Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-12-06 / 10. szám

I. év. Zalaegerszeg, 1900. deczember 6. 10. szám. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. MAGYAR PAIZS Hazai dolgok hirdetése féláron: egy oldal 20 K. Szerk.és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 23. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. A fényűzés harcza. Korrajz. (III.) Irta: Németh Elekné, Andaházy Iréné. (Folytatás.) A divat folytonos változásánál fogva, magától értetődőleg — gyorsan elavul az új, s megszégyenül az újabb előtt az ó. — A mint azonban az emberiség legnagyobb része — de legfőkép a nők, a természet azon örök rendjébe, hogy a fiatalságnak az idő forgandóságából kifolyóan természetszerűleg múlnia, s helyébe végtére is az öregségnek kell lépnie — bele nyugodni nem akar, mesterséges szerek és nevetséges kendőzés segítségével magát ifjítani, öltözetének pedig a legújabb divat kívánalmai szerint minduntalan más-más alakot adni óhajtván: végtére önmagához is hűtlenné lesz; így otthonát és az őt körülvevő tárgyakat az uralkodó ízlésnek szintén alárendelve, azoknak gyakori változtatása és újításában keres és talál kedvező teret és alkalmat fényűzési hajlamainak kielégítésére. Azon körülmény, hogy ismerősei körében valaki a magáénál esetleg szebb és nagyobb lakást, divatosabb berendezést, finomabb porczellánt, újabb üveg- és ezüstkészleteket látott, ma már elég nyomós ok arra nézve, hogy a «rangérzetén> ejtett ezen érzékeny sérelmet hatványozott fénykifejtéssel kiköszörülje. Holott csak a régi, megszokott környezet, mely jó és rossz napjainkban, örömeink és bánatainknak volt mindenkor hűséges és résztvevő tanuja — adhatja meg a valódi otthonosság és kényelem érzetét, a mit bizonyít többek között azon körülmény, hogy jó szüleink vagy korosabb ismerőseink barátságos otthonában az ósdi, de kényelmes bútorok és elavult tárgyak látásánál mindjárt a kedélyesség és meghittség valamely üde, kedves érzete hatja át egész valónkat. Eltekintve attól, hogy nagy czifraság, sok dísz és pompahalmozás a túltömöttség érzetével nyomasztólag hat a kedélyre és többnyire ízléstelennek bizonyul, a legnagyobb mértékben impraktikus és költséges is. Annak tisztántartása sok időt, erőt és fáradtságot igényel. Kellő rend és gondozás nélkül pedig — mit ér a legnagyobb pompa is ?! Minthogy azonban a középosztály családjainak anyagi viszonyai ritka esetben engednek meg egynél több cselédtartást, ennek az egynek pedig a mai asszony munkakedvetlensége, úri kényelemszeretete és rossz időbeosztása folytán elég dolga akad másfelé, tehát: vagy nincs meg a kellő rend és tisztaság, vagy tisztogatás ürügye alatt örökös felfordultság van a lakásban és szenved alatta a család és a háztartás többi ága. Leginkább az étkezés rendje és minősége, miután nagy takarítás alkalmával senki sem ért rá a főzéssel bíbelődni vagy arra felügyelni, és sokszor a hivatalából éhesen hazaérkező férj még — ebédet sem talál. Pedig «éhes gyomor türelmetlen várakozó* — és kezdődik akkor a kipkedés-kapkodás, cselédküldözgetés, szóval: — a hajsza valami kis — ebédért! A férj boszankodik, a gyerekek nyafognak, az aszszony mérges, izgatott, sír és szemére veti férjének, hogy olyan földhöz ragadt szegény koldusok, hogy még szakácsnét sem tarthatnak, s az asszonynak «hivatalnok» felesége létére, a kit «nagyságos asszonyinak szólíta nak a cselédek, magának kell a dologhoz látnia, a mi elég megszégyenítő körülmény stb. stb- — s lejátszódik a legkorrektebb családi jelenet, mialatt végre hazavetődik a cseléd is, a ki addig a kereskedésekben összeharácsolta valahogy a harapni valókat, hideg felszeltet, halkonzerveket, sajtot stb., a mi — eltekintve ártalmas voltától — többe került egy ünnepnapi díszebédnél. Vájjon, ízlik-é ez az ebéd ? . . . így válhatik díszes szobáinak lekötött rabjává az asszony, és kímélet tekintetéből azokat inkább használatba sem veszi. A család tagjai, férj és a gyermekek tehát ezentúl számkiüzöttjei a paradicsomnak, mely csak idegenek számára van fentartva. A család bevonul egy hátulsó udvari szobába, mely az egész lakásnak legrosszabb, legsötétebb, s így természetesen legegészségtelenebb helyisége es abban lakik, étkezik és hál a ház népe. Ott van közte a családfő is, a ki hivatalos elfoglaltságában elfáradva, pihenés és nyugalom után vágyik, s a kinek esetleg kenyérkeresetét képező szellemi munkáinál csendre, zavartalanságra lenne szüksége. De a körülötte zajongó, nyűgösködő gyermeksereg, a varrógép zakatolása — és a cseléd dudolásának konczertjében úgy a pihenés, mint a szellemi munka fogalma ki van zárva és boszúsan távozik hazulról — üdülést keresni, legjobb esetben a kaszinóba, máskor — a kávéházba stb. Vallják be hát, tisztelt hölgyeim, nem szatírája é ez egy kedélyes otthonnak ? Csuda é, hogy ilyen körülmények között a legtöbb férj családi köréből máshová — meneküli! . . . A mi a lakás fényűzéséről áll, az ráillik a ruházkodás tekintetébe*

1 J 'fejtett «Dut^»-ra is. A nagy parádé nemesak kényelmetlen és feszélyező, de egyúttal meggátolja a szabad mozgást, lélegzést és kizárja a munka és hasznos foglalkozás lehetőségét is. Mi természetesebb tehát, hogy a divathölgy az otthoni színfalak mögött leveti a korlátozó mezt és annál fesztelenebb pongyolában szokta élvezni azon kényelmet, melyet a ruha kedvéért máskor nélkülözni és feláldázni kénytelen f A ragyogó utczai jelenségből így lesz sokszor siralmas — madárváz. Már pedig, hogy kívánhat, mint olyan cselédei részéről tiszteletet és respektust saját személyével szemben, rendet a munkánál és gazdaságban; hogy várhat jó tetszést és vonzalmat férje részéről, a kinek emlékéből — a későbbi nagy toilette látása sem törülheti ki szépérzékén ejtett ezen sérelmes benyomást, Míg az egyszerűen és okosan öltözködő nő, sallangnélküli, kényelmes ruháinál fogva, ilyen rikító ellentétekbe soha sem eshetik, s külső megjelenésében — cselédségének, gyermekei és egész környezetének jó példát szolgáltatva — otthon is mindenkor, mint a csín és rend mintaképe jelenik meg. Egyrészt a mai nevelés áljai keblükbe oltott azon téves hit, hogy a munka lealacsonyít és a «rang® és «előkelőség» kárára megy, másrészt ruha és kézkimélée az oka annak is, hogy a legtöbb divathölgy teljesen visszavonul a házi és egyéb foglalkozástól és cselédeire bizván saját kötelességeinek teljesítését, az alatt inkább sétál és látogatásokat tesz, többnyire oly alkalmatlan időben, mikor más szorgalmas háziasszonynak elodázhatlan dolgai vannak és házi rendjének rovására teheti csak, hogy vendégével odabent nyugodtan a divánon üljön, semmitmondó városi «tratsch®-ot meghallgatni. Miután sértés nélkül látogatást visszautasítani nem lehet, a háziasszony ilyenkor társadalmi hazugságba kényszerül. Örömöt és nyájas arczot kell mutatnia, míg tűkön ül félbenhagyott munkája és a sütőben sistergő déli pecsenye miatt! Bizony tisztelt hölgyeim ! a kik olyan szerencsés körülmények között vannak, hogy szakácsnét, szobaleányt tarthatnak és gondtalanul elhagyhatják a házat: legyenek annyi szives tapintattal azon ismerős asszonytársaik iránt, a kikről tudják, hogy saját kezük munkájával fáradoznak hivatásuk lelkiismeretes teljesítésében, hogy azokat meggondolatlanul és könnyelműen fel ne tartóztassák serény tevékenységükben, abban meg ne akadályozzák, mert, higyjék el! azon nő, a ki házi munkáját lelkiismeretesen végzi, épen olyan fontos missiót teljesít, mint bárki más, a kit hivatása valamely nemes czél elérésére, magas fjalyára állított. Az a nő, a ki (az írás szavai szerint) «keres gyapjat és lent és az ő kezeit veti a fonókerékre : szőnyegeket csinál magának és építi a házat® — egykor dicsősége lesz a férfinak, vagy ha már élettársul áll oldalánál: «még a hitetlen férfiú is megszenteltetik ő benne®. Munka illik a «biborhoz és vászonköntöshöz, ékesíti a fejedelemnőt és pásztornőt egyaránt, inkább ékesít, mint a karbunkulusok®, mint díszes ruha és ragyogó szépség! Gyakran halljuk a panaszt, hogy divatos ruha, selyem-bársony hiányában ez vagy amaz ismerősünk nem jelenhetik meg a magához hasonló rangú és műveltségű társaságban, mert, ha mégis megjelennék, igénytelen külseje miatt, bizonynyal lealázó lenézésben fogna részesülni. Hát, a ki ezen meggyőződése mellett mégis abba a társaságba kívánkoznék, mely a személyt csak a rajta lévő ruha értéke szerint becsüli meg, ne hátráljon meg gyáván a saját dőreségét fenyítő büntetés eiőí, hanem allja ki batran és lelkesen (!) a társadalmi vesszőfutást. Félre az érzékenységgel és hiúsággal! Hideg vér és — halaimegvetés legyen a vértezete, melyről a gúny és orrfintorgatások mérgezett nyilai lepattannak! Tagadhatlan, hogy a legliberálisabb érzelmű és legbölcsebben gondolkodó emberre is, némi gyötrő és kellemetlen hatással van a biztos tudata annak, hogy külső megjelenésében a társaság többi tagjaitól előnytelenül elütvén, azok gúnyját és lenézését eltűrni lesz kénytelen és jó adag czinizmus vagy ritka íenkölt szellem keli ahoz, hogy valaki oly magas és magasztos álláspontra helyezkedhessék, miszerint a fenhéjazas támadasaival vitézül szembeszállhasson. Ha az emberiség tehetősebb részének nincs meg a szükséges tapintata és gyengédsége, hogy vagyontalan társainak érzékenységét megkímélje, s anyagi jólétének olympusáról a sors mostoháihoz lehajolni nem kiván: ám maradjon meg önzésének szédületes magaslatán, de legyenek amazok is elég szerények és okosak, hogy a társadalmi egyenlőség létrehozásáról megkisérlett kapaszkodást, és fényűzési versenygést, mint emberi méltóságukkal össze nem egyeztethetőt, abba hagyván, tudjanak belenyugodni a — változhatatlanba! A ki teheti: ám fényeskedjék Golconda összes gyémántjaival, kelet minden gyöngyével, Brüsszel egész csipke készletével, India hullámos selyem- és csalánszöveteivel, Siráz legillatosabb rózsáival ! Öltözködjék biborbabársonyba, hivalkodjék fényben és pompában, élvezze az élet minden gyönyörét: — a ki teheti 1 De maradjon daróezban, a kinek daróezra jut csupán és ne szégyelje kopottságát, ha alatta tiszta lelkiismeret és nemesen érző szív honol — ha szégyenfolt és piszok nincs rajta. A kopottság természetes következménye a viselésnek és okos ember tudja, hogy — nincs mit szégyenleni rajta. — Egyszerű ruhában, szegényes külsővel is kivívhatjuk embertársaink tiszteletét, szeretetét, s szerény helyzetben is lehetnek — bár nem ragyogó és zajos — de munkában megszentelt örömeink! — —