Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-10-25 / 4. szám

I- év

. Zalaegerszeg, 1900. október 25. ft — 4. szám. 4 korona H J| H W JS ^B S 1 ^W á^fc Félévre 2 koron. |U| 11 1 W 11 Eyl • ? I-M 1 B ^^ féláron: egy oldal 20 K. • • 11 B H • 11 ÍM r 11 1 M | W I Wl I Ml 1 • #

# I Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. A hivatalos nyelv Nemrégiben egy gáncsoskodó ujságczikket írtam volt egy disznósertehulladék kereskedőről, a miért magyar ember, vagyis magyar polgártársunk létére innen a szomszéd városból ide Zalaegerszegre egy testülethez iparkereskedelmi ügyben, tehát nem is magánügyben — német levelet irt. Bizonyos, hogy a hány ember, annyiféleképen kritázálta a kritikámat. Még bizonyosabb, hogy egy százaléknál több nem volt a pártomon. Kilenczvenkilencz százalék szemben állott velem. De a szembenálló kilenczvenkilencz százalékban lehetett még vagy kilenczszer kilenczvenkilenczféle hangulat. Mondák például, hogy, hiszen a németnyelv szép, az művelt nyelv, műveltebb a magyarnál, tanítják az iskolában is, tanulni kell, tudni jó, szükséges, sőt elkerülhetetlen stb. Egy tapottat sem lehet lépni a németnyelv nélkül. Szokták mondani a világban jártas művelt emberek. — Egy másik csoport, a kereskedők csoportja, épenséggel ámult és bámult a kritikán. Ok inkább a magyar levelezést tartanák hibásnak, legalább is furcsának, úgy hozzá vannak szokva az idegen nyelvhez. Nemcsak a külföldi emberekkel, hanem a hazaikkal is, kivált a nagyobb gyárakkal és kereskedőkkel németül megy az alkudozás és levelezés. Szentül megvannak győződve, hogy ez a jobb. Mért volna hibás tehát a disznósertehulladék kereskedő ? — A harmadik csoport, meglehetősen előkelő állású csoport, a melyiknek minden mindegy, egyszerűen nem tudja, miről van szó, vagy legfeljebb csakúgy lohog a mosolygásában, s azt mondja: ugyan mit töri magát ez az ember a disznósertehulladék kereskedőnek a németnyelvű leveléért! Világos dolog volna ez uraknak elmélkedése, vagyis elméletlenkedése és mosolygása, ha csupán egymagára volna ez a disznósertehulladék kereskedő. De nézzünk csak széjjel. Menjünk ki az országból, s aztán jőjünk vissza megint. Egyetlen egy ponton, az ojtozi szoroson tudunk úgy hazajőni, hogy a küszöbre lépéskor itthon érezzük magunkat, s felismerhessük házunkat, otthonunkat. Ezen az egyetlen egy keleti ponton találjuk meg Magyarországot a saját határában. Vagy próbálja meg valaki más irányban akárhol hazajőni : nem száz kilómétereken kell é átgázolni a határtól kezdve, míg haza érkezik? Mert azt már mégsem kell bizonyítani, hogy a nyelvről ismerjük meg az országot. A7 ojtozi szoroson ,;.aomban meghalljuk a magyar szót. De innen egy pár lépésre Brassót már Kronstadtnak hijják, Budapestet Ofen-Pesthnek akarják elkeresztelni, Szebent Hermanstadtnak ismerik inkább, az ország közepe íelé Grosswardein van, sőt az Alföldön is láthatod a posta és vasúti csomagokon a Szegedin és Debreczin felírásokat; Budapesten egy-egy gőzmalomban, s nagykereskedés irodájában tolmácsra van szük- j séged; az előkelők nagyrésze és a lebujok lakói németül társalognak; a pinczér első látásra mindenkihez németül szól-,Pozsonyban, Pécsett, Kőszegen, Kanizsán, s Zalaegerszegen is, hacsak egy kicsit előkelőek, németül beszélnek. A brassói Obert úr az «anzikcz»-kártyákon németül írja a gúny verseket <Zu Klausenburg in Ungarnland;» ha a szép szepességen akaród megközelíteni hazádat, a Kóburgok magyar birtokán, kószál elég erdőpásztor a straczenai völgyben, s udvariasan leveri rólad a szúnyogot, de nem beszél magyarul, este német étlapot kapsz, s ha lefekszel, álmodból is német kiabálása ver föl a bakternek, hogy tizenegyet ütött az óra. Aztán vasútra ülsz, hogy gyorsabban elérd Magyarországot, M. Á. V.-ra, melyen ki van írva: für 36 Pferde, s für 16 Mánner. Benn pedig eltekintve attól, hogy zúg az agyvelőd a sok Karpaten-bitter-féle hirdetéstől, láthatsz négyöt féle nyelven irt hivatalos figyelmeztetéseket, s néhol még magyarul is fel írva, hogy: nem pipázni! s Ne tessék használni! Láttam már itthon hivatalos okmányon is héber aláírást. De hát kinek mi köze hozzá? Mindenki úgy beszél és úgy ir, a mint tud, s a mint kedve tartja. Ez a műveltséggel járó magyar türelmesség és a szabadság. Legfeljebb azon lehetne elmélkedni, hogy az emberi életnek Istenadta rendje az, hogy az orosz oroszul beszéljen, a íranczia francziául szónokoljon, s a német németül írjon — rendes körülmények között, a mit ők meg is Egykor és most. írta; Németh Elekné, Andaházy Irene. Erejét tettekben bebizonyítani, gondolatainak, elveinek és akaratának érvényt és meggyőződést szerezni, hogy korának irányadó vezetőjévé vállhassék: — a férfi kiváltságos jogainak egyike. — De némi ügyesség, helyes tapintat és jó szándék mellett — nőiességének teljes veszélyeztetése nélkül, a nőnek is mindenkor szabadságában áll saját hatáskörében hasonló eredmények után törekedni. Főkép könnyen nyert ügyük lehet e tekintetben azon nőknek, a kik társadalmi helyzetüknél fogva kiváló állást foglalnak el, s az úgynevezett irányadó körökhöz tartoznak. Rajtok csügg a százszemű társaság tekintete, mozdulataikat, ténykedéseiket, szokásaikat lesve, megkritizálva és végül utánozva. így volt eddig és így lesz ez ezután is, a míg csak társadalom és abban megkülömböztető osztályok és rangok létezni fognak. Már az ókortól fogva, az emberi művelődés történetének minden korszakában találkozunk egyes irányadó nőalakokkal, a kik befolyásukkal áldásossá vagy hírhedtté vállván a korra, melyben éltek, rányomták saját elveik ízlésük és erkölcseik bélyegét. Tudvalevő azonban, hogy azon esetben is, ha a közvélemény az adott példát elítéli, vagy ha az a józan ész nézeteivel és érveivel homlokegyenest ellenkezik is: az ember! természetben rejlő utánzási vágy felülkei ekedik, csakhamar kiegyenlíti az egymásba ütköző ellentmondásokat, az elismert ízléstelenség megalkuszik a megvesztegetett szépérzékkel és az idegen elveknek meghódol a legmerevebb meggyőződés, mert: a hatalmasabb, kiváltságosabb egyének befolyása az alantabb álló többségre ép oly tagadhatlan, mint valamely nagyobb világtest attractiója a rendszeréhez tartozó kisebb égi testekre. Azért leginkább ezen intéző körök kiváltságosai vannak hivatva jó példával előljárni, közvetve és közvetlenül jó befolyást gyakorolni azzal, hogy társas összejöveteleik alkalmával az őszinte, egyszerű hangot felelevenítsék, baráti vagy családi körben a régi jó szokásokat megkedveltessék; viselet, háztartás és gyermeknevelés dolgában egyszerűséget és szerény igényeket honosítsanak meg, házi szükségleteiket pedig honi terményekkel elégítsék ki. Csak becsületes jóakarat, őszinte meggyőződés és vitéz leküzdése a megszokott álhiuság érzetének, és hölgyeink könnyen czélt fognak érni hazafias törekvéseikkel, úgy háztájuk kicsiny világában, mint társadalmi életük nagyobb körében. Különösen társadalmi életünk és viszonyainkban kívánatos és időszerű volna is már egy alapos felfrissítés és regeneratio erélyes keresztülvitele. Mert ma már nem szórakozni és felvidulni megyünk társaságba, hanem legfeljebb unatkozni és feszelegni; nem barátságos beszélgetés, őszinte véleménycsere kedvéért, hanem üres sincerizálás, pikáns hírvadászat, gyakran megszólás és a mi ennek superlativuma: csúnya rágalmazás czéljából. «Ez pedig egyike a leggyalázatosabb aljasságoknak, melyeket az emberek egymás ellen elkövethetnek, s igaza van a Talmud bölcs mondásának, hogy a rágalom épen olyan, mint a gyilkosság!* Ez csak a testet teszi tönkre és többnyire a szenvedély nagy felhevülésében történik; míg amannak gyilokja a lélek ellen tör és higgadt meggondolással, rosszakaratúlag elkövetett gonosztett. Azért őrizkedjünk a megszólástól is. Egy könnyelműen odavetett szó, mint lenge, ártatlan hópehely száll, szállinkózik, s végül hógörgeteggé tömörülve egy ember existentiáját teszi örökre tönkre. A mint a közéletben a jogtalanság, igazságtalanság és inkorrektség iránti közöny a közerkölcsök bomlásának egyik legbiztosabb jele : úgy a társadalmunkban a komoly dolgok közönyös felfogása és a morál elleni vétségeknek fel sem vevése és helytelen elsimítása, a socziális viszonyok sülyedésének csalhatlan előjelei. Az, a ki a körülötte nyüzsgő életet megfigyelni szokta és az így nyert észleléseken gondolkodni szeret, ezen elszomorító kórjelenségeknek létezését, testileg-lelkileg sínylődő századunk úgy politikai, mint socziális mozzanataiban egész határozottan konstatálhatja. Társas összejöveteleinket rég nem hatja át többé az a kedélyes, lélekvidító és kedves szellem, mely azokat néhány évtizeddel ezelőtt még olyan kívánatossá és szükségessé tette a hivatása és napi gondjaiban elfáradt, elcsigázott ember kedélyének felvidítására, szellemének felüdülésére és testi jólétének emelésére. Ma már nem egyéb az, mint a látszat, fényűzés és anyagi élvek Baál-kultusza. Mikor még nem táplálkoztunk strassburgi