Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)

MÁSODIK RÉSZ

KapiHer Ferenc

sekre szívesen jött, s olyankor elmondta problémáit, terveit. Tudta, hogy menni kell, s az irányt sem tévesztette el. Jó volt vele foglalkozni.” Egyik győri kurzustársa, a titokban karmelita49 Zdiarszky László más vonásokat emelt ki jellemzésében, amely szintén igaz, érvényes képet ad: „Kemény aszkézisével, határozottságával szigorúbb irányt képviselt. Volt benne valami Savonarolából. Keresztelő Szent János-típus’0 inkább, de kereszthordozó Krisztus-követő. Eszményképe: áldozatul adni életét másoknak; az áldozathozatal végletes formáját is vállalta.”

Ferenc naplóbejegyzései, levelezése s az őt ismerők visszaemlékezései mind azt az elszántságot, azt a törekvést igazolják, amelyet később, egy prédikációjában így fogalmazott meg: „A mi létünk nem azt jelenti, hogy vagyunk, hayyem hogy legyünk azzá, amivé lennünk kell. ” (Gencsapáti, 1957. márc. 17.) Mintha a Jakab-levél bölcsességét visszhangozná: „Legyetek megvalósítói az égnek, s ne csak hallgatói...” (Jak 1,22).91 Ugyanígy számtalan megfelelést, szemléleti-gondolati párhuzamot találhatunk teljes írott hagyatéka és a szentírási szövegek között. A krisztusi igazság fényénél látott, ennek szellemében ítélt és cselekedett, s készült hivatását betölteni: „szeretethetiszenvedni”. (1955. szept. 18.) Ezt szolgálta állapotbeli kötelességének pontos végzése; a szentek életének olvasása, a lelkiségi irodalomban való tájékozódása,’2 s mindenekelőtt a böjt és az ima. Annak jelzésére, hogy mindez mit jelenthetett számára, milyen erővel foglalta le személyiségét, ismét egy prédikációja részletét hívjuk segítségül: „Nagyböjt első vasárnapján a pusztába követjük őt, hogy tanuljuk tőle a szép, a büyttelen élet titkát. A puszta mindig szomorú jelenség. Futóhomok, perzselő nap — egyéb semmi. Az önmegtagadás, a kemény

42