Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-25 / 17. szám

4 MAGTAR PAIZS 1901. április 25. Aki ezt komolyan akarja, az nem követelhet alacsony dijat, pillanatnyi előnyöket, a melyeknek nyomán a szövetkezet bukása fenyeget. Ha pedig a szövetkezet elbuknék, Magyarországon vele bukik a szövetkezeti biztosítás eszméje is s nincs az az erkölcsi erő, a mely egy uj alakulást, egy uj biztosító szelepet életre hívjon. De azért a Gazdák Biztosító Szövetkezete versenyképes és teljes kárfedezetet nyújt. Tüzdijai ugy vannak megállapítva, hogy az ország bármely vidékén felveheti a versenyt az ott működő társulatokkal. Ha nem olcsóbb, nem is drágább. Haldrágábbak vagyunk, akkor akülömbözetet a több éves biztosításoknál adni szokott engedmény teszi ki. Sem ingyen éveket, sem ily engedményeket a több éves biztositóknak nem adunk. Ezzel szemben áll a szövetkezetnél a Díjvisszatérítés. Ha az évi díjbevétel a kárfizetés és üzleti kiadások költségeit meghaladja, a fölösleg, a tartalékalap gyarapítása után, a szövetkezet tagjainak befizetett dijuk arányában visszatérittetik avagy jövő évi dijukba tudatik be. Senkisem fizet tehát a tényleges szükségletnél magasabb dijat s a több évre biztosító a díjvisszatérítések átlagának emelkedésében találja meg a kárpótlást az ingyen évek és egyébb engedményekért. Minél tömegesebb a biztosítás és minél jobban megválogatott a koczkázat, annál nagyobb a díjvisszatérítés százaléka. Elvállaljuk a legnagyobb koczkázatot is. A szövetkezet gondoskodott arról, hogy nagyobb biztositások koczkázatát más viszbiztositó intézetekkel megoszthassa. Oly viszontbiztosítási szerződéseket kötött, a melyek alapján a biztosított érték 90°/

0at is viszontbiztosíthatja. Az eddig velünk szerződéses viszonyban lévő viszontbiztosító intézetek biztosítási alapja 14. millió korona. A biztosítási alapja azonban a kölcsönösség lévén, a díjnak kell ugy megállapítva lenni, hogy az a koczkázatot fedezze s a bistositottnak teljes megnyugvást nyújtson kára megtérítése tekintetében. S a mint a tüzdijak, ugy a jégdijak megállapításánál is ez a vezérelvünk. Inkább viszszatéritünk, mint utánfizettetünk. A kartel i8gg. és ipoo. évi jégdijai határozottan magasak. Azok csökkentésére fogunk törekedni a megengedett határig. Mert a biztositásnak a megengedettnél alacsonyabb dij mellett való elvállalása ép oly erkölcstelen dolog, mintha valamely kereskedő áruját beszerzési áron alul adja, csakhogy versenytársát megrontsa. Erre a térre ha reá is lép, nem követjük a versenyt. A szövetkezet nem toborozhat dijleszallitással könnyen hóditható, de ép oly könnyen elhódítható tagokat. A szövetkezés előnyeiről és szükségességéről a tagnak belsőleg kell meggyőződve lennie, az erkölcsi alapot nélkülöző társulás csakhamar szétzüllik. A kárbecslés lehető legegyszerűbb, megbízható és olcsó. A tag, ha a becsüt el nem fogadja, jogosult szakbecsíit követelni ugy a tüz-, mint a jégkár rendezésnél. A fégkárbecslést deczentralizálni törekszünk. Lehetőleg maguk a tagok végezzék a becslés munkáját. A tagok bevonásával a jégkár becslés olcsóbb és megbízhatóbb lesz s a károsultaknak is nagyobb megnyugvására szolgál, ha tag- és gazdatársa becslésével áll szemben. A tagok befolyása érvényesül a vezetésben is, a Kerületi választmányok utján. Ezek lehetőleg megyénként fognak szerveztetni s feladatuk a biztosított tagoknak a szövetkezet közgyűlésén való képviseltetéséről gondoskodni, az igazgatóság működését támogatni, a kárbecslést ellenőrizni, képviselőket ájánlani s altalában a szövetkezet ügyét mindenben szolgálni. Az ajánlat alapja a biztosítási szerződésnek. Fontos körülmény hogy az pontosan és a valóságnak megfelelőleg kitöltessek, a mi, ha terhes is a tagra, de kár esetén minden félreértésnek elejét veszi. Ez pedig közös érdek lévén, hiányosan kitöltött ajánlatokat el nem fogadunk. Képviselőségi hálózatunkat fokozatosan szervezzük. Azon a vidéken elsősorban, a hol az eziránti óhaj megnyilatkozik. Főképpen a gazdasgi egyesületek és gazdasági czélu szövetkezetekre támaszkodunk, a melyek kiválóan hivatottak köztünk és a biztosítottak között szükséges természetes kapcsot létesíteni. működésűnket erkölcsileg támogatni s gyakorlatilag elősegíteni. Vezérlő elveink : kitartás a munkában, takarékosság a kiadásoknál és tisztesség az üzlet minden ágában. A gazdaközönségen múlik, hogy az ő érdekei védelmére alakult intézmény felvirágozzék, hogy újabb bizonyítéka legyen a gazdaközönség összetartásának s szilárd alapja a biztositasi ügy széleskörű s a mezőgazdaság érdekeivel számoló fejlődésének. Budapest, 1900 november hó. Heti jegyzetek. Lehet erkölcsi haszon abból, ha valaki a «közönség köréből» czimü rovatot igénybe veszi, ám minden kicsinyes dolognak ott helye nincs. A szerkesztő ur azon ritka tanárok közé tartozik, kit nagyon érzékenyen bánt, ha a | tanítót — habár csak hajszállal is — bántják. Ezért vette fel a dráskoveczi tanitó panaszát is a jegyző ellen. Ebből csak azt akarom kihozni, . hogy kár kicsinyes dologban a szerkesztő urnák — különben dicséretre méltó gyengeségét — felhasználni. Különösen kár, ha a falu két egymásra utalt esze torzsalkodik. Sohasem volt ugy — és nem is lesz, — hogy valamelyiknek pártja ne volna s ennek következtében a harmonikus élet megzavartatik senkinek másnak, mint a torzsalkodók kárára. A X.- és IX-ik rangosztályban leledző urak közül bizony egy sem áll ennek, vagy annak a pártjára, de poharazásuk és kirándulásaik alkalmával beszédtárgyuknak pompás anyagául szolgál. # * * A szerkesztő ur ugy járt, mint a sanda mészáros. Nem oda esett az ütése, a hova nézett. Az egerszegieknek prédikálta, hogy valami szövőgyár-féle kellene és Csáktornya hallotta meg. Igaz, hogy Muraközben a lent holdszámra termelik és minden második ember (t. sz.) takacs, de hát azért itt is lehetne valamit csinálni. Hogy mit, azt süssék ki azok, kik jobban értenek hozzá. Legalább mozogni kellene. maga készített számára ingecskéket, melyek majd elröpültek a kéz- és nyakkötőre alkalmazott czifra ezüst pántlikától . . . Azután hivatta leghűségesebb jobbágyát s hat fehérszőrű tinóval rábírta, hogy fiául vallja szerelme tiltott hajtását, bűne gyümölcsét . . . Mindhiába. Sötét éj leple takarta bár a vajai ház titkát, még is kiderült 1 Elárulta apai szive, hízelgő, beczézgető ömlengései, mikor kis fiát karján tánczoltatva s túláradó gyönyörében szólongatta . . , Vay uram tulajdon kihányt zsinóros mentéjével takargatta az udvarházban a kisdedét . . . És Mária most kezdé csak ismerni az élet igaz boldogságát — s szintén megdermedni érezte vérét azon pillanatban, midőn gyalázatos múltjára gondolt, Ledérségét megtörte az anyai szive s az őszinte szeretete teljesen Vay István uramhoz fűzte . . . A bánat ott ült a homlokán s ragyogó szemei elkomolyodnak lassanként, mintha valaki folyton azt súgná a fülébe, hogy ez az élet nem tarthat már sokáig. Érezte, hogy irigyelt és mindenki gyűlöli őt — s ez epesztette szivét éjjel-nappal . . . Félve gondolt azon esetre, hát ha gazdája szivében is kihűl a szerelem s visszaadja ismét őt az országútnak, a kóborlásnak. Most midőn megismerte az élet édességét, feltalálta az erény s a becsület igazi kincsét, most taszitassék vissza romlott erkölcsének posványába ? Nem ! Inkább a halálban keresne menekvést, s egy nagy sóhaj szállott fel ziháló kebléből s könnyei záporként hullottak alá . . . — Mi bántja szivedet Máriám — kérdi szelíden gazdája, ki a tornácz párkányára támaszkodva nézte az asszony szenvedéseit . . . — Ne kérdezze édes gazdám, nehéz arra felelnem — válaszol Mária s karjaiban szendergő csecsemőjet forró csókjaival halmozá ! el . . . — Nem ugy ám lelkem, én tudni akarom bánatodnak okát — s karjait dereka köré j fonva gyengéden magához szoritá . . . — Kigyelmed olyan jó hozzám, akárcsak hitvese volnék s ugy áraszt el gyengéd szeretetével, hogy a világ minden embere haragos ellenségemmé vált. Pedig én kinek se vétek . . . — Ne aggódj kincsem, rövid idő múlva hitvesem lész, csak szeress oly igazán, mint én, s ne törődj a világgal semmit. Ha multadban vétettél az erkölcsnek — én megbocsátok érte, feledek mindent, csak azt nem, hogy kimondhatatlanul szeretlek 1 . . . — Áldja meg a jó Isten kigyelmed nemes szivét,— s forró csókkal - pecsételte le azon fogadását, melyet kiolthatlan szeretetére tett — ez életben először . . . * Hogy sok haragosa volt, azt nap-nap utan mindjobban érezte, de azért talán egy se volt oly engesztelhetlen orozva élt boldogságuknak, mint Vay Imre, gazdájának öcscse. A két szomszéd birtok-testvér között sohasem szűnt meg a villongás Mária miatt. Sötét testvérgyülölet, pusztító viszály fészkelte be magát a két férfi szivébe s nem mult el hét, melyen egy s más birtokháboritás, marha elhajtás, alma, árpa, zab lopás miatt per ne zudult volna egyik vagy másik testvérnek a nyakába. Sőt a jobbágyság mindkét birtok részről szinte gyűlölte egymást. Egy nap ép Szécsről jött Maria asszony, midőn Vay Imre emberei elfogták Vay István lovászát. Mint egy fúria termett lenn a kocsiról s rettentő átkozódás között szalasztotta utánok embereit. Maga pedig puskát ragadott felindulástól reszkető kezébe s egy palánk mögé allva, onnan tüzelt a támadókra, mig csak emberét ki nem szabadította. Hanem Vay Imre keze mégis csak tovább ért. Egyre mentek az alázatos instancziák a nemes vármegye szine elé, melyekben eltiport jobbágyok czéder élettel, trágár beszéddel, actus majoris potentiae-val vádolták Vay István gazdaszonyát . . . Végre a vármegye a sok instancziát megsokalva, fiskálisa által akcziót indíttatott Vay István ellen, személyes megjelenésre idézvén őt, mig a feslett életű, hatalmaskodó némber ellen kiadta az elfogatási parancsot . . . Egy egész életnek megvalósult álma omlott széjjel . . . Szegén}' Kapás Máriát éjnek idején ,szakitották el gyermeke s gazdája oldala mellől s vitték a tömlöczbe. Hiába futkosot fühöz-fához Vay István, hiába hozta említésbe, hogy hitestársává teszi, hiába rimánkodott térden állva a lesújtott asszony gyermekének lelkiüdveért, nem volt kegyelem számára . . . Lekerült a zöld selyemszoknya, le a bársony pruszli, a különféle arany-ezüst drágaság . . . Helyette durva kámzsába öltöztették fájdalmában megtört testét, s vállára szőrcsuhát dobtak. Egykori fényéből, nagy büszke sorából nem maradt más hátra, mint a bibliai Magdolna földig omló alázata, a mint támolyogva lépte át a hideg börtöne küszöbét, hogy soha többé ne tárja hívogató szerelemre karjait . . . S alig egy évre rá a tömlöcz udvarának hátsó kapuja megnyílott, s egy koporsót helyeztek az ottan várakozó szekérre : Vay István uram vitte haza boldogságának hült tetemét ... * * • *