Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-10-11 / 2. szám

I. év. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. MAGYAR PAIZS Hazai dolgok hirdetése féláron : egy oldal 20 K. Szerk.és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 23. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Miskolczi leVél. Az alólírt levélíró alapszabályt kér dr. Kele Antaltól, a zalaegerszegi magyar iparvédö-egyesület elnökétől. Ez még a nyáron történt a dolog elején. Sok megfigyelni való megjegyzés van benne. Egyfelől hízelgő a zalai egyesületre, másfelől súlyos vádja is van a honi iparpártolás akadályozóira. A levél a következő. Mélyen tisztelt Uram ! Pünkösd másod napján tartotta a Borsodvármegyei magyar iparvédő egylet alakuló gyűlését, melyből kifolyólag egy 30 tagú bizottság küldetett ki az alapszabályok kidolgozására. Ez alkalomból bátorkodom a mi bizottságunk nevében hazafias tisztelettel Önhöz fordulni, kérve, hogy legyenek szívesek a már valószínűleg teljesen elkészült zalamegyei iparvédő egylet alapszabályainak egy példányát nekünk — tájékozás végett — megküldeni. Ha lehetséges, hamar kérjük annak elküldését, hogy a jó ügy halasztást ne szenvedjen. Nagy volt itt a közöny, de végre megtörtük a jeget. Néhény tanártársommal felbuzdulva az Önök lelkes példáján, elkezdettünk mi is agitálni. Elsőbben az iskolákat nyertük meg, s a mi gymnaziumunk példáját követve, minden miskolczi iskola kimondotta, hogy csak magyar tanszereket szabad vásárolni. Majd a sajtóban folytattuk a mit az iskolában már elvégeztünk, s nagy nehezen, sok agitáczió után sikerűit a közönség közé is bevinni az eszmét. Megy itt nálunk minden jól, csak a ki agitál, soha se feledje, hogy az emoczióra nehezen kapható magyar fajjal van dolga és ezért csüggedni nem szabad, sőt éppen ezért kell nálunk ilyen dolgokban nagyobb adag kitartás. Ha az első egy két czikk után leteszem reményvesztetten a tollat, ma nincs egyletünk, pedig hát városunk polgármesterét és a megyénk alispánját nyertük meg elnököknek, s most az elindított hajó egészen jó irányban halad. Egy azonban bizonyos, s ez az, hogy a kezdetnél megállapodnunk nem szabad, s főkép a sajtóban állandóan felszínen kell tartanunk ezt a dolgot. Évtizedre vagy tizedekre terjedő izgatásra van itt szükség, hogy lefegyverezhessük a mozgalom kijátszóit és ellenségeit, s felrázhassuk a közönyösöket és egységesen talpraállítsuk a nagy ügy mellett az egész társadalmat. Nem elég a nemzetet felrázni; arra is kell ügyelni, nehogy ismét elszunynyadjon ! Nálunk, a kiknek a kezökben van a kereskedelem, csodálatos, hogy ezek legnagyobb ellenségei a mozgalomnak, melyben érdekeik ellen indított harczot látnak. No de majd szép szerével, vagy ha máskép nem lehet, boykottal eszükre térítjük őket. Ha az egyletek megszaporodnak, mint a hogy én reménylem, jó lenne országos központi szövetkezetbe tömöríteni az egészet, így azt hiszem, többre mennénk. A miskolczi példát követi Kassa a napokban. így nő az eszme. Zalaegerszeg talpra állítja Borsodot, emez meg Abauj megyét és így megy ez tovább. Kérésemet a • egylet nevében ismételve, maradok kész szolgája : Budai József. tanár. Miért ellenségek? Az eszmék terjesztésére és tisztázására szükséges, hogy meghallgassuk közeli és távolabbi embereknek az észrevételeit, megjegyzéseit, talán tanácsait is, bátorító és buzdító szavait. Ilyennek tarthatjuk a miskolczi levelet is. A levél méltányolja a zalaegerszegiek munkáját. Felemlegethetnők ezt dicsekvésképen is. De a dolog lényegéhez ez nem tartozik. Föltünteti azt a példányképet is, hogy ott elsőrendő hivatalos emberek állnak az ügy élére. Nem árt tudomásul vennünk. Jellemzi a magyart, hogy milyen szunnyadó állapotban hever benne az életrevalóság. Annál nagyobb erővel, hosszas kitartással és reménykedő elszántsággal kell azt nekünk felbolygatnunk. De mond a levél egy erős vádat is a kereskedőkre. Azt mondja, hogy a kik kezökben tartják a kereskedést, azok ellenségei a magyar ipar pártolásának. S hozzá teszi, hogy: Csudálatos! Persze, hogy csudálatos. Bizonyosan azért mondja csudálatosnak, mert tudja a levélíró is a magyarországi kereskedőkről, hogy ők egyéb tekintetekben, tehetségűknél fogva is, élénk természetűknél fogva is a középosztályban jobbára vezetnek, előljárnak, sőt néha tüntetnek a hazafiasság terén, akár márczius 15-ről, akár irodalomról, vagy színművészetről van szó. S mégis azt kell mondani, hogy ebben az ügyben ők ellenségek. Csak Miskolczon? Nemcsak ott. Azt mondom, hogy például mikor itt Zalaegerszegen a tél utolján mozgolódtunk az iparunk pártolásában, a kereskedők közül — nem nagy számmal és nem nyomós mértékkel ugyan, de úgy, a hogy néhányan mégis résztvettek. A kiknek kevesebb félteni valójok van. a más pályán lévők sem vitték sokkal többre. Szóval, vettek tehát részt a kereskeA kalotaszegi Varrottas.') Egy isten kegyelméből való ethnografus, Kalotaszegnek alapos ismerője : dr. Hermán Antal ezt írja: «A magyar népművészet legszebb virága a kalotaszegi varrottas. Ennek egészen sajátságos anyagát, motivumait, technikáját a tündérszép Erdély legelső vármegyéje, Kolozsmegye gyöngyének, Kalotaszegnek magyar asszonynépe őrizte ősi hagyományul. Mint hazánk annyi kincse, lappangott a varrottas is, sőt már-már feledésbe ment. De jött egy nemtő, annak a vidéknek a szülötte, a ki . . » Tovább még sem idézhetem dr. Hermant; már ennyit is dicsekvés számba vehetnének azok, a kik nincsenek tájékozva a dolog felől ; de a kik közelebbről ismerik ezt a vidéket, azok már rég sürgetnek, hogy mondjam el egyszer minden tartózkodás nélkül, mely módon nyert életet ez az elfeledett munka, mint kellett azt dédelgetni, míg megerősödve, áldást osztó házi iparává lett Kalotaszeg vidékének. En aztán nem vagyok oka, ha a tiszta igazság feltárása avatatlanok előtt olyan, mint a dicsekvés. Tehát a népművészet minden virága, a tősgyökeres magyar varrottas, egyszer már elhullatta szirmait, senki sem tudott róla semmit, valamint Kalotaszegről sem. *) Gyarmathy Zsigánénak az országos iparegyesületben volt ez a felolvasása. A távolabb eső vidékek és emberek kedviért meg kell említenem, hogy ez a nagyasszonyunk nemcsak elsőrendű íróasszony, hanem kézi munkával is foglalkozik, s nemcsak dolgozik, de dolgoztat is egy egész nagy vidék népével. Ezt a felolvasást pedig ugyancsak nem árt itt Zalában hangoztatni, mert itt a kendertermeles sehogysem akar lábra kapni. ^z. És immár eljött az idő, hogy a magyar földben gyökerezett növény nem csak kis virágot hajt, de gyümölcsöt is terem. Mint sarjadozott az új hajtás, mint nőtt terebélyes fává, mindég tartózkodva említettem és könyvet is csak akkor írtam róla, mikor erre fölszólítottak ; most már hálával gondolok azokra, kik e könyv írására buzdítottak, mert ehhez a könyvhöz «Tarka képek a kalotaszegi varrottas világából» egy örökbecsű drága emlék fűz. A mi nagy királynénk — kinek neve áldott lesz, míg magyar él e földön — dicséretre méltatta a magyar népről és munkájáról irt eme művet, és a mi még ennél is nagyobb becsű előttem, az egyik szakaszon : «A királyné lepedője és az aranyos fejkötő»-n mosolyra derült az a szomorú, bájos királyi arcz. És szólt: — Óhajtanám, ha e könyv minél szélesebb körben elterjedne. A királyi kegyes óhajtás teljesülésére az első lépést azonnal megtette a magyar nők kedvelt minisztere, dr. Wlassics Gyula, ő excellentiája végig olvasta — és ez nagy sor egy minisztertől! — aztán ajánlotta az iskoláknak. * Az 1885. orsz. kiállításon, felszólítására egy kitűnő férfinek, kinek emlékéhez lesz kötve mindenha e házi ipar megtemtése, kalotaszegi szobát rendeztem be. A tulipános ládák fenekén pihenő régi varrottasokat gyűjtöttem össze; pénzért nem adta senki, de szívességből, és hogy baja ne essék, ide kölcsönözték a régi ismerősök. Megjegyezték ugyan: vájjon instálom, nem szebb lenne a szőttes meg a hárászos ágyravaló ? Mit mondanak az urak arra messze, hogy nekünk most is csak a régi módi van f De az a «régi módi» nagy feltűnést keltett: minden darabot meg vett volna a külföldi, s ez az érdeklődés szülte nálam azt a gondolatot, hogy üdvös dolog lesz a rejtett kincset napfényre hozni, megtermékenyíteni. így taníttattam vissza ősi munkájára a kalotaszegi népet. Egy másik isten kegyelméből való ethnografus, Kalotaszegnek szintén alapos ismerője, jeles leírója: dr. Jankó János, egy helyen ezeket írja: «Kutatásaim közben ráakadtam arra a szegény, sánta leányra, kivel Gy. Zs.-né a régi varrottasokból az első mintát varratta herczeg Eszterházy Pálnénak, mely egyszersmind a legelső pénzért eladott darab volt; ebből fejlődött az egész varrottas.» Bizony úgy volt az. És még csak nem is sejti azt senki, mily nehéz volt a kezdet; kellett hozzá a szülővidék iránt érzett egész szeretet, hogy eredményre vezessen. Sok buzdítás, rábeszélés után is csak ímmel-ámmal, nagy lassúsággal varrtak egy-egy darabot. De aztán később, mikor tapasztalták, hogy e munka segít a nyomorukon, egyszerre csak nagy kedvvel, szorgalommal láttak hozzá. Ekkor már én döbbentem meg, mert a munkájukat egyedül csak én fizettem, vevő közönség még nem volt, s így igazán nagy anyagi áldozatba került a tetemes belefektetés ; még csak nem is sejtettem, mi lesz a temérdek varrottassal ? Ekkor gondoltam azokra, a kik szerény irodalmi működésemben is olyan jók voltak hoz-