Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)

HARMADIK RÉSZ

Kapiller Ferenc

A hétfői nap eseménytelenül telt el. Még érezni lehetett, hogy ideát van, a szeme élt.

Október 7-én, kedden egész nap egy pontra függesztve szemét nézett valamit, amit csak ő látott. Erősebben lélegzett, hörgött; — más életfunkciót nem mutatott. „Már csak a szíve él.”

Este hat után Anna kiszaladt az udvarra, hogy behívja a családtagokat, s hozzon vizet a kútról. Mikor jött vissza a kannával, sógora, Gyuszi már szaladt a templomba Bánk atyáért. A gyóntatószékből hívta ki. Bent már égett a gyertya,118 Anna lezárta halott öccse szemét, s elmondta fülébe a bánatimát. Bánk atya szintén elmondta a bánatimát, s föloldozta.

Mindenki letérdelt. Édesapja elkezdte a Miatyánkot; a „fiaf’-nál - „legyen meg a te akaratod” - mindenki megakadt. A szekrényből elővették a ruhákat. Ölben tartva az élettelen testet, Bánk atya segítségével fölöltöztették.

Éjjel otthon volt; másnap délelőtt koporsóban átvitték az ólai temető Szent Anna kápolnájába.

Október 9-én,"’ csütörtökön a családtagok korán kimentek a temetőbe. Szép idő volt. Maguk kihozták a kicsi kápolnából a szabadba a Szent Mihály lovát, rá a koporsót. Hatvan karinges pap és hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. Koporsóját a paptársak vitték a sírig, egymást váltva. A szertartást és a sír beszentelését Kappel János kanonok végezte. Halotti beszéd nem volt, csak imát mondott. A nyitott sírnál hangzott el: „Hozzá imádkozzatok, ne érte!...”120

*

Sírkövén belevésett kehely ostyával; neve alatt — kívánságának megfelelően — hivatása megjelölése: ÁLDOZÓPAP.

88