is a kis tanár marad. Igy hat teljesül a nagy miniszter azon kifejezett kívánsága, hogy a kis tanár hagyjon föl a szerkesztéssel; de nem teljesül az .... hogy a lap megszűnjék. A kis tanar tehát egyelőre föléje kerekedett a nagy miniszternek. Minthogy pedig a kis tanar nagyon nép.sze. ii az ö városában és a szövet-