Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-04 / 14. szám

MAGYAR PAIZS 1901. márczius 4. mosogató lé lefolyhat. Az apró ovodás gyermekeknek szép nagy magas grádicsos emeletes házat emeltek, de füves, fás, elég tágas játszóterük helyett kopár kis udvarok van. — Nunc venimus — a legeslegmodernebb iskola a főgymnasium. Imponál a városnak, a vármegyének. Százhetvenezer forintba vagyis háromszáznegyvenezer koronába került. Négyötszáz ifjúra van számítva. Az udvarát kétszer vásárolgatva bővitgették s most annyira vagyunk mar, hogy 25—30 méter széles és 50 méternyi hosszú játszó, futó, mozgó, üdülő, tornázó térsége van az ifjúságnak a tanári karral egyetemben. Az udvar mellet terül el egy rengeteg térség, melyen hosszú sorban disznóólak és pajták vannak, a többi részében krumpli és répa terem. Az iskola udvarán nem hogy disztornaversenyt és athlétikai gyakorlatokat, de közönséges tornavizsgát sem lehet tartani. Erre a czélra ki kell vándorolni hosszú poros országutakon a mezőre. Hihetőleg ugy számítottak volt, hogy ilyenkor mindig eső lesz, s akkor amúgy is be kell menni a tornaterembe. Ez csak nem szakad ránk ? 'Sz, alig egy pár éve építették 170 ezer forintért. Ez csak különb, mint a csácsiutczai iskola. Nem omlik, mint amaz. Isten tudja különben. Már sokszor bemeszelték a falrepedéseket. De megint csak felreped, mint a beteg ember szája a szélfuvástól. A nagy gerendák is csunyául meghasadoztak, mint földrengéskor a templom kárpitja. Mert az épületben száradtak ki. Sőt a legnagyobbik közbölső gerenda, mely az egész menyezetet tartja, az egyik végén ugy félre facsaródott, mint a fancsali feszület s lefelé kívánkozik. Hát mondom, én nem tudhatom, hogy leesik, de azt sem tudhatom, hogy nem esik le. A nagy gerendára nyolcz hintakötél van téve, hat ember rángatódzhatik rajta. Eddig csak egy-egy könyü gyerek ficzánkolt rajta, a nagy gerenda tehát csak magától nyomult lefelé. Isten tudja, ha hat nehezebb test egyszerre hintál rajta, nem nyomul-e még lentebb. Az a hat ember tótágast eshetnék a fejére. De ha az egész ház megindul, mint a csácsi-utczai, odanyomhatná a tornázó gyerekeket, mind az ötvenet. De ha pl. egy disztorna-vizsga alkalmával a közönséggel együtt ezeren is vannak a nagy teremben, ha olyankor kezdene megbomolni, a mennyi esze van annak a bolond épületnek, frakkostól, czilinderéstől odalapithatná az egész publikumot, mint az egeret — palacsintának. Az a gerenda lenne a hibás, senki más. Minden kellék megtörtént. Az építésnél, a felügyeletnél, a vizsgálatnál és átvételnél. Én magam láttam mindeniket. Láttam, mikor a kőművesek és napszámosok dolgoztak. Azonfelül volt a pallér, aki rendelkezett és felügyelt. Azonfelül volt az építőmester, a ki szintén rendelkezett és felügyelt. Azonfelül volt a mérnök, aki vizsgált és ellenőrizett. Azonfelül volt a vállalkozó. S mikor már mindennek vége volt, két év múlva legfelül jött a hegyibe egy kövér németember, megvizsgálta persze németül s átvette az épületet a mi számunkra. Ha neki jó volt, nekünk is jó lehet. Nem tudom, menyit ért ez az ember a tornaszerekhez, de azt tudom, hogy a tanároknak ehhez semmi köze. Őket az úristen csupán a deklinalásra teremtette s a rendeletek megtartására. Szóval minden kellék meg volt < vorschrifftsmássigí. Nem az emberben van tehát a hiba, hogy a gerenda lecsúszott. Hat ? A levegőben. Filosofusabban mondva : az időben. Egy és ugyanaz a baja ennek a három éves iskolának a csácsi-utczában levő száz esztendős iskolaházzal. Az a baja, hogy iskola is nem zálogház; h°gy egyenes becsületességet, önzetlenséget s önfeláldozást hirdetnek benne s nem a szédelgést és kapzsiságot ; hogy erényt, vallást, tudományt és honszerelmet tanítunk benne s nem uzsorát: talán azért bánik olyan rútul vele ez a háladatlan és lelkiismeretlen korszak ? azért állítja egy sorba a pajtával ? s azért nem igen becsüli többre tanítóját is a vízhordó rselérh'pnpl 3 vízhordó cselédjénél ? Talán ? Borbély György. A hattyúk regéje. Magas sziklabérczen erdő közepén, állott Ukk vára. Kristálypalotaként kimagaslott az orma a téli ég felé és egész a szürke felhőkhöz ért. Csillogó ezüst párában fürödtek kupolái. A hold vakítóan fehérítette a lehullott havat és fényözönbe mártotta, a kapuban őrt álló két ércz-sárkányt. A tátongó termek boltíves ablakai, rózsás fényben úsztak, s a művészies diszitményü boltozatokról lelógó csillárok, kápráztató fényt löveltek. Sűrű pelyhekben hullott a hó és elborította az egész erdőséget; ugy, hogy a lovas és hü kutyája teljesen elvesztették a várba vezető, helyes nyomot. Mig odakin süvöltött a szél, a fényesen kivilágított termekben vidám emberek társasága mulatozott. Csengett a pohár, az ékes hölgykoszorut éltetve . . . Harsogott a kürt és a nemes leventék dalra keltek . . . Távol a világ zajától, együtt volt e társaság, közel három hónapja már; mert az utakat mind befújta a hó. De azért a szép hölgyek orczái virultak és a vitéz lovagok egyre szerelmesebbek lettek . . . Éjjel nappal járt a nóta s tréfa, űzve az órák unalmát. Aranyozott, s bíborral bevont trónszékén, ült Arzén király, lábai medve bőrrel voltak letakarva, s szundikált. . . . Az asztal főnél ült Árvéd, a kegyencze, a ki az uralkodót megcsalva, elbolonditá a bájos Zéverine eszét . . . Távolabb tőlük egy ablak mélyedésében állt Arko, és nézte a téli tájképet, mely elébe tárult. A szende Ildigo pedig figyelte, Imogén és Flávia sakkjátékát. Valamint Ervin lovag is. Megzendült a lant, s a dalnokok bus és vidám dallamai hangzottak. Halkabban sugdosott Arvéd, s a téli hold bekandikált az ablakon, ezüst szálakat fonva az ablak-párkány köfaragványaira és Arko ősz szakálába . . . Egyszerre csak megszólalt Arzén király, az udvaronczaihoz fordulva : «Tehát végkép el vagyunk átkozva ebben a várban ? Hisz minden holt; a természet gyászol, a fa nem hajt rügyet és jéggé dermedt a folyó nedve. Hatalmas vágy száll meg; oh mikor jön ismét a szép kikelet* ? «Minden vágyódásom a vadászat, az erdő sötét rengetegjében* — «harcz és veszedelmek után vágyom», — szavába vágott Ervin lovag, és a szende Ildigo erre halkan mondja: «én csak szerelem után» . . . Arko válaszola: «Itt jó tanács nem használhat, csoda nem történik, csak a jobb időnek türelmes megvárása, a tavaszj megjelenése, segíthet rajtunk.» Ekkép szólva komoly pillantást vetett Arvéd felé, a ki épen Zevérine övéhez nyúlt . . . «És a szerelem is olyan mint a tavasz, mely magától jő : készségesen, minden kényszer nélkül, s valamint az igaz szerencse e földön, ő sem ismer fortélyt, hazugságot. Mint egy égi adomány, vonul be az emberek szivébe. Azért a kebledben riaszd elébb vissza, oh ember, a téli árnyat, még mielőtt bevonult volna a pacsirta dala és a hattyu-ének méla bus dallama, mert a szive mindenik magában rejti az üde tavaszt* . . . Látnoki adománynyal ellátva, szigorúan mondá e szavakat az ősz Arko. Zéverine erre felsóhajtott és szégyenlősen, szemérmesen elfordult Arvédtől, s szemeiban köny rezgett . . . Es felemelkedve, a király lábaihoz térdelt, s kirőleg emelé feléje, alabastromkezét . . . És ime egyszerre a teremben nagy változás történik . . , S Arko ismét az ablak felé fordul és elkiáltja magát: ^Nézzetek csak oda a hajnali bíbor mikép oszlatja a ködöt; mert győztes a magasabb nappali fény!» Töltsetek újra serleget, mert ime most vonul be a tavasz!» Halljátok, mint ropog, recseg, törik a jég? Pillantsatok ki: ép egy hattyuraj vonul át a folyón. A természet szellőzteti a fátyolát. Ezüst szallagonkint tűnnek elő a tavak, a folyók, mert mindig az igaz szerelem marad győztes? Látjátok a trónját! miként vonják maguk után a hattyúk, a szeretkezés, a magány, s a halál madarai, melyek a viharnál könnyebben törik az erős jégtorlaszokat!» . . . S erre mindenki sietve az ablakhoz közeledik : És oh, csudaknak csudaja ! Bibor fényben úszik az egész világ! . . . A felszabadult vizeken pedig, gyorsan alásiklik, egy hosszú hófehér hattyuraj, maguk után vonva, egy hóvirág és ibolyával díszített, arany arbóezos hajócskán, az tisteni szerelmet !» . . . Ezt látva, a királyhoz fordul a bájos Zéverine és könnyektől fulladozó hangon, könyörög kegyelemért: kéri könyörületét és szentül igéri: hogy ismét csak az övé lesz Arzéné, egyes-egyedül! . . . Arvéd a csalfa, ezt látva, eltűnik . . . Az apródok újra megtöltötték arany borral az ezüst serlegeket . . . A táj csak ugy ragyogott; a verőfényes, tavaszi napsugártól — és minden fő emelkedik — és ime egyszere szétoszlanak az aranyos ködképek és a ködben a hó fölött, danol az első pacsirta . . . Reviczky Irma. Az életből. Majd rá jön magától is. A tanító felszólítja Pistát, hogy mondjon neki egy jelzővel bővitett mondatot. Pista : (gondolkodik). Jancsi; (súgva) «A tauitó nagy szamár. ! 7 anitó: (figyelmeztetöleg) Oszt! Jancsi ne sugj ! Majd rá jön a Pista magától is. 7e Imre! Szólt a tauitó az iskolában, ha még egyszer meglátlak rendetlenkedni, kiállitlak. Imre egy idő múlva újra csintalankodik. Tanitó: Imre gyere ki ! állj ide mellém ! nem vagy te becsületes emberek közé való. Bor és élet kitűnően össze illenek : és még is jó, ha a bor ó, az élet meg új. A szamár elöl megy 1 tartja a közmondás. De a ki mindig hátra marad : az is szamár. (Li Tsüng) Közgazdaság. Farizeusok. Két jelentés van az asztalomon. Egyik a «Soproni Kerületi Kereskedelmi és Iparkamaráé, ;>másik a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaráéi Mind kettő a mult évben látott napvilágot az ország két külömböző részében. De oly édes testvéreknek látszanak, mintha egy elfogult rossz akaratú agy szülte volna. Fájdalmas arczczal, imára kulcsolt kezekkel, égre meresztett szemekkel fohászkodnak és sopánkodnak, hogy a kereskedelem ellen irányuló gazdasági reakezió, a szövetkezetek szapororodása, a mezőgazdasági szeszgyárak meg nem szüntetése, a gabona uzsorások és bor hamisítók üldözése tönkre teszi a gazdag bőrziánereket, az ipari szeszgyárakat, a sok szegény ember krajczáraiból ezereket szerzett kereskedőket. Mintha a nap nyugaton kelne fel, vagy pedig a bárány enné meg a farkast. Farizeusok ! Farizeusok ! Egyik jelentés rámutat a kereskedelem legnagyobb sajgó sebére az '<aggressziv» jellegű szövetkezetekre s egyenesen avval vádolja, hogy politikai harcz-eszközt képeznek, megzavarják a közgazdasági tényezők egyensúlyát és tönkre teszik a közvetítő kereskedelmet. ( ! ? ) Vagy ugy 1 Hát ez az a nagy képüsködés, mely alól a lóláb már messzire kilóg. Hát néhány kereskedőért, a közvetítők száz perczentes hasznáért legyen koldus a magyar föld népe? Legyen khazár birodalom az alföld sík rónáin, a székely havasok tövén és a dunántul dombos vidékén ugy, mint az északkeleti felföldön ? Ezerek menjenek tönkre s a koldus bottal Amerikába azért, hogy kevesen százezereket halmozzanak össze. Nohát a soproni kamara ha a feje tetejére áll, akkor sem vátoztat ezen, mert fogyasztás és értékesítésnél egyaránt arra törekedünk hogy kizárjuk a közvetítő kereskedelmet. Hisszük, hogy ezért sajog a seb, melyhez csak egy menyiségtani ismeretlent a «Z»-ét tesszük, s megkapjuk az ismeretes eredményt a zsebet. Nem tudják a kamarák, hogy nagyon is rossz szolgálatot tesznek ügyüknek, ha csalókat, hamisítókat és uzsorásokat vesznek védelmükbe.