Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-10-04 / 1. szám

1900. október 18. MAGYAR PAIZS 3 itt; de sehol sem élősködnek az idegen agyvelő termékein oly nagy mértékben, mint épen itt. Ennek tulajdonítom, hogy pályatársaim egy nagy része naponként kerékbe töri a magyar nyelvet, s hogy az érvelésnek és az érzelmi világnak jelentékeny százaléka idegen ízű. Színműben, regényben, festészetben, építkezésben nem igen termel magyar typusokat a főváros művészi levegője. Ipari dekorácziókban is szegényes a magyar géniusz. A majmolás elszoktat az önálló produkcziótól. Nem önmagunkból izzadjuk ki az alkotást, hanem másolgatunk. A nyakunkba zúdított idegen verseny súlya alatt elveszítettük szabad mozgási képességünket és önálló felfogásunkat. Ki hinné el, hogy fővárosunk, egy sár- és porfészekből világvárossá fejlődött, a nélkül, hogy egyetlen sajátos művészeti vagy ipar-ágat létrehozott volna! Az utazó hasztalan keres az üzletekben budapesti emléktárgyat. Se használati czikk, se csecsebecse nincs, a mely jellegzetesen emlékeztetné a vásárlót fővárosunkra, vagy hazánkra. Bárhol látom, tudom a csipkéről, hogy valenc-ai. vagy brüsszeli, a tükörről, hogy velenczei, a porczellánról, hogy sévres-i, vagy szász, vagy cseh, a gobelinről, hogy párisi, a bicsokról, hogy angol, a gyöngyházról, hogy bécsi stb. Nekünk is lehetne magyar khataktervonásokkal ellátott műiparunk. Hitem szerint a székely galambbúgos kapunak, a székely tornácz oszloprendjének, a somogyi kanász ostornyelének, a miskolczi, debreczeni, kolozsvári szűcsök mellrevalójának, a szűrszabÓK diszítményeinek őstipuszait még Ázsiából hozták az elődök. Ezeket a vonalakat, színeket, formákat és jellegeket egyetlen európai népnél sem kapjuk meg. Ezek tehát sajátosak ; a nemzeti termőképesség' biztosítékai; a népízlés mértékei. Ezeket már régen fejleszteni és alkalmazni kellett volna a könyvkötésen és bútoron kezdve az ipar legkülönbözőbb ágainál. De e helyett másoltunk. Az irodalom, mely szintén másolásbol él, nem adott nemzeti irányt a műhelynek. Vidéken tisztább a levegő, tágabb a mező, magyarosabb a szellem. Nem kétlem tehát, hogy a < Magyar Paizs» az őstalajból m'erítve, igen becses szolgálatokat fog tenni a magyar ügynek. Fogadja őszinte tiszteletem nyilvánítását, melylyel maradtam Budapest, 1900. szeptember 21. régi hive Bartha Miklós. A szerkesztő leVele a hölgyekhez. A «MAGYAR PAIZS» egy részecskéjét a hölgyek levelezésére szándékozom fóntartani, a lehető legkomolyabb tartalmú levelezésre. Nagy tisztelettel kérem, szíveskedjenek igénybe venni ezt a rovatot, melynek czíméül ezt Írhatnák föl: A fényűzés harcza. Úgy tartom, hogy a fényűzés harczában a nőknek van döntő szerepók. Legilletékesebben, s nem kétlem, legmagasztosabban Önök gondolkozhatnak erről. Mélyen tisztelt nagyasszonyaim, bizonyosan azt vágják a szemünkbe, nekünk a fényűzés elleneseinek, hogy hallgassanak magok naiv emberek, ne bántsák a fényűzést, hiszen a fényűzés emeli az ipart, emeli a kereskedelmet, emeli a közgazdaságot. S első tekintetre lesújtanak minket evvel a hatalmas érveléssel. De bizonyosan lesznek Önök között olyanok is, a kik az értelmi és érzelmi okoskodásnak meg magasabb és magasztosabb fokára emelkedve, azt kérdezik saját maguktól, hogy : De hát tulajdonképen kinek az iparát, kereskedelmét és gazdaságát javítjuk mi ? Vájjon nem a Dunába viszszük e a vizet, s hegyre hordjuk a földet, mikor a brüsszeli iparnak, a párisi kereskedésnek, s a londoni gyárnak adjuk a pénzünket ? Vájjon, a mi az angol és franczia nőnek erényszámba megy, vájjon nem bűn é az a magyar asszonynak ? Vájjon nem kellene e a fényűzést sajat országos és nemzeti tehetségünkhöz, saját nemzeti kezünk iparához szabni ? Vájjon nem kellene e az európai fényűzéssel várni addig, míg teljesen europaiva válik a tehetségünk is: a pénzünk, az iparunk, a tudományunk, a mesterségünk ís művészetünk f Ez a kérdés bizony nemzeti közgazdaságunkra vonatkozik. De lesznek Nagyságos asszonyaim között olyanok is, a kik az itthoni szűkebbkórű fényűzést is elmélkedes tárgyává teszik, ilyen formán : Eleget tettünk a nemzeti közgazdaság, s a hazai ipar parancsolatjának: vájjon nem tehetnénk é valamit a társadalmi békéért is f Nem vonhatnák e szűkebbre vágyainkat, ha nem is a magángazdálkodásért, de szegényebb társaink érzékenységének megkiméléséért ? Sok keserű köny hullott már a kevesebb fodrü szoknya miatt, s a szelyem hiánya miatt. Hányan nem jelenhetnek meg ugyanolyan rendű és műveltségű társaságban, csupán azért, mert nincsen olyan selyemruhájuk; vagy, ha megjelennek, megalázó lenézésben részesülnek. Az egyenlőség elérésére könnyebb egyiknek lehajolni, mint a másiknak felugrálni. Avagy legyen ruhafényüzés, mondani fogják •mások, de csak kinek-kinek a tehetsége seerint ; hanem ekkor aztán harezba kell állani a lelki, vagyis lelketlen fényűzéssel: a <• rangkórságy-gal. Nagyban meg lehet közelíteni emígy az egyenlőséget. Minek szépítsük a dolgot, a fényűzés leghevesebb harczát a nők indítják, de még bizonyosabb, hogy a csatát úgy nyerik meg legdicsőségesebben, ha sajat támadásaikat visszaverve saját magukat győzik meg. A «MA GYAR PAIZS» jó szándékú ezé íjának érdekében kérem, szíveskedjenek közölni erre vonatkozó elmélkedéseiket, s hogy a gyakorlati életben minő módja lehet a védekezésnek ? Addig e levél egyszerű elolvasásáért is hálás köszönetemet érzem. Szerk. A kisiparosokról. — A közönség hangulata. — A párizsi kiállításon történt észrevételek után képzelik, s tán még hiszik is a külföldiek, hogy be boldog ország lehet ez a Magyarorszag! kivált az iparosok csupa kiskirályok benne. Mert látták ott a magyar műveket, nem utolsó helyen állani, s láttak egyszerre 300 magyar iparost egy csoportban, a mint tanulmányozták a világ elsőbbrendű munkásainak a műveit. Hát ez bizony felemelő dolog. Pedig — hát vájjon több magyar iparost nem láthattak volna é ? Hiszen csak egy olyan kis városnak, mint Zalaegerszeg is, 30O—400 iparosa van egymagára. Vájjon az egész országból nem juthatott volna é annál a 300-nál több látogató is f Akkor még felemelőbb lett volna a magyar munkának a diadala, s a magyar munkásnak a dicsőítése. De nem mentek ám többen a kiállításra. Egyszerűen azért, mert a magyar kisiparosok szegény emberek, nemcsak hogy nem lendít rajtok senki és semmi, hanem el vannak nyomva. Küzködnek az élet harczában és tengődnek az élet fentartásában, Bámulsz úgy é jámbor külföldi felebarátom, s azt kérdezed, hogyan lehet azt józan észszel elhinni ? Hát én megmondom neked hogyan, ha hiszed, ha nem. A dolog úgy van, hogy ti, a ti országotokban megbecsülitek magatokat, honfitársaitokat, s iparos felebarátaitokat is, s példánakokáért Prágába nem viszitek a kassai sonkát, sem a debreczeni, vagy a kolozsvári szalonnát csemegének, noha vihetnétek ; sem a zalaegerszegi Kovács István czipőiből nem kértek prágai honfitársaitoknak, sem Augsburgban, vagy Linczben nem kértek parajdi gyufát, pedig volna jussunk rá, hogy ha egyébért nem is, a gyufa csinálásért, kalapot emeljetek előttünk. De ám ez a ti dolgotok. Nektek jól van úgy. Nincs követelésünk. Hanem mi nem úgy teszünk ám. Mi Bécsen keresztül hozzuk a tudjazisten honnan összeszedett mindenféle lim-lomot: czipőt és pántlikát, Prágából a sonkát, Augsburgból a gyufát, s Kolozsvárt, noha van gyufagyárunk, azért «tánde endast mot ladans plan» feliratú gyújtót használ minden harmadik ember, hogy szerényen fejezzem ki magam. Hát még a Dunántúl! így van a dolog ; ezért rosszabb a helyzete különösen a kisiparosnak nálunk, mint külföldön. S ezért nincs kedve, hogy költséges utazásba kezdjen, noha sokat tanulhatna, s ezért nem is fejleszti úgy az iparágat, mint a hogy fejleszthetné a tanulmányozással. Mert ezek a tényezők, mint a lánczszem, úgy összefüggenek. Nagyobbrészt itt van a magyarázata tehát annak is, hogy fejletlen a magyaripar, a hol és a miben még fejletlen. De talán megfordul. Mert a nap kezd feljőni, s a mi szemünk is kinyilik. G. Heti hirek. A „Magyar Paizs" pályadíja. Két darab 20—20 koronás aranyat ajánl fel a «Magyar Paizs» szerkesztősége egy megzenésítendő hazafias költeményért, mely iparinduló-dal lenne; tartalmában pedig a magyar szellem találékonyságát, a magyar kéz ügyességét, s általában a nemesítő munkát dicsőítené. A dalokat jeligés levél alatt kell elküldeni ez év deczember 31-ig a «Magyar Paizs» szerkesztőjéhez, a ki majd biráló-bizottságnak fogja átadni, s a legjobbnak ítélt dalért, ha az egyúttal ál tataiában is értékes, a szerzője 1901. január 15-én át fogja venni a két aranyat. Kevesebb díjra más, mértéket ütő lyrák is igényt tarthatnak. A közlés joga a «Magyar Paizs »-é lesz. Az ének nagymértékben emeli az istentiszteletet. A szent-mihalyi vasarnapon a zalaegerszegi nagytemplomban Mihálovics Béla tanárné Horváth János orgona kísérete mellett szép szoprán hangon énekelte Cantate Damino-t (Graduale). Azután Horváth János keltette fel a figyelmet a Mária soloban kitüntetett bariton hangjával. Végre gyimnasista diakok adtak elő négyszólamú egyházi éneket Mihálovics Béla tanar vezetésével. A király őfelsége nevenapját. Ferencz napot őszinte érzéssel ünnepeltük, csütörtökön, október 4-én. A zalaegerszegi templomban Németh Géza tartotta a misét. Jelenvoltak a hivatalok képviselői. A karból most is megható női és férfi ének hangok töltötték meg a nagytemplomot. Mihálovics Bélané gyönyörű prim szopránnal énekelt egy magyar Kyriet Schill Imrétől és Gyarmathy Miklósnak egy hymnuszát; Hutás J. biróné Mária éneket adott elő, iíj. Czukelter Lajos BankbánbóJ énekelt igen teta szetős bariton hangjával. Az istentiszteletet főgymn. ifjúság zarta be a Kölcsey hymnuszával. Október 6. Ezen a napon tartják Aradon a gyászünnepélyt a tizenháromnak emlékére. E lap olvasásakor emlékezzünk meg mi is rólok. Mert ők is gondoltak reánk halálok órájában, reánk azokra is, kik akkor meg sem valánk születve. Kisiparosok és az ipartörvény revíziója. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter tudvalevőleg az ipartörvény revízióján dolgozik. Az ország összes czipész és csizmadia iparosok testületei érdekes feliratot intéztek a kereskedelmi miniszterhez, a melyben különösen az 1884-iki ipartörvénynek következő módosításait kívánják. A 3. §-t olvkép kérik módosítani,