Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-10-18 / 3. szám

2 MAGTAR PAIZS 1900. október 11. kereskedő vagy iparos, annál nagyobb hátrányban van az ügyes vigéczczel szemben. Jóravaló kereskedőnél és iparosnál a becsület nemcsak a lelkiismeret kérdése, hanem életszükség. A vigécz életviszonyai más természetűek. Ő csak úgy boldogul, ha portékáját különbnek és olcsóbbnak tünteti föl, mint a milyen a helyi boltokban és műhelyekben kapható. A magáét tehát dicséri, a másét gáncsolja. Dicséretben és gáncsban határt nem ismer. Mestersége a szerénytelenségnek le nem írható dimenzióit fejti ki lelkületében. A hideg tartózkodástól a durva kiutasításig: a fogadtatásnak összes skáláit átéli mindennap. Az a sokszor ismétlődő megalázás edzetté teszi őt a bárttalmak elviselésére. Eleteive lesz, hogy pénzért mindent eltűrjön és mindent megcsináljon. Külön fajsajátságok keletkeznek benne. A szégyenérzetnek minden zománcza levásik róla. Tolakodik, mert nem szégyelli magát. Hazudik, mert nem szégyelli magát Csal, mert nem szégyelli magát. Jól mondta Mezei Mór képviselő úr tegnap a Házban, hogy ez igen fáradtságos és nehéz kenyérkereset. És jól is tette, hogy nem a gyűlölködés hangján beszélt róluk. Mert ezeket nem gyűlölni, hanem szánni kell. Mert igaza van, hogy a vigécz mestersége nehéz és fáradtságos. Az is igaz, hogy ezzel a mesterséggel keres kenyeret. De szívbeli jóságunk nem terjed annyira, hogy kárttevő mesterségeket kultiváljon a törvényhozás. Bizony nem könnyebb a futóbetyár kenyérkeresete sem. Megindító beszédet lehethe erről is tartani. Népköltésünknek idevonatkozólag van egynéhány igazán fölséges vonása: Nyirkos föld az ágya, kőből a párnája; előtte a határ, utána a zsandár. De védelmük mégsem törvényhozói feladat. Sőt örvendenünk kell, hogy pusztáink megtisztultak e garázda dologkerülőktől.® A törvényhozás most az ilyen gyűjtőkről tanácskozik. S mindenki látja, a ki akarja, hogy ha ezeket leszorítják a térről : a hazai kereskedésnek, az iparosnak és a nagy közönségnek a javára teszik. Borbély György. Ad hoc . . . Európa idegen elemei közé beékelve lévén, hazánkban természetszerűleg az idegen műveltség és külbefolyás mindent nivelláló árama, mint valamely sziget partján a tenger hódító hulláma, veszélyes arányokat öltve mindinkább nagyobb foglalásokat tett, s köz- és magánéletünk szellemében és mozzanataiban nemzeti jellegzetességünk rovására ijesztően terjedni, társadalmunk terén ellenállhatlan erővel előnyomulni látszik. A korunkat jellemző világpolgáriasodás és nemzetközi törekvések iránya általánosan a nemzetiségek jellege ellen fordul, s letörli róluk eredetiségüknek zománczát. De különösen reánk, magyarokra nézve veszedelmes ezen ténykörülmény, mivel nekünk megvan ama természettől nyert, lovagias és előzékeny természetünk, melynél fogva könnyen hasonulva és szívesen alkalmazkodva hovatovább acclimatizálódunk az újdonság ingerével ható ismeretlen légkörben, s abban csakhamar meghonosodva, készséges médiumokká válunk az idegen befolyás érvényesülésének. Noha a múltban nemzetünket fenyegető anynyi veszélyből Phőnix-ként megújhodva kerültünk ki és megtartottuk függetlenségünket, okszerűtlen tehát jelenben önkéntes meghódolásunk a hatalmaskodó kosmopolitismus befolyásának. Ma már amúgy is sikeresen versenyezhetünk a szomszéd nemzetek átlagos műveltségi haladottságával, sőt némely dolgokban felül is multuk őket. Büszkék lehetünk nyelvünk magas fejlődöttségére, irodalmunk és művészetünk haladására, elismerést aratott iparunk és kézművészetünk eredményeire, és büszkék lehettünk egykori nemzeti szokásaink, erkölcseink nemes egyszerűségére, eredeti honi viseletünk szép és jó ízlésről tanúskodó divatjára. Sajnos, mégis mindenben észlelhető a külföldi ipar és termékeknek divattá vált pártolása, az idegen szokásoknak vak utánzása, a mások ízlésének lázas követése, s ez ama titkos ellenség, mely, mint a földalatti láthatlan vízár észrevétlenül mossa alá a biztosnak hitt talajt in quo vivimus, movemur et sumus — vagy mint parányi féreg a fa kérge alatt lassan, lassan végzi romboló munkáját. . . Az igénytelen szú ernyedetlen őrlcse hatalmas szálfákat, egész épületeket dönt romba, s az ártatlan vízcsepp csendes hullása sziklákat repeszt s mély barlangokat váj a kő kebelébe. Láthatlan ellenséggel azonban nem kelhet harezra az ember, de — védekezhetik ellene! Nem fegyver kell tehát ide, hanem paizs, melynek szilárdságán megtörik az ellenséges külbefolyás hatalma, melynek védelmében haladhatunk ugyan a korral és lépést tarthatunk a civilisatio követelményeivel, de önnálóan, saját erőnk- és emberségünkből kifolyólag fogunk fejlődhetni és nagyra nőni az ősi erény és erkölcs, — magyar ipar- és kereskedelmünk, szellemi és anyagi termékeink dicső felvirágzásán, mert van elég tehetségünk, képességünk, alkalmunk a legmagasabb czélok elérhetésére. A mint a tapasztalat legújabban is tanúsítja: a külföld elismerést, kitüntetést szavaz meg a magyar érdemnek, s mi itthon elégedetlenkedünk, gyalázzuk, szidalmazzuk, kisebbítjük azt, a mi a mienk! Rajongva ábrándozunk idegen országok természeti szépségei, szokásai, intézményei és viszonyairól, figyelmen kívül hagyva, hogy : jó lehet ugyan mindenütt, de legjobb — itthon ! Miért öltözködünk párisi divat szerint, mikor olyan bájoló szép volt egykor a magyar viselet? «Süddeutsche Küche* szerint miért étkezünk, mikor a magyar konyha az elismert legjobb ? Extra finest-glaced--paper-on irunk, mikor itt van viághírű hermándi papírgyárunk ; külföldi fürdőkben üdülünk, mikor hazánk bővelkedik a hatásosabbnál hatásosabb gyógyforrásokban ; idegen irodalmat pátolunk, mikor annyi szellemi kincscsel bővelkedünk saját Íróink remek műveiben; és sokszor 3—4 nyelven társalgunk, midőn, sajnos honi szép, zengzetes nyelvünk sajátosságait sem ismerve, egyebek közt, mondjuk csak p. o. az ikes igék helyes használatával sem vagyunk tisztában ! ! ! Ideje bizony, hogy a fásultság és lelkesülni nem tudó mai kor ezen közönyéből felocsúdva, a mindinkább elharapódzó félszegségek, külbefolyások és fenyegető veszélyek invasiója ellen mozgalmat indítandó, közös védelmi szövetségre lépjenek mindazok, a kik a haza és nemr.et sorsát szivükön viselik. Az eszközök e nagy czél elérésének küzdelmében lehetnek gyengék, gyarlók, elégtelenek bár, hű kitartás és lankadatlan lelkesültség mellett biztos a siker. A legcsekélyebbnek látszó hozzájárulás, a legszerényebb áldozat is, ha jó szívvel-lélekkel járulunk a szent ügy oltárához, leróni vele hazafias adónkat, meg fogja hozni nemes gyümölcseit. Azért igaz honleányi örömmel ödvözlöm a „Magyar Paizs" példányainak megjelenését, mint becses eszközét és hathatós tényezőjét a nemzetünket megoltalmazó védintézkedés komoly czéljának. Legyen pályafutása Térjünk immár a fodor vászonra. Fodor vászon ! Ebben a pár szóban benne van a kalotaszegi háziipar jövőjében vetett minden hitem. Ezt az érdekes speczialitást nem tudjuk más vidéken készíteni, ezért kell itt a kenderipart kifejteni, hogy lehessen a külföld kívánságának megfelelni, mert a külföld igazán kívánja a fodorvásznat, Amerika kapva-kap rajta ; a napokban is nagyobb mennyiségben kértek, de nem volt honnan küldeni. Teck Mary herczegnő, midőn kelengyéjébe kalotaszegi varrottast kapott, a fodorvásznat tüntette ki mindenek felett s egyáltalán az angol, a ki tudja, hogy mi a jó és szép együtt, mindig fodorvásznon való varrottast kér. Egy angol lordnak, Fitzwiliánnak, a termeibe gr.Teleki Sándorné vezette be a kalotaszegi varrottast s azóta a Milady sokkal több fodorvásznat kér, mint varottast. És hogy a fodorvászon szép is, eredeti is, tartós is, azt már nem tagadhatja senki, én pedig hiszem és vallom a fodorvászon jövőjét. Igaz, hogy a nép sokkal szívesebben varr a jóval ritkább szepességi vászonra, de azért csak kivarja a fodorvásznat is, kivált mikor eladó vászna van, azt úgy kinálja, <inkább visszavállalom kivarrásras, A kis leanyokat pedig éppen fodorvásznon taníttatom a «szálvonás»-ra, hadd szokják meg előbb ezen. Van a szomszédomban kétfelől két kis paraszt leány, unokatestvérek, s mind a kettő unokája annak az öreg bonyának, a kiről már többször írtam és a kit úgy mutattam be Munkácsynak, mint állandó modellemet. A kis leányok — egyik kilencz, a másik tiz éves, — karácsony táján így állítottak be hozzám: — Azt hallók instálom, hogy van egy régi ujjvarrás, mi is szeretnők megtanulni. — Kicsik vagytok ti még arra, maradjatok csak a kis tulipános mellett, azt már jól tudjátok és sok pénzecskét is szereztetek vele. Szorgalmas, jó kis lányok vagytok szeretlek is. Ugy is van. Ezek az apróságok, a mint hazajönnek az iskolából, neki esnek a varrásnak és éjfélekig görnyednek szegénykék. Ezt meg is tiltottam nekik azon büntetés terhe alatt, hogy a melyik tiz óránál tovább marad fen, az nem kap tőlem piros almát. A korosabb, Kovács Erzsi, megrázza a vállacskáját és egész határozottan adja tudtomra, hogy neki meg kell azt az ujrégi varrást tanulni, mert szükséges a pénz csizmára, fersingre.

1 Úgy a szivembe kapott ennek a gyermeknek a beszéde .. . Nos aztan a kis Kovács Erzsi és Kovács Kata immár varrja a szálvonást. Ott van a minták között mind a kettőnek a munkája. Mekkora haladás ez, a kezdethez hasonlítva. Akkor előbb ajándékkal kecsegtettem, kalácscsal kínálgattam, a kiket vissza akartam taníttatni ősanyáik munkájára és akkor is úgy vették, mintha nekem csinálnának azzal valami szívességet. No, varrnak most édes örömest, csak legyen a ki fizesse a munkájokat. Az 1885-iki orsz. kiállítás után pár évig egyedül csak én adtam munkát az egész vidék népének, más senki sem varratott, a minthogy üzletnek az rossz is lett volna akkor. Később, a már elegyengetett útakon, többen bele fogtak, s most már minden faluban varratnak a korcsmárosok, néhány Kati néne és BánffyHunyadon többen. Azt talán felesleges is felemlíteni, hogy a legtöbb munkát most is csak én adom az én népemnek, a miről egyebek mellett tanúságot 1 Szoknya. Szerk. tesz a keresk. muzeumban elhelyezett, felette nagy tömeg varrottas ; mintegy ennyi van még Londonban Flayfairnél, egy par fürdőn és az országban sok derék úrnőnél, a kik még mindig buzgó terjesztői a varrottasoknak. És van idehaza egy olyan óriás tömeg remek munka, melybe egész gyönyörűséggel bele merült dr. Kovács Gyula kir tanácsos, midőn a napokban kiválasztotta azokat a darabokat, melyeknek bemutatásához segédkezet fog nyújtani annak a fővárosi úrnőnek, a kit idehaza úgy emleget a nép <a mi úri asszonyunk* ; teszen még hozzá valamit, de azt már hiába írnám le, mert a mint ismerem a mi úri asszonyunkat, úgy sem mondaná meg önöknek. Az utóbbi időben a kereskedelmi muzeum is nagy sikerrel terjeszti a kalotaszegi varrottast, melynél szebbet, tartósabbat s nehezebb, munkájut nem termel egy háziipar sem. De nincs szándékomban egyik vidék munkáját a másik fölé emelni, a másik rovására dicsérni. Bár lelne piaezra valamennyi, mert az az igaz, hogy a ki pénzért dolgozik, az ra is van arra szorulva; a szegény ember minden vidéken szegény ember, kinek csorát a jó isten bírja». — Hej! instálom, sokat fúr az a kis tű, mig felszántja a vásznat! De mit csináljon a szegény ? Mondja a kalotaszegi asszony. Hát ezek a kilencz, tiz éves leánykák elhagynák-e gyermekjátékaikat: a jó téli csiszonkát, a tavaszi labdát, a nyári mezőt, vagy a mint ők mondják «árrabé»-t, hol a szőlők közén vad virág, az aljban pedig gyümölcs terem, ha nem kellene a pénz csizmára, fersingre ? . . . Bánffy-Hunyad. Gyarmati Zsigáné.