Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)
HARMADIK RÉSZ
Kapiller Ferenc tani? Most ne hazudj, nekem erre szükségem van.110 (...) — Na látod! Köszönöm neked!” — Úgy látszott, hogy ő még ebből is erőt merített; a bizonyosságból, s ennek tudatában készült a végsőkre... Eleinte nappal még kiment a verandára, sőt az udvarra is; a verandán vagy a déli nagyszobában étkezett — amennyire képes volt —, s a konyhában mosakodott. Aztán hamarosan nehezére esett a fölkelés is. Szívesen fogadta a látogatókat, de a „nagy jövés-menés”, zaj nagyon zavarta. Később már nem mindenkit engedett be. Fölkeresték kedves tanárai is betegágyánál: Győrből Böck János,'11 Szombathelyről Kappel János kanonok. Seregély Istvánt maga kérte, hogy látogassa meg. A beszélgetésekben földi dolgokról alig esett szó; a hivatásával kapcsolatos volt minden gondolata. Nem mosolygott már, de soha nem panaszkodott, hogy mennyivel többet tudna tenni egészségesen. „Az ember föltöltődve jött el tőle. Egész lénye azt sugallta, hogy szívesen áldozattá leszek a ti lelketekért...”112 Ezt értette meg egy soproni papbarátja is, aki nagyon szépen fogalmazta meg levelében11’ a szenvedés és az alter-krisztusi áldozat lényegét: „(...) Igen szeret téged a jó Isten, hogy ilyen fiatalon meghívott a keresztútjára. De ez rendkívüli kegyelem is, ami keveseknek jut osztályrészül. Aktíve részt venni a megváltás nagy munkájában. (...) O, de mennyi szenvedésre van szüksége a mai világnak. Hány és hány lélek üdve forog kockán, talán híveid közül is, akiket csak a türelmesen viselt szenvedés képes megmenteni az örök haláltól. A mai kornak szentekre van szüksége, szentekre, akik a szenvedés füzében tisztultak és kristályosodtak ki nagy leikekké, hogy ezt a mi korunkat is meg lehessen menteni. 84
