Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)

HARMADIK RÉSZ

Szeretetbői szenvedni

Győri Czuczorból Holenda Barnabás volt ott.) A rendőrtiszt megijesztette, megfenyegette őket: biztos készülnek valamire, szervezkednek a diákokkal márciusra (MŰK). Dávid atya mosolygott a képtelen állításon, amit nagyon zokon vett a tiszt... Pár héttel később, március első felében teherautón elhurcolták Győrbe. Már útközben ütlegelték a platón — ő pedig imádkozott azokért, akik ezt tették vele. A saját elmondása szerint az ima szavakban nem megfogalmazott érzés, sajnálat volt, de erre egyedül nem lett volna képes. Istenélményként élte át. A kórházban félig eszméletlen állapotban hallotta orvosai beszélgetését: „Most már megmarad...” Két évre ítélték. Naplójában így gondol vissza erre: „Igazában sajnálnám, ha ez a két börtönév kimaradt volna az életemből. Gyűlölet, bosszúérzés soha nem volt bennem. Ez sem az én természeti adottságom, ez is Isten kegyelme.”

A súlyos fájdalmakat cipelő káplán testileg-lelkileg összetörve próbált eleget tenni a húsvéti időben állapotbeli kötelességének. Többször rosszul lett, misézés közben is elfogta a gyengeség; kezéből kiejtette az Ostyát, s arcán végtelen fájdalommal próbált letérdelni, hogy fölvegye Krisztus Testét... De bosszúérzés nem volt őbenne sem.

Néhány nappal a történtek után, a nagypénteki prédikációban (a virágvasárnapi hiányzik!) a Golgota drámájáról így beszél: „a mai nagypénteken lélekben odazarándokolunk. — Nem azért, hogy tetemre hívjuk Krisztus ellenségeit; nem azért, hogy számonkérjük a Heródesektó'l és Pilátusoktól, akik évszázadok folyamán számtalanszor végigostorozták és megfeszítették az Isten fiát és Krisztus saját vérén megváltott testvéreit és követőit. (...) Mi nem azért megyünk a kereszthez, hogy gyűlöljünk — még akkor sem, ha Krisztus ellen77